Írta: J. V. Sztálin  

Az arcátlanság netovábbja

A burzsoázia kegyenceinek kormánya, melyet a forradalom a falhoz szorított, most úgy próbál segíteni magán, hogy hazug nyilatkozatokkal dobálódzik, hogy ő nem is akart megszökni Petrográdról s nem akarta feladni a fővárost.

Tegnap még nyilvánosan közölték („Izvésztyija”!), hogy a kormány Moszkvába „költözik”, mivel a főváros helyzetét „kedvezőtlennek” tartja. Tegnap még nyíltan Petrográd feladásáról beszéltek („honvédelmi bizottság”!), és a kormány azt követelte, hogy vonják vissza a fővároshoz vezető utakat védő tüzérséget. A földbirtokos Rodzjanko, Kerenszkij és Kornyílov társa a forradalom elleni összeesküvésben, tegnap még üdvözölte a kormánynak azt az elhatározását, hogy „feladja” Petrográdot, mert ettől várta Petrográd, a hajóhad és a Szovjetek pusztulását. „London” tegnap még helyeselte ezt az elhatározást, mert ettől várta, hogy a kormány mielőbb megszabadul Petrográdtól és a hajóhadtól. Tegnap még mindez így volt… Ma pedig a kormányban ülő megszeppent kegyencek, rendetlenül hátrálva a hajóhad és a helyőrség elől, amelynek eltökélt szándéka a főváros megvédése, zavartan és egymást cáfolva, gyáván elkenni próbálják a tényeket, igazolni igyekeznek magukat a forradalom előtt, melyet még tegnap olyan eredménytelenül és ügyetlenül elárulni készültek.

Kerenszkij „kategorikus” kijelentését, hogy az „átköltözést” elhalasztják a tavaszig, megcáfolja Kiskinnek nem kevésbé kategorikus kijelentése, hogy egyes kormányintézmények „már most átköltözhetnek” Moszkvába. A „honvédelmi bizottság” előadója pedig, B. Bogdánov (aki korántsem bolsevik!), szintén kategorikusan kijelenti, hogy „a kormány nyilván el akarta hagyni Petrográdot és a demokrácia széles rétegei a kormány elutazásának tényéből Petrográd feladásának lehetőségére következtettek” („Izvésztyija”). Arról már nem is beszélünk, hogy az esti lapok jelentése szerint „az Ideiglenes Kormány moszkvai átköltözésének hívei… többségben voltak” („Russzkije Védomosztyi”).

Szánalmas törpék ezek az Ideiglenes Kormányban ülő emberek! Ők, akik állandóan becsapták a népet, mire is számíthatnának, ha nem arra, hogy ismét sikerül becsapni a tömegeket, hogy újabb csalással leplezhetik fejvesztett visszavonulásukat?

De a kegyencek nem volnának kegyencek, ha csupán a becsapásra szorítkoznának. Kerenszkij, miközben visszavonul és csalással fedezi magát, pártunkra célozva vádakat emel és nagy hangon a „pogromok megújulásáról” és a „forradalom veszedelmes ellenségeiről”, „zsarolásról” és a „tömegek zülléséről”, „ártatlan áldozatok vérétől szennyes kezekről” stb. szaval.

Kerenszkij beszél a „forradalom ellenségei” ellen, ugyanaz a Kerenszkij, aki Kornyílovval és Szávinkovval együtt összeesküvést szervezett a forradalom és a Szovjetek ellen s csalárdul a főváros ellen vonta össze a harmadik lovas hadtestet! ..
Kerenszkij beszél a „pogromok megújulása” ellen, ugyanaz a Kerenszkij, aki a gabonaárak emelésével pogromokra és gyújtogatásra késztette a falut! Olvassák el a „honvédő”-eszer „Vlaszty Naródá”-t és ítéljenek maguk:

„Egyes tudósítóink azt írják, hogy a legutóbbi zavargások a hatósági árak emelésével függenek össze. Az új árak következtében egyszerre megdrágult az élet. Ebből elégedetlenség, harag, fölösleges idegesség származott, minek következtében a tömeg ma hajlamosabb pogromokra, mint azelőtt!.. ” (140. sz.)

