Donbassz

Tegnap BRÜSSZELBEN nyilatkozott az USA kijevi főqrátora. Kurt Volker bejelentette: sikerült az orosz államfő Donbassz – főreferensét Vlagyiszlav Szurkovot rábeszélnie egy közeljövőbeni randira. Azt nem közölte, hogy az esemény hol és mikor lesz.

Azt viszont elmondta, hogy minden eddigi erőfeszítései dacára Oroszország nem akarja magáévá tenni Donbassz ENSZ általi lerohanásának gondolatát. Érzékeltette, hogy Szurkovot szeretné rávenni az ötlet elfogadására.

Tegnap életbe léptetett az USA Oroszország ellen néhány újabb szankciót a Krím és Donbassz miatt. Féltucatnyi krími szanatórium is fölkerülta listára. A félsziget hatóságai el nem tudták képzelni, hogy mi ez a nagy külföldi érdeklődés a szanatóriumok felől. Ma délelőtt kiderült, hogy fényképeket is közöltek a szankcionálni kívánt intémz,ényekről. Ezzel viszont fölkeltették az érdeklődést irántuk.

“Csaptak olyan reklámot a szanatóriumoknak, hogy az bámulatos! Köszönjük szépen az ingyenreklámot!” – hálálkodnak a félsziget központi adminisztrációján.

Alekszandr Turcsinov hiéna, az Ukrán Biztonsági és Védelmi Tanács feje őrjöng a vasárnapi donbasszi választások miatt. Minden szervezőt és jelöltet szigoran felelősségre fog vonatni! Ma erre tett igéretet! Kijevben.

Donbasszi fronthelyzet:

Mint általában. Annyi “változatossággal”,hogy ma délután Donyeck északi peremét 152 – es tarackokkal ágyúzta a valcmanista latortüzérség, a Peszin túli fészkeiból.

A Volvo – Center és Szpartak kapták a tüzet. Szerencsére “csak” anyagi károkat okoztak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..