Írta: J. V. Sztálin

Mit akarnak a kapitalisták?

A napokban nyílt meg Moszkvában a kereskedők és az ipari vállalkozók második összoroszországi kongresszusa. A kongresszust a nacionalisták vezetője, a milliomos Rjabusinszkij nyitotta meg programbeszédével.

Miről beszélt Rjabusinszkij?
Mi a kapitalisták programja?

Ezt tudniok kell a munkásoknak, különösen most, amikor a tőkések rendelkeznek a hatalommal, a mensevikek és az eszerek pedig hajbókolnak előttük, hiszen ők az „eleven erők”.
Mert a kapitalisták esküdt ellenségei a munkásoknak, s hogy legyőzhessük ellenségeinket, először is ismerni kell őket.

Tehát: mit akarnak a kapitalisták?

Kinek a kezében van a hatalom?

A kapitalisták nem üres fecsegők. Ők a tett emberei. Jól tudják, hogy a forradalom és az ellenforradalom legfőbb kérdése — a hatalom kérdése. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy Rjabusinszkij is ezzel a legfőbb kérdéssel kezdte beszédét.

„Ideiglenes Kormányunk — mondotta —, amely csak valami látszathatalom volt, idegen emberek nyomása alatt állott Nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra A szovjet álvezérek a pusztulás útjára terelték a népet és az egész orosz birodalom tátongó szakadék szélére került” („Récs”).

Hogy „nálunk ténylegesen politikai szélhámosok bandája jutott hatalomra”, ez persze igaz. De nem kevésbé igaz az is, hogy ezeket a „szélhámosokat” nem a „szovjet vezérek” között, hanem Rjabusinszkijék között, Rjabusinszkij barátai között kell keresni, akik július 2-án kiléptek a kormányból, hetekig alkudoztak a miniszteri tárcákért, megzsarolták az együgyű eszereket és mensevikeket, azzal fenyegetve őket, hogy nem adnak hitelt a kormánynak és végül is elérték céljukat, arra kény szeri tették az eszereket és a mensevikeket, hogy füttyükre táncoljanak.

Mert ők, ezek a „szélhámosok”, és nem a „szovjet vezérek” diktálták a kormánynak a letartóztatásokat és rombolásokat, a sortüzeket és a halálbüntetést.
Mert ők, ezek a „szélhámosok” gyakorolnak nyomást a kormányra, melyet cégérül használnak, hogy védje őket a nép haragjával szemben.
Mert ők, ezek a „szélhámosok”, nem pedig a hatalom nélküli „szovjet vezérek” „jutottak most ténylegesen hatalomra” Oroszországban.

De természetesen nem ez a lényeg. A lényeg csak az, hogy a Szovjetek, amelyek előtt még nemrég csúsztak-másztak a kapitalisták, és amelyek most szét vannak zúzva, megtartottak ugyan egy szemernyi hatalmat, de a kapitalisták most a hatalom utolsó morzsájától is meg akarják fosztani a Szovjeteket, hogy alaposabban megszilárdítsák saját hatalmukat.

Elsősorban erről beszél Rjabusinszkij úr.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Minden hatalmat a kapitalistáknak — íme, ezt akarják.

Ki teszi tönkre Oroszországot?

Rjabusinszkij nemcsak a jelenről beszél. „Visszapillant az elmúlt hónapokra is.” Nos, és mit lát? „Az eredményeket összegezve”, egyebek közt azt látja, hogy „valami zsákutcába kerültünk, melyből nem tudunk kijutni… az élelmezési helyzet teljesen leromlott, Oroszország gazdasági és pénzügyi élete szétzüllött stb”.

Ebben persze a szovjet-„elvtársak”, azok a „pazarlók” a hibásak, akiket „gyámság alá kell helyezni”.

„Nyög az orosz föld elvtársi ölelésüktől, amíg a nép meg nem érti őket, mihelyst azonban megérti, azt fogja mondani: «népámítók!»”

Hogy Oroszországot zsákutcába kergették, hogy Oroszország súlyos válságon megy át, hogy a pusztulás szélén áll — ez persze igaz.

De nem furcsa-e, hogy:

1. Oroszországban a háború előtt gabonafelesleg volt, évente 4—500 millió pudot külföldre szállítottunk, most pedig, a háború alatt, gabonahiány van, éheznünk kell.
2. Oroszország államadóssága a háború előtt 9 milliárd volt, a kamat mindössze évi 400 millió rubel volt, ezzel szemben a háború három éve alatt az állam adóssága 60 milliárdra emelkedett és maga az évi kamat 3 milliárd rubel.

