Írta: J. V. Sztálin  

Az oroszországi szociáldemokrata (bolsevik) munkáspárt VI. kongresszusán mondott beszédek

1917. július 26—augusztus 3
1. A Központi bizottság beszámolója
Július 27

Elvtársak!

A Központi Bizottság beszámolója a Központi Bizottságnak az utóbbi két és fél hónap — május, június, július első fele — alatt végzett munkájáról szól.

A Központi Bizottság májusban három irányban fejtett ki tevékenységet.

Először, kiadtuk a jelszót, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeit újraválasszák. A Központi Bizottság abból indult ki, hogy a forradalom nálunk békés úton fejlődik, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek újraválasztása útján meg lehet változtatni a Szovjetek összetételét, tehát a kormány összetételét is. Ellenfeleink ezt a hatalom megragadására irányuló kísérletnek minősítették. Ez rágalom. Ilyen szándékaink nem voltak. Azt mondottuk, hogy a Szovjetek újraválasztása útján módunkban áll a Szovjetek tevékenységének jellegét a széles tömegek óhajainak megfelelően megváltoztatni. Világos volt, hogy elég egy szavazatnyi többség a Munkás-és Katonaküldöttek Szovjetjeiben és a hatalomnak máris más úton kell majd haladnia. Ezért egész májusi munkánk az új választások jegyében folyt. Végeredményben, a Szovjet munkásfrakciójában meghódítottuk a küldötti helyeknek körülbelül felét, a katonai frakcióban körülbelül egynegyedét.

Másodszor — háborúellenes agitációt folytattunk. Kihasználtuk a Friedrich Adler elleni halálos ítéletet és több tiltakozógyűlést rendeztünk a halálbüntetés és a háború ellen. Ezt a kampányt a katonák jól fogadták.

A Központi Bizottság tevékenységének harmadik iránya a májusi községi választásokkal kapcsolatos. A Központi Bizottság a Petrográdi Bizottsággal egyetemben minden erejét latba vetette, hogy felvegye a harcot a kadetokkal, az ellenforradalom főerejével, valamint a mensevikekkel és az eszerekkel, akik akarva vagy akaratlanul a kadetokat követték. A 800 000 petrográdi szavazat mintegy 20%-át mi kaptuk, a vüborgi kerületi dumát pedig teljesen meghódítottuk. A pártnak különösen jó szolgálatot tettek a katona és matróz elvtársak.

Tehát májusi munkánk 1) a községi választások, 2) a háborúellenes agitáció és 3) a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének újraválasztása jegyében folyt le.

Június. A fronton a támadás előkészítéséről szóló hírek nyugtalanították a katonákat. Egész sor parancs jelent meg, amelyek minden joguktól megfosztották a katonákat. Mindez lázas izgalomba hozta a tömegeket. Minden hír szempillantás alatt bejárta egész Petrográdot és felháborodást keltett a munkások, de különösen a katonák körében. A támadásról szóló hírek; Kerenszkij parancsai a katona jogainak deklarációjával kapcsolatban; a hatóságok által úgynevezett „fölösleges” elemek eltávolítása Petrográdról, amiről mindenki tudta, hogy a forradalmi elemektől akarják megszabadítani Petrográdot; az egyre élesebben kirajzolódó gazdasági bomlás — mindez izgatta a munkásokat és katonákat. A gyárakban gyűléseket rendeztek, és gyakran különböző ezredek és gyárak azt javasolták nekünk, hogy rendezzünk tüntetést. A tüntetés napjául június 5-ét ajánlották. De a Központi Bizottság úgy határozott, hogy egyelőre nem rendez tüntetést, hanem június 7-ére egybehívja a kerületek, gyárak és ezredek képviselőinek gyűlését, hogy ezen a gyűlésen döntsenek a tüntetés kérdéséről. A gyűlést összehívtuk — mintegy 200 résztvevője volt. Kiderült, hogy különösen a katonák nyugtalankodnak. A gyűlés nagy többsége a tüntetés mellett döntött. Felmerült a kérdés, hogy mit tegyünk abban az esetben, ha az akkor megnyílt Szovjetkongresszus a tüntetés ellen foglalt állást. A hozzászóló elvtársak túlnyomó többsége azt tartotta, hogy nincs az a hatalom, mely a tüntetést meg tudná gátolni. Ezután a Központi Bizottság magára vállalta a békés tüntetés megszervezését. A katonák kérdésére, hogy nem lehetne-e fegyveresen kivonulni, a Központi Bizottság úgy határozott, hogy nem szabad fegyveresen kivonulni. A katonák azonban azt mondották, hogy lehetetlenség fegyvertelenül kivonulni, hogy a fegyver az egyetlen reális biztosíték a burzsoá publikum kilengéseivel szemben, hogy ők csak önvédelemből hozzák magukkal a fegyvereiket.

Június 9-én a Központi Bizottság, a Petrográdi Bizottság és a Katonai Szervezet közös ülést tartanak. A Központi Bizottság felteszi a kérdést: mivel a Szovjetkongresszus és valamennyi „szocialista” párt tüntetésünk ellen foglal állást, nem kell-e elhalasztani a tüntetést. Valamennyien tagadólag válaszolnak.

Június 9-én éjjel 12 órakor a Szovjetkongresszus kiáltványt tesz közzé, amelyben egész tekintélyével ellenünk fordul. A Központi Bizottság úgy határoz, hogy 10-én ne rendezzenek tüntetést, hanem halasszák el 18-ára, mivel maga a Szovjetkongresszus is június 18-án rendez tüntetést, melyen a tömegek kinyilváníthatják akaratukat. A munkások és katonák rejtett elégedetlenséggel fogadják a Központi Bizottság határozatát, de teljesítik. Jellemző, elvtársak, hogy ezen a napon, június 10-én reggel, amikor a „tüntetés rendezésére irányuló kísérletek felszámolása” céljából a Szovjetkongresszus küldötteinek egész sora szólalt fel a gyárakban, a munkások óriási többsége csak pártunk szónokait volt hajlandó meghallgatni. A Központi Bizottságnak sikerült megnyugtatni a katonákat és a munkásokat. Ez szervezettségünkről tett tanúságot.

A Szovjetkongresszus, amely június 18-ra tűzte ki a tüntetés napját, ugyanakkor kijelentette, hogy a tüntetés szabadon választott jelszavak jegyében fog lezajlani. Világos, hogy a kongresszus meg akart ütközni pártunkkal. Mi elfogadtuk a kihívást és készülni kezdtünk a közelgő tüntetésre.

Az elvtársak tudják, hogyan folyt le a június 18-i tüntetés. Még a burzsoá lapok is azt írták, hogy a tüntetők óriási többsége a bolsevikok jelszavai alatt vonult fel. A fő jelszó— „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Legalább 400 000 ember tüntetett. Csak három kis csoport — a Bund, a kozákok és a plechánovisták csoportja határozta el magát arra, hogy zászlaira ezt a jelszót írja: „Bízzunk az Ideiglenes Kormányban!”, de megbánták, mert zászlaik bevonására kényszerítették őket. A Szovjetkongresszus saját szemével győződött meg pártunk nagy erejéről és befolyásáról. Mindenkiben az a meggyőződés alakult ki, hogy a június 18-i tüntetésnek, amely sokkal erőteljesebb volt, mint az április 21-i tüntetés, következményei lesznek. És valóban, így is kellett lenni. A „Récs” azt írta, hogy minden valószínűség szerint komoly változások lesznek a kormányban, mert a tömegek nem helyeslik a Szovjetek politikáját. De éppen ezen a napon kezdődött haderőnk támadása a fronton; a támadás sikeres volt, és ezzel kapcsolatban elkezdődtek a „feketék” tüntetései a Nyevszkij-proszpekten. Ez a körülmény semmivé tette a bolsevikoknak a tüntetésen aratott erkölcsi győzelmét. Semmivé váltak azok a lehetséges gyakorlati következmények is, amelyekről a „Récs” és az eszer és mensevik kormányzó pártok hivatalos képviselői beszéltek.

