Írta: J. V. Sztálin  

Összeesküvés a forradalom ellen

Burcev nemrég azt írta az „Obscseje Djelo” c. lapban, hogy „nem volt semmilyen kornyílovista összeesküvés”, „csak szerződés” volt, mely Kornyílov és a Kerenszkij-kormány között jött létre, hogy kiirtsák a bolsevikokat és a Szovjeteket és azután katonai diktatúrát teremtsenek. Véleménye igazolására Burcev az „Obscseje Djelo” 6. számában közli Kornyílov „magyarázó feljegyzését”, amely az összeesküvés történetét vázoló több okmányból áll. Burcev vállalkozásának az a közvetlen célja, hogy kedvező légkört teremtsen Kornyílov számára és lehetetlenné tegye elítéltetését.

Mi korántsem tartjuk kimerítőnek Kornyílov anyagát. Kornyílov, azon kívül, hogy magáról elhárítja az árulás vádját, nem említ például az összeesküvésben részes egyes személyeket és szervezeteket, és főleg, nem tesz említést a főhadiszálláson működő bizonyos követségi képviselőkről, akik a tanuk vallomásai szerint korántsem játszottak másodrendű szerepet. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy Kornyílov „magyarázó feljegyzését” Burcev rendőrkopói szakértelmével átszerkesztette és a „feljegyzésből” egyes, talán nagyon fontos helyeket kihagyott. Ennek ellenére a „feljegyzés”, mint okmány, mégis nagyon értékes. És amíg ugyanolyan értékű tanúvallomásokkal nem fogják megcáfolni ennek az okmánynak tartalmát, addig ezt a „feljegyzést” okiratnak fogjuk tekinteni.

Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az olvasóval néhány szót váltsunk erről az okiratról.

Kik ők?

Kik ők, Kornyílov tanácsadói és sugalmazol, kit avatott be elsősorban összeesküvő terveibe?

„Annak a kérdésnek megvitatásába — mondja Kornyílov —, hogy milyen az ország állapota s milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az országot és a hadsereget megmentsük a teljes összeomlástól, be akartam vonni M. Rodzjankót, G. Lvov herceget és P. Miljukovot, akiket táviratilag felkértem, hogy legkésőbb augusztus 29-én legyenek a főhadiszálláson.”

Magának Kornyílovnak a beismerése szerint tehát ezek a főtanácsadók.

De ez még nem minden. A tanácsadókon és sugalmazókon kívül Kornyílovnak voltak még főmunkatársai is, akikben megbízott, akikre számított s akikkel együtt készült végrehajtani összeesküvését.

Hallgassák csak:
„Összeállítottuk a «nemzetvédelmi tanácsra» vonatkozó javaslatot; elnökéül Kerenszkij legfelső főparancsnokot, tagjaiul pedig: Szávinkov miniszterhelyettest, Alexéjev tábornokot, Kolcsak tengernagyot és Filonyenkót ajánlottuk. Ennek a védelmi tanácsnak kollektív diktatúrát keltett volna gyakorolnia, mivel az egyéni diktatúrát nem tartották kívánatosnak. A többi miniszteri székre Tahtamüsev, Tretyjakov, Pokrovszkij, Ignátyjev, Alagyin, Plechánov, Lvov és Zavojko urakat jelöltük.”

Ez az igen tisztelt összeesküvők bizalmas kompániája, amely Kornyílovot buzdította s amelyet Kornyílov buzdított, amely Kornyílovval összesúgott a nép háta mögött és a Moszkvai Tanácskozáson Kornyílovnak tapsolt. Miljukov, mint a népszabadság pártjának vezetője; Rodzjanko, mint a közéleti személyiségek tanácsának vezetője; Tretyjakov, mint az ipari vállalkozók vezetője; Kerenszkij, mint a „honvédő” eszerek vezetője; Plechánov, mint a „honvédő” mensevikek tanítómestere; Alagyin mint egy ismeretlen londoni cég ügynöke — íme, ez a kompánia a Kornyílov lázadás reménysége és támasza, az ellenforradalom lelke és idegzete.

Reméljük, hogy a történelem nem feledkezik meg róluk, a kortársak pedig megadják nekik, ami megilleti őket.

Céljaik

Céljaik „egyszerűek és világosak”: „a hadsereg harcképességének fokozása” és a „hátország szanálása” „Oroszország megmentése” érdekében.

A hadsereg harcképességének fokozása érdekében „rámutattam” — mondja Kornyílov —„annak szükségességére, hogy a hadszíntéren azonnal vissza kell állítani a halálbüntetésről szóló törvényt”.

