Valaki hiányzik a táncból!

Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a kormánypártok a bevándorlási és családpolitikájuk miatt sikeresek.

Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál
(Képünk illusztráció)

Nagy Dániel erről annak kapcsán beszélt szerdán az M1 aktuális csatornán, hogy az intézet előző nap közölt kutatási eredményei alapján a felnőtt magyar lakosság 38 százaléka a Fidesz-KDNP-vel szimpatizál, ami mintegy hárommillió kormánypárti választópolgárt jelent.

Nagy Dániel azt mondta, a kormánypártok bevándorlási és családpolitikája jól kiegészíti egymást, és a többi párt szavazóinak többsége is egyetért ezekkel.

Felidézte, hogy mérésük szerint két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya. A Fidesz-KDNP támogatottságának növekedése valószínűleg a Jobbikból átpártolóknak tudható be, ugyanis az eredményekben a Jobbik ott gyengült, ahol a kormánypártok erősödtek – értékelt.

Hozzátette, a Mi Hazánk Mozgalom is elvonhatja a Jobbik szavazóit, mert továbbvitte az ideológiát, amely korábban a Jobbiknál megtartó erő volt.

Az elemző kitért arra is, ha most rendeznék az EP-választásokat, a Fidesz-KDNP 14, a Jobbik négy, az MSZP kettő, a Demokratikus Koalíció pedig egy mandátumhoz jutna.                                                                                                         (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Van egy rossz hírünk a politikai bűnbandák számára: A JELEN KÍNÁLATBÓL NEM KÉRŐK TÁBORA VISZONT 48 SZÁZALÉK!

Pedig az ajánlat a Munkáspárttól a Toroczkai – féle bandáig terjed! Tehát igen bő a kínálat!
Ez pedig azt jelenti, hogy legkevesebb 4 MILLIÓ HATÁRAINKON BELÜLI MAGYAR VALAMI MÁST AKAR!

VALAKI (valami) HIÁNYZIK A TÁNCBÓL!

HIÁNYZIK AZ IGAZI!

“Valaki hiányzik a táncból!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Talán ha a Munkáspárt ellen politizáltok akkor ne tőlünk annak tagságától kunyeráljátok a támogatást! Lehet hogy azt éritek el vele ,hogy nem csak nem támogatunk hanem nem is olvassuk ezt. az oldalt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..