Az Ideiglenes Kormány hatalmon maradt. A sikeres támadás ténye, az Ideiglenes Kormány részletsikerei, a petrográdi csapatkivonások terveinek egész sora megtette hatását a katonákra. E tények alapján meggyőződtek, hogy a passzív imperializmus aktív imperializmussá válik. Megértették, hogy újabb áldozatok szakasza kezdődött.

A front a maga módján válaszolt az aktív imperializmus politikájára. Számos ezred a tilalom ellenére szavazást rendezett arról, támadjanak-e vagy sem. A legfőbb parancsnokság nem értette meg, hogy Oroszország új viszonyai között, és amikor a háború céljai nem világosak, nem lehet a tömegeket vakon támadásba vetni. Úgy lett, ahogyan előre megmondottuk: a támadás kudarcra volt kárhoztatva.

Június vége és július eleje a támadási politika jegyében zajlott le. Hírek jönnek a halálbüntetés visszaállításáról, számos ezred feloszlatásáról, ütlegelésekről a frontokon. A frontról érkezett küldöttek letartóztatásokról, ütlegelésekről számolnak be. Ugyanilyen hírek érkeznek a gránátos és géppuskás ezredektől is. Mindez előkészítette a talajt a petrográdi munkások és katonák új fellépéséhez.

Rátérek a július 3—5-i eseményekre. A dolog a Petrográdi Bizottság épületében július 3-án délután 3 órakor kezdődött.

Július 3. Délután 3 óra. Pártunk petrográdi városi konferenciája ülést tart. Az ülésen egészen ártatlan kérdést, a községi választások kérdését tárgyalják. Megjelenik a helyőrség egyik ezredének két képviselője és soron kívül bejelentik, hogy ezredük „úgy határozott, hogy ma este kivonulnak az utcára”, hogy „nem tűrhetik tovább szótlanul, hogy a fronton egymás után oszlatják fel az ezredeket”, hogy „már elküldték küldötteiket a gyárakba és az ezredekhez” azzal a javaslattal, hogy csatlakozzanak a tüntetéshez. A konferencia elnökségének képviselője, Volodarszkij elvtárs, erre azt válaszolta, hogy „a párt határozata értelmében nem szabad kivonulni az utcára, hogy az ezred párttagjai nem szeghetik meg a párt határozatát”.

Délután 4 óra. A Petrográdi Bizottság, a Katonai Szervezet és a párt Központi Bizottsága a kérdés megvitatása után úgy határoz, hogy nem szabad kivonulni. A konferencia elfogadja ezt a határozatot, s a konferencia tagjai kimennek a gyárakba és az ezredekhez, hogy az elvtársakat lebeszéljék a tüntetésről.

Délután 5 óra. Tauriai palota. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága Irodájának ülése. A párt Központi Bizottsága megbízásából Sztálin elvtárs a Központi Végrehajtó Bizottság Irodájának bejelentést tesz a történtekről és közli a bolsevikok határozatát, amely ellenzi a tüntetést.

Este 7 óra. A Petrográdi Bizottság épülete előtt. Több ezred vonul fel zászlókkal. Jelszavuk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Megállnak a Petrográdi Bizottság épülete előtt és megkérik szervezetünk tagjait, hogy „mondjanak valamit”. A szónokok, a bolsevik Lasévics és Kurájev, beszédeikben feltárják a jelenlegi politikai helyzetet, és felszólítják az ezredeket, hogy tartózkodjanak a tüntetéstől. Az ezredek válasza: „Le velük!”. Szervezetünk tagjai akkor azt ajánlják, hogy válasszanak küldöttséget, közöljék óhajaikat a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságával és azután ezredenként vonuljanak vissza kaszárnyáikba. Erre fülsiketítő „hurrá!” a válasz. A zenekar a „Marseillaise”-t játssza . . . Ekkorra már egész Petrográdot bejárja a hír, hogy a kadetok kiléptek a kormányból. A munkásokat izgalom fogja el. A katonák után megjelennek a munkások oszlopai. Jelszavaik ugyanazok, mint a katonáké. A katonák és a munkások a Tauriai palotához vonulnak.

Este 9 óra. A Petrográdi Bizottság helyisége. A gyárak küldötteinek hosszú sorai. A küldöttek valamennyien azt javasolják pártunk szervezeteinek, hogy avatkozzanak be a dologba és vegyék kezükbe a tüntetés vezetését. Különben „vérontás lesz”. Egyesek azt javasolják, hogy a gyárak válasszanak küldöttségeket, a küldöttségek közöljék a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságával a tüntetők akaratát, a tömegek pedig, miután meghallgatták a küldöttségek beszámolóit, békésen széledjenek szét.

Este 10 óra. Tauriai palota. A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének munkástagozata ülésezik. Miután a munkások beszámoltak a kezdődő tüntetésről, a többség a túlkapások elkerülése végett úgy határoz, hogy be kell avatkozni a tüntetésbe abból a célból, hogy annak békés és szervezett jelleget adjanak. A kisebbség, amely nem ért egyet ezzel a határozattal, elhagyja az üléstermet. A többség Irodát választ az imént elfogadott határozat végrehajtására.

Éjjel 11 óra. Pártunk Központi Bizottsága és Petrográdi Bizottsága a Tauriai palotába teszi át székhelyét — este óta oda özönlik a tüntetők tömege. Megérkeznek a kerületi agitátorok és a gyárak képviselői. Pártunk Központi Bizottságának, Petrográdi Bizottságának, a Katonai Szervezetnek, a Kerületközi Bizottságnak, a Petrográdi Szovjet Munkástagozata Irodájának képviselői gyűlést tartanak. A kerületek jelentéseiből kiderül, hogy:

1. a munkásokat és a katonákat holnap nem lehet visszatartani a tüntetéstől;
2. a tüntetők fegyveresen fognak kivonulni, kizárólag önvédelmi célból, hogy valóságos biztosítékuk legyen a Nyevszkij-proszpektről várható esetleges provokációs lövöldözéssel szemben: „fegyveresekbe nem olyan könnyű belelőni”.

A gyűlés dönt: amikor a munkások és katonák forradalmi tömegei ezzel a jelszóval tüntetnek: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”, a proletariátus pártjának nincs joga kezét mosni és félreállni, a párt nem hagyhatja a tömegeket sorsukra, hanem együtt kell lennie a tömegekkel, hogy a spontán mozgalomnak tudatos és szervezett jelleget adjon. A gyűlés a munkásoknak és katonáknak azt javasolja, hogy az ezredek és a gyárak válasszanak küldötteket és a küldöttek útján közöljék kívánságaikat a Szovjetek Végrehajtó Bizottságával. E határozat szellemében fogalmazzák meg a felhívást, amely „békés és szervezett tüntetésre” szólít.

Éjjel 12 óra. A Tauriai palotához több mint 30 ezer putyilovi munkás érkezik. Zászlóerdő. Jelszavuk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” Küldötteket választanak. A küldöttek jelentést tesznek a Végrehajtó Bizottságnak a putyíloviak követeléseiről. A Tauriai palota előtt álló katonák és munkások kezdenek elszéledni.

