A magyar kórisme: selectyv schizofrenia! GYÓGYÍTHATATLAN!

A zsidó világhatalmat emlegető hordajelölt nyert a 16. kerületben

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) politikusa, a Fidesz támogatását élvező Horváth Ádám a valasztas.hu eredményei szerint, 100 százalékos feldolgozottság mellett, 57 százalékos eredménnyel megnyerte a 16. kerületi, időközi egyéni választókerületi képviselőválasztást.

A Magyar Hang szombaton írta meg, hogy Horváth Ádám másfél évvel ezelőtt arról értekezett Facebookon, hogy a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. A cikk megjelenése után törölte megjegyzését.

A kerületben azért kellett időközi választást kiírni, mert július 15-én elhunyt Horváth János, a 2. számú egyéni választókerület képviselője. A fideszes jelölt mellett indult még a Munkáspárt színeiben Koch János, és az ellenzéki pártok támogatását élvező, momentumos Kóczán Károly, aki 36 százalékos ereményt ért el. Az utolsó pillanatban, október 5-én még újabb jelöltet vettek nyilvántartásba, Schaffer Viktort, akit saját civil szervezete, a Civil 16 jelölt, és aki egyébként a 16. kerületi önkormányzat alkalmazásában áll, közterület-felügyelőként dolgozik.

A JELÖLTEK ÉS AZ ÉRVÉNYES SZAVAZATOK (Forrás: valasztas.hu)

Horváth Ádám

 

FIDESZ-KDNP

FIDESZ – MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG

KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT

906 (56.91%)
Képviselő

Kóczán Károly

MOMENTUM MOZGALOM

571 (35.87%)

Schaffer Viktor

CIVIL16 EGYESÜLET

105 (6.6%)

Koch János

MUNKÁSPÁRT

MAGYAR MUNKÁSPÁRT

10 (0.63%)

A választásra jogosult polgárok 30 százaléka vett részt a szavazáson.       (444)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: “…a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. A cikk megjelenése után törölte megjegyzését…”

– Ma már nincs! Tehát nem is vaút! Az emlékezet meg szelektív! A tudat pedig formálható! Amit a lét formál. És hát a remény! Mint mondjuk ifjú háromkeresztes döbrögista titánunk reményeit, hogy talán nem is olyan sokára VAJDAKÖZELI POZÍCIÓBA KERÜLHET!

Ifjú háromkeresztesünk igazi NER – whytézz lesz! Mindig tudja MIKOR KELL előrántani a célnak legmegfelelőbb fegyvert. De főképp azt tudja, hogy mikor kell lecserélni azt! A legjobb úton halad, hogy hamarosan Kancsal Maca udvartartásába kerülhessen. És Neki ott udvarolhasson a vajda Legnagyobb Dicsőítése Közepette!

Ilyen a Való Világ Beteg Döbrögisztánban.

A kórisme pedig: selectyv schizofrenia! Gyógyíthatatlan. A beteg közveszélyes. Javallat: Parlamentbe vele!

A balrad.ru olvasói közül SOKAN TÉVEDNEK ám akkor, amikor azt gondolják, hogy Döbrögi “vajda” címét származása okán ruházta rá! A balrad.ru csupán LELKÜLETE OKÁN ruházta rá ezt a jelzőt, Arany János “Nagyidai cigányok” című hőskölteményének főhősétől, Csóri vajdától kölcsönözve azt.

Az ifjú háromkeresztes döbrögista titán Fb. bejegyzésének törlése hátterében valószínűsíthetően a Wikipedián is föllelhető Döbrögi – “családfa” állhat:

“…Származása

Orbán Viktor teljes neve Orbán Viktor Mihály; a második utónevét nagyapja után kapta.[4] Apai nagyapja, Orbán Mihály állatorvossegéd és állattenyésztési brigádvezető a második világháború után került Alcsútdobozra, ahol gazdálkodással foglalkozott. Édesapja Orbán Győző (1940) mezőgazdasági üzemmérnök, vállalkozó,[5][6] édesanyja Sípos Erzsébet gyógypedagógus és logopédus. Két testvére van, Orbán Győző (1965) mérnök-közgazdász, vállalkozó, birkózó és Orbán Áron (1977) vállalkozó, illetve a család nevelte a félárván maradt unokatestvérüket, az újságíró Vitézy Zsófiát (1967) is…”

A szóban forgó ismeretanyag itt:  https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

“Akkoriban” országot épített MAGÁNAK A MAGYARSÁG, és nem származásokkal foglalkozott. “AZÓTA” EGYESEK vagyonszerzéssel bíbelődnek. Hiszen ORSZÁGA A MAGYARNAK MÁR NINCS, és el kéne magyarázni, hogy miért nincs! Csakhát néha rosszul sül el az előadott magyarázat! Ekkor következik be a tudatváltás. A CÉL érdekében.