A hátország szanálása érdekében pedig „rámutattam” — folytatja Kornyílov — „annak szükségességére, hogy a halálbüntetésről és a forradalmi katonai törvényszékekről szóló törvényt ki kell terjeszteni a belső körzetekre is, kiindulva abból a meggondolásból, hogy a hadsereg harcképességének helyreállítása céljából foganatosított intézkedések nem járnak a kívánt eredménnyel, amíg a hadsereg züllött, kiképzetlen, propagandától megfertőzött bandákat fog kapni utánpótlásként a hátországból”.

De ez még nem minden. Kornyílov véleménye szerint a „háború céljainak elérése érdekében” … három hadseregre van szükség: „hadseregre a lövészárkokban, a hátországban pedig munkás és vasutas hadseregre”. Más szóval: a katonai „fegyelmet” minden következményeivel együtt ki „kell” terjeszteni a honvédelemnek dolgozó gyárakra és a vasutakra, vagyis ezeket militarizálni „kell”.

Tehát, halálbüntetés a fronton, halálbüntetés a hátországban, a gyárak és vasutak militarizálása, az ország átalakítása „katonai” táborrá, és mint mindennek a koronája, katonai diktatúra Kornyílov elnökletével — lám, ilyen céljai voltak az összeesküvők kompániájának.

Ezeket a célokat külön „jelentésben” fejtették ki, amely már a Moszkvai Tanácskozás előtt híressé vált. Ezek a célok ott találhatók Kornyílov távirataiban és „feljegyzéseiben”, mint „Kornyílov követelései”.

Tudott-e a Kerenszkij-kormány ezekről a „követelésekről”?
— Kétségtelenül, tudott.
Egyetértett-e a Kerenszkij-kormány Kornyílovval?
— Nyilván, egyetértett.

„Miután aláírták a közös jelentést, mely a hadsereg és a hátország szanálására vonatkozó rendszabályokat tartalmazta, s amelyet Szávinkov és Filonyenko urak már előbb aláírtak — mondja Kornyílov —, azt az Ideiglenes Kormánynak Kerenszkij, Nyekrászov és Tyeréscsenko urak részvételével tartott külön tanácskozása elé terjesztettem. A jelentés megtárgyalása után közölték velem, hogy a kormány elfogadja valamennyi általam javasolt rendszabályt és megvalósításuk a kormányintézkedések ütemétől függ.”

Ugyanezt mondotta Szávinkov is, aki augusztus 24-én kijelentette Kornyílovnak, hogy „az Ideiglenes Kormány a legközelebbi napokban teljesíti az ön követeléseit”.

Ismerte-e a népszabadság pártja Kornyílov céljait?
— Kétségtelenül, ismerte.
Egyetértett-e Kornyílovval?
— Nyilván, egyetértett. Mert a népszabadság pártjának központi lapja, a „Récs”, nyíltan kijelentette, hogy „teljesen egyetért Kornyílov tábornok eszményeivel”.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a népszabadság pártja a burzsoá diktatúra pártja.
Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a Kerenszkij-kormány csak cégér e diktatúra leplezésére.

Most, amikor a kornyílovisták felocsúdtak az első csapásból, a hatalmon levő összeesküvők ismét a „hadsereg harcképességének fokozásáról” és a „hátország szanálásáról” beszélnek.

Jól jegyezzék meg a munkások és a katonák, hogy a „hadsereg harcképességének fokozása” és a „hátország szanálása” a halálbüntetést jelenti a hátországban és a fronton egyaránt.

Útjuk

Útjuk ugyanolyan „egyszerű és világos”, mint a céljaik. Ez az út, a bolsevizmus kiirtása, a Szovjetek szétkergetése, Petrográdnak külön katonai kormányzósággá alakítása, Kronstadt lefegyverzése. Egyszóval — a forradalom szétzúzása. Erre kellett a harmadik lovas hadtest. Erre kellett a „vad hadosztály”.

Szávinkov, miután Kornyílovval együtt megvitatta a petrográdi katonai kormányzóság határait, ezt mondja Kornyílovnak:

— „Így, Lavr Georgijevics, az Ideiglenes Kormány a legközelebbi napokban teljesíti az ön követeléseit; de a kormánynak aggodalmai vannak, hogy Petrográdon komoly bonyodalmak támadhatnak, ön, persze, tudja, hogy körülbelül augusztus 28-ára vagy 29-ére komoly bolsevik megmozdulás várható Petrográdon. Ha nyilvánosságra hozzuk az ön követeléseit, melyeket az Ideiglenes Kormánynak kell megvalósítania, az, természetesen, lökést ad majd a bolsevikok megmozdulásának. Bár elegendő haderő áll rendelkezésünkre, arra mégsem számíthatunk teljesen. Annál is kevésbé, mert még nem tudjuk, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje milyen álláspontra helyezkedik az új törvénnyel szemben. Lehetséges, hogy az is a kormány ellen foglal állást, és akkor nem számíthatunk a csapatainkra. Ezért kérem önt, intézkedjék, hogy a 3. lovas hadtestet augusztus végére vonják össze Petrográd alatt és bocsássák az Ideiglenes Kormány rendelkezésére. Abban az esetben, ha a bolsevikokon kívül a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének tagjai is részt vesznek a megmozdulásban, ellenük is fel kell lépnünk.”