Július 4. Nappal. A munkások és katonák felvonulása. Zászlók. Bolsevik jelszavak. A Tauriai palotához mennek. A tüntető menetet a kronstadti matrózok ezrei zárják be. A polgári lapok („Birzsevüje Védomosztyi”) tanúsága szerint legalább 400 ezren vettek részt a tüntetésen. Az utcákon ujjong a nép. A közönség vidám „hurrá!”-val fogadja a tüntetőket. Déltájban megkezdődnek a kilengések. A burzsoá negyedek sötét erői, hogy árnyékot vessenek a munkások tüntetésére, bűnös provokáció céljából lövöldözni kezdenek. Még a „Birzsevüje Védomosztyi” sem meri tagadni, hogy a lövöldözést a tüntetés ellenfelei kezdték. „Pontosan délután két órakor a Szadóvaja és a Nyevszkij sarkán — írja a „Birzsovka” (július 4-i esti szám) — amikor a fegyveres tüntetők felvonultak és az összeverődött nagyszámú közönség nyugodtan nézte őket, a Szadóvaja jobboldaláról fülsiketítő lövés dördült el, amire elkezdődött a lövöldözés”.

Világos, hogy nem a tüntetők, hanem „ismeretlen személyek” kezdték el a lövöldözést, a tüntetők közé lőttek és nem megfordítva.

A lövések egyidejűleg folytatódtak a város burzsoá részének különböző pontjain. A provokátorok nem szunnyadtak. A tüntetők ennek ellenére sem lépték túl a szükséges önvédelem határait. Összeesküvésről vagy felkelésről szó sem lehet. Egyetlen olyan eset sem fordult elő, hogy elfoglaltak volna valamilyen kormány- vagy társadalmi intézményt, vagy, hogy kísérletet tettek volna erre, noha a tüntetők a rendelkezésre álló hatalmas fegyveres erővel könnyen hatalmukba keríthették volna nemcsak az egyes intézményeket, hanem az egész várost is …

Este 8 óra. Tauriai palota. Pártunk Központi Bizottsága, a Kerületközi Bizottság és pártunk egyéb szervezetei gyűlést tartanak. Határozat: miután a forradalmi munkások és katonák kifejezésre juttatták akaratukat, a tüntetést be kell szüntetni. E határozat szellemében felhívást szerkesztenek: „A tüntetés befejeződött … Jelszavunk: állhatatosság, kitartás, nyugalom” (a felhívást lásd a „Lisztok Pravdü”- ben). Ez a felhívás, amelyet a „Právdá”-nak adtak le július 5-én nem jelenhetett meg, mivel a 4-ről 5-re virradó éjjel a hadapródiskolások és a rendőrkopók szétrombolták a „Právda” szerkesztőségét.

Éjjel 10—11 óra. Tauriai palota. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának ülése. A hatalom kérdését tárgyalják. Miután a kadetok kiléptek a kormányból, az eszerek és a mensevikek helyzete különösen válságosra fordult, nekik blokk „kell” a burzsoáziával, de a blokk nem jöhet létre, mert a burzsoázia nem akar többé megegyezni velük. A kadetokkal való blokk eszméje megbukik. Tehát: a Szovjeteknek kell kezükbe venni a hatalmat — ilyen élesen vetik fel a kérdést a Végrehajtó Bizottság előtt.

Hírek jönnek, hogy a német csapatok áttörték frontunkat; igaz, ezek még ellenőrizetlen hírek, mégis nyugtalanságot keltenek.

Híre járja, hogy holnap a sajtóban aljas rágalom fog megjelenni Lenin elvtársról.

A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága a volhíniaiakat (katonákat) a Tauriai palotába rendeli a palota védelmére — kivel szemben? Kiderül, hogy a bolsevikokkal szemben, akik állítólag azért mentek a palotába, hogy „letartóztassák” a Végrehajtó Bizottságot és „megragadják a hatalmat”. A bolsevikokról mondják ezt, akik a Szovjetek erősbítéséért küzdöttek, akik azért harcoltak, hogy a Szovjeteknek adjanak át minden hatalmat az egész országban! . .

Éjjel 2—3 óra. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága nem veszi át a hatalmat. Megbízza a „szocialista” minisztereket, alakítsanak új kormányt, amelybe okvetlenül vegyenek be burzsoákat, még ha nem tartoznak is valamely párthoz. A minisztereknek külön felhatalmazást adnak az „anarchia elleni harcra”. A dolog világos: a Központi Végre hajtó Bizottság, amely olyan helyzetbe került, hogy határozottan szakítania kellett a burzsoáziával, de ettől különösen félt — mert mindeddig a burzsoáziával való egyik-másik „kombinációból” merítette erejét — most azzal válaszol, hogy határozottan szakít a munkásokkal és a bolsevikokkal, hogy a burzsoáziával egyesülve a forradalmi munkások és katonák ellen fordítsa fegyverét. Ezzel megindul a hadjárat a forradalom ellen. Az eszerek és a mensevikek az ellenforradalom örömére támadásba mennek a forradalom ellen.

Július 5. A lapokban (tulajdonképpen a „Zsivóje Szlóvó”-ban) aljas rágalmat tartalmazó közlemény jelenik meg Lenin elvtársról. A „Právda” nem jelent meg, mert 4-ről 5-re virradó éjjel szétrombolták. Létrejön a kadetokkal való blokkra sóvárgó „szocialista” miniszterek diktatúrája. A mensevikek és az eszerek, akik nem akarták átvenni a hatalmat, ezúttal átveszik (rövid időre) azért, hogy leszámoljanak a bolsevikokkal… Az utcákon feltűnnek a frontról érkezett katonai egységek. A hadapródiskolások és az ellenforradalmi bandák rombolnak, házkutatásokat rendeznek, garázdálkodnak. A Lenin, a bolsevikok elleni hajszát, amelyet Alexinszkij, Pankrátov és Pereverzev indított, az ellenforradalom fenékig kihasználja. Az ellenforradalom óráról órára nő. A diktatúra középpontja — a katonai vezérkar. A rendőrkopók, hadapródiskolások, kozákok tobzódnak. Letartóztatások, ütlegelések. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának nyílt hadjárata a bolsevik munkások és katonák ellen szabadjára engedi az ellenforradalom erőit…

Pártunk Központi Bizottsága Alexinszkij és társai rágalmára a „Bíróság elé a rágalmazókkal!” c. röplappal válaszol. Megjelenik a Központi Bizottság külön felhívása a sztrájk és a tüntetés beszüntetéséről (a „Právdá”-ban nem jelenhetett meg a szerkesztőség szétrombolása miatt). Meglepő, hogy a többi „szocialista” párt nem ad ki semmiféle felhívást. A bolsevikok egyedül vannak. Hallgatólagosan összefog ellenük a bolsevikoktól jobbra álló minden elem — Szuvórintól és Miljukovtól Dánig és Csernovig.

Július 6. A hajóhidakat szétszedték. A „rendcsináló” Mazurenko válogatott vegyes osztaga. Az utcákon katonaság, mely az engedetleneket „békítgeti”. Tényleges ostromállapot. A „gyanúsakat” letartóztatják és elhurcolják a vezérkarra. A munkásokat, katonákat és matrózokat lefegyverzik. Petrográdot a katonai klikk hatalmába adták. A „hatalom birtokosai” mindent elkövetnek, hogy úgynevezett „harcot” provokáljanak, de a munkások és katonák nem ülnek fel a provokációnak, nem „veszik fel a harcot”. A Péter-Pál erőd kinyitja kapuit a lefegyverzők előtt. A Petrográdi Bizottság épületét elfoglalja egy vegyes osztag. A munkásnegyedekben házkutatás, lefegyverzés. Ceretelinek azt az először június 11-én, akkor még félénken megfogalmazott eszméjét, hogy a munkásokat és a katonákat le kell fegyverezni, most valóra váltják. „Lefegyverzésügyi miniszter” — mondják róla a munkások dühösen…

A „Trud” nyomdáját szétrombolták. Megjelent a „Lisztok Právdü”. Megölték Voinov munkást, aki a „Lisztok”-ot terjesztette … A burzsoá sajtó őrjöng, a Lenin elvtársra szórt aljas rágalmat ténynek minősíti, s a forradalom elleni rohamában már nemcsak a bolsevikokat veszi célba, hanem nekitámad a Szovjeteknek, a mensevikeknek és az eszereknek is.

