A Döbrögi kutyát LÁBHOZ!-szólította a Gazdatiszt!

Fenyegetésnek is beillő üzenetet küldött Döbrögiéknek az amerikai nagykövet

Eddig Washington tett gesztusokat Magyarországnak, most Budapesten a sor – így lehetne a legrövidebben összegezni David Cornstein előadását a CEU-n. A nagykövet tulajdonképpen egyértelművé tette, ha nem viszonozzuk, hogy például létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, akkor Amerika nem lesz olyan barátságos, mint eddig volt.

Régi sorozatát, az Álmok a politikában címűt folytatta a CEU, ebben nagyköveteket hívnak meg már évek óta, és szerdán este David B. Cornstein amerikai nagykövet volt soron. A diplomata előadásának témája: Az amerikai álom Trump elnök alatt. Cornstein arról beszélt volna, hogyan definiálta át Trump “Amerika az első” szlogenje az amerikai álom fogalmát. A szlogen eredetijét Woodrow Wilsonhoz kötik, aki 1916-ban távol akarta tartani Amerikát az első világháborútól. De mit jelent ez az USA nemzetközi szerepvállalásának szempontjából? Mit jelent ez az amerikai-magyar kapcsolatok szempontjából? Erről is beszélt Trump elnök személyes jó barátjának, Cornsteinnek.

A CEU előadója dugig megtelt az előadásra. Az előadást-beszélgetést Reinhard Bettzuege egykori német nagykövet moderálta. Michael Ignatieff rektor a bevezető beszédében elmondta, hogy Cornstein előzőleg kiemelte, milyen fontos lenne, ha a CEU Budapesten maradhatna, mivel

“kisebb helyi problémáink akadtak”.

Barátként fogadták itt Cornsteint, akivel nem kell mindig mindenben egyet érteni, ugyanakkor a látogatása rendkívül fontos – mondta a rektor.

David Cornstein vette át a szót. Az amerikai álom lenne a téma, ugyanakkor a nagykövet is megemlékezik, milyen fontos volt, hogy a CEU-ra vezetett az első útja a beiktatása után. Mert a CEU Amerikában is ügy, mindenki erről kérdezte, amikor legutoljára az USA-ban járt – mondta. Az üzleti életből érkezett a politikába ő is, Trumphoz hasonlóan, mondta, majd egy szólást idézett: “amíg nincs itt a számla, addig nincs üzlet”. És most még messze van a CEU ügye a megoldástól. De bízik a megegyezésben, nemsokára lesz ugyanis egy találkozó a kormány és a CEU képviselői között a legfelsőbb szinteken.

A nagykövet ezután rátért az előre megadott, az amerikai álom Trump elnöksége alatt című témára, de a közönség nem sok időt hagyott arra, hogy erről beszéljen és visszatérítették az amerikai álomtól a magyar valóságba. Cornstein elismételte, a CEU ügye kiemelt jelentőségű. Eddig 10 éven át az volt az amerikai hozzáállás, hogy Magyarországgal nem beszélünk – de egy szövetségessel nem lehet így bánni – mondta. Az új adminisztráció gesztusokat tett, létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, és a két külügyminiszter is találkozott egymással. Az amerikai fél tehát gesztusokat tett, de most ezeket a magyar félnek kell viszonozni. Ez vagy a CEU-megegyezés, vagy egy amerikai-magyar hadiipari megállapodás által kell létrejöjjön, tette tisztába a dolgokat Cornstein. Ha a magyar fél ezt nem lépi meg, vagy Cornstein olyat észlel, ami szembemegy az amerikai értékekkel, amelyekért az amerikai nép olyan sokat harcolt, akkor megváltozik a barátságos viszony.

Soros Györgyről is kapott kérdést a nagykövet, és Trump elnök Soros-ellenes tweetjéről. Szerinte más, amikor Amerikában a két politikai ellenoldalon álló Trump és Soros vitatkoznak, és más, amikor Soros György Magyarországon, egyébként tőle független egyetemet alapít, tart fenn, vagyis ez két külön dolog. Cornstein szívesen találkozna Sorossal is egyébként.