Kerenszkij beszél a „tömegek züllése” ellen, ugyanaz a Kerenszkij, aki beszennyezte a forradalmat és megrontotta tiszta erkölcsét, midőn feltámasztotta az ohrána intézményét, élén a szennyes Vonljarljarszkijokkal és Scsukinokkal!

Kerenszkij beszél a „zsarolás” ellen, ugyanaz a Kerenszkij, akinek egész rendszere nem más, mint a demokrácia megzsarolása, aki nyíltan megzsarolta a „Demokratikus Tanácskozást” még Habalov tábornokot is megszégyenítő merészséggel azt hazudván, hogy a finn partokon csapatok szálltak partra!..
Kerenszkij beszél az „ártatlan áldozatok vérétől szennyes kezekről”, ugyanaz a Kerenszkij, akinek a kezén csakugyan ott szárad a katonák tízezreinek, a fronton kalandor módon elrendelt júniusi támadás áldozatainak ártatlanul kiontott vére! ..

Azt mondják, hogy a világon mindennek van határa. De a burzsoá kegyencek arcátlansága nem ismer határt…

Az „Izvésztyija” jelenti, hogy a „Köztársaság Tanácsának” tagjai „a terem minden oldalán hosszantartó és viharos tapssal” fogadták Kerenszkijt. Nem is vártunk mást a lakájok előparlamentjétől, ettől a kornyílovi korcs szülöttől, melyet Kerenszkij keresztelt meg.

De tudják meg ezek az urak, tudja meg mindenki, azok is, akik alattomban megtorlásra készülnek a „baloldaliak” ellen, és azok is, akik előre tapsolnak e megtorlás fölötti örömükben — tudják meg, hogy amikor üt a döntő óra, valamennyien egyformán fognak felelni a forradalom előtt, amelyet el akarnak árulni, de amelyet nem sikerül félrevezetniük.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 37. sz.
1917 október 15.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Beszéd a Központi Bizottság ülésén
– írta: J. V. Sztálin –

1917. október 16-án

A felkelés napját célszerűen kell megválasztani. Csakis így lehet érteni a határozatot. Azt mondják, hogy várni kell, míg a kormány támad, tudnunk kell azonban, mi a támadás. Ha emelik a gabonaárakat, ha kozákokat küldenek a Donyec-vidékre stb. — ez már támadás. Meddig várjunk, ha nem lesz katonai támadás? Amit Kámenyev és Zinovjev javasol, az objektív szempontból nézve lehetőséget nyújt az ellenforradalomnak, hogy felkészüljön és megszervezkedjék. Vég nélkül vissza fogunk vonulni és elveszítjük a forradalmat. Miért ne biztosítanók magunknak azt a lehetőséget, hogy mi válasszuk meg a felkelés napját és a feltételeket, nehogy az ellenforradalomnak időt adjunk a szervezkedésre?

Sztálin elvtárs áttér a nemzetközi viszonyok elemzésére, bebizonyítja, hogy most erősebb hittel kell eltelnünk. Két vonal van: az egyik vonal a forradalom győzelmére vesz irányt és Európára tekint, a másik — nem hisz a forradalomban s megelégszik az ellenzék szerepével. A Petrográdi Szovjet már a felkelés útjára lépett, amikor megtagadta a csapatok kivonásának szentesítését. A hajóhad már felkelt — megindult Kerenszkij ellen. Tehát szilárdan és visszavonhatatlanul a felkelés útjára kell lépnünk.

Rövid feljegyzések a Központi Bizottság
plénumán.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

„Körülvőn engem nagy borjak serege”
– írta: J. V. Sztálin –
A bolsevikok kiadták a vezényszót — legyetek készen! Ezt a jelszót a helyzet kiéleződése s az ellenforradalom erőinek mozgósítása tette szükségessé; az ellenforradalom meg akarja támadni a forradalmat, fejét próbálja venni a forradalomnak azzal, hogy a fővárost átengedi Vilmosnak, eret akar vágni a fővároson azzal, hogy kivonja onnan a forradalmi hadsereget.

De pártunk forradalmi vezényszavát nem értette mindenki egyformán.

