Írta: J. V. Sztálin-  

A szovjetek hatalma

A forradalom első napjaiban újdonság volt ez a jelszó: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” A „Szovjetek hatalma” első ízben áprilisban kerül szembe az Ideiglenes Kormány hatalmával. A fővárosban a többség egyelőre még a Miljukov—Gucskov nélküli Ideiglenes Kormány mellett van. Júniusban a munkások és a katonák óriási többsége tüntetve elismeri ezt a jelszót. Az Ideiglenes Kormány a fővárosban már el van szigetelve. Júliusban e jelszó körül: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — harc tör ki a főváros forradalmi többsége és a Lvov—Kerenszkij-kormány között. A megalkuvó Központi Végrehajtó Bizottság, az elmaradott vidékre támaszkodva, átpártol a kormány oldalára. A harc a kormány javára dől el. A szovjet hatalom híveit törvényen kívül helyezik. Következik a „szocialista” megtorlások és „köztársasági” börtönök, a bonapartista fondorlatok és katonai összeesküvések, a fronton végrehajtott kivégzések és hátországi „tanácskozások” sötét szakasza. Ez augusztus végéig tart. Augusztus végén gyökeresen megváltozik a helyzet. A Kornyílov lázadás hatására a forradalom megfeszíti minden erejét. A hátországban a Szovjetek és a fronton a Bizottságok, amelyek júliusban és augusztusban csaknem halottak voltak, most „egyszerre” felélednek. És a feléledt Szovjetek Szibériában és a Kaukázusban, Finnországban és az Urálban, Odesszában és Harkovban kezükbe veszik a hatalmat. Enélkül, a hatalom megragadása nélkül, szétzúzták volna a forradalmat. Így a „Szovjetek hatalma”, amelyet a petrográdi bolsevikok „kicsiny csoportja” áprilisban tűzött zászlajára, augusztus végén kivívja az oroszországi forradalmi osztályok majdnem általános elismerését.

Most már mindenki világosan látja, hogy a „Szovjetek hatalma” nemcsak népszerű jelszó, hanem egyszersmind az egyetlen biztos eszköz a forradalom győzelméért folyó harcban, az egyetlen kiút a mai helyzetből.

Elérkezett az a pillanat, amikor ezt a jelszót: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”— végre meg kell valósítani.

De mit jelent a „Szovjetek hatalma” és miben különbözik minden más hatalomtól?

Azt mondják, hogy ha a Szovjetek kezébe megy át a hatalom, ez csupán azt jelenti, hogy „egynemű” demokratikus kormányt alakítanak, „szocialista” miniszterekből új „kabinetet” szerveznek és hogy általában „komoly változások” lesznek az Ideiglenes Kormány személyi összetételében. Ez azonban nem így van. Most egyáltalán nem arról van szó, hogy az Ideiglenes Kormány egyes tagjait másokkal cseréljék fel. Arról van szó, hogy az országban új, forradalmi osztályok legyenek a helyzet urai. Arról van szó, hogy a hatalom a proletariátus és a forradalmi parasztság kezébe menjen át. De ehhez a kormány csere egymagában korántsem elegendő. Ehhez elsősorban gyökeresen meg kell tisztítani minden kormányhivatalt és intézményt, mindenünnen ki kell űzni a kornyílovistákat, s mindenüvé be kell állítani a munkásosztály és a parasztság hű embereit. Csakis akkor és csakis abban az esetben lehet beszélni arról, hogy a „központban és a vidéken” a Szovjetek kezébe ment át a hatalom.

Mivel magyarázható az Ideiglenes Kormány „szocialista minisztereinek” közismert tehetetlensége? Mivel magyarázható az a tény, hogy ezek a miniszterek szánalmas játékszereknek bizonyultak az Ideiglenes Kormányon kívülálló személyek kezében (emlékezzenek csak Csernov és Szkóbelev, Zarudnüj és Pesehonov „előadói beszédeire” a „Demokratikus Tanácskozáson”!)? Elsősorban azzal, hogy nem ők vezették hivatalaikat, hanem a hivatalok vezették őket. Egyebek között azzal, hogy minden hivatal valóságos erőd, amelyben mindmáig bent ülnek a cári idők bürokratái, akiknek kezében a miniszterek jókívánságai „puszta szavakká” válnak, s akik résen állnak, hogy a hatalom bármely forradalmi intézkedését elszabotálják. Hogy a hatalom necsak mondva menjen át a Szovjetek kezébe, hanem valójában is, be kell venni ezeket az erődöket, s miután kikergettük onnan a kadet-cári rendszer szolgáit, helyükbe választott és leváltható, a forradalom ügye iránt odaadó dolgozókat kell állítani.