Szávinkov ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a legerélyesebben és a legkíméletlenebbül kell cselekedni. Mire Kornyílov tábornok azt felelte, hogy ő „másféle cselekvést nem is ismer. Ha a bolsevikok és a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje akcióba lép, azt teljes eréllyel fogja elnyomni”.

Kornyílov e rendszabályok közvetlen foganatosítása céljából a következő „két feladatot” tűzte a harmadik lovas hadtest és a vad hadosztály parancsnoka, Krümov tábornok elé:

„1. Ha tőlem (Kornyílovtól), vagy közvetlenül a helyszínen értesítést kap a bolsevikok akciójának megkezdéséről, a hadtesttel azonnal vonuljon Petrográd ellen, foglalja el a várost, fegyverezze le a petrográdi helyőrség azon egységeit, amelyek a bolsevikok mozgalmához csatlakoznak, fegyverezze le Petrográd lakosságát és kergesse szét a Szovjeteket.
2. E feladat végrehajtása után Krümov tábornoknak egy dandárt tüzérséggel együtt Oranienbaumba kellett küldenie, és ennek megérkezése után fel kellett szólítania a kronstadti helyőrséget, hogy szerelje le az erődöt és vonuljon át a szárazföldre.
A miniszterelnök augusztus 8-án hozzájárult a kronstadti erőd lefegyverzéséhez és helyőrségének kivonásához, és a tengerészeti vezérkar erre vonatkozó jelentését a miniszterelnök határozatával együtt Maximov tengernagy levelének kíséretében átadták a legfelsőbb főparancsnok vezérkari főnökének.”

Ez az útja a forradalom és a forradalmi vívmányok ellen összeesküvők bizalmas kompániájának.

A Kerenszkij-kormány nemcsak tudott erről az egész pokoli tervről, hanem maga is részt vett e terv kidolgozásában és Kornyílovval együtt annak megvalósítására készülődött.

Szávinkov, aki akkor még a hadügyminisztérium vezetője volt, nyíltan meg is mondotta ezt, s nyilatkozatát, amely köztudomású, még nem cáfolta meg senki.

Íme, a nyilatkozat:
„A történelmi hűség érdekében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én, a miniszterelnök megbízásából, egy lovas hadtestet kértem öntől (Kornyílovtól), hogy Petrográdon biztosíthassuk a hadiállapot kihirdetését és elfojthassunk az Ideiglenes Kormány ellen irányuló mindennemű lázadási kísérletet, bárhonnan jöjjön is . .”

Azt hiszem, világos!

Tudott-e a kadét párt Kornyílov tervéről?
— Kétségtelenül, tudott.

Mert a párt központi lapja, a „Récs”, közvetlenül a Kornyílov lázadás előtt különös igyekezettel terjesztett provokációs híreket a „bolsevik felkelésről”, s ezzel egyengette az utat ahhoz, hogy Kornyílov benyomuljon Petrográdra és Kronstadtba.

Mert a kadét párt képviselője, Maklakov úr, mint Kornyílov „feljegyzéséből” kitűnik, „személyesen” részt vett Szávinkov és Kornyílov minden megbeszélésén, amelyeken a petrográdi betörés tervét tárgyalták. Tudomásunk szerint Maklakovnak akkor nem volt semmilyen hivatalos állása az Ideiglenes Kormánynál vagy a kormányban — tehát milyen minőségben vehetett részt ezeken a tárgyalásokon, ha nem, mint pártjának képviselője?

Ezek a tények.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a Kerenszkij-kormány a burzsoá ellenforradalom kormánya, amely a kornyílovi összeesküvőkre támaszkodik és csak abban különbözik az utóbbiaktól, hogy valamivel „határozatlanabb”.
Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy az ellenforradalom eszmei és politikai szálai a kadetpárt Központi Bizottságában futnak össze.

Ha a petrográdi és mogiljovi összeesküvők ellenforradalmi terve nem sikerült, azért nem Kerenszkijt és Kornyílovot, nem Maklakovot és Szávinkovot kell hibáztatni, hanem a Szovjeteket, azokat a Szovjeteket, amelyeket ők „szétkergetni” készültek, de amelyekkel szemben erőtleneknek bizonyultak.

Most, amikor a kornyílovisták ismét összeszedték magukat, miután a megalkuvók segítségével visszalopakodtak a hatalomba, a Szovjetek elleni harc ismét napirendre kerül. Jól jegyezzék meg a munkások és katonák, hogy ha nem fogják támogatni a Szovjeteket a kornyílovisták kormánya elleni harcukban, úgy a katonai diktatúra vaspatája alá kerülhetnek.

