Álságos marakodás a youdapesti dagonyában-KIMONDVA A NAGY VALÓSÁGOT!

NEKIMENT AZ ÁLLAMTITKÁR A KILAKOLTATÁSOKAT MEGAKADÁLYOZÓ KÉPVISELŐKNEK: “KOMOLYTALAN ÉS FELELŐTLEN, AMIT MŰVELNEK”

Völner Pál szerint bőven elég, amit a kormány tett.

A kilakoltatásokról beszélt napirend előtti felszólalásában Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. A politikus felhívta a figyelmet: az Európai Bíróság múlt heti döntése lehetőséget teremt, sőt, cselekvési kötelezettséget ró a kormányra, hogy segítse a hitelkárosultakat.

Z. Kárpát szerint a helyzet azonnali megoldást kíván: a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása mellett szükség van a kilakoltatások azonnali leállítására is. Felidézte: az elmúlt időszakban a jobbikos képviselők civilek és a sajtó segítségével számos kilakoltatásnál voltak jelen, hogy felügyeljék a folyamat jogszerűségét, ezáltal több kilakoltatást is sikerült megakadályozni.

Z. Kárpát ígérte: a jövőben is segíteni fognak, újabb jogsértéseket lepleznek majd le, hogy elvegyék a végrehajtók kedvét a törvénytelen kilakoltatásoktól. Hozzátette ugyanakkor, hogy a helyzet megoldása a kormány feladata lenne, új jogszabályi keretek megteremtésével, a bűnbanda elszámoltatásával, beleértve a törvényen kívüli végrehajtókat, a munkájukat nem végző közjegyzőket és a banki vezetőket is.

A kormány részéről Völner Pál válaszolt a felvetésekre, és csúnyán leszidta azokat a politikusokat, akik a kilakoltatások megakadályozásában próbálnak segíteni:

amit művelnek, az komolytalan, és óriási felelőtlenség, mert hiú ábrándokat keltenek a bajba jutott emberekben.

Aztán fordított egyet a gondolatmeneten, és azt mondta, a jobbikos képviselő által említett példák is mutatták, hogy a magyar jogszabályok alkalmasak a helyzet kezelésére.

Völner szerint a kormány korábbi intézkedései sokat segítettek a károsultakon, az embereket véglegesen kiszabadították a devizahitel csapdájából, ám intézkedéseiket sem a Jobbik, sem az MSZP nem támogatta.

Az Európai Bíróság ítélete a fideszes politikus szerint semmin nem változtat, kimondták azt, amit eddig is tudtak.                                                  (alfahir)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…amit művelnek, az komolytalan, és óriási felelőtlenség, mert hiú ábrándokat keltenek a bajba jutott emberekben…”

– Bizony! Völner Sakál igazat vonyított! Miközben ELISMERI, HOGY BAJBA JUTOTT SZÉZEZREKRŐL VAN – PONTOSABBAN NINCS! – SZÓ! A youdapesti dagonyában időnként fölhangzó haragoskodásnak tűnő röfögés csupán leplezi az álellenzék álságos hozzáállását a hiteles témához, míg a horda már – már büszkén röfögi: NINCS KEGYELEM! EZT VÁLLALTUK! – HÁT TELJESÍTJÜK!

Az álellenzék pedig lehiggad, és lesi – várja a következő SAJTÓHÍRT, amibe belekapaszkodhat!

Közben Strasbourgban ott pöffeszkednek és kushajtanak! A Sargentini – jelentésben MIÉRT NINCS EMLÍTÉS SE a vajdasági hiteleskatasztófáról? Az EP – ben Döbrögisztán álellenzéki képviselői MIÉRT NEM ÁLLNAK ELŐ a probléma ismertetésével? MIÉRT NEM OLVASSÁK nyugati kollégáik fejére, hogy MIT TETTETEK A MAGYAROKKAL? Miért nem indítványoznak OTT vitát? Miért nem tartják fontosnak, hogy a problémát Nyugat-Európa polgárai is megismerjék?

OTT! – STRASBOURGBAN – BRÜSSZELBEN – KÉNE FELLÉPNIÜK! VÉLHETŐLEG HATÁSOSABB LENNE, MINT A PESTI DOGONYÁBAN VISÍTOZNI! DE NEM TESZIK! MIÉRT NEM?

Mert valójában nem is akarják a helyzet megoldását!

“…Az Európai Bíróság ítélete a fideszes politikus szerint semmin nem változtat, kimondták azt, amit eddig is tudtak.”

– A FEJET KELL ÜTNI, NEM A BOKÁT CIRÓGATNI!

“Álságos marakodás a youdapesti dagonyában-KIMONDVA A NAGY VALÓSÁGOT!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Áttételesen kapcsolódó (mert a válasz úgyis az lesz, hogy Soros):
    https://web.archive.org/web/19980526084642fw_/http://www.fidesz.hu:80/nf_sajto_arch5.html#lovas
    Most betekinthetünk a végső érv kezdeteinek idejébe, a kilencvenes évek második felébe. A Soros-tojás héjától rég megszabaduló, bár néha még liberális kukacot is elfogadó, az MSZP-hez hasonlóan nagy zsákmányra éhes Fidesz ekkor már a Kereszténydemokrata Internacionálé hazai kínálata felé tekintett, aztán hamarosan meg is ízlelte őket. Az ellenfél pedig az akkoriban sikeresebb tátogónak bizonyuló Soros-fióka, az SZDSZ volt.

  2. Volner legalább öszinte.
    Ez már egy nagy erény.

    Pali nem hazudsz,ez már valami.

    Kikell baszni az utcára öket.
    Neked van tököd nem beszélsz melé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.