Írta: J. V. Sztálin

Munkamegosztás a „szociálforradalmárok” pártjában

Az eszerek a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének legutóbbi gyűlésén megszavazták a halálbüntetés eltörlését és csatlakoztak a bolsevikok letartóztatása elleni tiltakozáshoz.

Ez, persze, nagyon derék és dicséretes.

De mégis volna egy szerény kérdésünk.

Ki vezette be a halálbüntetést a fronton, ki tartóztatta le a bolsevikokat?

Éppen ők — az eszerek (a kadetok és a mensevikek szíves közreműködésével). Tudomásunk szerint A. F. Kerenszkij miniszterelnök polgártárs a szociálforradalmárok pártjának tagja. A petrográdi városi dumaválasztásokon az ő neve ott díszeleg a szociálforradalmár párt jelöltlistáján.

Tudomásunk szerint B. V. Szávinkov hadügy-miniszterhelyettes polgártárs szintén a szociálforradalmár párt tagja.

És éppen ez a két kiváló „szociálforradalmár” a frontkatonák elleni halálbüntetés visszaállításának legfőbb értelmi szerzője. (Hozzájuk kell még sorolni Kornyílov tábornokot is, de ő egyelőre még nem lépett be a szociálforradalmárok pártjába.)

Úgy tudjuk továbbá, hogy Csernov földművelésügyi miniszter polgártárs mintha szintén tagja volna a szociálforradalmár pártnak.

És végül, N. D. Avxentyjev belügyminiszter polgártárs, vagyis az a személy, aki Kerenszkij mellett a legfontosabb hivatalt tölti be a kormányban, szintén a szociálforradalmár párt tagja.

És éppen ezek a nagyra becsült „szociálforradalmárok” vezették be a halálbüntetést a fronton és ők tartóztatják le a bolsevikokat.

Kérdezzük: mire véljük ezt a furcsa munkamegosztást a szociálforradalmárok pártjában, hogy egyes tagjai kézzel-lábbal tiltakoznak a halálbüntetés bevezetése ellen, mások pedig saját kezűleg vezetik be azt? . .

Csodálatos! Még nem is olyan rég volt, hogy megdöntöttük az önkényuralmi rendet, még nem is olyan régen kezdtünk „európai módra” élni, az „európaiság” rossz oldalait azonban máris elsajátítottuk. Nézzék meg bármelyik burzsoá radikális pártot, mondjuk Franciaországban. Ez a párt okvetlenül szocialistának nevezi magát: „radikálszocialisták” pártja, „független szocialisták” pártja stb. stb. Ezek a pártok a választók, a tömegek, az „alsó rétegek” előtt folyvást „baloldali” frázisokkal dobálódznak — különösen választások előtt és különösen, amikor a konkuráló, valóban szocialista párt szorongatja őket. És ugyanakkor ugyanannak a „radikálszocialista” és „független szocialista” pártnak a miniszterei „fent” nyugodtan végzik a maguk burzsoá dolgát, cseppet sem törődve választóik szocialista kívánságaival.

Így tesznek most a szociálforradalmárok is.

Boldog párt! Kik vezették be a halálbüntetést? A szociálforradalmárok! Kik tiltakoztak a halálbüntetés ellen? — A szociálforradalmárok! Ha akarom, vemhes . . .

A szociálforradalmárok azt remélik, hogy ily módon továbbra is ártatlan színben tűnhetnek fel (nem veszítik el népszerűségüket a tömegek előtt), meg tőkét is kovácsolhatnak (megtartják a miniszteri tárcákat).

De, mondhatják, minden pártban vannak nézeteltérések: egyes tagjai így gondolkoznak, mások másképp.

Igen, de többféle nézeteltérés van. Ha egyesek a hóhérok mellett, mások a hóhérok ellen vannak, az ilyen „nézeteltéréseket” egy pártban meglehetősen nehéz kibékíteni. És ha méghozzá éppen a párt legfelelősebb vezérei állnak a hóhérok mellett, a miniszterek, akik nézetüket menten át is ültetik az életbe, akkor a párt politikájáról minden egyes politikusán gondolkozó ember éppen e miniszterek tevékenysége alapján fog ítéletet mondani, nem pedig valamilyen tiltakozó határozat alapján, amelyhez az egyszerű párttagok csatlakoztak.

A szégyenfoltot nem lehet lemosni. A szociálforradalmárok pártja a halálbüntetés, a börtön pártja marad, amely letartóztatja a munkásosztály vezéreit. Az eszerek sohase mossák le magukról azt a szégyent, hogy a halálbüntetést az ő pártjuk legtekintélyesebb tagjai állították vissza. Az eszerek sohase mossák le magukról azt a szégyenfoltot, hogy az ő kormányuk ösztönözte azokat, akik aljas rágalmakkal vádolták a munkáspárt vezéreit, hogy az ő kormányuk próbált új Dreyfus-ügyet csinálni Lenin ellen . . .

„Proletarij” („A Proletár”) 9. sz.
1917 augusztus 23.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A sárgák szövetsége
– írta: J. V. Sztálin –

Az orosz forradalom nem különálló valami. Lényegileg összefügg a nyugati forradalmi mozgalommal. Sőt, része a világproletariátus nagy mozgalmának, amely arra hivatott, hogy megsemmisítse a világkapitalizmus legmélyebb alapjait. Teljesen érthető, hogy forradalmunk minden egyes lépése elkerülhetetlenül válaszhullámot vált ki a Nyugaton, minden egyes győzelme a forradalmi világmozgalom megélénkülését és növekedését vonja maga után, a világ munkásait a tőke elleni harcra ösztönzi.