Kiviláglik, hogy amikor az eszerek és a mensevikek kiszolgáltatták a bolsevikokat, kiszolgáltatták önmagukat is, kiszolgáltatták a forradalmat, mert szabadjára engedték, eloldották az ellenforradalom erőit. Az ellenforradalmi diktatúra, a hátországban és a fronton egyaránt, teljes erővel folytatja hadjáratát a szabadság ellen. Az a tény, hogy a kadet és a szövetséges sajtó, amely minap még vicsorgott a forradalmi Oroszország ellen, most egyszerre elégedettnek érzi magát, arra enged következtetni, hogy a „rendcsinálás” „műve” nem ment a hazai és szövetséges pénzeszsáknak a hadjáratban való részvétele nélkül.

2. Zárszó
Július 27

Elvtársak!

Mint a vitából látható, az elvtársak közül senki sem bírálta a Központi Bizottság politikai vonalát és nem ellenezte a párt Központi Bizottságának jelszavait. A Központi Bizottság három fő jelszava ez volt: minden hatalmat a Szovjeteknek, a termelés ellenőrzése, a földesúri földek elkobzása. Ezeket a jelszavakat rokonszenvvel fogadták a munkástömegek és a katonák. Ezek a jelszavak helyeseknek bizonyultak és e jelszavak alapján harcolva megtartottuk a tömegeket. Ezt tartom a legfőbb ténynek, amely a Központi Bizottság mellett szól. Ha a Központi Bizottság a legnehezebb helyzetben helyes jelszavakat ad ki, az azt jelenti, hogy alapjában igaza van.

A bírálat nem a döntő kérdésekkel foglalkozott, hanem csak másodrendű kérdésekre terjedt ki. A bírálat rámutatott arra, hogy a Központi Bizottság nem vette fel a kapcsolatot a vidékkel, és tevékenysége főként Petrográdra szorítkozott. Az a szemrehányás, hogy a Központi Bizottság és a vidék közt nem volt kapcsolat, nem alaptalan. De nem volt semmiféle lehetőségünk arra, hogy az egész vidéket átfogjuk. Részben igaz az a szemrehányás is, hogy a Központi Bizottság ténylegesen a Petrográdi Bizottság szerepét töltötte be. Ez valóban így van. De itt, Petrográdon, kovácsolják Oroszország politikáját. Itt vannak a forradalom vezető erői. A vidék arra reagál, ami Petrográdon történik. Végül figyelembe kell venni, hogy itt van az Ideiglenes Kormány, amely minden hatalmat a maga kezében összpontosít, itt van a Központi Végrehajtó Bizottság, mint az egész szervezett forradalmi demokrácia hangja. Másrészt az események gyors iramban fejlődnek, nyílt harc folyik, senki sem lehet biztos abban, hogy a fennálló hatalom már holnap nem omlik-e össze? Ilyen helyzetben várni, amíg vidéki barátaink állást foglalnak, elképzelhetetlen. Köztudomású, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság a vidék bevárása nélkül dönt a forradalom kérdéseiben. Kezében van az egész kormányapparátus. És mi van a mi kezünkben? A Központi Bizottság apparátusa. A Központi Bizottság apparátusa azonban, persze, gyenge. És ha azt követeljük a Központi Bizottságtól, hogy a vidék előzetes megkérdezése nélkül ne tegyen semmilyen lépést sem, akkor azt követeljük, hogy a Központi Bizottság ne az események élén járjon, hanem az események mögött kullogjon. De az akkor nem volna Központi Bizottság. A Központi Bizottság csak az általunk alkalmazott módszerrel maradhatott a helyzet magaslatán.

Hallottunk részletekre vonatkozó szemrehányásokat is. Az elvtársak a július 3—5-i felkelés kudarcáról beszéltek. Igen, elvtársak, kudarc volt, de az nem volt felkelés, hanem tüntetés. Ennek a kudarcnak az a magyarázata, hogy a forradalom frontja kettészakadt, mivel az eszerek és a mensevikek kispolgári pártjai hátat fordítottak a forradalomnak, áruló magatartást tanúsítottak.

Bezrabótnüj elvtárs azt mondotta, hogy a Központi Bizottság nem igyekezett Petrográdot és a vidéket röplapokkal elárasztani, melyekben megmagyarázta volna a július 3—5-i eseményeket. De nyomdánkat szétrombolták és nem volt semmiféle fizikai lehetőségünk arra, hogy más nyomdában nyomathattunk volna valamit, mivel a nyomdákat a szétrombolás veszélye fenyegette.

A dolog azonban itt mégsem állt olyan rosszul: egyes negyedekben letartóztattak minket, másokban viszont üdvözöltek és szokatlan lelkesedéssel fogadtak. A petrográdi munkások hangulata most is kitűnő, a bolsevikok tekintélye nagy.

Néhány kérdésre szeretnék kitérni.

Először, mit kell tennünk a vezéreinkre szórt rágalmakkal szemben. Az utóbbi eseményekkel kapcsolatban kiáltványt kell intézni az egész néphez, amelyben megvilágítunk minden tényt. A kiáltvány szerkesztésére bizottságot kell választanunk. Ha megválasztják ezt a bizottságot, javasolom, hogy ugyanez a bizottság intézzen kiáltványt Németország, Anglia, Franciaország stb. forradalmi munkásaihoz és katonáihoz, amelyben tájékoztassa őket a július 3—5-i eseményekről és bélyegezze meg a rágalmazókat. Mi vagyunk a proletariátus legöntudatosabb része, mi vagyunk felelősek a forradalomért, az eseményekről nekünk kell megmondanunk a színigazságot és nekünk kell leleplezni az aljas rágalmazókat.

Másodszor — megjelenjen-e Lenin és Zinovjev a „bíróság” előtt? Ma még mindig nem világos, hogy kinek a kezében van a hatalom. Semmi biztosítékunk sincs arra, hogy ha megjelennek, nem fognak-e durva erőszakot alkalmazni velük szemben? Más eset, ha a bíróság demokratikusan lesz megszervezve és biztosítékot kapunk arra, hogy erőszakot nem fognak alkalmazni. Erre vonatkozó kérdésünkre azt felelték a Központi Végrehajtó Bizottságban: „Nem tudjuk, mi történhet”. Következésképpen, amíg a helyzet nem tisztázódott, amíg néma harc folyik a hivatalos és a tényleges hatalom között, semmi értelme sincs, hogy az elvtársak megjelenjenek a „bíróság” előtt. Ha majd olyan hatalom lesz az élen, amely kezeskedhetik arról, hogy elvtársainkkal szemben nem fognak erőszakot alkalmazni, akkor az elvtársak meg fognak jelenni.

Előadói beszéd a politikai helyzetről
Július 30

Elvtársak!

Oroszország politikai helyzetének kérdése azonos forradalmunk sorsának, az imperialista háború viszonyai között aratott győzelmeinek és elszenvedett vereségeinek kérdésével.

Már februárban világos volt, hogy forradalmunk döntő erői a proletariátus és a háború miatt katonaköpenybe öltözött parasztság.