A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a hátországban és a fronton mindenféle kormány intézményt gyökeresen meg kell tisztítani, lentről fentig.

A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a hátországban és a fronton minden rendű és rangú „főnök” választott és leváltható.
A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a városban és a falun, a hadseregben és a hajóhadban, a „hivatalokban” és az „intézményekben”, a vasutaknál és a posta- és távíróhivatalokban a „hatalom képviselői” választottak és leválthatok.
A hatalmat a Szovjeteknek — ez a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúráját jelenti.

Ez a diktatúra gyökeresen különbözik az imperialista burzsoázia diktatúrájától, attól a diktatúrától, amelyet nemrégiben Kornyílov és Miljukov iparkodott megteremteni Kerenszkij és Tyeréscsenko jóakaratú közreműködésével.

A proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája a dolgozó többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség felett, a földbirtokosok és a tőkések felett, a spekulánsok és a bankárok felett, a demokratikus béke nevében, annak nevében, hogy a termelés és elosztás munkás ellenőrzésalatt legyen, hogy a föld a parasztoké legyen, hogy a népnek kenyere legyen.
A proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, amelyet mindenki szeme láttára, összeesküvés és kulisszamögötti munka nélkül gyakorolnak. Mert ennek a diktatúrának nincs miért titkolnia, hogy a kizáró tőkésekkel szemben, akik különféle „tehermentesítésekkel” fokozzák a munkanélküliséget, és a spekuláns bankárokkal szemben, akik felsrófolják a termékek árát és éhínséget idéznek elő — nem ismer kíméletet.
A proletariátus és a parasztság diktatúrája nem a tömegek feletti erőszak diktatúrája, hanem a tömegek akaratának diktatúrája, amely e tömegek ellenségeinek akaratát megtöri.

Ez az osztálylényege ennek a jelszónak: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”

A bel- és külpolitikai események, az elhúzódó háború és a béke szomja, a vereség a fronton és a főváros védelmének kérdése, az Ideiglenes Kormány rothadtsága és a Moszkvába való „átköltözés” kérdése, a bomlás és az éhínség, a munkanélküliség és a kimerültség — mindez ellenállhatatlanul a hatalom megragadására készteti Oroszország forradalmi osztályait. Ez azt jelenti, hogy az ország már megérett a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájára.

Elérkezett az a pillanat, amikor ezt a forradalmi jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — végre meg kell valósítani.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 35. sz.
1917 október 13.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A forradalom sztrájktörői
– írta: J. V. Sztálin –

El kell „távolítani a Szovjeteket és a Bizottságokat”, mondotta a kornyílovista Kalégyin a Moszkvai Tanácskozáson a kadetok tapsvihara közben.

Ez helyes, felelte neki a megalkuvó Cereteli, de még korai, mert „nem lehet elhordani ezeket az állványokat, amikor a szabad forradalom (azaz ellenforradalom?) épülete még nincs befejezve”.

Ez augusztus elején volt, a Moszkvai Tanácskozáson, amikor először kezdett kialakulni Kornyílov és Rodzjanko, Miljukov és Kerenszkij ellenforradalmi összeesküvése.

Az összeesküvésből akkor „nem lett semmi”: meghiúsította a moszkvai munkások politikai sztrájkja. De létrejött Cereteli és Miljukov, Kerenszkij és Kalégyin koalíciója. Koalíció a bolsevik munkások és katonák ellen. Ez a koalíció azonban — amint kiderült — csak spanyolfal volt, amely mögött igazi összeesküvés szövődött a Szovjetek és a Bizottságok, a forradalom és a forradalmi vívmányok ellen, összeesküvés, amely augusztus végén robbant ki.

Tudhatták-e az eszerek és a mensevikek, hogy amikor a Moszkvai Tanácskozás „eleven erőivel” való koalíciót magasztalták, a kornyílovista összeesküvők malmára hajtották a vizet? Tudhatták-e a „Djelo Naróda” liberális nyárspolgárai és a burzsoáziának az „Izvésztyijá”-ban ülő kürtösei, hogy amikor „elszigetelték” a bolsevikokat és aknamunkát folytattak a Szovjetek s a Bizottságok ellen, az ellenforradalom malmára hajtották a vizet, beállottak a forradalom sztrájktörői közé ?