“A magyar kórisme: selectyv schizofrenia! GYÓGYÍTHATATLAN!” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Nézd bűnöző zsidó!
    Amikor ezt leírtam és leírom – írásaimban…a logika még nálad is azt követeli, hogy értsd, mert feltételezi azt, hogy van nem bűnöző zsidó is – érted?
    Ezt nem értette a facebook – idézem – „…. pontosítok bűnöző zsidó és csahosai….” ezért ki iktatott október 23- előtt 22.én 30 – napra amely mától 9- napra telik le!
    Nekem addig a pontig nincs semmi bajom veled, amíg be nem támadsz engem – mert tudom, hogy vagy! De betámadtál – és családomat is vegzálod! Kérdezem, tőled mit vársz tőlem, azt, hogy szeresselek?
    Ugye ezt nem gondolod komolyan – Én a tudás népéhez – helyesen a nemzetéhez tartozom – prófétám Jézus Krisztus! (… amit ki akarsz sajátítani magadnak… mint mindig mindent…)
    Holnap 2018. november 13-án- KÍSÉRLET LESZ arra, hogy uralmad befejezd itt a Kár pát – medencében – hazám területén! Egyelőre a maradékon – de a többien is elindítja ezt a folyamatot!
    A ki iktatásom a facebookról így ellehetetlenítette azt a lehetőséget, hogy írásaimat leközöljem – más írására reagáljak – magyarul szívatsz – kérdezem TE FÉLSZ TŐLEM?
    NE FÉL – MERT AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ TÉGED IS!
    ÉS HA HOLNAP NEM LESZÜNK ELEGEN – NE KÁRÖRVENDEZVE ÜNNEPELJ – MERT NAPJAID MEG VANNAK SZÁMLÁLVA – ALJASSÁGOD LELKIISMERETLEN EMBERISÉG ELLENES MAGATARTÁSOD ÉS A NEM ZSIDÓK LEGYILKOLÁSA MIATT! (… megjegyzem még saját fajtádra sem vagy kíméletes… engeded a bizonyos százalékpusztulást – nem kíméled őket sem az áldozatban, ami már tőled független egy háborúban…)
    Ma írtam: 2018. november 12. –án – én id. Kiss László Bázakerettyéről

    1. Ebben az országban mindig, és mindenhez kevesen vagyunk!
      Kivéve:
      – a szegénységhez,
      – a néphülyítéshez,
      – a kilátástalansághoz,
      – a lopáshoz,
      – a mások lealázásához,
      stb. stb..
      14-én reggel mi lesz majd másképp, id. Kiss László úr, és főleg: mitől?

  2. Ebben a bejegyzésben látszik a családfa:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Vit%C3%A9zy_L%C3%A1szl%C3%B3
    Egyébként Horváth kevésbé tájékozottaknak szánt receptje simán működik. Amint a lehető legtöbb szavazót megszerezte a romantikus álmodozók (hun/sumer/kelta/etruszk/őshonos/…), a mindenben zsidó-szabadkőműves világösszeesküvést látók, a Szent Korona primátusát hirdetők és az „árja”rajongók korántsem átjárhatatlan táboraiból, a Likud testvérpártjára való tekintettel váltania kellett, de az emlékek még bőven kitartanak a korábban megcélzott rétegekben. Akikre pedig Horváth szövegei nem hatottak, azok sem fognak nagy hangon tiltakozni. Vagy azért, mert a szavazatmaximalizálás érdekében folytatott összekacsintások miatt akkor az ellenfeleikkel azonosítják őket (és jelenleg az összekacsintás nagyon is engedélyezett a kaméleonpártban), vagy pedig azért, mert nem feladatuk védeni sem a szabadkőműveseket, sem a zsidókat. Hiszen többnyire maguk sem azok. Külön kellemetlen Horváth célpontjainak, hogy az ellenfelek táboraiban is szép számmal vannak olyanok, akik nem különösebben kedvelik őket. Tehát ez működik és működni is fog, amíg nem lesznek fontosabb témák.
    Egyelőre a Vajdáról nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a „választott népből” is keveredtek-e az ősei közé, mindössze a Valeurs actuelles megjegyzése áll rendelkezésre az apa állítólagos zsidó származásáról.
    https://www.valeursactuelles.com/monde/viktor-orban-linflexible-45068
    Ettől még a kalapos kép találó, meg a vajdai cím is. Azok miatt, amiket általában hozzájuk társítunk, kifejező jelképek.

