Írta: J. V. Sztálin  

A burzsoá diktatúra kormánya

A tanácskozás meghamisítása és a kormány botrányos széthullása után, a moszkvai tőzsdésekkel való „beszélgetés” és sir Buchanan-nál tett titokzatos látogatások után, a megalkuvóknak a Téli Palotában rendezett szerelmi találkái és számos árulása után — végre megalakult az „új” (teljesen új!) kormány.

Hat kapitalista miniszter, mint a „kabinet” magva, és tíz „szocialista” miniszter az előbbi hat szolgálatában, mint az előbbi hat akaratának a végrehajtója.

A kormánynyilatkozatot még nem hozták nyilvánosságra, de főbb pontjai ismeretesek: „harc az anarchia ellen” (olvasd: a Szovjetek ellen!), „harc a gazdasági bomlás ellen” (olvasd: a sztrájkok ellen!), „a hadsereg harckészségének emelése” (olvasd: a háború folytatása és „fegyelem”!).

Általánosságban ez a Kerenszkij – Konoválov – kormány „programja”.

Ez azt jelenti, hogy a parasztok nem kapják meg a földet, nem lesz munkásellenőrzés, s Oroszország nem vívja ki a békét.

A Kerenszkij – Konoválov – kormány a háború és a burzsoá diktatúra kormánya.

A tíz „szocialista” miniszter csak cégér, amely mögött az imperialista burzsoázia a munkások, a parasztok és a katonák fölötti uralmának megszilárdításán fog dolgozni.

Amit Kornyílov egyenesen, tábornoki egyszerűséggel akart megvalósítani, azt az „új” kormány fokozatosan, zajtalanul, maguknak a „szocialistáknak” kezével igyekszik majd megvalósítani.

Miben különbözik a burzsoázia diktatúrája a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájától?

Abban, hogy a burzsoázia diktatúrája — a kisebbség uralma a többség fölött, s ez az uralom csak a többség ellen alkalmazott erőszakkal, tehát a többség ellen folytatott polgárháborúval valósítható meg. Ellenben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája, minthogy ez a többség uralma a kisebbség felett, teljesen nélkülözheti a polgárháborút. Ebből azonban az következik, hogy az „új” kormány politikája most arra fog irányulni, hogy kudarcra ítélt részletmegmozdulásokat provokáljon azért, hogy a katonákat a munkásokra, vagy a frontot a hátországra uszítva, vérbe fojtsa a forradalom erejét.

Továbbá abban különbözik, hogy a burzsoázia diktatúrája titkos, rejtett, kulisszamögötti diktatúra, amelynek valamilyen tetszetős lepelre van szüksége a tömegek félrevezetésére. Ezzel szemben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, melynek nincs szüksége csalásra a belügyekben és nincs szüksége titkos diplomáciára a külügyekben. Ebből azonban az következik, hogy burzsoá diktátoraink az ország életének legfontosabb kérdéseit, mint például a háború és a béke kérdését, a tömegek háta mögött és a tömegek nélkül, a tömegek elleni összeesküvés útján igyekeznek majd megoldani.

Erről világosan tanúskodnak a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépései is. Ítéljenek önök maguk. A legfelelősebb külpolitikai állásokat a kadet – kornyílovista „nagyágyúk” kezébe adták. Tyeréscsenko — külügyminiszter, Nabokov — londoni nagykövet, Maklakov — párizsi nagykövet, Jefrémov — nagykövet Bernben, ahol most ül össze a nemzetközi (előzetes!) békekonferencia. És ezek a tömegektől elszakadt emberek, a tömegek nyílt ellenségei fognak dönteni a háború és a béke kérdésében, amelytől a katonák millióinak élete függ!