A Kornyílov lázadás felfedte a kártyákat. Feltárta a kadetok és a velük való koalíció ellenforradalmi mivoltát. Feltárta azt a veszélyt, amely a tábornokok és kadetok szövetsége részéről fenyegeti a forradalmat. Egész világosan megmutatta, hogy ha nem lettek volna a hátországban a Szovjetek és a fronton a Bizottságok, amelyek ellen a „honvédők” megegyezésre jutottak Kalégyinnel, a forradalmat szétzúzták volna.

Ismeretes, hogy a Kornyílov lázadás súlyos perceiben a mensevikek és az eszerek kénytelenek voltak ugyanazoknak a kronstadtiaknak és „bolsevik” Szovjeteknek s Bizottságoknak védőszárnyai alá menekülni, amelyek ellen koalíciót alakítottak a Kalégyinekkel és egyéb „eleven erőkkel”.

Értékes és igen tanulságos lecke volt ez.

De . . . gyenge az emberi emlékezet. Különösen az „Izvésztyija” és a jellemtelen „Djelo Naróda” renegátjainak az emlékezete.

Alig telt el egy jó hónap a Kornyílov lázadás óta. Azt hihetnők, egyszersmindenkorra végeztünk a Kornyílov összeesküvéssel. De a „sors” és Kerenszkij akaratából e rövid idő alatt már újabb kornyílovi szakaszba léptünk. Kornyílovot „letartóztatták”. De a Kornyílov lázadás vezérei hatalmon vannak. Az „eleven erőkkel” való régi koalíció meghiúsult. De ehelyett új koalíciót alakítottak a kornyílovistákkal. A Moszkvai Tanácskozásból nem lett „hosszú parlament”, mint ahogy arról Karaulov kozák atamán álmodozott. De ehelyett létrejött a kornyílovista előparlament, melynek az a rendeltetése, hogy „helyettesítse a régi szovjet szervezetet”. A feketék első moszkvai tanácskozása lekerült a színről. De ehelyett a napokban megkezdődött a feketék második tanácskozása, amelynek vezére, Rodzjanko földbirtokos, nyíltan kijelenti, hogy „örülni fog, ha a Szovjetek és a hajóhad elpusztulnak, Petrográdot pedig elfoglalják a németek”. A kormány azt a látszatot kelti, mintha el akarná ítéltetni Kornyílovot. Valójában pedig Kornyílov „eljövetelét” készíti elő, összebeszél Kornyílovval és Kalégyinnel, a forradalmi csapatokat igyekszik kivonni Petrográdról, Moszkvába szándékszik menekülni, Petrográd feladására készül, összecsókolódzik „dicső szövetségeseinkkel”, akik türelmetlenül várják a Balti Hajóhad szétverését, alig várják, hogy a németek elfoglalják Petrográdot és hogy … „sir” Kornyílov a trónra üljön …

Vajon nem világos-e, hogy újabb Kornyílov lázadás küszöbén állunk, amely még veszedelmesebbnek ígérkezik, mint a régi?
Vajon nem világos-e, hogy most fokozott éberségre és teljes harckészségre van szükség?
Vajon nem világos-e, hogy ma sokkal nagyobb, szükség van a Szovjetekre és a forradalmi Bizottságokra, mint valaha?

Hogyan menekülhetünk meg egy újabb Kornyílov lázadástól, hol van a forradalom támasza, mely a tömegmozgalom erejével el tudja fojtani az ellenforradalom közelgő támadását?

Ez a támasz persze nem a lakájok előparlamentje!

Vajon nem világos-e, hogy az egyetlen menekvés — a Szovjetekben és a mögöttük álló munkás- és katonatömegekben van?
Vajon nem világos-e, hogy a Szovjetek és csakis a Szovjetek hivatottak megmenteni a forradalmat a közelgő ellenforradalomtól?

Azt hihetnők, hogy a forradalmárok kötelessége — óvni és megszilárdítani ezeket a szervezeteket, köréjük tömöríteni a munkásság és parasztság tömegeit, összekapcsolni ezeket a szervezeteket területi és összoroszországi kongresszusokon.

De az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” hitehagyottjai, megfeledkezve a kornyílovi napok „súlyos megpróbáltatásairól”, már napok óta mocskolják a Szovjeteket, uszítanak a Szovjetek ellen, hogy meghiúsítsák a Szovjetek területi és összoroszországi kongresszusait, zülleszteni és rombolni igyekeznek a Szovjeteket.

