Donbassz

Van ez a bizonyos ORDLO nevű fantáziáló csoport, amely Donbassz újbóli kijevi uralom alá hajtásán ügyködik. Az USA, Germánia és Gallia a társulás állandó tagjai, de alkalmanként Hollandia is szagért.

Legutóbbi pozsonyi összeröffenetükön jelen volt Jevgenyij Marcsuk is, korábbi ukrán miniszterelnök. Maradék – Ukrajna egyébként nem állandó tagja ennek a tervezgető – fantáiálgató egyletnek. No meg Oroszország sem.

Tehát: legutóbb Pozsonyban Maradék – Ukrajna rábólintott Donbassz ENSZ megszállásának ORDLO – tervére. És ennyi!

Természetesen részletes elképzelésről van szó. De mert se a donbassz népköztársaságok, sem Oroszország nincs jelen ezeken az álmodozásokon, fölösleges is a klaviatúrát koptatni a téma miatt.

Marcsuk egyébként “FÉL FÜLLEL, KÁVÉSZÜNETBEN HALLOTTA, HOGY A KRÍMRŐL VALÓ LEMONDÁS FEJÉBEN OROSZORSZÁG VISSZAADJA DONBASSZT KIJEVNEK”

Nyalókakakirály pedig ma arról papolt Kijevben, hogy a 11.- i dondasszi választások után “Oroszország szörnyű szankciókkal fog szembesülni. A Nyugat türelme nem végtelen. Itt az ideje a még szigorúbb szankcióknak!” – mordult föl.

Fronthelyzet:

LNR:

Zolotoje (LNR) mai latorostromába egy helyi 63 éves civil férfi belehalt.

DNR:

A donyecki délvidéki Minyeralnoje latoraknavetőzése egy civilt súlyosan megsebesített.

Szlavjanoszerbszk irányából a Bahmutka – szakaszt gradozta a valcmanista latortüzérség ma hajnalban.

Reggel ismét megtalálták martalócék Gorlovkát és Zajcevot.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!