Az imperialista burzsoázia diktatúrája

Mi is az a „kollektív diktatúra”, amelynek létesítésében a forradalom ellen összeesküvő kompánia — Kornyílov és Miljukov, Alagyin és Filonyenko, Kerenszkij és Lvov herceg, Rodzjanko és Szávinkov — megállapodott? Milyen politikai formába akarták burkolni ezt a diktatúrát?

Milyen politikai intézményeket tartottak szükségesnek ahhoz, hogy bevezessék és berendezzék a ,,kollektív diktatúrát”?

Mit mondanak az okmányok?

„Kornyílov tábornok megkérdezte Filonyenkót, nem gondolja-e, hogy a kialakult súlyos helyzetből csak a katonai diktatúra kikiáltása lehet az egyetlen kiút.

Filonyenko azt felelte, hogy ha reálisan gondolkozik a diktátorról, a mai helyzetben csakis Kornyílov tábornok jöhetne szóba. Filonyenko azonban az egyéni diktatúra ellen a következő kifogást emelte: Kornyílov tábornok nem ismeri eléggé a politikai helyzetet s ezért az ő diktatúrája esetén olyasvalami alakulna ki, amit kamarillának szoktak nevezni. A demokratikus és köztársasági körök kénytelenek lennének ez ellen és következésképpen az egyéni diktatúra ellen is fellépni.

Kornyílov tábornok. Hát mit csináljunk, ha a kormány egyáltalában nem intézkedik?

Filonyenko. A kiutat egy direktórium megalakításában látom. A kormány tagjaiból kis katonai kabinetet kell összeállítani, amelybe vasakaratú embereket kell bevenni; ebben a kabinetben, amelyet «népvédelmi tanácsnak» vagy valahogy máskép is lehetne nevezni — hiszen nem az elnevezés a döntő — Kerenszkijnek, Kornyílov tábornoknak és Szávinkovnak feltétlenül részt kell vennie. E kis kabinet legfőbb feladata az ország védelme lenne. A direktórium tervezetét ebben a formában a kormánynak el kell fogadnia.

Kornyílov. Igaza van. Direktóriumra van szükség, mégpedig minél előbb …” („Nóvoje Vrémjá”).

És tovább:

„Összeállítottuk a «népvédelmi tanácsra» vonatkozó javaslatokat; elnökül A. F. Kerenszkij legfelsőbb főparancsnokot, tagjaiul pedig Szávinkov úr miniszterhelyettest, Alexéjev tábornokot, Kolcsak tengernagyot és Filonyenko urat ajánlottuk.

Ennek a honvédelmi tanácsnak kollektív diktatúrát kellett volna gyakorolnia, mivel az egyéni diktatúrát nem tartották kívánatosnak” (lásd „Obscseje Djelo”).

Tehát, direktórium, ez az a politikai forma, amelybe be akarták burkolni Kornyílov—Kerenszkij „kollektív diktatúráját.”

Most már mindenki előtt világos, hogy Kerenszkij, aki a sikertelen Kornyílov „lázadás” után megteremtette a direktóriumot, más eszközökkel ugyanazt a kornyílovi diktatúrát folytatta.

Most már mindenki előtt világos, hogy az elaggott Központi Végrehajtó Bizottság, amikor az ismeretes éjszakai ülésen Kerenszkij direktóriuma mellett foglalt állást, Kornyílov tábornok ellenforradalmi tervére szavazott.
Most már mindenki előtt világos, hogy a „Djelo Naróda” bölcsei, amikor habzó szájjal védelmezték Kerenszkij direktóriumát, bár maguk sem vették észre, a nyílt és leplezett kornyílovisták örömére elárulták a forradalmat.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a direktórium az ellenforradalom diktatúrájának leplezett formája.

Csakhogy a direktóriummal egymagában „nem sokra” megy az ember. Az ellenforradalom mestereinek meg kellett érteniük, hogy egyedül a direktórium segítségével, minden „demokratikus” cégér nélkül, nem lehet „kormányozni” egy olyan országot, amely megízlelte a demokratizmus gyümölcsét. „Kollektív diktatúra” direktórium formájában — ez már teszi! De miért kell annak meztelennek lennie? Nem volna-e jobb valamilyen „előparlamenttel” leplezni? Hadd éljen és fecsegjen a „demokratikus előparlament” — csak az államapparátus legyen a direktórium kezében! Ismeretes, hogy Kornyílov prókátora, Zavojko úr egy ismeretlen londoni cég ügynöke, Alagyin úr, és Miljukov barátja, „maga” Kornyílov — ezek vetették fel elsőnek az „előparlament” tervét, hogy az támasza és cégére legyen a direktóriumnak, amely „felelős” lesz (ne nevessenek!) az „előparlamentnek”.

Lássuk, mit mond az okmány?
„Kornyílov tábornok és környezete, amikor direktóriumot követelt, nem úgy gondolta el azt, hogy az nem lesz felelős az országnak.

