Villalakók

“Szeretek sz.pni amúgy” – kezdte VV Adri…

 

Szexuális élményeikről beszélgettek a ValóVilág legújabb szériájának szereplői.

“Nagy tévhit, hogy a leszbikusok ollóznak” -hangzott el Cintike szájából, aki valamikor kikérdezte néhány ismerősét a témával kapcsolatban. Erről ejtett néhány szót. “Mondták, hogy ők dombocskázni szoktak, nem ollóznak, hanem egymásra hasalnak, és dörzsölgetik magukat, és csak elélveznek” -folytatta beszámolóját a lány, akit Greg és Zsuzsua hallgattak figyelmesen.

“Én szeretek sz*pni amúgy” -mondta később Adri Gregnek. “Volt egy csávó, aki azt mondta, hogy látni akarja, hogy sz*pok” -folytatta, majd egy kellemetlen élményről számolt be, a fiú ugyanis titokban felvette az orális aktust. “Fényt rakott, mert sötét volt. Erre mi derült ki? K*rvára levideózta, és az összes kollegám látta. Az összes kib*szott kollegám látta, de tudod, mi volt bennem? Hogy jó vagyok b*zmeg, és nincs baj” -nevetett a versenyző, aki büszkén hozzátette, hogy mindenki megmondta neki, hogy jó volt.

Reni elmesélte, hogy a második szexuális élmény egy 23 centiméteres hímtagú férfival volt. “Rosszul lettem tőle” -panaszkodott.

Ilyen ez a Való Világ!                                                                                                               (blikk)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Elindult a RTL Klub “nézettségi rekordokat döntő, szórakoztató műsora”! A balrad.ru eléggé visszafogottan, csak a “műsor médiapatnerének” MAI kedvicsálóját copyzta.

Mit lehet ehhez hozzátenni kommentként?

MI – valamikor esténként a Deltát néztük. (Ha megengedték!)

Ők pedig – ennek a Való Világ című fertelemnek a szereplői – a MI gyerekeink, a MI unokáink.

“Villalakók” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Delta, Öveges professzor, Iskolatévé, műveltségi vetélkedők, színházi közvetítés, Opera stb. Volt tanítás, oktatás, iskola, pedagógus. Igény volt a művészetre a kultúrára. Voltak színészek, énekesek. Nem playback, hanem élő zene, élő hang, fejből. Színész aki fejből felmondta Hamletet, nem celebek. Volt sorkatonaság, ahová bevitték a fiatalt és kapott valamit. Ragadt rá némi szocializáció. Ahogy volt teljes foglalkoztatás, és kényszerből mindenkinek el kellett menni dolgozni és a notórius munkakerülőknek is találtak elfoglaltságot. Ha mást nem, akkor az udvart seperte. És megtanulta, hogy munka nélkül éhen döglik, megalázzák, büntetik, adott egy kötöttséget, megtanulta, hogy léteznek társadalmi szabályok. Ma? Okostelefon, facebook, mindenki pötyög, olvas ezerrel, több tucat szennycsatorna, hülyítés, butítás. Eredmény? Egy végletekig legyengített társadalom, amelyik képtelen az önszerveződésre és az önvédelemre. Nulla önvédelmi reflex. Teljes eltávolodás a politikától.

  2. Remek. Ez 2018, és Magyarország, a 30 év liberális dúlás eredménye. basszamegaveresseggűördög

    1. T. Már Tamás!

      A “liberális dúlás” “eredménye” kisgömböc és maffiahálózata:(

    2. T. Már Tamás!
      A helyzet csak rosszabb lesz! Az USA és Kanada meg amúgy a “fejlett nyugati demokráciák” példájából kiindulva.

  3. Azt akartam írni, hogy fogalmam sincs, melyik csatornán van ez a szarság, de a bal-rad komm. elárulta. Leszoptam ööööö, izé leszoktam a tvről.

    De az elgondolkodtató, hogy az emlegetett facebookos korosztálynak a mi nemzedékünk a szülei…

  4. Ezeket a műsorokat be kellene tiltani! A Budapest parádét is! Azon egyszerű indokkal, hogy megbotránkoztat!
    Itt egy eset, amelyik pont arról szól, hogy a Facebook milyen komolyan veszi azoknak a bejegyzéseknek az eltávolítását, amelyek “megbotránkoztathatnak” olyan csoportokat, melyek elutasítják a hagyományos értékrendet:
    https://777blog.hu/2018/11/04/erthetetlen-a-facebook-letiltotta-a-777-cikket-amely-matthew-grechrol-szolt/
    Döbbenet! Azokat a témákat törli, amelyek a normalitás felé fordulnak, a liberális téboly féktelenül tobzódhat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..