Úgy történt, hogy a cárizmus ellen folytatott harcban ezekkel az erőkkel egy táborba kerültek, mintegy koalícióban voltak más erők is: a liberális burzsoázia és a szövetséges tőke.

A proletariátus a cárizmus halálos ellensége volt és az is marad.

A parasztság hitt a proletariátusban és látva, hogy a cárizmus megdöntése nélkül nem kapja meg a földet, a proletariátust követte.

A liberális burzsoázia csalódott a cárizmusban és eltávolodott tőle, mert a cárizmus nemcsak nem hódított neki új piacokat, de még a régieket sem tudta megtartani, Németország 15 kormányzóságot vett el tőle.

A „szövetséges” tőke, II. Miklós barátja és jóakarója, szintén „kénytelen” volt elárulni a cárizmust, mert a cárizmus nem biztosította számára a front óhajtott „egységét”, sőt nyilván arra készülődött, hogy különbékét köt Németországgal.

A cárizmus tehát elszigetelődött.

Tulajdonképpen ez a magyarázata annak a „meglepő” ténynek, hogy a cárizmus oly „csendesen és hangtalanul kimúlt”.

De ezeknek az erőknek merőben különböző céljaik voltak.

A liberális burzsoázia és az angol-francia tőkések kis forradalmat akartak csinálni Oroszországban, olyat, amilyen az ifjú-török forradalom volt, hogy fellelkesítve a néptömegeket, a néptömegek lelkesedését nagy háborúra használják ki, a tőkések és földbirtokosok hatalma tehát alapjában sértetlen maradt volna.

Kis forradalom nagy háború érdekében!

Ezzel szemben a munkások és a parasztok a régi rend teljes összetörésére törekedtek, arra, amit nálunk nagy forradalomnak neveznek, hogy megdöntve a földbirtokosokat és megfékezve az imperialista burzsoáziát, befejezzék a háborút és biztosítsák a béke ügyét.

Nagy forradalom és béke!

Ez a gyökeres ellentmondás volt forradalmunk fejlődésének, a hatalom mindenféle „válságának” az alapja.

Az április 20—21-i „válság” ennek az ellentmondásnak első nyílt megnyilvánulása. Ha e „válságok” történetében a siker minden esetben az imperialista burzsoáziához pártolt, úgy ennek a magyarázata nem csupán a kadet párt vezetése alatt álló ellenforradalmi front szervezettségében keresendő, hanem elsősorban abban, hogy az imperializmus felé hajló, megalkuvó eszer és mensevik pártok, amelyeket egyelőre még nagy tömegek követnek — minden esetben megbontották a forradalom frontját, átszöktek a burzsoázia táborába és ily módon megteremtették az ellenforradalmi front túlsúlyát.

Így volt áprilisban,
Így volt júliusban.

Az imperialista burzsoáziával való koalíció „elve”, amelyet a mensevikek és eszerek hirdettek, a gyakorlatban annak a veszedelmesen káros eszköznek bizonyult, amelynek segítségével a tőkések és a földbirtokosok kadet pártja, a bolsevikokat elszigetelve, lépésről-lépésre erősítette pozícióit a mensevikek és az eszerek kezével. . .

A fronton uralkodó szélcsendet márciusban, áprilisban és májusban a forradalom továbbfejlesztésére használtuk ki. A forradalom, melyet az országban uralkodó általános bomlás előrehajtott s melyre a más hadviselő államokban ismeretlen szabadságjogok serkentőleg hatottak, egyre jobban kimélyült, napirendre tűzve a társadalmi kérdéseket. Betör a gazdaság területére, felveti az ipar munkásellenőrzésének, a föld nacionalizálásának és a szegényparasztság felszereléssel való ellátásának kérdését, a város és a falu közötti helyes csere megszervezésének, a bankok államosításának kérdését, s végül a proletariátust és a parasztság szegény rétegeit a hatalom megragadásának feladata elé állítja. A forradalom egészen közel jutott a szocialista átalakítások szükségességéhez.

Egyes elvtársak azt mondják, hogy mivel nálunk a kapitalizmus gyengén fejlett, utópikus felvetni a szocialista forradalom kérdését. Igazuk volna, ha nem volna háború, ha nem volna gazdasági bomlás, ha nem inognának a nemzetgazdaság kapitalista szervezetének alapjai. A gazdasági szférába való beavatkozás kérdése a háború viszonyai között minden országban szükségszerűen felmerülő kérdés. Németországban szintén maga az élet vetette fel ezt a kérdést és ott a tömegek közvetlen és aktív részvétele nélkül oldják meg. Más a helyzet nálunk, Oroszországban. A gazdasági bomlás nálunk veszedelmesebb méreteket öltött. Másrészt olyan szabadság, mint nálunk, sehol sincs a háborús viszonyok közt. Továbbá, figyelembe kell vennünk a munkások nagymértékű szervezettségét: nálunk, például Petrográdon, a vas- és fémmunkások 66%-a szervezett munkás. Végül, a proletariátusnak sehol sem voltak és sehol sincsenek olyan átfogó szervezetei, mint a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei. Érthető, hogy azok a munkások, akik a szabadság maximumát élvezik és a legnagyobb mértékben szervezettek, nem mondhattak le arról, hogy aktívan beleavatkozzanak az ország gazdasági életébe és a szocialista átalakulás medrébe tereljék azt, nem mondhattak le erről, ha csak nem akartak politikai öngyilkosságot elkövetni. Méltatlan vaskalaposság volna azt követelni, hogy Oroszország „várjon” a szocialista átalakulással, amíg Európa meg nem „kezdi”. „Kezdi” az az ország, amelynek több lehetősége van rá . . .

Mivel a forradalom ily messzire haladt előre, szükségszerűen fel kellett keltenie az ellenforradalmárok éberségét, ösztönöznie kellett az ellenforradalmat. Ez az ellenforradalom mozgósításának első tényezője.

A második tényező — a fronton elrendelt támadás politikája által kezdeményezett kaland és a számos frontáttörés, amelyek az Ideiglenes Kormányt megfosztották minden tekintélyétől és szárnyat adtak az ellenforradalomnak, amely tűz alá vette a kormányt. Híre jár, hogy megkezdődött a nagyszabású provokációk szakasza. A frontról érkezett küldöttek azt tartják, hogy a támadást és a visszavonulást, szóval mindent, ami a fronton történt, csak azzal a céllal készítették elő, hogy megbecstelenítsék a forradalmat és megdöntsék a Szovjeteket. Nem tudom, igazak-e ezek a hírek vagy sem, de feltűnő, hogy a kadetok július 2-án léptek ki a kormányból, 3-án megkezdődnek a júliusi események, 4-én pedig már jönnek a hírek a front áttöréséről. Csodálatos összetalálkozása az eseményeknek! Nem lehet azt mondani, hogy a kadetok az ukrajnai kérdésben hozott határozat miatt léptek ki a kormányból, hiszen a kadetoknak nem volt kifogásuk az ukrajnai kérdés megoldása ellen. Egy másik tény is amellett szól, hogy valóban megkezdődött a provokációk szakasza: az ukrajnai lövöldözésről beszélek. Ezekből a tényekből az elvtársaknak világosan látniok kell, hogy a frontáttörés ott volt az ellenforradalom tervében, mint egyik tényező, amelynek azt a szerepet szánták, hogy a forradalom eszméjét a kispolgári tömegek szemében megbuktassa.