M. M. Filonyenko egyik legmeggyőződöttebb híve az Alagyin által javasolt képviseleti szervnek, amelynek a kormány az Alkotmányozó Gyűlés összehívásáig feltétlenül felelősséggel tartozik.

Alagyin elgondolása szerint ennek a képviseleti szervnek magában kell foglalnia a negyedik Állami Dumát (a jobbszárny nélkül és a tétlen tagok kivételével), az első három duma baloldali elemeit, a Munkás- és Katonaküldöttek Központi Végrehajtó Bizottsága által kijelölt küldöttséget (a pártok képviseletének korlátozása nélkül) és 10—20 legkiválóbb forradalmárt, mint Bresko-Breskovszkaját, Kropotkint, Fignert stb., akiket maga a képviseleti szerv kooptál tagjai közé. Az «előparlament» eszméjét tehát A. F. Alagyin vetette fel először” („Nóvoje Vrémja”).

Tehát „előparlament”, ez az a „képviseleti szerv”, amely „demokratikus” támaszt volt hivatott nyújtani Kornyílov – Kerenszkij „kollektív diktatúrája” számára.

„Előparlament”, mint az a szerv, amelynek a kormány az Alkotmányozó Gyűlés „összehívásáig” „felelős”, „előparlament”, amely az Alkotmányozó Gyűlést ennek összehívásáig helyettesíteni fogja; „előparlament”, amely helyettesíti az Alkotmányozó Gyűlést, ha az utóbbi összehívását elhalasztják; „előparlament”, amely „jogi alapot” (ujjongjatok, jogászok!) nyújt az Alkotmányozó Gyűlés összehívásának elhalasztására; „előparlament”, mint az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításának eszköze — ez az értelme a forradalom ellen összeesküvők ellenforradalmi „demokratizmusának”.

Most mindenki előtt világos, hogy Kerenszkij, amikor a két nap múlva összeülő kornyílovi „előparlamentet” „szentesíti”, nem csinál egyebet, mint más eszközökkel hajtja végre a forradalom ellen összeesküvők azonos ellenforradalmi tervét.

Most mindenki előtt világos, hogy az Avxentyjevek és Dánok, amikor az „előparlamentet” szervezték s ennek érdekében több hamisítást követtek el, a nyílt és leplezett kornyílovisták kezére játszottak, a forradalom és vívmányai ellen dolgoztak.

Most mindenki előtt világos, hogy a „Djelo Naróda” bölcsei, amikor Alkotmányozó Gyűlésről kiabálnak, de ugyanakkor ácsolják a kornyílovi „előparlamentet”, az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításán dolgoznak.

Kornyílov tanítványai — ez minden, amire képeseknek bizonyultak a „Demokratikus Tanácskozás” „felelős” fecsegői, a Ceretelik és Csernovok, az Avxentyjevek és Dánok.

Első következtetés

A fentebb ismertetett okmányokból látható, hogy a „Kornyílov-ügy” nem az Ideiglenes Kormány ellen irányuló „lázadás” és nem is egy becsvágyó tábornok egyszerű „kalandja”, hanem a szó szoros értelmében vett összeesküvés volt a forradalom ellen, megszervezett és jól átgondolt összeesküvés.

Az összeesküvés szervezői és sugalmazói: a tábornoki kar ellenforradalmi része, a kadét párt képviselői, a moszkvai „közéleti személyiségek” képviselői, az Ideiglenes Kormány „legbeavatottabb” tagjai — s végül, de nem utolsó sorban! — bizonyos követségek bizonyos képviselői (róluk Kornyílov „feljegyzése” hallgat).

Vagyis mindazok, akik a Moszkvai Tanácskozáson „lelkesen” fogadták Kornyílovot, mint „Oroszország hivatott vezérét”.

A „Kornyílov-összeesküvés” az imperialista burzsoázia összeesküvése Oroszország forradalmi osztályai ellen, a proletariátus és a parasztság ellen.

Az összeesküvés célja: a forradalom szétzúzása és az imperialista burzsoázia diktatúrájának megteremtése.

Voltak ugyan nézeteltérések az összeesküvők között, de azok kis, mennyiségi nézeteltérések voltak. A „kormányintézkedések ütemére” vonatkoztak: Kerenszkij óvatosan és körültekintően akart cselekedni, Kornyílov pedig „rámenős” volt. De a fő kérdésben valamennyien megegyeztek — abban, hogy az imperialista burzsoázia diktatúráját kell megteremteni a direktórium „kollektív diktatúrája” formájában, az együgyűek félrevezetése végett „demokratikus” előparlamenttel leplezve.

Mi az imperialista burzsoázia diktatúrájának jellemző vonása?

