Döbrögista számvarázs: úgy csökken, hogy közben nő az államadósság!

Nagyot dobott Döbrögisztán, így nem lesz gond az adóssággal

A második negyedéves 73,8 százalékról 72,8 százalékra csökkent az államháztartás brittó névértéken számított GDP-arányos adóssága – közölte hétfő reggel az MNB az előzetes pénzügyi számlák adatai alapján. Ezzel már a tavaly év végi szint alá esett az adósságráta, így várhatóan az év végén is gond nélkül teljesül majd a csökkenésre vonatkozó cél.

A 72,8 százalékos adósságráta 2008 negyedik negyedéve óta a legalacsonyabb, akkor a válság közepén felvett IMF-hitel dobta meg hirtelen a bruttó adósságrátát, így nőtt 71,6 százalékra. Vagyis már csak bő egy százalékpont kellene ahhoz, hogy elérjük az IMF-csomag előtti szintet ebben a mutatóban is. Az utóbbi negyedévekhez hasonlóan most is csak az Eximbankkal együtt számított adóssággal számolunk, hiszen mostanra a magyar hatóságok is elismerték, hogy elveszítettük az Eurostattal szemben az elszámolási vitát. Csak érzékeltetésként, az Eximbank nélkül 70,9% lenne a bruttó adósságráta.

Nagyot dobott Magyarország, így nem lesz gond az adóssággal

2017 végén 73,3% volt a bruttó adósságráta, vagyis a mostani érték azt is szinte biztossá teszi, hogy az év végén csökkenő adósság is összejöhet idén, hacsak nem történik valami rendkívüli a hátralévő három hónapban. A mostani egy százalékpontnál nagyobb adósságcsökkenésre a tavalyi harmadik negyedév óta nem volt példa. Tavaly egyébként a negyedik negyedévben további 0,9 százalékponttal csökkent az adósságráta. Ráadásul a most közölt előzetes adatokban még csak becsült GDP-számmal kalkulált az MNB, a múlt héten megjelent hivatalos adatok szerint pedig a vártnál jobban teljesített a magyar gazdaság, vagyis a felülvizsgálat után jó eséllyel még lejjebb kerülhet a szeptemberi adósságráta.

Az intenzív adósságcsökkenés továbbra is elsősorban a növekedésnek köszönhető, az adósság összege a harmadik negyedévben is tovább emelkedett. A 28 927 milliárd forintos összeg 184 milliárddal haladta meg a három hónappal korábbit, az év eleje óta pedig majdnem 1600 milliárd forint a növekedés…                                                                                                                (portfolio)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Van itt egy folyamatosan rendelkezésre álló Eurostat honlap, ami az államadósságunk pillanatnyi állapotát mutatja. Forintban is meg USA dollárban is. Tehát ÖSSZEGSZERŰEN! (Nem GDP – alapon. Mert azon nagyot tud faragni egy újabb összeszerelde megjelenése.)

https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

Ez a ketyere MINTHA nem nagyon igyekezne táplálni a qrmányzati KSH hurrájelentését!

De van itt egy eléggé értelmezhetetlen jelentésrészlet:

“…Az intenzív adósságcsökkenés továbbra is elsősorban a növekedésnek köszönhető, az adósság összege a harmadik negyedévben is tovább emelkedett. A 28 927 milliárd forintos összeg 184 milliárddal haladta meg a három hónappal korábbit, az év eleje óta pedig majdnem 1600 milliárd forint a növekedés…”

– Ha VALAKI – ESETLEG – tudná értelmezni, és közérthetően elmagyarázná…

“Döbrögista számvarázs: úgy csökken, hogy közben nő az államadósság!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. “– Ha VALAKI – ESETLEG – tudná értelmezni, és közérthetően elmagyarázná…”

    Nagyon egyszerű: GDP arányosan csökkent, de összegszerűen nőtt. Hisz Te is ezt mondod kedves Admin nem?
    (Ha pl. 10%-al nő a GDP, és 8%-al az adósság, akkor az összegszerű adósság 8%-al nőtt, de a GDP arányos az nagyságrendileg 2%-al csökkent.)
    Ha jól gondolom.