Van még egy harmadik tényező is, amely az oroszországi ellenforradalom erőit fokozta: ez a szövetséges tőke. Ha a szövetséges tőke, látva, hogy a cárizmus különbékét készül kötni, cserbenhagyta Miklós kormányát, úgy senki sem fogja meggátolni abban, hogy szakítson a jelenlegi kormánnyal is, ha ez a kormány nem lesz képes fenntartani az „egységfrontot”. Miljukov azt mondotta egy ülésen, hogy Oroszországot mint emberszállítót értékelik a nemzetközi piacon, és ezért kap pénzt, de ha kiderül, hogy az új hatalom, amelyet az Ideiglenes Kormány képvisel, nem tudja támogatni a Németország ellen támadó egységfrontot, akkor nem fogják érdemesnek tartani a segélyezésre. Pénz és hitel nélkül azonban meg kell buknia a kormánynak. Ez a titka annak, hogy a kadetok a válság idején oly nagy szerepet játszottak. Kerenszkij, minisztereivel egyetemben, csak báb volt a kadetok kezében. A kadetok ereje abban rejlik, hogy a szövetséges tőke támogatta őket.

Oroszország előtt két út állt:
vagy beszünteti a háborút, megszakít minden pénzügyi kapcsolatot az imperializmussal, a forradalom tovább halad, megingatja a burzsoá világ alapjait és megkezdődik a munkásforradalom korszaka;

vagy a másik út: a háború folytatása, a támadás folytatása a fronton, a szövetséges tőke és a kadetok minden parancsának teljesítése — és akkor Oroszország teljesen függő viszonyba kerül a szövetséges tőkével szemben (a Tauriai palotában határozott hírek keringtek arról, hogy Amerika 8 milliárd rubelt ad és segít majd „helyreállítani“ a gazdaságot) és az ellenforradalom diadalmaskodik.
Harmadik út nincs.

Az eszereknek és a mensevikeknek az a próbálkozása, hogy a július 3-i és 4-i tüntetést fegyveres lázadásnak tüntessék fel — egyszerűen nevetséges. Július 3-án mi felajánlottuk a forradalmi egységfrontot az ellenforradalom ellen. Jelszavunk: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — éppen azt jelenti, hogy forradalmi egységfrontot kell teremteni. De a mensevikek és az eszerek, attól félve, hogy elszakadnak a burzsoáziától, hátat fordítottak nekünk, ami az ellenforradalmárok előnyére kettészakította a forradalmi frontot. Ha már arról beszélünk, hogy kik a bűnösök az ellenforradalom győzelmében, akkor le kell szögezni, hogy bűnösök a mensevikek és az eszerek. Az a bajunk, hogy Oroszország kispolgári ország, amely egyelőre még a kadetokkal megalkuvó eszereket és mensevikeket követi. És amíg a tömegek nem ábrándulnak ki a burzsoáziával való megalkuvás eszméjéből, a forradalom sántítani és botorkálni fog.

Nálunk most diktatúra van — az imperialista burzsoázia és az ellenforradalmi tábornoki kar diktatúrája. A kormány, amely látszólag ez ellen a diktatúra ellen harcol, valójában ennek akaratát teljesíti és csak spanyolfal, amely ezt a diktatúrát a nép haragja elől fedezi. Az elerőtlenedett és megbecstelenített Szovjetek a vég nélküli engedmények politikájával csak kiegészítik ezt a képet, s ha nem kergetik szét őket, csak azért nem, mert „kellenek” mint „szükséges” és nagyon „alkalmas” fedezék.

A helyzet tehát gyökeresen megváltozott.
Meg kell változtatnunk taktikánkat is.

Azelőtt az volt az álláspontunk, hogy a hatalom békésen menjen át a Szovjetek kezébe, feltételeztük, hogy ha a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága elhatározza, hogy kezébe veszi a hatalmat, az elegendő lesz ahhoz, hogy a burzsoázia békésen félreálljon az útból. És valóban, márciusban, áprilisban és májusban a Szovjetek minden határozatát törvénynek tekintették, mert minden esetben erő állt mögötte. De azután, hogy a Szovjeteket lefegyverezték és (ténylegesen) csak egyszerű „szakmai” szervezetekké fokozták le őket — a helyzet megváltozott. A Szovjetek határozataival most nem törődnek. Most csak úgy ragadhatjuk meg a hatalmat, ha előbb megdöntjük a fennálló diktatúrát.

Az imperialista burzsoázia diktatúrájának megdöntése — ez legyen most a párt soronlevő jelszava.
A forradalom békés időszaka végétért. Elkövetkezett az ütközetek és robbanások időszaka.

A jelenlegi diktatúra megdöntésének jelszavát csak akkor lehet megvalósítani, ha egész Oroszországban új, hatalmas politikai fellendülés fog bekövetkezni. Ez a fellendülés elkerülhetetlen, mert ezt parancsolja az ország fejlődésének egész menete, ezt parancsolja az a körülmény, hogy a forradalom egyetlenegy döntő kérdését sem oldották meg, mert a föld, a munkásellenőrzés, a béke, a hatalom kérdése — nincs megoldva.

A megtorlások nem oldják meg a forradalom egyetlen kérdését sem, csak kiélezik a helyzetet.

Az új mozgalom döntő erői a városi proletariátus és a szegényparaszti rétegek lesznek. Győzelem esetén ők fogják a hatalmat kezükbe ragadni.

A helyzetnek jellemző vonása, hogy az ellenforradalmi intézkedéseket „szocialisták” hajtják végre. Az ellenforradalom csak ennek a spanyolfalnak segítségével lehet el még egy-két hónapig. De mivel a forradalom erői gyarapodnak, robbanások lesznek és elérkezik a pillanat, mikor a munkások talpraállítják és maguk köré tömörítik a parasztság szegény rétegeit; kibontják a munkásforradalom zászlaját és Európában megnyitják a szocialista forradalom korszakát.

4. Válaszok a politikai helyzetről mondott előadói beszéddel kapcsolatban feltett kérdésekre
Július 31

Az első ponthoz: „Milyen harci szervezeti formát ajánl az előadó a Munkásküldöttek Szovjetje helyett” — azt felelem, hogy a kérdés feltevése helytelen. Én nem beszéltem a Szovjetek ellen, mint a munkásosztály szervezeti formái ellen, de a jelszót nem a forradalmi intézmény szervezeti formája határozza meg, hanem az a tartalom, amely az adott intézményt megtölti. Ha a Szovjetekbe kadetok kerültek volna, sohasem adtuk volna ki azt a jelszót, amely minden hatalmat a Szovjetek számára követel.

Most az a jelszavunk, hogy a hatalmat adják át a proletariátus és a szegény parasztság kezébe. Következésképpen nem a formában van a kérdés lényege, hanem abban, hogy mely osztálynak adják át a hatalmat, hogy milyen a Szovjetek összetétele.

A munkásosztály hatalomért folytatott harcának legcélszerűbb szervezeti formája — a Szovjetek, de a Szovjet nem az egyetlen forradalmi szervezeti típus. Ez merőben orosz forma. Külföldön ezt a szerepet töltötték be a községtanácsok a nagy francia forradalom idején, a nemzetőrség Központi Bizottsága a Kommün idején. Hiszen nálunk is felvetődött a forradalmi bizottság gondolata. Lehet, hogy a hatalomért folyó harc legalkalmasabb formája a munkás-szekció.

De teljesen tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a szervezeti forma kérdése a döntő kérdés.

Valójában az a döntő kérdés, hogy megérett-e a munkásosztály a diktatúrára, a többi ennek a függvénye, megoldja a forradalom alkotó ereje.