    1. Az iogazság, hogy nem keveredett, hanem echte az mind !
      Ha csak ennyit tudsz, hogy még ezek után is kételkedsz, minek olvasol bármit is ? Neked jobb hülyén meghalni, mert észt azt nem oszthatsz.

      1. Köszönjük, huba! Megvolt a szokásos napi zsidóimádás, jó éjszakát!
        Ha nem érted, nem baj.

    2. Tisztelt Fergeteg!
      “…..a romantikus álmodozók (hun/sumer/kelta/etruszk/őshonos/…), a mindenben zsidó-szabadkőműves világösszeesküvést látók, a Szent Korona primátusát hirdetők és az „árja”rajongók….”
      Ön szerint kizárólag csak a fent felsorolt jellemzők valamelyikét magán viselő választópolgár szavazhat csak a Fidesz jelöltjére. Téved!
      Nem ők döntötték el a választást, hanem a viszonylag elégedettek többsége a mindig fanyalgókkal szemben. A XVI kerületben többségében elégedett emberek élnek! Ennyi, minden más csak belemagyarázás.
      Itt lakom a kerületben, nem pont ebben a körzetben, ezért most nem szavaztam.
      Ja! És nincs benne a fejem a “narancslében” nem vagyok “Bagaméri” sem “birka” csak egy többnyire elégedett kerületi választó.

      1. Ez a jellegzetes szalmabáb típusú érvelés.
        http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab
        Figyelmesebb olvasás egyértelművé teszi, hogy Horváth kevésbé tájékozottaknak szánt receptjéről volt szó, amit azokon belül is olyanoknak szánt, akikre a felsorolás áll. Szó sem volt arról, hogy csak ilyen emberek szavazhatnak a Fideszre.
        Itt volt egy nagy hitvita, ez is mutatja, hogy mennyire nem élesek a határok ebben az esetben:
        http://balrad.ru/2018/09/25/alakulunk-alakulgatunk/

  3. Iskolában ugye nem kampányolunk.

    https://444.hu/2018/11/13/szemoldokranditassal-felero-dorgalast-kapott-a-fidesz-jeloltje-a-valasztasi-bizottsagtol-amiert-altalanos-iskolasok-elott-kampanyolt
    Tehát csak jelzem,ez egy ISKOLA UDVARON ÁTADOTT KÉZILABDA PÁLYA.
    Itt voltam én süldő általános iskolás.
    1-200 méterrel odébb volt egy KÉV METRO sporttelep annak egy felívelő korszaka,amikor felkerültek az NB II-be
    https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/5609
    Gondolom még innen az öreg kézilabda utáni rajongása.
    Ma teniszpályák,és műfüves focipályái vannak,mert az ifjúság mámora a sport.
    Hm ?nem fideszes úr.Az iskola neve abban a korban Szaton Rezső ált.iskola volt.
    Épp ezért jópofa hogy egy ilyen nevetséges átadásra beerősít egy Kocsis Máté szövetségi elnök,a többször hírbe hozott Szatmáry Kristóf,és nehogy ocsú kerüljön a képbe,a fia remek kampányával,(fenti video)

    1. https://www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=g90-x6XwAJc

      Tavaly voltam “választani”ugyan az a 50 éves burkolat van az épületben.
      ( szavazó helyiség)
      Nem fideszes úrnak.
      Tudod miért készült a Mátyás Király utcában az a grandiózus körforgalom az Ikarus előtt?
      Mert a Rákosi út-Szlovák út torkolatához vették fel az EU-s ( !) pénzt,de az oda tervezett körforgalom NEM FÉRT EL!!MEGVALÓSÍTHATATLAN.
      A PÉNZ MEGÉRKEZETT,EL IS KELLETT SZÁMOLNI VELE,EZÉRT ÉPÜLT OTT,AHOVÁ SEMMI SZÜKSÉG NEM VOLT RÁ.
      Dícsértessék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..