Háborúban állunk megint!

Itt a horda válaszbőgése a Sargentini-jelentésre

Kocsis Máté: nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát.

A Sargentini-jelentés egy hazug jelentés, amelyet csalással fogadott el az Európai Parlament (EP), ezért a döntés érvénytelen, továbbá Magyarország nem engedi, hogy elvegyék tőle a határőrizet jogát – egyebek mellett ezt mondja ki az az országgyűlési határozattervezet, amelyet a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén fogadtak el, és amelyet hétfőn terjesztenek a Ház elé.

A tanácskozást követő pénteki sajtótájékoztatón, Velencén Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emellett azt is mondta, hogy a Sargentini-jelentést Soros György emberei írták és fogadták el. “Soros György zsoldosai” azért bélyegezték meg bosszúból Magyarországot, mert a magyarok többször is világosan kinyilvánították, mit gondolnak az illegális bevándorlásról – fogalmazott.

Szavai szerint a Sargentini-jelentés ellentétes a lisszaboni szerződéssel, ezért a frakció arra kéri a kormányt, tegyen meg minden szükséges jogi lépést

azért, hogy a csalással elfogadott jelentéssel szemben megvédje Magyarországot.

Ha Judith Sargentini, vagy bármely bevándorláspárti EP-képviselő, vagy Soros György azt hiszi, Magyarország mindezt szó nélkül hagyja, akkor téved – jelentette ki Kocsis Máté, hangsúlyozva: minden politikai és jogi lépést megtesznek, hogy “ezzel a hazugságáradattal” szemben megvédjék Magyarország becsületét és a magyarok döntését.

A frakcióvezető azt is nyomatékosította: Magyarország nem fog asszisztálni ahhoz a tervhez, hogy elvegyék tőle a határőrizet jogát.

(A képeket az anyagba a balrad.ru illesztette be)

Magyarország maga védi a saját határait. Az országgyűlési határozattervezet világossá teszi a magyar emberek akaratát – mondta a frakcióvezető, úgy összegezve, hogy a kormány és a kormánypártok meg fogják védeni az országot e “hazug, összehangolt támadással” szemben.

Megjegyezte: reméli, szégyellik magukat azok az ellenzéki képviselők, akik elárulták a hazájukat az EP-ben, a magyar Országgyűlésben ülő ellenzéki politikusok pedig rájönnek, hogy Magyarországgal szemben nem lehet politikát csinálni.

Kocsis Máté közölte továbbá: a frakcióülésen a kormány összes tagja beszámolt munkájáról, a képviselők megismerték a miniszterek terveit.

A frakció emellett úgy döntött, hogy két új kabinetet hoz létre: egy népesedéspolitikait, amelyet Novák Katalin vezet majd, valamint egy bevándorláspolitikai-migrációs kabinetet Németh Szilárd vezetésével.

Arra a kérdésre, hogy Manfred Weber néppárti frakcióvezető is megszavazta a Sargentini-jelentést, úgy reagált: Weber volt az egyetlen bajor, aki a jelentés mellett voksolt, és a Fidesz szerint ezt azért tette, mert az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázik. Ezért még a saját véleményével is hajlandó szembemenni, amit furcsának találnak, de messzemenő következtetéseket nem vonnak le belőle.

Kocsis Máté szerint a néppárton belüli törésvonal a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes képviselők között van, és a pártcsalád feladata ennek rendezése. A néppárton belüli egység kialakítása, megerősítése a Fidesz határozott célja – közölte, megismételve: a Fidesz tagja akar maradni a néppártnak, nem lép ki onnan.

A vasárnapra szervezett tüntetésről a frakcióvezető azt mondta: azok szerveznek tüntetést, akik azzal vádolják a kormányt, sérül a gyülekezési jog Magyarországon.

