Írta: J. V. Sztálin  

A küszöbönálló Általános sztrájkhoz

Nehéz idők járnak a bakui munkásokra. A kőolajipari vállalkozók támadása, amely a múlt év tavaszán kezdődött, még egyre tart. A munkások régi vívmányait maradéktalanul elveszik. A munkások pedig „kénytelenek” hallgatni, tűrni „vég nélkül”.

A munkabéreket csökkentik — vagy egyszerűen leszállítják, vagy megszüntetik a lakbérpótlékot, a jutalompénzeket stb. A munkanapot meghosszabbítják, oly módon, hogy a három műszakos munkát kétműszakossal cserélik fel, a csoportos túlórázást ténylegesen kötelezővé teszik. Az úgynevezett „létszámcsökkentés” a régi módon folytatódik. A munkásokat — különösen az öntudatosokat — kicsiségekért vagy akár minden ürügy nélkül elbocsátják. A „feketelistákat” minden teketória nélkül alkalmazzák. Az „állandó” munkások rendszerét felcserélik az „ideiglenes”, kisegítő munkások rendszerével, akiket bármilyen kicsiségért, bármikor meg lehet fosztani a munkabértől. A bírságok és ütlegelések „rendszere” virul. Az üzemi bizottságokat nem ismerik el többé. A rokkantsági törvényt a legszemérmetlenebbül kijátsszák. Az orvosi segítséget a minimumra csökkentették. A tízkopejkás kórházi levonás „kényszertörvénye” továbbra is érvényben van. A higiéniát és az egészségvédelmet semmibe veszik. Az iskoláztatás sántít. Nincsenek kultúrházak. Nincsenek esti tanfolyamok. Nincsenek előadások. Csak elbocsátások vannak és megint csak elbocsátások! Hogy hová fajult az olajipari vállalkozók pimaszsága, látható abból, hogy sok nagyvállalat, például a „Káspitengeri Társaság”, hogy ne kelljen lakáspénzeket fizetnie, kereken megtiltja „saját” munkásainak, hogy a vállalat vezetősége engedélye nélkül megnősüljenek. És mindez így van „rendjén” az olajkirályok szerint. És tovább kegyetlenkednek a munkásokkal, mert érzik erejüket, látják a ravaszul kigondolt támadó taktika sikerét.

Az olajipari vállalkozók támadásának sikere azonban korántsem véletlen. Ezt a sikert számos, erre kedvező külső körülmény teszi lehetővé. Ezek a külső körülmények — elsősorban, az általános szélcsend Oroszországban, a kialakult ellenforradalmi helyzet, amely kedvező légkört teremt a tőke támadásához. Mondanom sem kell, hogy más viszonyok között az olajipari vállalkozóknak mérsékelniök kellene étvágyukat. Azután, az olajipari vállalkozók kedvéért mindenre kész helyi közigazgatásnak — élén a pogromrendező Martünovval — teljesen lakáji szolgálatkészsége — emlékezzünk például a „mirzojevi ügyre”. Továbbá, a munkások gyenge szervezettsége, amely jelentékeny mértékben a fúrómunkás tömeg összetételének nem állandó jellegével függ össze. Mindenki előtt világos, mennyire fontosak a fúrómunkások az olajipari vállalkozók elleni harcban, viszont éppen ők vannak leginkább kapcsolatban a faluval, ők „képesek” a legkevésbé a szervezett harcra. Végül, a munkabér szétforgácsoltsága (amely egyebek között jutalompénzből, lakáspénzből, útipénzből, fürdőpénzből stb. áll), ami megkönnyíti a munkabér csökkentését. Bizonyítanunk sem kell, hogy a munkabér közvetlen leszállítása nem olyan könnyű, mint részenként történő leplezett csökkentése a jutalompénzek, lakáspénzek, útipénzek stb. fokozatos megszüntetése formájában, amikor is azt az illúziót keltik, hogy „maga” a munkabér megmarad régi nagyságában.

Természetes, hogy mindez — amihez még hozzájárul az olajipari vállalkozók tapasztalatának és szervezettségének növekedése — jelentékenyen megkönnyíti a tőke támadásának ügyét az olajkirályságban.

Mikor szűnik meg az olajkirályok e vad támadása, van-e határa pimaszságuknak — ez attól függ, hogy beleütköznek-e a munkások erős, szervezett ellenállásába.

Egyelőre az az egy világos, hogy az olajipari vállalkozók „véglegesen” meg akarják törni a munkásokat, „egyszersmindenkorra” el akarják venni kedvüket a harctól, „bármi áron” engedelmes rabszolgákká akarják változtatni a „saját” munkásaikat. Ez volt a céljuk már a múlt év tavaszán, amikor, meghiúsítva a tanácskozást, megkísérelték a munkásokat szervezetlen általános sztrájkra provokálni, hogy egy csapásra végezzenek velük. Ez a céljuk most is, amikor gonosz rendszerességgel támadják a munkásokat és gyakran megpróbálják ösztönös fellépésekbe kergetni őket.