A második és harmadik ponthoz — gyakorlatilag milyen lesz a fennálló Szovjetekhez való viszonyunk — erre egészen világos a válasz. Amennyiben arról van szó, hogy minden hatalmat a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának adjanak át, ez a jelszó elavult. És csakis erről van szó. A Szovjetek megdöntésének kérdése koholt kérdés. Ezt a kérdést itt senki sem vetette fel. Amikor azt javasoljuk, hogy vegyük le a napirendről ezt a jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”, ebből még nem következik, hogy „Le a Szovjetekkel!”. És mi, akik ezt a jelszót levesszük a napirendről, ugyanakkor még a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságából sem lépünk ki, az utóbbi időben betöltött gyászos szerepe ellenére sem.

A helyi Szovjeteknek még lehet szerepük, mivel védekezniök kell majd az Ideiglenes Kormány követelődzéseivel szemben, és ebben a harcban támogatni fogjuk őket.

Tehát, ismétlem: ha ezt a jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek” — visszavontuk is, ez nem jelenti azt, hogy „Le a Szovjetekkel!”. „Viszonyunk azokhoz a Szovjetekhez, amelyekben többségben vagyunk” — a legszívélyesebb. Éljenek és erősödjenek az ilyen Szovjetek. De az erő már nem a Szovjetekben van. Azelőtt az Ideiglenes Kormány dekrétumot adott ki, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága pedig — ellendekrétumot hozott, és csak az utóbbi emelkedett törvényerőre. Emlékezzenek az 1. számú parancs történetére. Ma azonban az Ideiglenes Kormány semmibe se veszi a Központi Végrehajtó Bizottságot. A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága nem helyezte hatályon kívül, hogy részt vesz a július 3—5-i események kivizsgálására alakított bizottságban, de Kerenszkij parancsára ez mégsem történt meg. Most nem az a döntő, hogy a Szovjetekben többségre tegyünk szert, noha ez magában véve nagyon fontos, hanem az, hogy megdöntsük az ellenforradalmi diktatúrát.

A negyedik ponthoz — a „szegényparasztság” fogalmának konkrétebb meghatározásáról és e rétegek szervezeti formájáról — azt felelem, hogy a „szegényparasztság” kifejezés nem új kifejezés. Ezt a kifejezést Lenin elvtárs kilencszázötben vezette be a marxista irodalomba, s azóta a „Právdá”-nak csaknem minden számában olvashattuk és benn van az Áprilisi Konferencia határozataiban is.

A parasztság szegény rétegei azok a rétegek, amelyek elszakadnak a parasztság felső rétegeitől. A Parasztküldöttek Szovjetje, amely állítólag 80 millió parasztot „képvisel” (a nőket is beleszámítva), a paraszti felső rétegek szervezete. A parasztság alsó rétegei elkeseredett harcot folytatnak a Parasztküldöttek Szovjetjének politikája ellen. Míg a szociálforradalmárok pártjának feje, Csernov, továbbá Avxentyjev és mások azt ajánlják a parasztoknak, hogy ne foglalják el a földet azonnal, hanem várjanak, amíg az Alkotmányozó Gyűlés általában megoldja a földkérdést, a parasztok erre azzal válaszolnak, hogy elfoglalják, felszántják a földeket, elveszik a felszerelést stb. Ilyen értesüléseink vannak Penza, Voronyezs, Vityebszk, Kazán és több más kormányzóságból. Már ez az egy tény is világosan mutatja, hogy a falu alsó és felső rétegekre tagozódik, hogy a parasztság, mint egységes egész, nincs többé. A felső rétegek főleg a szociálforradalmárokat követik, az alsó rétegek nem élhetnek meg föld nélkül és ellenzékben vannak az Ideiglenes Kormánnyal szemben. Ezek kevésföldű, egylovas, ló nélküli stb. parasztok. Ezekhez tartoznak a földből majdnem teljesen kisemmizett félproletár rétegek.

Oktalanság volna, ha forradalmi időszakban nem próbálnánk bizonyos megegyezésre jutni a parasztság e rétegeivel. De ugyanakkor külön kell szerveznünk, a proletárok köré kell tömörítenünk a parasztság mezőgazdasági munkásrétegeit.

Hogy milyen lesz e rétegek szervezetének formája — nehéz előre megmondani. A parasztság alsó rétegei most vagy maguk alkotta Szovjetekben szervezkednek, vagy pedig a már fennálló Szovjeteket igyekeznek hatalmukba keríteni. Például Petrográdon körülbelül másfél hónappal ezelőtt alakult meg a szegényparasztok Szovjetje (80 katonai egység és a gyárak képviselőiből), amely elkeseredett harcot folytat a Parasztküldöttek Szovjetjének politikája ellen.

A Szovjetek formája általában a tömegek szervezetének legcélszerűbb formája, de nekünk nem a közületek nyelvén kell beszélni, hanem rá kell mutatnunk az osztálytartalomra, arra kell törekednünk, hogy a tömegek szintén megkülönböztessék a formát a tartalomtól.

Általában szólva, nem a szervezeti formák kérdése a döntő. Ha bekövetkezik a forradalmi fellendülés, kialakulnak a megfelelő szervezeti formák is. A formák kérdése ne homályosítsa el azt a döntő kérdést, hogy melyik osztály kezébe kell átmenni a hatalomnak.

A jövőben számunkra elképzelhetetlen a „honvédőkkel” való blokk. A „honvédő” pártok a burzsoáziához kötötték sorsukat és a szociálforradalmároktól a bolsevikokig terjedő blokk eszméje hajótörést szenvedett. Most tehát az a soronlevő feladat, hogy a szegényparaszti rétegekkel szövetségben a Szovjetek vezető elemei ellen harcoljunk, és az ellenforradalmat elsöpörjük.

5. Zárszó
Július 31

Elvtársak!

Először néhány ténybeli helyreigazítást kell tennem.

Jaroszlavszkij elvtárs azt az állításomat cáfolta, hogy az oroszországi proletariátus a legszervezettebb, és rámutatott az osztrák proletariátusra. De, elvtársak, én „vörös”, forradalmi szervezettségről beszéltem és e tekintetben az oroszországi proletariátus a legszervezettebb az egész világon.

Angarszkijnak egyáltalán nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy én valamennyi erő egyesítésének eszméjét hirdetem. De látnunk kell, hogy különböző indokoknál fogva nemcsak a parasztság és a proletariátus, hanem az orosz burzsoázia és a külföldi tőke is hátat fordított a cárizmusnak. Ez tény. Nincs rendjén, ha a marxisták kitérnek a tények elől. Később azonban a parasztság és a proletariátus a forradalom továbbfejlesztésének útjára, míg az orosz burzsoázia és a külföldi tőke az ellenforradalom útjára lépett.

Rátérek a dolog lényegére. A legélesebben Buhárin vetette fel a kérdést, de ő sem fejtette ki teljesen. Buhárin azt állítja, hogy az imperialista burzsoá blokkra lépett a muzsikkal. De melyik muzsikkal? Nálunk különböző muzsikok vannak. A jobboldali muzsikokkal blokkra léptek, de nálunk vannak alacs nysorú baloldali muzsikok is, akik a szegényparaszti rétegeket képviselik. Ezekkel nem léphetnek blokkra. Ezek nem alkottak blokkot a nagyburzsoáziával, de követik azt, mert nem tudatosak, egyszerűen becsapják, orruknál fogva vezetik őket.

Ki ellen irányul a blokk?

Buhárin ezt nem mondta meg. Ez a szövetséges és az orosz tőke, a tisztikar és a Csernov-féle szociálforradalmárok személyében képviselt paraszti felső rétegek blokkja. Ez a blokk a parasztság alsó rétegei ellen, a munkások ellen jött létre.