Továbbá: a lapok jelentése szerint „Kerenszkij, Tyeréscsenko, Verhovszkij, Vergyerevszkij ma a főhadiszállásra utazik”, ahol „Tyeréscsenko részvételével megtárgyalják a front általános helyzetét, s azonkívül a főhadiszálláshoz beosztott külföldi katonai szakértők is tanácskozást tartanak” („Birzsovka”, esti kiadás) … Mindez — a szövetséges konferencia előtt, ahová Tyeréscsenko úr Sancho Pansájaként a nem éppen ismeretlen Ceretelit is magukkal viszik. Miről suttoghatnak ezek az imperializmusra fölesküdött emberek, ha nem a hazai és szövetséges imperialisták érdekeiről és tulajdonképpen mi másra vezethetnek a békéről és háborúról folytatott kulisszamögötti tárgyalásaik, ha nem a nép érdekei elleni összeesküvésre?

Ez kétségtelen. A Kerenszkij – Konoválov – kormány az imperialista burzsoázia diktatúrájának kormánya. Polgárháború kiprovokálása — ez a belpolitikája. A háború és a béke kérdésének kulisszamögötti eldöntése — ez a külpolitikája. A kisebbség uralmának megerősítése Oroszország lakosságának többsége felett — ez a célja.

A proletariátusnak, mint az orosz forradalom vezérének, az a feladata, hogy letépje az álarcot erről a kormányról és megmutassa a tömegeknek a kormány igazi ellenforradalmi arculatát. A proletariátusnak az a feladata, hogy maga köré tömörítse a katonák és a parasztság széles rétegeit s visszatartsa őket az elhamarkodott megmozdulásoktól. A proletariátusnak az a feladata, hogy szorosabbra zárja sorait s lankadatlanul készüljön a közelgő ütközetekre.

A fővárosi munkások és katonák már megtették az első lépést, amikor bizalmatlanságuknak adtak kifejezést a Kerenszkij – Konoválov – kormánnyal szemben és felszólították a tömegeket, hogy „tömörüljenek Szovjetjeik körül s tartózkodjanak a részletakcióktól (lásd a Petrográdi Szovjet határozatát).

Most a vidéken van a sor.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Visszhang
– írta: J. V. Sztálin –

A vasutassztrájk és a demokrácia bukott lovagjai

A nagyszabásúan elgondolt és kitűnően megszervezett vasutassztrájk nyilván végéhez közeledik. A vasutasoké lesz a győzelem, mert magától értetődik, hogy a kornyílovi „honvédő”-tábor játékkoalíciója kénytelen engedni az ország egész demokráciája hatalmas nyomásának. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a vasutasok rosszakarata, hanem a direktórium forradalomellenes politikája „idézte elő”. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a Vasutas bizottságok, hanem Kerenszkij és Nyikítyin ellenforradalmi fenyegetései zúdították az országra. Most mindenki előtt világos, hogy e sztrájk meghiúsulása minden bizonnyal együtt járt volna a vasutak militarizálásával és … az imperialista burzsoázia hatalmának megszilárdulásával. A vasutasoknak igazuk van, amikor Kerenszkij és Nyikítyin arcátlan rágalmára megsemmisítő váddal válaszolnak:

„Nem mi árultuk el a hazát, Kerenszkij és Nyikítyin polgártársak, hanem önök árulták el saját eszményeiket, az Ideiglenes Kormány árulta el saját ígéreteit és most már nem riaszthat vissza bennünket semmilyen szó, semmilyen fenyegetés.”

Mindez, ismételjük, világos és közismert tény.

Ugyanakkor, mint kiderül, akadnak a világon magukat demokratáknak nevező emberek, akik ebben a súlyos helyzetben megengedhetőnek tartják, hogy hátba támadják a vasutasokat, nem értve vagy nem kívánva megérteni, hogy ezzel a „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” emberevőinek malmára hajtják a vizet.

A mensevik „Rabócsaja Gazéta’’ szerkesztőségiről van szó.

A lap azzal vádolja a sztrájk vezetőit, hogy amikor kihirdették a sztrájkot, „az ösztönösségnek engedtek” és fenyegető hangon kijelenti:

„A demokrácia ezt nem bocsátja meg a vasutasok vezérkarának. Ilyen könnyelműen nem szabad kockára tenni az egész ország, az egész demokrácia érdekeit” („Rabócsaja Gazéta” 170. sz.).