A munkások egyelőre hallgatnak, szótlanul tűrik az olajipari vállalkozók ütéseit, keblükben gyűjtve a haragot. De ha tekintetbe vesszük, hogy egyrészt az olajipari vállalkozók egyre pimaszabbak lesznek — egyre-másra szedik el a maradék morzsákat, nyomorba kergetik a munkásokat, komiszkodnak velük és ösztönös kitöréseket provokálnak belőlük; hogy másrészt a munkások türelme mindinkább fogytán van s átadja helyét a tompa, egyre fokozódó zúgolódásnak a vállalkozók ellen — ha mindezt tekintetbe vesszük, bizton mondhatjuk, hogy az olajipari munkások elégedetlenségének kirobbanása a közeljövőben teljesen elkerülhetetlen. Mert csak két lehetőség van: vagy valóban „vég nélkül” fognak tűrni a munkások, lesüllyedve a rabszolgamódon engedelmes kínai kuli helyzetéig — vagy harcra kelnek az olajipari vállalkozók ellen, és megtisztítják az utat a jobb élet felé. A tömegek között egyre magasabbra csapó elégedetlenség arról tanúskodik, hogy a munkások elkerülhetetlenül a második útra, az olajipari vállalkozók elleni harc útjára fognak rálépni.

A kőolajipar helyzete pedig lehetővé teszi a munkásoknak nemcsak azt, hogy védekező harcot folytassanak, nemcsak azt, hogy megtartsák a régi állásokat, hanem azt is, hogy támadásba menjenek át, hogy újabb állásokat hódítsanak meg, hogy további munkabéremelést, további munkaidő rövidítést stb. vívjanak ki.

Valóban, amikor ma az olajipari vállalkozók nyeresége mesébe illően nagy más oroszországi és európai vállalkozók nyereségéhez képest; amikor az olajpiac nemcsak nem szűkül, hanem, ellenkezőleg, Szélesedik, új területekre terjed ki (például Bulgáriára); amikor a szökőkutak száma egyre növekszik; amikor az olajárak nemcsak nem esnek, hanem ellenkezőleg, emelkedő irányzatuk van — nem világos-e, hogy a munkásoknak minden lehetőségük megvan arra, hogy széttörjék a rabszolgai tűrés láncait, levessék a szégyenletes hallgatás jármát, kibontsák a vállalkozókkal szemben az ellentámadás zászlaját és új, jobb munkafeltételeket vívjanak ki tőlük? ..

De amikor mindezt tekintetbe vesszük, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a küszöbönálló általános sztrájk a legkomolyabb, a legtartósabb és a legszívósabb lesz mindazok közül a sztrájkok közül, amelyek mindeddig Bakuban lezajlottak. Gondolnunk kell arra, hogy az előző sztrájkokban nekünk kedvezett 1. az oroszországi általános fellendülés,2. a helyi közigazgatás ezzel összefüggő viszonylagos „semlegessége”, 3. az első sztrájk alkalmával fejüket vesztett olajipari vállalkozók tapasztalatlansága és szervezetlensége — most ellenben nincs meg sem az első, sem a második, sem a harmadik. Az általános fellendülést általános szélcsend váltotta fel, amely felbátorítja az olajipari vállalkozókat. A helyi közigazgatás viszonylagos „semlegességét” felváltotta a helyi basák teljes készsége arra, hogy a „lecsillapítás” minden eszközét latba vessék. A vállalkozók tapasztalatlanságát és szervezetlenségét felváltotta szervezettségük. Sőt, az olajipari vállalkozók olyan gyakorlatra tettek szert a harcban, hogy maguk hívják ki sztrájkra a munkásokat. Még provokálni is hajlandók az általános sztrájkot, ha ez a sztrájk szervezetlen lesz és lehetővé teszi nekik, hogy „egy csapásra letörjék” a munkásokat.

Mindez arról tanúskodik, hogy a munkásoknak komoly és nehéz harcot kell majd megvívniok a szervezett ellenséggel. A harc elkerülhetetlen. A győzelem a sok kedvezőtlen feltétel ellenére is lehetséges. Csupán arra van szükség, hogy a munkások harca ne legyen ösztönös, szétforgácsolt — hanem szervezett, tervszerű és tudatos.

Csak ebben az esetben számíthatunk a győzelemre.

Nem tudjuk pontosan, mikor kezdődik az általános sztrájk — mindenesetre nem akkor, amikor az olajipari vállalkozóknak kapóra jön. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy minden tudásunk, energiánk, bátorságunk latba vetésével azonnal meg kell kezdeni az általános sztrájk szívós előkészítő munkálatait.

Fokozzuk tömörségünket, szervezettségünket! — ez előkészítő munkánk jelszava.

Azonnal hozzá kell hát fognunk ahhoz, hogy a munkástömegeket a szociáldemokrácia, a szakszervezetek köré tömörítsük. Elsősorban véget kell vetnünk a szakadásnak a szervezetben, egységes egészbe egyesítve a két frakciót. Véget kell vetnünk a szakadásnak a szakszervezetekben is, egyetlen erős szakszervezetbe egyesítve azokat. Fel kell élénkítenünk az üzemi bizottságokat, be kell oltanunk azokat a szocializmus szellemével, össze kell kapcsolnunk őket a tömegekkel és ily módon egybe kell kapcsolódnunk az olajipari munkások egész hadseregével. Hozzá kell látnunk azoknak a közös követeléseknek kidolgozásához, amelyek egyetlen erős hadseregbe tudják tömöríteni a munkásokat. Állandóan bele kell avatkoznunk a munkások és az olajipari vállalkozók valamennyi összeütközésébe, hogy így gyakorlatilag tömörítsük a munkásokat a szociáldemokrácia köré. Szóval, fáradhatatlanul készülnünk kell, minden erőnkből, hogy méltóan tudjuk fogadni a közelgő nehéz, de dicső általános sztrájkot.

Fogjon össze és dolgozzon mindenki az általános gazdasági sztrájk előkészítése érdekében.

„Bakinszkij Proletarij” („Bakui Proletár”) 7. sz.
1909. augusztus 27.
Aláírás: K. Ko…
(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..