Írta: J. V. Sztálin  

Hadjárat a munkások ellen

A burzsoá sajtó már egy héttel ezelőtt hadjáratot indított a Donyec-medence munkásai ellen. „Anarchia”, „üzemek lerombolása”, a hivatali személyzet „letartóztatása és ütlegelése” — nincs az a lehetetlen mese, amivel ne uszítottak volna ellenük a prostituált burzsoá lapok. Már akkor előre lehetett látni, hogy hadjáratra készülnek a donyeci munkások ellen, hogy a kormány szabaddá teszi az utat egy ilyen hadjárat számára. És csakugyan, a burzsoá bérencek jajveszékelése „nem talált süket fülekre” a kormánynál. Hiszen a kormány éppen ezért a burzsoá diktatúra kormánya. Az újságok jelentése szerint az Ideiglenes Kormány mellett működő gazdasági főbizottság, természetesen Kerenszkij „megértő helyeslésével”, „célszerűnek találta, hogy … egy diktátori teljhatalommal felruházott személyt küldjön Harkovba és a Donyec-medencébe. Ezt a személyt meg kell bízni azzal, hogy az ipari vállalkozókat a munka folytatására kényszerítse és hasson oda, hogy a munkástömegek lecsillapodjanak. A kiküldendő személy igénybe veheti mindazokat a kényszerítő eszközöket, amelyekkel a kormányhatalom rendelkezik” („Torgovo-Promüslennaja Gazéta”, szeptember 26).

Jegyezzük meg: „diktátor” „kényszerítő eszközökkel” … Kik ellen küldik ki ezt az egyelőre még ismeretlen „diktátort”? Talán a donyeci vállalkozók ellen, akik immáron három hónapja szándékosan csökkentik a termelést, bűnös módon fokozzak a munkanélküliséget, most pedig mindenki szemeláttára munkáskizárásokat rendeznek, ami az ország gazdasági életének szétzüllesztésével fenyeget?

Dehogyis ellenük!

A gazdasági főbizottság kereken kijelenti, hogy mindenben a „rosszindulatú agitátorok” a hibásak, nem pedig a vállalkozók, mert: „A rendelkezésre álló értesülések szerint az előfordult túlkapásokat rosszindulatú agitátorok egyes csoportjai idézték elő” (lásd ugyanott).

Elsősorban ezek ellen küldik a „kényszerítő eszközökkel” felruházott „diktátort”.

De ez nem minden. A „Birzsovka” jelentése szerint az ipari vállalkozók harkovi konferenciája a következő határozatot hozta:

1. „Az alkalmazottak és a munkások elbocsátása és felvétele a vállalatok kizárólagos joga.”
2. „A Munkásküldöttek Szovjetjének tilos beavatkoznia a termelés vezetésébe és ellenőrzésébe.”
3. „A vállalatok nem fedezhetik a Munkásküldöttek Szovjetje, a végrehajtó bizottságok és a szakszervezetek tagjainak ellátásával és fizetésével kapcsolatos költségeket.”
4. „Semmilyen bérpótlék nem könnyít a munkások helyzetén” („Birzsevüje Védomosztyi”, szeptember 27.).

Röviden: az ipari vállalkozók háborút üzennek a munkásoknak és szervezeteiknek.

Mondanunk sem kell, hogy a munkáskizáró Konoválov kormánya nem mulasztja el, hogy e munkásellenes háború élére álljon.

Mivel azonban a munkások harc nélkül nem adják meg magukat, ezért van szükség „diktátorra” és „kényszerítő eszközökre”.

Ez a rejtély nyitja.

Szávinkovot ellenforradalmárnak nevezték azért, mert elkészítette a honvédelem céljára dolgozó vállalatok militarizálásának tervezetét.

Kornyílovot árulással vádolták azért, mert ennek a tervezetnek megvalósítását követelte.

Hogyan nevezzük azt a kormányt, amely „minden teketória nélkül” korlátlan hatalmú „diktátort” küld a Donyec-medencébe és azt a munkástömegek elleni háború, a munkásszervezetek lerombolása céljából a „kényszerítés minden eszközével” felruházza?

Mit szólnak ehhez a „szocialista” miniszter urak?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 22. sz.
1917 szeptember 28.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Várhatják — hiába várják …
– írta: J. V. Sztálin –

A mai helyzetet az az áthidalhatatlan szakadék jellemzi, mely a kormány és a néptömegek között tátong — az a szakadék, amely nem volt meg a forradalom első hónapjaiban és csak a Kornyílov-lázadás eredményeképpen jött létre.

A cárizmus legyőzése után a hatalom már a forradalom első napjaiban az imperialista burzsoázia kezébe került. Nem a munkások és katonák jutottak hatalomra, hanem a kadét imperialisták maroknyi csoportja. Hogyan történhetett ez és tulajdonképpen mire támaszkodott akkor a maroknyi burzsoázia uralma? Ennek az a magyarázata, hogy a munkások, és főként a katonák, megbíztak a burzsoáziában, azt remélték, hogy a burzsoáziával való szövetségben kenyérhez és földhöz, békéhez és szabadsághoz jutnak. A tömegek „öntudatlan, hiszékeny” magatartása a burzsoáziával szemben — erre támaszkodott akkor a burzsoázia uralma. A burzsoáziával való koalíció csak ennek a bizalomnak és ennek az uralomnak a kifejezése volt.