A munkások a ,,maguk módján” értelmezték s fegyverkezni kezdtek. A munkások sokkal éleslátóbbak nagyon sok „okos” és „felvilágosult” értelmiséginél.

A katonák sem maradtak a munkások mögött. A fővárosi helyőrség Ezred- és Századbizottságainak gyűlésein már tegnap óriási többséggel elhatározták, hogy életük árán is megvédelmezik a forradalmat és annak vezérét, a Petrográdi Szovjetet, s kötelezték magukat, hogy a Petrográdi Szovjet első hívására fegyverbe állanak.

Így vagyunk a munkásokkal és a katonákkal.

De nem így vagyunk más rétegekkel.

A burzsoázia nem esett a feje lágyára. Fogta magát s „szószaporítás nélkül” ágyúkat állított fel a Téli Palota előtt, hiszen ezért vannak neki „zászlósai” és „hadapródiskolásai”, akikről — reméljük — nem feledkezik meg a történelem.

A burzsoáziának a „Djeny” és a „Vólja Naróda” szerkesztőségében ülő ügynökei hadjáratot indítottak pártunk ellen, „összetévesztik” a bolsevikokat a feketékkel s nagy buzgalommal faggatják őket a „felkelés időpontja” felől.

Kóristáik, Kerenszkij szolgái, a Binaszikok és Dánok, a „Központi Végrehajtó Bizottság” aláírásával kiáltványt tettek közzé, melyben arra szólítanak fel, hogy ne legyen megmozdulás, s miként a „Djeny” és a „Vólja Naróda”, ők is a „felkelés időpontja” felől faggatnak, s arra kérlelik a munkásokat és a katonákat, hogy boruljanak le Kiskin és Konoválov előtt.

A „Nóvaja Zsizny” halálra rémült neuraszténiásai pedig türelmüket vesztették, mert „nem hallgathatnak tovább” s kérve-kérnek bennünket, mondjuk meg végre: mikor lépnek akcióba a bolsevikok.
Szóval, ha eltekintünk a munkásoktól és a katonáktól, akkor igazán elmondhatjuk: „körülvőn engem nagy borjak serege”, akik rágalmaznak és árulkodnak, fenyegetődznek és kérlelnek, kérdeznek és faggatnak.

Feleletünk a következő:

Ami a burzsoáziát és „apparátusát” illeti: velük külön beszédünk lesz.

Ami a burzsoázia ügynökeit és bérenceit illeti: őket a rendőrkopókhoz utasítjuk — ott „tájékozódhatnak”, s maguk is „tájékoztathatják” azt, akit illet, hogy melyik „napon” és melyik „órában” lesz a „megmozdulás”, melynek irányát már megszabták a „Djeny” provokátorai.

Ami a Binaszikokat, a Dánokat és Kerenszkijnek a Központi Végrehajtó Bizottságában ülő egyéb szolgáit illeti: azoknak a „hősöknek”, akik a Kiskin—Kerenszkij-kormány oldalára állottak a munkások, a katonák és a parasztok ellen — nem tartozunk beszámolóval. De majd teszünk róla, hogy ezek a sztrájktörő hősök feleljenek a Szovjetkongresszus előtt, amelyet tegnap még megpróbáltak meghiúsítani, de ma már kénytelenek összehívni, engedve a Szovjetek nyomásának.

Ami pedig a „Nóvaja Zsizny” neuraszténiásait illeti, nehezen igazodunk el rajtuk, hogy tulajdonképpen mit is akarnak tőlünk.

Ha azért akarják megtudni a felkelés „napját”, hogy jó előre mozgósíthassák a megrémült intellektuel erőket, hogy idejében … megszökhessenek, mondjuk, Finnországba — akkor mi csak — dicsérhetjük őket, mert mi „általában” az erők mozgósításának hívei vagyunk.

Ha azért kérdezősködnek a felkelés „napja” felől, hogy lecsillapítsák „acél”-idegeiket, akkor megnyugtathatjuk őket, hogyha ki is tűztük volna a felkelés „napját” és ezt a bolsevikok „megsúgták” volna nekik, ettől egy cseppet sem „könnyebbültek” volna meg a mi neuraszténiásaink: újabb „kérdések”, újabb hisztérikus kitörések stb. következtek volna.