Milyen perspektívát vázolt itt Buhárin? Elemzése alapjában helytelen. Szerinte az első szakaszban parasztforradalom felé haladunk. De a parasztforradalomnak feltétlenül találkoznia kell, feltétlenül egybe kell esnie a munkásforradalommal. Lehetetlen, hogy a munkásosztály, a forradalom élcsapata, ne harcoljon egyszersmind a saját követeléseiért. Ezért Buhárin sémáját át nem gondoltnak tartom.

A második szakasz Buhárin sémája szerint ez: proletárforradalom Nyugat-Európa támogatásával, de parasztok nélkül, akik már megkapták a földet és ezért elégedettek. De ki ellen irányul ez a forradalom? Buhárin erre nem ad választ játékszerű sémájában. Más módot az események elemzésére nem ajánlottak.

A politikai helyzetről. Ma már senki sem beszél kettőshatalomról. A Szovjetek azelőtt reális erőt jelentettek, most azonban csak a tömegek tömörítésének hatalom nélküli szervei. Éppen ezért lehetetlen „egyszerűen” átadni nekik a hatalmat. Lenin elvtárs brosúrájában továbbmegy, határozottan leszögezi, hogy nincs kettőshatalom, mivel minden hatalom a tőke kezébe ment át, és aki most is ragaszkodik a jelszóhoz: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — az donkihótoskodik

Míg azelőtt a Szovjetek Végrehajtó Bizottságának szentesítése nélkül egyetlen törvény sem lépett hatályba, most szóba sem jön a kettőshatalom. Hiába ragadjátok kezetekbe akár az összes Szovjeteket — a hatalmat nem ragadtátok meg!

A kerületi dumaválasztásokon kinevettük a kadetokat, mivel szánalmas csoporttá zsugorodtak össze, amely a szavazatoknak csak 20%-át kapta. Most ők gúnyolnak ki bennünket. Mi történt? Az történt, hogy a hatalom a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának engedékenysége folytán a burzsoázia kezébe ment át.

Az elvtársak sietnek a hatalom megszervezésének kérdésével. Hiszen a hatalom még nincsen a kezükben!

A fő feladat — propagálni kell a fennálló hatalom megdöntésének szükségességét. Erre még nem készültünk fel kellőképpen. De fel kell készülnünk.

A munkásoknak, a parasztoknak és a katonáknak meg kell érteniük, hogy a jelenlegi hatalom megdöntése nélkül nem kapnak sem szabadságot, sem földet!

Most tehát nem a hatalom megszervezése a fontos, hanem annak megdöntése, ha pedig kezünkbe ragadjuk a hatalmat, meg is tudjuk azt szervezni.

Most néhány szót válaszul Angarszkijnak és Noginnak azokkal az ellenvetésekkel kapcsolatban, amelyeket azzal szemben tettek, hogy Oroszországban szocialista átalakításokra vegyük az irányt. Már az Áprilisi Konferencián mondottuk, hogy elérkezett az ideje annak, hogy a szocializmus felé megtegyük az első lépéseket (olvassa az Áprilisi Konferencián elfogadott a „Jelen helyzetről” szóló határozat végét):

„Oroszország proletariátusa, amely Európa egyik legelmaradottabb országában, a kisparaszti lakosság tömegei között tevékenykedik, nem tűzheti ki céljául a szocialista átalakítások azonnali megvalósítását. De a legnagyobb hiba volna, sőt a gyakorlatban egyértelmű volna azzal, hogy teljesen a burzsoázia oldalára állunk, ha ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy a munkásosztálynak támogatnia kell a burzsoáziát, vagy hogy a kispolgárság számára elfogadható keretek közé kell korlátoznia tevékenységét, vagy hogy le kell mondania a proletariátus vezető szerepéről, amikor meg kell magyarázni a népnek, hogy a szocializmus irányában teendő gyakorlatilag megérett lépések egész sora halaszthatatlanná vált.”

Az elvtársak három hónappal elmaradtak. Mi történt ez alatt a három hónap alatt? A kispolgárság rétegeződött, az alsó rétegek otthagyják a felső rétegeket, a proletariátus szerveződik, a gazdasági bomlás fokozódik, ami még parancsolóbban napirendre tűzi a munkásellenőrzés megvalósításának kérdését (például Petrográdon, a Donyec-medencében stb.). Mindez az áprilisban elfogadott tételeket igazolja. Az elvtársak ellenben visszafelé húznak bennünket.

A Szovjetekről. Az a tény, hogy visszavonjuk a Szovjetek hatalmára vonatkozó régi jelszót, nem jelenti azt, hogy a Szovjetek ellen vagyunk. Ellenkezőleg, lehet és kell is dolgozni a Szovjetekben, sőt még a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságában — az ellenforradalom fedőszervében is. Igaz, hogy a Szovjetek most csak a tömegek tömörítésének a szervei, de mi mindig a tömegekkel vagyunk, és mindaddig nem hagyjuk el a Szovjeteket, amíg ki nem űznek onnan bennünket. Hiszen bennmaradunk az üzemi bizottságokban és a községi tanácsokban is, noha nincs a kezükben hatalom. De bennmaradva a Szovjetekben, folytatjuk a szociálforradalmárok és mensevikek taktikájának leleplezését.

Miután az ellenforradalom szemmel láthatóan feltárta, hogy burzsoáziánk és a szövetséges tőke közt kapcsolat áll fenn, még szemmel láthatóbbá vált, hogy forradalmi harcunkban három tényezőre kell támaszkodnunk: az oroszországi proletariátusra, parasztságunkra és a nemzetközi proletariátusra, mert forradalmunk sorsa szorosan összefügg a nyugat-európai mozgalommal.

6. Ellenvetés Preobrazsenszkijjal szemben,
a „Politikai helyzetről” szóló határozati
javaslat 9. pontja kérdésében

Augusztus 3

Sztálin olvassa a határozati javaslat 9. pontját:

9. „Ezeknek a forradalmi osztályoknak akkor az lesz a feladatuk, hogy minden erejüket megfeszítsék az államhatalom megragadása és annak érdekében, hogy ezt az államhatalmat az élenjáró országok forradalmi proletariátusával szövetségben, a békére és a társadalom szocialista átalakítására irányítsák.”

Preobrazsenszkij. Indítványozom, hogy a határozati javaslat végét módosítsuk: „. . . a békére, és abban az esetben, ha Nyugaton proletárforradalom van — a szocializmusra irányítsák”. Ha a bizottság szövegezésében fogadjuk el a határozati javaslatot, ellentétbe kerülünk Buhárinnak már elfogadott határozati javaslatával.

Sztálin. Ellenzem ezt a módosítást. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat tör a szocializmushoz. A háború viszonyai között mindeddig egyetlen ország sem élvezett olyan szabadságot, mint Oroszország és egyetlen ország sem próbálta megvalósítani a termelés munkásellenőrzését. Azon kívül a mi forradalmunk bázisa szélesebb, mint Nyugat-Európában, ahol a proletariátus egyes egyedül áll szemben a burzsoáziával. Nálunk ellenben a munkásságot támogatják a szegény paraszti rétegek. Végül Németországban az államhatalom gépezete hasonlíthatatlanul jobban működik, mint a mi burzsoáziánk tökéletlen apparátusa, amely maga is az európai tőke sarcfizetője. El kell vetni azt az elavult felfogást, hogy csak Európa mutathat nekünk utat. Van dogmatikus és van alkotó marxizmus. Én az utóbbi talaján állok.

Elnök. Szavazásra bocsátom Preobrazsenszkij módosítását. A kongresszus a módosítást elveti.

Először „Az OSzD(b)MP VI. kongresszusának
jegyzőkönyve” c. könyvben jelent meg.
„Kommunyiszt” kiadása 1919.

 (idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..