Először is az, hogy ez a diktatúra a háborúskodó és kizsákmányoló kisebbség uralma a dolgozó és békét szomjazó többség fölött. Olvassák el Kornyílov „feljegyzését”, tanulmányozzák a kormány tagjaival folytatott „megbeszéléseket”: szó van ottan a forradalom elnyomására irányuló intézkedésekről, szó van a burzsoá rend megszilárdításának és az imperialista háború meghosszabbításának útjairól, de egyetlen szó sincs a földet követelő parasztokról, a kenyeret követelő munkásokról, a lakosság békét szomjazó többségéről. Sőt, az egész „feljegyzés” arra a feltevésre épül, hogy vaskorlátok között kell tartani a tömegeket, viszont a kormányzás gyeplőjét maroknyi diktátornak kell kézben tartania.

Másodszor az, hogy az imperialista burzsoázia diktatúrája kulisszamögötti, titkos, leplezett, a tömegek becsapására irányuló diktatúra. Olvassák csak a „feljegyzést” és meg fogják látni, hogy az összeesküvő urak milyen buzgón iparkodtak eltitkolni sötét terveiket és kulisszamögötti mesterkedéseiket nemcsak a tömegek elől, hanem még „kollégáik” és pártbeli „barátaik” elől is. A tömegek félrevezetésére fércelték össze a „demokratikus” előparlament tervét, mert milyen demokratizmusról lehet szó, amikor a hátországban és a fronton a halálbüntetés van érvényben? A tömegek félrevezetésére őrizték meg az „Oroszországi Köztársaságot”, mert milyen köztársaságról lehet szó ott, ahol egy öt diktátorból álló csoportocska teljhatalmat gyakorol!

Végül az, hogy az imperialista burzsoázia diktatúrája a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra támaszkodó diktatúra. Ennek a diktatúrának nincs és nem is lehet más „biztos” támasza, csak a rendszeres erőszak a tömegekkel szemben. Halálbüntetés a hátországban és a fronton, a gyárak és vasutak militarizálása, sortüzek — ez ennek a diktatúrának a fegyvertára. „Demokratikus” csalás, alátámasztva erőszakkal; erőszak, „demokratikus” csalással leplezve — ez az imperialista burzsoázia diktatúrájának alfája és omegája.

Az összeesküvők ilyen diktatúrát akartak Oroszországban.

Második következtetés

Egyáltalában nem gondolunk arra, hogy az összeesküvés okát egyes hősök rosszakaratában keressük. Eszünkbe se jut, hogy az összeesküvést kezdeményezőinek hatalomvágyával magyarázzuk. Az ellenforradalmi összeesküvés okai mélyebben gyökeredznek. Az imperialista háború viszonyaiban kell keresni azokat. Ennek a háborúnak követelményeiben kell keresni azokat. A támadás politikája, melyet az Ideiglenes Kormány júniusban magáévá tett — ez az a talaj, melyből az ellenforradalmárok összeesküvése kinőtt. Az imperialista háború légkörében a támadás politikája mindenütt, minden hadviselő államban szükségessé tette a szabadságjogok felszámolását, a hadiállapot bevezetését, a „vasfegyelmet”, mert maximális szabadság mellett elképzelhetetlen, hogy a tömegeket büntetlenül kergethessék a világ ragadozói által rendezett vérfürdőbe. Ebben a tekintetben Oroszország sem lehetett kivétel.

A hazai és szövetséges imperialista klikkek nyomására júniusban támadást rendelnek el a fronton. A katonák nem hajlandók szó nélkül támadásba menni. Elkezdődik az ezredek feloszlatása. Ez a rendszabály hatástalannak bizonyul. Ennél fogva a hadsereget „harcképtelennek” minősítik. Kornyílov (és nemcsak Kornyílov!) a hadsereg „harcképességének fokozása” érdekében a halálbüntetés bevezetését követeli a fronton s egyelőre megtiltja a katonák gyűléseit és összejöveteleit. A katonák és a munkások a hátországban tiltakoznak ez ellen s ezzel fokozzák a frontkatonák háborgását. Válaszul a front-tábornokok a burzsoázia támogatásával azt követelik, hogy a halálbüntetést terjesszék ki a hátországra is, militarizálják a gyárakat és a vasutakat. A diktatúra terve és az összeesküvés csak logikus fejleménye ezeknek a rendszabályoknak. Ez a „vasfegyelem helyreállításának” és az ellenforradalom fejlődésének rövid története, amelyet Kornyílov „feljegyzése” szemléltetően ismertet. Az ellenforradalom a frontról jött, az imperialista háború viszonyai között a támadás követelményeinek talaján keletkezett. Az összeesküvésnek az volt a célja, hogy megszervezze és törvényesítse a már meglevő ellenforradalmat s kiterjessze egész Oroszországra.