De a forradalom hat hónapja nem múlt el hatástalanul. Kenyér helyett éhínség, béremelés helyett — munkanélküliség, föld helyett — puszta ígéretek, szabadság helyett — harc a Szovjetek ellen, béke helyett — háború Oroszország végkimerüléséig és a kornyílovisták tarnopoli s rigai árulása — ezt adta a tömegeknek a burzsoáziával való koalíció. A Kornyílov-lázadás csak összefoglalta a koalíció hathónapos tapasztalatának eredményeit, nyilvánvalóvá tette a kadetok árulását és a velük való megalkuvás politikájának végzetes hatását.

Mindez, természetesen, nem múlt el nyomtalanul. A tömegeknek a burzsoázia irányában tanúsított „öntudatlan, hiszékeny” magatartása megszűnt. A kadetokkal való koalíció helyébe a kadetokkal való szakítás lépett. A burzsoázia iránti bizalmat a burzsoázia elleni gyűlölet váltotta fel. A burzsoázia uralma elveszítette megbízható támaszát.

Igaz, a „honvédők” megalkuvó fondorlatai útján, hamisításokkal és csalással, Buchanan és a kadét kornyílovisták segítségével, a munkások és a katonák nyilvánvaló bizalmatlansága ellenére, a megalkuvók mégis összetákolták a régi burzsoá diktatúra „új” kormányát, csalárd úton átcsempészve az elavult s megtépázott koalíciót.

Csakhogy, előszöris, ez a koalíció alig teng-leng, mert bár a Téli Palotában összetákolták, az országban ellenállást és felháborodást váltott ki.

Másodszor, ez a kormány nem maradandó, mert nincs talaja — nem élvezi a tömegek bizalmát és rokonszenvét, a tömeg csak gyűlöletet táplál vele szemben.

Ennek következménye, hogy a kormány és az ország között áthidalhatatlan szakadék tátong.

És ha ez a kormány mégis hatalmon marad, ha a kisebbség akaratát teljesítve, uralkodni készül a nyilvánvalóan ellenséges többség fölött, akkor világos, hogy csak egyre számíthat: a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra. Az ilyen kormánynak nincs és nem is lehet más támasza.

Ezért nem véletlen az a tény, hogy a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépése a Taskenti Szovjet szétkergetése volt.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány már hozzáfogott a donyeci munkásmozgalom elfojtásához is, amikor odaküldötte titokzatos „diktátorát”.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány tegnapi ülésén háborút hirdetett a parasztok „lázongása” ellen, amikor így határozott:

„Meg kell alakítani az Ideiglenes Kormány helyi bizottságait, amelyek közvetlen rendeltetése az anarchia elleni harc és a zavargások elfojtása” („Birzsovka”).

Mindez nem véletlen.

A burzsoá diktatúra kormányának, amely elvesztette a tömegek bizalmát, ha mégis hatalmon akar maradni, mindenáron „anarchiára” és „zavargásokra” van szüksége, hogy az ellenük hirdetett harccal próbálja igazolni létjogosultságát. Azt szeretné látni, hogy a bolsevikok „felkelést szerveztek”, vagy hogy a parasztok „felkoncolták” a földesurakat, vagy hogy a vasutasok „végzetes sztrájkot rendeztek”, ami megakadályozta a front ellátását… Mindez azért „kell” neki, hogy a parasztokat a munkásokra, a frontot a hátországra uszítsa s ezzel megteremtvén a szükséges ürügyet a fegyveres beavatkozásra, egy időre megszilárdítsa ingatag helyzetét.

Mert meg kell végre érteni, hogy egy kormány, amely elvesztette az ország bizalmát, és amelyet a tömegek gyűlölete vesz körül, nem lehet más, mint a „polgárháború” provokálásának kormánya.

A „Récs”, az Ideiglenes Kormány félhivatalos szócsöve, nem hiába óvja a kormányt: nehogy „lehetőséget adjon a bolsevikoknak a polgárháború időpontjának megválasztására”, nem ajánlja neki, hogy addig „tűrjön és várjon, amíg ők (a bolsevikok) ki nem választják a kedvező pillanatot az általános felkelésre” („Récs”, szerdai szám).

Igen, ők a nép vérére szomjaznak …

De reményük hiábavaló és erőlködésük nevetséges.

A forradalmi proletariátus öntudatosan és szervezetten halad a győzelem felé. Testvériesen és a győzelemben biztos hittel tömörülnek köréje a parasztok és a katonák. Egyre erőteljesebben zúg a kiáltás: minden hatalmat a Szovjeteknek!

És a papiros koalíció ott a Téli Palotában … vajon kiállja-e a nyomást?

Szeretnék, ha a bolsevikok szétforgácsolt és elhamarkodott akciókat kezdeményeznének?

Várhatják — hiába várják, kornyílovista urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.

Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin  ” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..