„A helyi Szovjetek szerepe hanyatlik — mondja az „Izvésztyija” — a Szovjetek már nem általános demokratikus szervezetek többé . ..

A Szovjetek ideiglenes szervezete helyébe az állami és helyi élet rendjének állandó, teljes és sokoldalú szervezetét akarjuk állítani. Amikor az önkényuralom és vele együtt az egész bürokratikus rend elbukott, felépítettük a Küldöttek Szovjetjeit, mint ideiglenes barakokat, amelyekben menedékre találhat az egész demokrácia. Most a barakok helyett felépítjük az új rend állandó kőépületét s az emberek természetesen átköltöznek a barakokból az épülő kényelmesebb helyiségekbe, fokozatosan, emeletről emeletre.”

Így ír a szeméremérzetéből kivetkőzött „Izvésztyija”, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának lapja, amely a Szovjetek nagy türelme jóvoltából tengeti nyomorúságos létét.

S a jellemtelen „Djelo Naróda” Ljapkin-Tyapkinjai, az „Izvésztyija” nyomdokain sántikálva nagybölcsen megtoldják: meg kell hiúsítani a Szovjetkongresszust, mert ha azt meghiúsítjuk, ezzel „megmentjük” a forradalmat és az Alkotmányozó Gyűlést.

Hallják? A forradalmi Szovjetek, amelyek megdöntötték a cárizmust és a cári önkényt — „ideiglenes szervezet”. Ellenben a lakájok előparlamentje, amely Alexéjevet és Kerenszkijt szolgálja — „állandó és sokoldalú szervezet”. A forradalmi Szovjetek, amelyek szétverték Kornyílov bandáit — „ideiglenes barakok”. Ellenben a kornyílovi korcs szülött, az előparlament, amely fecsegésével a mozgósuló ellenforradalmat hivatott fedezni — „állandó kőépület”. Ott — a nyüzsgő forradalmi élet zaja, lüktetése. Itt — az ellenforradalmi hivatal méltóságteljes kimértsége és „kényelme”. Csodálkozhatunk-e azon, hogy az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” renegátjai a Szmolnüj-intézet „barakjaiból” sietve a Téli Palota „kőépületébe” költöztek, s a „forradalom vezéreiből” sir Alexéjev szolgáivá lettek?

— Fel kell oszlatni a Szovjeteket — mondja sir Alexéjev.

— Nagyon szívesen —feleli az „Izvésztyija” – csak húzzátok fel az utolsó „emeletet” a Téli Palota „kőépületére”, „mi” pedig, mi addig szétszedjük a Szmolnüj-intézet „barakjait”.
— A Szovjetek helyébe az előparlamentet kell állítani — mondja mister Adzsemov.
— Kész örömest — felelik neki a „Djelo Naródá”-ból — csak engedjék meg, hogy előbb hadd hiúsítsuk meg a Szovjetkongresszust.

És ezt most, egy újabb Kornyílov lázadás küszöbén teszik, amikor az ellenforradalom már összehívta Moszkvába kongresszusát, amikor a kornyílovi csőcselék már mozgósította erőit, pogromokat szervez a falvakban, éhséget és munkanélküliséget idéz elő a városokban, az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsítására készülődik, amikor a hátországban és a fronton nyíltan gyűjti az erőket a forradalom elleni újabb támadásra.

Mi ez, ha nem a forradalom és a forradalmi vívmányok nyilvánvaló elárulása?

Kik ezek, ha nem a forradalom és a forradalmi szervezetek aljas sztrájktörői?

Milyen magatartást tanúsítsanak velük szemben a Szovjetekben szervezett munkások és katonák, ha ők, az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” urai, a közelgő Kornyílov lázadás „válságos pillanataiban” a „régi módon”, a „koldus esdeklő kezével” könyörögnek majd hozzájuk, hogy védjék meg őket az ellenforradalomtól? . .

A munkások rendszerint talicskára teszik és kitalicskázzák a sztrájktörőket.

A parasztok rendszerint pellengérre állítják a közös ügy sztrájktörőit.

Nem kételkedünk abban, hogy a Szovjetek is megtalálják a módját, hogy kellőképpen megbélyegezzék a forradalom és a forradalmi szervezetek megvetésre méltó sztrájktörőit.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 37. sz.
1917 október 15.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..