A cári Duma június harmadiki bölényei tudták, mit csinálnak, amikor már június elején „azonnali” támadást követeltek a szövetségesekkel szoros együttműködésben. Ők, az ellenforradalom hétpróbás mesterei, jól tudták, hogy a támadás politikája elkerülhetetlenül maga után vonja az ellenforradalmat.

Pártunknak igaza volt, amikor a Szovjetkongresszuson tett nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a támadás halálos veszedelemmel fenyegeti a forradalmat.

A „honvédők” vezérei, akik elvetették pártunk nyilatkozatát, ismét bebizonyították, hogy politikailag éretlenek és eszmeileg az imperialista burzsoáziától függnek.

Mi következik ebből?

Ebből csak egy következik. A fentebb tárgyalt összeesküvés nem egyéb, mint az imperialista háború és a támadó politika követelményeiből eredő ellenforradalom folytatása. Amíg háború van és ilyen politikát folytatnak — fennáll az ellenforradalmi összeesküvések veszélye is. Ha ettől a veszélytől meg akarjuk óvni a forradalmat — meg kell szüntetni az imperialista háborút, elejét kell venni a támadó politika lehetőségének, ki kell vívni a demokratikus békét.

Harmadik következtetés

Kornyílovot és „bűntársait” letartóztatták. A kormány által szervezett nyomozó bizottság „gyorsított ütemben” végzi dolgát. Az Ideiglenes Kormány legfelsőbb bírónak képzeli magát. Kornyílovnak és „bűntársainak” kiosztotta a „lázadók” szerepét. A „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” kompániájának pedig — Kornyílov védőinek szerepét. „Érdekes tárgyalás lesz” — mondják az újdonságok kedvelői. „A tárgyalás során sok fontos leleplezés lesz” — jegyzi meg sokatmondóan a „Djelo Naróda”.

Ki ellen irányult a lázadás? Természetesen, a forradalom ellen! Hol van hát az a forradalom? Természetesen, az Ideiglenes Kormányban, mert a lázadást az Ideiglenes Kormány ellen szervezték. Kikből áll akkor ez a forradalom? Az „örökös” Kerenszkijből, a kadet párt képviselőiből, a moszkvai „közéleti személyiségek” képviselőiből és egy „sir”-ből, aki ezeknek a dzsentlmeneknek a háta mögött áll. Egy hang: „De mért nincs ott Kornyílov?” Egy másik hang: „Már hogy volna ott Kornyílov, mikor azt parancsolták neki, hogy üljön a vádlottak padjára” . . .

De hagyjuk, gördüljön le a függöny. Kornyílov valóban összeesküvést szervezett a forradalom ellen. De nem volt egyedül. Voltak neki sugalmazói is, Miljukov és Rodzjanko, Lvov és Maklakov, Filonyenko és Nabokov. Voltak munkatársai is, mint Kerenszkij és Szávinkov, Alexéjev és Kalégyin. Vajon mese-e, hogy ezek és más ezekhez hasonló dzsentlmenek most nyugodtan, szabadon sétálnak, és nemcsak hogy szabadon sétálnak, hanem „magának” Kornyílovnak az alkotmánya szerint „kormányozzák” az országot? Kornyílovot, végül, az orosz és az angol-francia imperialista burzsoázia is támogatta, amelynek érdekében „kormányozzák” most az országot Kornyílov munkatársai. Vajon nem világos-e, hogy szánalmas és nevetséges komédia ez, ha most egyedül Kornyílov fölött akarnak ítélkezni? Másrészt, hogyan állítsák bíróság elé az imperialista burzsoáziát, a forradalom elleni összeesküvés legfőbb bűnösét? Ezt oldják meg az igazságügy minisztérium bölcs iparosai!

Nyilván nem ez a komédiába illő per a lényeges. Lényeges az, hogy a Kornyílov lázadás után, a „szenzációs” letartóztatások és a „szigorú” nyomozás után a hatalom ismét teljesen és hiánytalanul a kornyílovisták kezébe „került”. Mindazt, amit Kornyílov fegyverrel akart elérni, most lassan, de következetesen, a hatalmon levő kornyílovisták valósítják meg, ha más eszközökkel is. Még a kornyílovi „előparlamentet” is életre hívták.

Lényeges az, hogy a forradalom elleni összeesküvés szerencsés „felszámolása” után ismét az összeesküvők vezérkarának hatalmába, újból Kerenszkijnek és Tyeréscsenkónak, a kadet párt és a „közéleti személyiségek” képviselőinek, újból a „sir”-öknek és „sir”-ökhöz hasonló tábornokoknak a hatalmába „kerültünk”. Kornyílov nincs, de mért volna rosszabb Kornyílovnál sir Alexéjev, aki nélkül nem intéznek el egyetlen fontos állami ügyet sem és akiről nem lehet tudni, hogy az Antant konferenciáján Oroszországot, avagy Angliát szándékszik-e képviselni?