  2. Nos akkor értelmezzük a magyar állam -tényleges – adósságát:
    1, az államadósság volumenében ( nagyságában) 1990 óta folyamatosan növekedik. Vagyis,
    1990-ben volt 20 Mrd dollár ( kb. 2.000 Mrd forint) most van 124 Mrd dollár(28.927Mrd
    forint).Ezekből a számokból (tény adatokból) lehet látni a valódi növekedést, azt a nagy-
    ságot amelyre azt mondjuk: az államadósság 1990 óta több mint hatszorosára nőtt !!!
    ( a nemzeti vagyon pedig a töredékére süllyedt. A magántulajdon aránya viszont 95 %-ra
    nőtt.) A dollár árfolyama is nőtt a forinthoz képest 100 Ft-ról 276 Ft-ra.
    2, A negyedéves adósság növekedés 184 Mrd forinttal haladta meg a három hónappal
    korábbit vagyis a 2018. 06.30-i állapotnak megfelelő nagyságot . További “keverés”
    hogy év eleje óta majdnem 1.600 Mrd forinttal nőtt. Tehát: 28.927- 1.600 =27.327 Mrd
    forint volt. ( ez az adósság a 2017. 12.31-i állapot ). Még az is látszik, hogy 2018. első és
    második negyedévében az átlagos adósságnövekedés számtani közepe: 708 Mrd forint.
    3, A GDP termeléséhez viszonyítva az benne a csúsztatás, hogy a GDP a nemzeti összter-
    méknek az a mutatója amely az ” összeszereldék ” által termelt, de az országból kivitt
    extraprofitot is tartalmazza. Ennek éves nagysága követhetetlen, de becsült nagysága
    1.800-2.200 Mrd Ft/év ! ( plusz az az összeg, amelyet a magyar tulajdonosok visznek el
    külföldre, ez is 2.000 Mrd forint/év.) De nem csak az iparban ez a helyzet, hanem a
    mezőgazdaságban is. Gondoljunk csak a Dunántúlt megszálló labancok újkori földbér-
    leti szerződéseinek ” haszonbérletére “? Ez a pénz is külföldön landol, de a magyar
    GDP kimutatásában szerepel. Ezen tömör összefüggések együttesen biztosítják a GDP
    éves növekedéseit , s ezáltal a MAGYAR államadósság GDP-hez viszonyított csökkené-
    sét. Ez csupán szemfényvesztés, nem változtat azon a közgazdasági tényen: amely
    kimutatja hogy a ” magyar gazdaság ” éves szinten KEVESEBBET TERMEL mint a
    tényleges FOGYASZTÁS !! Ez az ellentmondás az oka, az államadósság 1990-től meg-
    történt TÖBB MINT HATSZOROSÁRA DUZZADÁSÁNAK !!! Miért ? mert hiába termeli
    meg a magyar munkás és paraszt az elegendő mennyiséget (árut és termékeket) ha a
    tulajdonosok elsajátítják, ( kizsákmányolás útján) és kiviszik az országból ! ( kiveszik
    a magyar fogyasztók kezéből, hasonlóan mint a ” holló és a róka sajtos mesében “.
    Tehát , ha a NEMZETI JÖVEDELEMHEZ viszonyítanánk, amely csupán az új értéket s
    annak pénzben kifejezett nagyságát számolja ( úgy mint a szocializmusban !!) akkor az
    adósság RELATÍVE is növekedést mutatna!!! …. Az a tendencia amelyet ez a kor-
    mány próbálgat: hogy államkötvények vásárlásával csökkentse a külföld felé az ország
    eladósodását , akkor lenne járható úgy ha úgy élnénk mint a Japánok , akik megtakarí-
    tásaikból tudják finanszírozni az állami költségvetésüket ! Ettől mi nagyon messze
    vagyunk .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..