Donbassz

Az orosz diplomácia vezetője – a tegnapra “beigért” ukrán attak elnapolása ellenére – ma ismét okát látta, hogy intelmet intézzen a kijevi rezsimhez.

Lavrov sürgette Kijevet, hogy tartózkodjon a katonai megoldástól a Donbass-i konfliktusig

Szergej Lavrov NYOMATÉKOSAN FÖLHÍVTA Valcmanék figyelmét: AJÁNLOTTA a Donbassz elleni katonai megoldás elvetését, mert annak nagyon súlyos következményei lennének.

Lavrov intelmeire alig egy órával később már reagált is Leonyid Kucsma volt ukrán elnök, Valcman minszki vezérképviselője,és Kurt Valker washingtoni főqrátor. A jeles urak éppen egymással randiztak Kijevben, amikor a moszkvai intelem híre odaért. Gyorsan meg is nyilatkoztak. Egymást túllicitálva bizonygatták, hogy a minszki megállapodásnak nincs alternatívája.

A probléma mindösszesen annyi, hogy Valcman szerint van. Ezt ő “Donbassz reintegrációja” néven tákolmányosította is. Az pedig eleve kizárja a minszki megállapodás ukrán teljesítését. (Még ha csak szájkaratéról van is jobbára szó.)

A moszkvai “nehéz fiúk” két héttel a merénylet után már konkrét eredményekre is jutottaka Zaharcsenko-gyilkosság ügyében.

Donyeckben a DNR ideiglenes elnöke Gyenyisz Pusilin ismertette is a megismerhető tényeket.

Eszerint a dolgot az SzBU ötödik különleges osztálya tervelte ki, nyugati társintézmények hathatós közreműködésével. Pusilin sejtetni engedi, hogy a nyomozó szervek már szinte mindent tudnak.

Gyenyisz Pusilin elmondta azt is, hogy a merénylet kapcsán egy gyanúsítottat letartóztattak, aki “szépen énekelget” is.

Leninszkojénál (DNR – dél) ma elesett egy húszesztendős fiatal önvédelmis. Egy hohol mesterlövész terítette le.

Ma Gorlovkát, Zahcevot, Szpartakot, és a donyecki délvidék “megszokott” helyeit lőtték – aknavetőzgették latorék. Nem nagyon, de…

Tegnap – szeptember 14 – én – volt éppen négy esztendeje annak, hogy Kijev ordashada rárontott Donyeckre.

Ma már élénkebb frontéletről érkezett beszámoló az LNR – frontszakaszról is. Tegnaphoz képest megháromszorozódott az ostromolt települések száma. Ez még akkor is durva, ha az intenzitás “bágytagnak” mondható.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Donbassz” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. A DNR ideiglenes elnökét szeretném olyan öltözetben látni mint a néhai elnök oly gyakran viselt, ami szerintem kibaszott jól állt neki,szerintem!Zaharcsenko,de kár érted!Mondja már meg valami betűvetéshez is konyító emberke hogy miért mindig a jók mennek el?Miért,Miért,Miért? Tartozzanak bármely oldalhoz, és bármely nemzetséghez, ezen a híres neves bolygón!Talán mert égető szükség van rájuk odaát is?Tisztelettel kérek minden valamire való EMBERT,! hogy most ne nevessen!

    1. “… Későb már reagált is Leonyid Kucsma, volt ukrán elnök,Valcman minszki vezérképviselője,ás Kurt ValkerWashingtoni főqrátor. … Egymást túllicitálva bizonygatták, hogy a minszki megálapodásnak nincs alternativája.” Hát ami azt illeti szerintem sincs. Már négy éve,vagy három (!?) semmi de semmi eredményre nem jutottak,egyhelyben toporognak, csak vádaskodnak,acsarkodnak egymásra. Nem az Orosz Federáción mullot ez a sehova sem vezető helyzet, Kijev szabotálása, az amcsik bíztatálására. Szerintem EGYETLEN EGY ALTERNATIVA MÉGIS VAN. Az, hogy az Orosz Federáció a Duma egybehanzóan és egyértelmüen,VISSZAVONHATATLANULés keményen ISMERJE EL a két köztársaság függetlenségét ! Ezt követeli a józan ész és az, hogy békés uton menjen végbe a két köztársaság elismerése . T. zls-179 ! Mondja miért kellet KÁINNAK megölnie ÁBELT,hisz semmi nyomós oka nem volt rá. ILYEN A GONOSZ-ság sajnos. A JÓ, SZINPATIKUS EMBEREKET szeretik az emberek, a GONOSZT VISZONT nem. Azt gondolják ha a JÓT MEGÖLIK, őket fogják szeretni az emberek. PEDIG TÉVEDNEK ! Csak még nagyobb,mégmélyeb gyülölettel lesznek a GONOSZ IRÁNT ! A klérus már megtapasztalta ezt, HUSZ JÁNOS elégetésével anno. Azóta nem törik magukat a vértanuk GYÁRTÁSÁRA. Tudom ez sem tökéletes válasz az ön által feltett kérdésre, de talán nem is létezik tökéletes, egyértelmü válasz, ahány ember, anyi féle szemszögből látják ezt a kérdését.

  2. Tisutelt zls-179.

    Elgondolkodtam a kérdésen, a válasz pofon egyszerű.Mindig, és mindenkor a “jókat” tették el láb alól.Az átlagemberek azt hívják így aki átlagon felül tett a népért, a többségért.Ez minden korban, mint napjainkban is, borzalmasan zavar egy szűk réteget.
    Azokat, akik hatalomra akarnak jutni-vagy hatalmukat akarják megtartani.
    Mivel ezen utóbbiak a többség a nép vérét szívják-kvázi élősködnek, nyilván
    Negatívan hat rájuk amikor a “jók” a néphez forgatják vissza azt amit egyébként egy parazita szűk réteg ellopna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..