Lényeges az, hogy nem tűrhetjük tovább ezt az összeesküvő „kormányt”.
Lényeges az, hogy ebben az összeesküvőkből alakult „kormányban” nem lehet megbízni, hacsak nem akarjuk kockáztatni, hogy újabb összeesküvések halálos veszedelmébe döntsük a forradalmat.

Igen, ítélkezni kell a forradalom ellen összeesküvők felett. De az ítélkezés ne legyen komédiába illő és hazug, hanem legyen igazi és népi ítélkezés. Ennek az ítélkezésnek meg kell fosztania hatalmától az imperialista burzsoáziát, amelynek érdekeiért serénykedik az összeesküvők „kormánya”. És gyökeresen, lentről fentig, meg kell tisztítania a hatalmat a kornyílovista elemektől.

Fentebb azt mondottuk, hogy az imperialista háború befejezése és a demokratikus béke kivívása nélkül nem lehet megóvni a forradalmat az ellenforradalom összeesküvéseitől. De amíg a mostani „kormány” van hatalmon, még álmodni sem lehet a demokratikus békéről. Ahhoz, hogy kivívjuk a demokratikus békét, ezt a hatalmat meg kell semmisíteni és helyére újat kell „állítani”.

Ennek elérése céljából új, forradalmi osztályok, a proletariátus és a forradalmi parasztság kezébe kell adni a hatalmat. Ennek elérése céljából a forradalmi tömegszervezetekben, a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeiben kell összpontosítani a hatalmat.

Ezek az osztályok és ezek a szervezetek, és csakis ezek mentették meg a forradalmat a kornyílovista összeesküvéstől. Ugyancsak ők fogják biztosítani a forradalom győzelmét is.

Ez lesz az ítélet az imperialista burzsoázia és ügynökei, az összeesküvők felett.

Két kérdés

Első kérdés. Néhány héttel ezelőtt, amikor a sajtóban megjelentek a hatalom (nem Kornyílov, hanem a hatalom!) forradalomellenes összeesküvéséről szóló első botrányos leleplezések, a bolsevik frakció a Központi Végrehajtó Bizottságban interpellációt terjesztett elő, amelyet a „kornyílovi hősköltemény” idején fennállott Ideiglenes Kormány volt tagjaihoz, Avxentyjevhez és Szkóbelevhez intézett. Az interpelláció Avxentyjev és Szkóbelev vallomásai iránt érdeklődött, amelyeket a demokrácia iránti köteles tiszteletből és hivatali kötelességből kellett tenniök az Ideiglenes Kormány ellen irányuló leleplezések kérdésében. Frakciónk interpellációját még aznap a Központi Végrehajtó Bizottság Irodája is magáévá tette, s így az interpelláció az „egész forradalmi demokrácia” interpellációjává vált. Azóta eltelt egy hónap, botrányosabbnál botrányosabb leleplezések követik egymást, Avxentyjev és Szkóbelev azonban hallgatnak, mint a csuka, mintha a dolog nem tartoznék rájuk. Nem gondolják-e az olvasók, hogy ideje volna már ezeknek a „felelős” polgártársaknak a tisztesség elemi szabályaira emlékezniük és végre-valahára válaszolniok arra az interpellációra, amelyet az „egész forradalmi demokrácia” intézett hozzájuk?

Második kérdés. Amikor egymást érték az újabb leleplezések a Kerenszkij-kormányról, a leleplezések hevében a „Djelo Naróda” arra szólította fel olvasóit, hogy „tűrjék” még ezt a kormányt, „várjanak” az Alkotmányozó Gyűlésig. Persze, mulatságos hallani, hogy „tűrésről” beszélnek azok az emberek, akik saját maguk alakították ezt a kormányt az „ország megmentésére”. Talán csak nem azért alakították ezt a kormányt, hogy szívszakadva „rövid időre” „megtűrjék”? . . De mit jelent „tűrni” a Kerenszkij-kormányt? Ez azt jelenti, hogy a forradalom ellen összeesküvő társaság kezébe tesszük a sokmilliós nép sorsát. Ez azt jelenti, hogy az imperialista burzsoázia ügynökeinek kezébe tesszük a háború és a béke sorsát. Ez azt jelenti, hogy megátalkodott ellenforradalmárokra bízzuk az Alkotmányozó Gyűlés sorsát. Hogyan nevezzük azt a „szocialista” pártot, amely politikai sorsát a forradalom ellen összeesküvők „kormányának” sorsához kötötte? Beszélnek az eszer párt vezéreinek „naivitásáról”. Beszélnek a „Djelo Naróda” „rövidlátásáról”. Kétségtelen, hogy az eszerek „felelős” vezéreinek bőven kijutott ezekből az „erényekből”. De . .. nem gondolják-e az olvasók, hogy a politikában a naivitás bűn, mely az árulással határos.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 27, 28. és 30. sz.
1917 október 4, 5. és 7.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..