Ezt természetesen tudják a nyugateurópai imperializmus cápái is. Ezért élethalálharcot indítottak az orosz forradalom ellen.

Az angol-francia kapitalisták már forradalmunk kezdetén megindították a hadjáratot ellene. Lapjaik, a „Times” és a „Matin” már akkor szidalmazták a forradalmi Szovjeteket és Bizottságokat, s azok feloszlatását sürgették.

Két hónappal később, egy svájci titkos konferencián, az imperialisták még egyszer megvitatták azt a kérdést, milyen eszközökkel harcoljanak „a növekvő forradalom” ellen úgy, hogy csapásaikat elsősorban az orosz forradalom ellen irányítsák.

Most nyílt támadásba mennek át. Ürügyük erre a rigai vereség. Persze minden felelősséget a katonákra hárítanak, s az oroszországi ellenforradalom további fokozását sürgetik.

Olvassák csak a „Birzsevüje Védomosztyi” jelentéseit.

Egy párizsi távirat:

„A második hadsereg visszavonulása, helyesebben harc nélküli megfutamodása és Riga eleste itt fojtogató fájdalmat, felháborodást és undort kelt.

A «Matin» azt állítja, hogy az orosz pacifisták, akik e katasztrófáért felelősek, ugyanolyan tehetségteleneknek, sőt még károsabbaknak bizonyultak, mint a volt uralkodó rossz tanácsadói.

A lap kijelenti, hogy nem érti azt a makacsságot, amellyel a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje e tragikus tárgyi tanulságok ellenére is még mindig védelmezi az olyan ostoba intézményeket, mint a katonabizottságok.”

Ezt írja a francia tőkések lapja.

Vagy egy londoni távirat:

„A «Daily Chronicle» azt írja: ((Mindenekelőtt helyre kell állítani a hadsereg fegyelmét. A németek gyors és olyan fontos győzelmüket ugyanazoknak az okoknak köszönhetik, amelyek lehetővé tették Galícia és Bukovina elfoglalását, nevezetesen annak, hogy az orosz csapatok nem engedelmeskedtek a parancsoknak, áruló magatartást tanúsítottak».”

Ezt mondják az angol imperialisták.

„. . . Harc nélküli megfutamodás”. . . „Ostoba katonabizottságok”. . . „Fegyelem helyreállítása” (nem elég nekik a halálbüntetés!). . . „Áruló magatartás az orosz csapatok soraiban” . . .

Ilyen bókokkal üdvözlik ezek a pénzeszsákok a vérüket ontó orosz katonákat!

És ezt azután teszik, hogy a szemtanúk általánosan bizonyítják, hogy „a hadsereg visszavonulás közben folyvást becsületesen harcol az ellenséggel”, „a csapatok az áttörés körzetében feltétlenül és becsületesen teljesítik a rájuk bízott feladatokat”!!!

De itt persze nemcsak az uszításon és a katonák aljas rágalmazásán fordul meg a dolog.

Arról van szó, hogy az angol-francia kapitalisták, a katonákat rágalmazva, a fronton szenvedett vereséget fel akarják használni Oroszország forradalmi szervezeteinek végleges felszámolására, az imperializmus diktatúrájának végleges diadala érdekében.

Ez a lényeg.

Amikor Puriskévics és Miljukov Riga eleste alkalmából, krokodilkönnyeket hullatva és a katonákat rágalmazva, egyidejűleg a Szovjeteket és a Bizottságokat szidalmazzák, az azt jelenti, hogy örülnek az alkalomnak, hogy további megtorlást követelhetnek a földbirtokosok és a tőkések végleges diadala érdekében.

Amikor a nyugati imperialisták Riga eleste alkalmából „fojtogató fájdalomról” fecsegnek, minden felelősséget a katonákra hárítanak, s egyidejűleg az „ostoba katonabizottságokat” gyalázzák, az azt jelenti, hogy örülnek az alkalomnak, hogy megsemmisíthetik az oroszországi forradalmi szervezetek utolsó maradékait is.

Ez és csakis ez a politikai értelme annak az egyesült hazugság- és rágalomhadjáratnak, amelyet az északi fronton halálba menő orosz katonák ellen rendeznek.

A hazai és európai imperialisták szövetkeztek, hogy a rigai katonai kudarcot a katonák megrágalmazása útján a sebeiből vérző orosz forradalom ellenhasználják ki — ez most a helyzet.

Ezt jegyezzék meg jól a munkások és a katonák!

Tudniok kell, hogy csak akkor számíthatnak az oroszországi forradalom diadalára, ha a nyugati munkásokkal szövetségre lépnek, ha megingatják a nyugati kapitalizmus alapjait.

Ezt tudniok kell és minden erejükkel azon kell lenniök, hogy az imperialisták sárga szövetségével szembeszálljon a világ forradalmi munkásainak és katonáinak vörös szövetsége.

„Rabócsij” („A Munkás”) 1. sz.
1917 augusztus 25.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..