Amerika mostanában többször is állást foglalt Magyarországot érintő kérdésekben: az USA rosszallja, például hogy a kormány blokkolja a NATO-ukrán kommunikációt, miközben Ukrajna gyakorlatilag Oroszországgal áll harcban. A budapesti amerikai nagykövetség a Facebook-háttérkép cseréjével nyomatékosította ezt az üzenetet. És azóta a helyzet csak rosszabbá vált az ukrán-magyar fronton.                                                                (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…a Facebook-háttérkép cseréjével nyomatékosította ezt az üzenetet…”

– Hogy értsük: CORNSTEIN TEGNAP TUDATOSÍTOTTA: ITT MI MONDJUK MEG A TUTIT!

Így már talán kristályosabb a kép a tegnapi labancújságban megjelent Zseléagyú – kesergő a ‘zorosz ármánykodás leleplezéséről.

Meglássuk feleim, hogy nem is olyan sokára lesz még Soros díszpompás bevonulása a youdapesti dagonyába, meg olyan “putyinpincsizés” hordaberkekből, hogy ihaj!

Persze előbb föl kell mondani a gall-germán helikoptervásárlást! Meg nyugton kell hagyni Kijevet!

Cornstein Gazdatitszt tegnap ráparancsolt a Döbrögi nevű kutyára: LÁBHOZ! Következik a Döbrögi kutyába való belerúgás!

Persze az a rúgás IS NEKÜNK FOG NAGYON FÁJNI! A kutya majd legföljebb halkan szűköl egy kicsit, és eloldalog. MI – MAGYAROK – PEDIG BELEDÖGLÜNK!

“A Döbrögi kutyát LÁBHOZ!-szólította a Gazdatiszt!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. “Az új adminisztráció gesztusokat tett, létrejött a Trump-Orbán telefonbeszélgetés, és a két külügyminiszter is találkozott egymással. Az amerikai fél tehát gesztusokat tett, de most ezeket a magyar félnek kell viszonozni.”
    Ez gesztus volt? Menjen a francba!

  2. Az usa belpolitikája átalakuloban.
    A Rocsildok Kinában legyartattak mindent eu és usa iparát tönkretették.

    Itt nem orszuágok állnak háboruban egymással.

    Itt nemzetközi üzleti csoportok profit érdekei felülirják a nemzetek belpolitikáját.

    Usa ráébredt,hogy igy a Rocsild klán meggazdkszik Usa ipara tönkre megy.

    A Kinaiak meg Luzernbe járnak 10 millios orákat vásárolni.

    1. Magyart belpolitikai vetülete usa szemszögböl:

      Az FSZB infokkal rendelkezik Orsos ur büncselekményeiröl.
      Igy Orsos urat az orosz külpolitika érdeke szerint kap tanácsot

      Orsos ur jelen pillanatban beszorult az Orosz és Usa külpolitikája közé.

      Orsos urat a Delta Force fogja likvidálni.
      Ami érthetö,mivel a felcsuti cigányok az Usa FEd-töl sikasztottak 5 milliárd dollárt.

      Putyin mossa kezeit.
      Orsos urért jönn a DElta Force Gládio. Infoink szerint már4 itt vannak a magyar határszélén.

      1. Orsos ur szemszögéböl.
        Orsos ur megfelel az usa elvárásainak,akkor Putyint veri át.
        Akkor rákban fog meghalni.

        Orsos ur opcioi sirakmasak.

        Monjunk egy imát a nagyratörö felcsuti kis cigány gyerekért akinek kurva nagy önbizalma volt,
        a poker asztalnál és eddig mindig bejött a blöfje.

        Ide már Száva Vince unokatestvére is kevés lesz,hogy bevédje a morét.

  3. Azért nem semmi a kis Orsos gyerek.

    Van egy kis ország valahol a világban.
    Van egy kis falu ebben a kis országban.
    Van egy kis utca ebben a kis faluban
    Van egy kis cigány gyerek ebben az utcában.

    Ez az icike picike litli Dgipszi boj a nagy FED globálttol ellop 5 milliárd dollárt.

    Orsos te zseni vagy. Ilyen profi szélhámos ezer évben egyszer születik.
    Zseni a csávo,a rendszer összes kiskapuját kitudta játszani a felcsuti cigánysorol.
    Ez hihetelen teljesitmény.
    A nemzetközi nyomozok tátott szájjal bámulnak a profizmusán.

  4. ” az USA rosszallja, például hogy a kormány blokkolja a NATO-ukrán kommunikációt, miközben Ukrajna gyakorlatilag Oroszországgal áll harcban.”
    Semmi baj mi már ezen tűl vagyunk ! Vigye haza Ukrajnát (már aki akar vele menni ) és ott kobzakodjon vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..