Hihetetlen, de tény: ez az árnyékéletet élő lap, melynek semmi köze sincs a demokráciához, feljogosítva érzi magát, hogy megfenyegesse az igazi demokráciát, a vasúti dolgozókat.

„A demokrácia nem bocsátja meg”… De melyik demokrácia nevében beszélnek önök, a „Rabócsaja Gazéta” szerkesztő urai?

Talán a Szovjetek demokráciája nevében, amely faképnél hagyta önöket, és amelynek akaratát önök meghamisították a tanácskozáson?

De ki jogosította fel önöket, hogy ennek a demokráciának nevében beszéljenek?

Vagy talán Cereteli, Dán, Liber és a többi hamisító nevében méltóztatnak beszélni, akik a tanácskozáson meghamisították a Szovjetek akaratát s a Téli Palotában folytatott „tárgyalásokon” magát a tanácskozást is elárulták?

De ki jogosította fel önöket, hogy a demokráciának ezeket az árulóit az „egész ország demokráciájával” azonosítsák?

Megértik-e már végre-valahára, hogy a „Rabócsaja Gazéta” és az „egész ország demokráciájának” útjai visszavonhatatlanul elváltak egymástól?

A demokrácia szánalmas, bukott lovagjai…

Az orosz parasztok és a fejetlenek pártja
Nemrégiben még azt írtuk, hogy a szociálforradalmárok pártjának nincs egységes határozata a kormány és a Szovjetek közötti harc kérdésében — ebben a döntő kérdésben. Míg az eszerek jobbszárnya az „anarchista” Szovjetek megsemmisítésére uszított (emlékezzenek Taskentre!) s büntetőexpedíciókat szervezett, a balszárny ugyanakkor a Szovjeteket támogatta — viszont a hamleti kételyektől gyötört csernovi centrumnak nem volt véleménye, jobbnak látta, ha „semleges” marad. Igaz, a centrum aztán „magára talált”, a Taskenti Szovjetből visszahívta az eszer párt tagjait és ezzel a büntetőexpedíciók politikáját támogatta. De ma már ki ne tudná, hogy az eszer párt ezzel a visszahívással csak önmagát szégyenítette meg, mert az eszerek bennmaradtak a Taskenti Szovjetben és nem a Szovjet, hanem a Kerenszkij-kormánynak és szekértolóinak „fellépése” bizonyult „ellenforradalminak”.

De az eszerek még ki sem tudtak „mászni ebből a „históriából” s máris újabb, még rosszabb „históriába” keveredtek. Ez a „história” akkor esett meg, amikor az eszerek az úgynevezett előparlamentben a földkérdésben szavaztak.

Arról van szó, hogy az előparlamentben, az augusztus 14-i deklaráció tárgyalásakor, a baloldali eszerek azt indítványozták, hogy az összes földesúri földeket adják át a Parasztbizottságoknak. Kell-e mondanunk, hogy a demokrácia köteles támogatni ezt a javaslatot? Kell-e még mondanunk, hogy a földkérdés forradalmunk életbevágó kérdése? És mi történt? Míg a bolsevikok és a baloldali eszerek azt javasolták, hogy adják át a földet a parasztoknak, ugyanakkor a jobboldali eszerek a liberdánistákkal együtt e javaslat ellen foglaltak állást — a csernovi középnek pedig megint csak nem volt „saját véleménye”: tartózkodott a szavazástól.

Csernov, a „muzsikminiszter” nem mert állást foglalni amellett, hogy a földesúri földeket adják át a parasztoknak s a parasztok akaratának meghamisítóira bízta a kérdés eldöntését!

Az eszerek pártjának, az „agrárforradalom” és az „integrális szocializmus” pártjának, az orosz forradalom válságos pillanatában nem volt egységes félreérthetetlen döntése olyan életbevágó fontosságú kérdésben, mint a parasztkérdés.

Ez csakugyan a fejetlen okoskodók pártja!

Szegény orosz parasztok …

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Aláírási nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..