Ha pedig egyszerűen tüntetni akarnak ellenünk, hogy elhatárolják magukat pártunktól, ez megint csak dicséretükre válik: először, mivel az esetleges „bonyodalmak” és „kudarcok” után az illetékesek kétségtelenül be fogják tudni nekik ezt az okos lépést; másodszor, világosabban fognak látni a munkások és a katonák is, akik végre megértik, hogy a „Nóvaja Zsizny” már másodízben (júliusi napok!) szökik át a forradalom soraiból a Burcevek és Szuvórinok fekete seregébe. Nos, hiszen mindenki tudja, hogy mi általában szeretjük a világosságot.

Vagy talán azért nem tudnak „hallgatni”, mert ma általában mindenki gágog az értelmiségi fejvesztettség hazai mocsarában? Vajon nem ezzel magyarázható-e Gorkij „nem lehet hallgatni”-ja is? Valószínűtlen, de tény. Ültek és hallgattak, amikor a földbirtokosok és szolgáik kétségbeesésbe és éhség „lázadásokba” kergették a parasztokat. Ültek és hallgattak, amikor a tőkések és uszályhordozóik az egész országban ki akarták zárni és munkanélkülivé akarták tenni a munkásokat. Tudtak hallgatni akkor is, amikor az ellenforradalom azzal próbálkozott, hogy feladja a fővárost és kivonja onnan a hadsereget. De ezek az emberek, úgy látszik, „nem tudnak hallgatni”, amikor a forradalom élcsapata, a Petrográdi Szovjet, a becsapott munkások és parasztok védelmére kelt! És az első szó, amit kimondottak, a szemrehányás szava, amely nem az ellenforradalomnak, hanem a forradalomnak szól, a forradalomnak, melyről hévvel beszélnek egy csésze tea mellett, de mint a pestis elől, úgy szöknek előle a legfelelősségteljesebb pillanatokban! Vajon nem „furcsa” ez?

Az orosz forradalom nem kevés tekintélyt döntött le. A forradalom ereje egyebek között abban is megnyilvánul, hogy nem hajolt meg a „nagy nevek” előtt, vagy szolgálatába fogadta, vagy, ha nem akartak tanulni tőle, a semmibe taszította őket. Hosszú sora van már azoknak a „nagy neveknek”, akiket a forradalom később kitaszított. Plechánov, Kropotkin, Breskovszkaja, Zaszúlics s általában mindazok a régi forradalmárok, akiknek csak az a nevezetességük, hogy régiek. Félünk, hogy ezeknek az „oszlopok”-nak a babérai nem hagyják pihenni Gorkijt. Félünk, hogy Gorkijt „halálosan” vonzza valami oda közéjük, a régiségek tárába . ..

Nos, ahogy tetszik … A forradalom nem tudja sem sajnálni, sem temetni halottait. ..

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 41. sz.
1917 október 20.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Mi kell nekünk?
– írta: J. V. Sztálin –

A katonák és a munkások februárban megdöntötték a cárt. De a cár legyőzése után nem akarták kezükbe ragadni a hatalmat. A munkások és a katonák, rossz pásztoroktól, az eszerektől és a mensevikektől vezettetve, önként átadták a hatalmat a földbirtokosok és tőkések helytartóinak: a Miljukovoknak és Lvovoknak, a Gucskovoknak és Konoválovoknak.

Ez a győztesek végzetes hibája volt. E hibáért fizetnek most a fronton a katonák, a hátországban a munkások és a parasztok.

A munkások, amikor a cárt elkergették, kenyeret és munkát véltek kapni. De e helyett drágaságot és éhínséget, kizárásokat és munkanélküliséget „kaptak”.

Miért?
— Azért, mert a kormányban a tőkések és a spekulánsok helytartói ülnek, akik éhínséggel akarják megtörni a munkásokat.
A parasztok, amikor a cárt elkergették, földet véltek kapni. De e helyett azt „kapták”, hogy letartóztatják küldötteiket s büntető expedíciókat küldenek a nyakukra.

