Donbassz

Az ukrán apostoli nuncius Claudio Gugerotti jelezte: a pápa kezdeményezésére 15,3 millió eurónyi humanitárius segély gyűlt össze kimondottan Donbassz háború sújtotta civiljei számára.

Egy németországi nemzetközi választási megfigyelő Manuel Oxenreiter kitalálta, hogyan lehetne pillanatok alatt vége a donbasszi háborúnak.

“Ukrajna szuperdemokratikus országként pozícionálja magát, miközben egyszerűen Európa – és mondjuk ki, főként Németország – tömi ezt a velejéig korrupt rezsimet. Amely ráadásul háborút is visel civilekellen. Szégyen számomra, hogy Angela Merkel megengedi magának a kritikát a donbasszi választások kapcsán, de hallgat a német költségvetésből a rakétákra és egyéb gyilkoló eszközökre Kijevbe öntött pénzekről. Amennyiben a kijevi rezsim anyagi dotálása leállna, azonnal béke lenne Donbasszban!”- mondta.

Danyil Bezszonov a DNR katonai szóvivője hírszerzési értesülésre hivatkozva jelentette ma: a gorlovkai “Sztirol” műanyagüzem ellen tervez szabotázsakciót a valcmanista bűnbanda, a nyugati “tanácsadók” közreműködésével.

A “Sztirol” Európa legnagyobb vegyipari cégei között van. És frontközeli!

A donbasszi frontokon pedig a helyzet olyan, mint amit az utóbbi hetekben megszokhattunk.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. http://dnr-news.com/dnr/47801-basurin-oproverg-informaciyu-ukrainskih-smi-o-vzryvah-skladov-boepripasov-pod-torezom.html Baszurin CÁFOLTA azokat a híreket, amelyeket az Ukik, és az EBESZ terjeszt. Azt a hírt tejesztik, hogy a Torez melleti lőszer raktárak robbannak fel. Baszurin hozzátette,hogy azok a robbanások azoktól a felnem robbant aknáktól rakéta részektől származnak, ottan Torezben hatástalanitják. Annak azoknak a robbanásai hallatszanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..