Nem világos-e tehát, hogy Oroszországot a háború és csakis a háború kergette zsákutcába?

De kik taszították Oroszországot háborúba, kik kényszerítik most is, hogy a háborút tovább folytassa, ha nem ugyanazok a Rjabusinszkijok és Konoválovok, Miljukovok és Vinaverek?

Sok a „pazarló” Oroszországban és pusztítják Oroszországot — ez nem kétséges. De ezeket a pazarlókat nem az „elvtársak” között, hanem a Rjabusinszkijok és Konoválovok között, a kapitalisták és bankárok között kell keresni, ugyanazok között, akik a háborús szállításokon és államkölcsönökön milliókat harácsolnak össze.

És ha az orosz nép valamikor megismeri őket, kurtán végez majd velük — erről meg lehetnek győződve.

De itt természetesen nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a kapitalisták „végsőkig menő”, jövedelmező háborúra szomjaznak, de félnek felelni annak következményeiért s ezért az „elvtársakra” igyekeznek hárítani a felelősséget, hogy a forradalmat még könnyebben megfojthassák a háború hullámaiban.

Ez Rjabusinszkij úr beszédének csattanója.

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?
Háborút a forradalom fölött aratott teljes győzelemig — ezt akarják.

Ki árulja el Oroszországot?

Rjabusinszkij, miután felvázolta Oroszország válságos helyzetét, rámutat a „helyzetből kivezető útra is”. De hallgassák csak, micsoda „kiút” ez.

„Az állam nem adott a lakosságnak sem kenyeret, sem szenet sem textilárut . ., hogy kijussunk a mostani helyzetből, talán az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség, amely torkon ragadná a nép álbarátait, a demokratikus Szovjeteket és bizottságokat.”

Hallják: „az éhség csontkezére, a nép nyomorára van szükség”…

Rjabusinszkij úrék ezek szerint készek Oroszországot „éhséggel” és „nyomorral” boldogítani, hogy „torkon ragadják” a „demokratikus Szovjeteket és bizottságokat”.

Készek becsukni a gyárakat, készek munkanélküliséget és éhséget felidézni az országban, hogy idő előtt harcra kényszerítsék a népet és eredményesebben leszámolhassanak a munkásokkal és a parasztokkal.

Ezek hát az ország „eleven erői”, a „Rabócsaja Gazéta” és a „Djelo Naróda” tanúsága szerint.

Ezek hát Oroszország igazi kufárai és árulói.

Oroszországban most sokat beszélnek árulásról. Volt csendőrök és mai rendőrkopók, tehetségtelen bértollnokok és züllött selyemfiúk — most mind árulásról írnak, a „demokratikus Szovjetekre és bizottságokra” mutogatva. Tudják meg a munkások, hogy az árulókról üvöltöző hazug beszédek csak a sokat szenvedett Oroszország igazi árulóit igyekeznek leplezni!

Tudni óhajtják, mit akarnak a kapitalisták?

Erszényük érdekeinek diadalát, mégha belepusztul is Oroszország — ezt akarják.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 13. sz.
1917. augusztus 6.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A moszkvai tanácskozás ellen
– írta: J. V. Sztálin –

Az ellenforradalom fejlődése új szakaszba lép. A pusztításról és rombolásról áttér az elfoglalt pozíciók megszilárdítására. A tobzódásról és garázdálkodásról áttér az „alkotmányos építés” „törvényes útjára”.

Le lehet és le kell győzni a forradalmat, mondják az ellenforradalmárok. De ez kevés. A győzelemhez még jóváhagyás is kell. Úgy kell rendezni a dolgot, hogy maga a „nép”, a „nemzet” adja ezt a jóváhagyást és ne csak Petrográdon vagy a fronton, hanem egész Oroszországban. Akkor tartós lesz a győzelem. Akkor az elért vívmányok az ellenforradalom új, jövő győzelmeinek alapjául szolgálhatnak.

De hogyan rendezzék ezt?

Gyorsítani lehetne az Alkotmányozó Gyűlésnek, az egész orosz nép egyetlen képviselőjének összehívását és kérni lehetne jóváhagyását a háború és a pusztítás, a rombolások és a letartóztatások, az ütlegelések és az agyonlövetések politikájához.