Képtalálat a következőre: „A 2006-os zavargások - kép”

Képtalálat a következőre: „A 2006-os zavargások - kép”

(A 2006 – os képeket az anyagba a balrad.ru illesztette be)

Akkor sérült a gyülekezési jog az országban, amikor baloldali kormány volt – fűzte hozzá.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt a tájékoztatón, hogy a Sargentini-jelentést megszavazó magyar képviselők szerinte hazaárulást követtek el. Ő is úgy látja, hogy a jelentést eljárásjogi ügyeskedéssel fogadták el. Szerinte egy olyan “dekadens ideológia” képviselői gyakoroltak erős nyomást a jelentést megszavazókra, amely elítéli a normális világot megvalósító Magyarországot.

Harrach Péter emellett szociális kérdésekre tért ki. Az ápolási díjjal kapcsolatban jelezte, hogy a téma ősszel a parlament elé kerül, de nemcsak a díj megemelése a kérdés, hanem az is, hogy a családi ápolást végzőket intézményi úton is segíteni tudják.

Szólt továbbá a családi csődvédelemről, arról, hogy a részvétel lehetőségének módosítása várható, majd hangsúlyozta: emellett a bedőlt hitelesek, a kilakoltatások ügyét is kezelni kell.                                                     (infostart)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: NEM ENGEDÜNK! (Mármint a horda.)

Aki részben vagy egészben egyetért a JELENTÉSSEL, az igenis HAZAÁRULÓ! Sőt! Büdöskommunista! Sőt!

Az ellenséggel pedig SAJÁT FÉSZKÉBEN akar végezni a vajda! “…A néppárton belüli egység kialakítása, megerősítése a Fidesz határozott célja – közölte, megismételve: a Fidesz tagja akar maradni a néppártnak, nem lép ki onnan…”

– Érthetetlen! Ha már ennyire útálja az EU – t, miért nem vezeti ki népét az EU – ból? Miért hentereg egy ágyban a gyalázatos erőszaktevővel?

Jah! Hogy a money végett! A júdáspénz miatt!

– Nem mellesleg: valami komoly veszélyhelyzet lehet a háttérben, hogy a kivénhedt Harrach lator ismét mézesmadzagot húzigál.

Mindenesetre a harci kürtöket teljes tüdőből fújja a horda. Hurcolásszák a véres kardot keresztül – kasul (ahol megengedik nekik!), a fantábor pedig úgy hemzseg az interneten, mintha a világvéget kéne elüldözni! Háborúban állunk megint!

“Háborúban állunk megint!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Azt azért ne felejtsük el, hogy ha nem védené Orbán a “haddnemondjamkiknek,mertrögtön a.szemita.leszek” a határt, akkor rögtön tele lennénk migránsokkal és élvezhetnénk a svéd feelinget.
    (De lehet, hogy egyszerűen ő csak egy jó beosztott?)

    1. Sarai szerint:
      2018-09-15 – 16:26

      Nem feltétlenül, mert a migránsoknak eszük ágában sem volt, van, itt megállni. A kerítés és a határvédelmünk nem állította meg őket, csak elterelte a vonulásukat. Ennek ellenére a többség odaért…
      Esetleg a kötelező szétosztásuk jelenthetett volna veszélyt, de ez összeurópai szinten sem működött, vagyis ettől más országokban sem lett több menekült. Az önkéntes befogadások miatt igen, de ez legyen minden országnak a saját baja…
      Egyébként az, de nem beosztott, hanem csicska.

      1. Az ENSZ a 90-es évek végén csinált egy tanulmányt, hogy hogyan lehetne orvosolni a nyugati társadalmak egyik nagy problémáját, nevezetesen a nyugdíjrendszer fenntartását. Emlékszem, anno vaóban hallottam ezt. A tanulmány arra jutott, hogy a megoldás: a migráció. Bogár László mondta ezt egy előadásában, ígyleltem rá az adott írásra.
        Azért fizetne az eu a sáskáknak olyan sok pénzt havonta, hogy itt maradjanak. Ami azt a célt szolgálná, hogy legyen még több ostoba fogyasztója a cégeknek.
        Csicskás? Ez a pontosabb kifejezés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..