Miért?
— Azért, mert a kormányban a földbirtokosok helytartói ülnek, akik semmi szín alatt sem engedik át a földet a parasztoknak.
A katonák, amikor elkergették a cárt, békét véltek kapni. De e helyett elhúzódó háborút „kaptak”, amelyet még a jövő őszig szándékoznak elnyújtani.

Miért?
— Azért, mert a kormányban az angol-francia bankárok helytartói ülnek, akiknek nem előnyös a háború „gyors” befejezése, akik rabló módon nyerészkednek a háborún.
A nép, amikor elkergette a cárt, azt gondolta, hogy két-három hónap múlva összehívják az Alkotmányozó Gyűlést. De az Alkotmányozó Gyűlés összehívását egyszer már elhalasztották, s az ellenség most nyilvánvalóan végleges meghiúsítására készül.

Miért?
— Azért, mert a kormányban a nép ellenségei ülnek, akiknek nem előnyös az Alkotmányozó Gyűlés idejében való összehívása.

A februári forradalom győzelme után a hatalom a földbirtokosok és a tőkések, a bankárok és a spekulánsok, a felvásárlók és a fosztogatók kezében maradt — ez volt a munkások és a katonák végzetes hibája, ez az oka a mostani bajoknak a hátországban és a fronton egyaránt.

Ezt a hibát orvosolni kell, mégpedig azonnal. Elérkezett az a pillanat, amikor a további halogatás az egész forradalmat bukással fenyegeti.

A földbirtokosok és tőkések mostani kormánya helyébe a munkások és a parasztok új kormányát kell állítani.

A mostani bitorló kormányt, amelyet nem a nép választott, és amely nem felelős a népnek, olyan kormánnyal kell helyettesíteni, amelyet a nép elismer, amelyet a munkások, a katonák és a parasztok képviselői választanak, és amely e képviselőknek felelős.

Kiskin—Konoválov kormánya helyébe a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjének kormányát kell állítani.

Amit februárban elmulasztottunk, most kell megtennünk.

Ilyen és csakis ilyen úton vívhatjuk ki a békét, a kenyeret, a földet, a szabadságot.

— Munkások, katonák, parasztok, kozákok, dolgozók!

Akarjátok-e, hogy a földbirtokosok és tőkések mai kormánya helyett a munkások és a parasztok új kormánya kerüljön hatalomra?
Akarjátok-e, hogy Oroszország új kormánya — a parasztok követeléseinek megfelelően — eltörölje a földesurak földbirtokra való jogát és minden földjüket megváltás nélkül átadja a Parasztbizottságoknak?
Akarjátok-e, hogy Oroszország új kormánya a cár titkos szerződéseit nyilvánosságra hozza, azokat hatályon kívül helyezze s minden hadviselő népnek igazságos békét ajánljon?
Akarjátok-e, hogy Oroszország új kormánya végre megzabolázza a munkáskizárókat és spekulánsokat, akik szándékosan fokozzák az éhínséget és a munkanélküliséget, a gazdasági bomlást és a drágaságot?

Ha ezt akarjátok, szedjétek össze minden erőtöket, keljetek fel mind egy szálig, egy emberként, rendezzetek gyűléseket, válasszatok küldöttségeket és e küldöttségek terjesszék követeléseiket a Szovjetkongresszus elé, amely holnap nyílik meg a Szmolnüjban.

Ha valamennyien vállvetve s állhatatos elszántsággal fogtok cselekedni, akkor senki se mer ellenszegülni a nép akaratának. A régi kormány annál békésebben fogja átengedni helyét az újnak, mennél erősebben, szervezettebben és hatalmasabban léptek fel ti. És akkor majd az egész ország bátran és szilárdan megindul, hogy a népeknek békét, a parasztoknak földet, az éhezőknek kenyeret és munkát harcoljon ki.

A hatalomnak át kell mennie a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjének kezébe.

Új kormánynak kell hatalomra kerülni, amelyet a Szovjetek választanak, amelyet a Szovjetek leválthatnak, amely a Szovjeteknek felelős.

Csak az ilyen kormány biztosíthatja az Alkotmányozó Gyűlés idejében való összehívását.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 41. sz.
1917 október 24.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..