De a burzsoázia ezt nem teszi. Jól tudja, hogy az Alkotmányozó Gyűlés, amelyben a parasztok lesznek többségben, sem el nem ismeri, sem jóvá nem hagyja az ellenforradalom politikáját.

Ezért arra törekszik (már el is érte!), hogy az Alkotmányozó Gyűlést elhalasszák. Bizonyára a jövőben is igyekezni fog elhalasztani az Alkotmányozó Gyűlést, hogy végleg meghiúsítsa annak összehívását.

Hol van hát a „kiút”?

A „kiút” — az Alkotmányozó Gyűlés helyett egybe kell hívni a „Moszkvai Tanácskozást”.
A „kiút” — a nép akarata helyett hallgassuk meg a burzsoá-földbirtokosi felső rétegek akaratát, az Alkotmányozó Gyűlés helyett legyen „Moszkvai Tanácskozás”.

Kereskedők és nagyiparosok, földbirtokosok és bankárok, cári duma-tagok és a már beidomított mensevikek és eszerek részvételével tanácskozást kell egybehívni, ezt a tanácskozást „nemzetgyűlésnek” kell nyilvánítani, ez a „nemzetgyűlés” hagyja jóvá az imperializmus és ellenforradalom politikáját, hagyja jóvá, hogy a munkások és parasztok vállára rakják a háborús terheket — íme, ez a „kiút” az ellenforradalom számára.

Az ellenforradalomnak saját parlamentre, saját központra van szüksége és azt meg is teremti.
Az ellenforradalomnak szüksége van a „közvélemény” bizalmára és azt meg is teremti.

Ez a lényeg.

Ebben a tekintetben az ellenforradalom ugyanazon az úton jár, mint a forradalom. Tanul a forradalomtól.

A forradalomnak volt saját parlamentje, valóságos központja és érezte szervezettségét.

Most az ellenforradalom igyekszik megteremteni saját parlamentjét és meg is teremti, magában Oroszország szívében, Moszkvában — óh, a sors iróniája! — az eszerek és a mensevikek kezével!

És ezt olyan időben teszi, mikor a forradalom parlamentje a burzsoá-imperialista ellenforradalom egyszerű függelékének szerepét tölti be, amikor a munkások, parasztok és katonák Szovjetjeinek és Bizottságainak élethalál háborút üzentek!

Nem nehéz megérteni, hogy ilyen viszonyok között az augusztus 12-ére összehívott Moszkvai Tanácskozás elkerülhetetlenül az ellenforradalmi összeesküvés szervévé válik, az összeesküvésé — a munkások ellen, akiket kizárással és munkanélküliséggel fenyegetnek, — a parasztok ellen, akiknek „nem adnak” földet, — a katonák ellen, akiket megfosztanak a forradalom napjaiban kivívott szabadságtól, — az összeesküvésé, amelyet a tanácskozást támogató eszerek és mensevikek „szocialista frázisaival” fedeznek.

Ezért az öntudatos munkások előtt az a feladat áll, hogy:

1. rántsák le a tanácskozásról a népképviselet álarcát, világítsák meg ellenforradalmi, népellenes mivoltát;
2. leplezzék le a mensevikeket és az eszereket, akik a „forradalom megmentésének” zászlajával leplezik ezt a tanácskozást és becsapják Oroszország népeit;
3. szervezzenek tömeges tiltakozógyűléseket a „megmentők”, a földbirtokosi és tőkés haszon „megmentőinek” ellenforradalmi mesterkedései ellen.

Hadd tudják meg a forradalom ellenségei, hogy a munkások nem ülnek fel az ámításnak, hogy nem ejtik ki kezükből a forradalom harci zászlaját.

„Rabócsij i Szoldat” („Munkás és Katona”) 14. sz.
1917. augusztus 8.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Írta: J. V. Sztálin” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Menekülnek a fasiszták Maliburol, de miért menekül aki a természet felett áll? szerint:

    Malibun ül a villájában az élösködö.
    Felélte az összes életeret a világban,már csak Oroszország maradt
    amit még nem élt fel a kapitalista kizsákmányolo rendszere.

    Azt mondja Endru Vajna féle élösködök nekünk jár alanyi jogon Oroszország természeti kincse.

    Ne sirjatok Endru Vajnák Malibun,hogy a Skálár lepörkölte a segjukatokrol a szört. Mert ez még csak a kezdet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..