Még a múlt(unk)at is VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI…

Több százezer Kádár-kockát dózerolnának le

Raskó György volt MDF-es politikus, egykori agrárállamtitkár a Facebookon fotókkal illusztrálta, milyen házakat látnának szívesen vidéken a falurehabilitációs program keretében. A házakba olyanokat várnak majd, akik ” akarnak, képesek, tudnak vállalkozni” – és hitelképesek.

„A magyar falu újjáépítését célzó programunkban ilyen stilusú házak építését javasoljuk a faluképet elcsúfító szocreál kockaházak helyett” írta ki röviden a közösségi oldalra Raskó György, az ökofalu-hálózat ötletgazdája, volt MDF-es politikus, és nem mellesleg az ország egyik legnagyobb földbirtokosa.

Raskó augusztusban egy interjúban beszélt arról, hogy a programhoz állami támogatás nem jár, de befektető talán akadna. Akkor arról számolt be, hogy nyolc falu és község jelentkezett már eddig a falurehabilitációs programban való részvételre. A jelentkezők többsége észak-magyarországi, de Csongrádból is beszállt három falu.

Raskó azt tervezi, hogy felújítják az országban található 260 ezer üresen álló falusi portát, melyek között rengeteg Kádár-kocka található. Ezeket ledózerolnák, és korszerű ökoházakat építenének, majd mezőgazdasági termelés is indulna a hozzájuk tartozó területeken.
Raskó számításai szerint egy teljesen vagy részben kihalt faluban 2-300 millió forintért lehetne felvásárolni az elhagyott telkeket és házakat. A helyükön felépülő ökoházakban magyar és akár külföldi fiatalok kezdhetnének mezőgazdasági termelésbe – írta a Napi.hu.

A ma Facebook-bejegyzése alá csak új záporoztak a kommentek; volt, aki arra kérdezett rá, ingyen kapnák-e a fiatalok az ökoházakat. Raskó szerint a program nem lenne ingyenes. Az egyik kommentelő megkérdezte, jutna-e valami a kevésbé tehetőseknek is. Raskó erre azt írta: „őszinte vagyok, nem rájuk gondoltunk elsősorban, hanem azokra, akik akarnak, képesek, tudnak vállalkozni és fiatalok”, és arról is beszámolt, hogy az OTP csapata már dolgozik a hitelkonstrukción.

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy jó lenne, ha az ökoházak nem típusépületek lennének, hanem az adott tájegységhez igazodnának, ha már ennyire múltba révedő külsőt nyernek el, mint a képeken láthatók. Raskó szerint mindenképpen figyelembe fogják venni a helyi építészeti sajátosságokat.                                                                                                                  (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Bal-Rad komm: “…és akár külföldi fiatalok kezdhetnének mezőgazdasági termelésbe…jutna-e valami a kevésbé tehetőseknek is. Raskó erre azt írta: „őszinte vagyok, nem rájuk gondoltunk elsősorban, hanem azokra, akik…”

– Észveszejtő – DE JÖVŐBE MUTATÓ – ötletelés a BETELEPÍTÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉRE!

Ki az a borom aki elhiszi, hogy JÓMÓDÚ FIATALOK konyhakerti mezőgazdálkodásból akarnak megélni!? UTCÁRA NYÍLÓ ÖKO – PARASZTHÁZAKBAN, amelyek tájba simulóak lesznek!

Most félretéve a Kádár-kockák iránti – ESETLEGES – nosztalgiát, és a Kádár – kockák JELENTÉSÉT (akár poltikai értelemben is), itt VALAMI dögletesen bűzlik!
“EZEK” nagyon kezdenek belelendülni valami qrva sötét terv kivitelezésébe!

“Még a múlt(unk)at is VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI…” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Admin, most hallasz először a zsidók betelepítéséről, vagy miért ez a mű rácsodálkozás? Örülnöd kellene, hiszen Lenin és John Béla faltája jön, akikről még mindíg könnyes szemmel csacsogtok itt, ti “nemzeti” balosok! 🙂 Majd megszokjátok, hogy nekik kell besúgnotok a magyarokról. Ment ez nektek mindíg. Fel a fejjel!

  2. Vidéken nem a kocka-házakkal van a legfőbb probléma, hanem azok összkomfortos üze-
    meltetésével, mivel erre a többségnek nincs pénze! Az alacsony ingatlanárak miatt (falun)
    nincs miből élni. Amíg a TSZ-ek jól működtek, volt az ingatlanoknak is értéke, mert volt
    munka, azért biztonságot adó jövedelem, volt a háztáji , ahol százezrek termeltek és tenyész-
    tettek kisállatokat, azoknak a piacokat a TSZ szervezetén keresztül biztosították.
    Most mi van ? …a magas költségek és a piac hiánya miatt a ” háztájiban ” gazdaságosan
    SEMMIT nem tudsz termelni. Marad a parasztvakítás: a falusi turizmus !( felcsúton, még
    néhány kiemelt régióban…) . Igen, valami bűzlik a Raskó genszterváltó mondandójában?!
    A fizimiskája szerint benne is van egy cimbalom-ütésnyi újmagyar ! Inkább muzsikálhatna,
    mint a lényeg helyett a felszínt kaparássza. Helyi (körzeti) gazdaság nélkül , nincs a vidék-
    nek népességmegtartó ereje! Ezt kell biztosítani! ….

  3. Hülye emberekből, gondolatokból Dunát lehetne rekeszteni. Érdekes, hogy ezek a jóravaló ‘gondolatok’ mindegyike végül a korábbi virágzó vidék bizonyos korszakként való tagadásba torkollik, mert az tény, hogy az a bizonyos kor minden értelmes magyarban nosztalgiát vált ki, mégpedig alapos okból !!!

    Ezek a mai világmegváltók csak annak a kornak a teljes amnéziája kapcsán tudja a maga generális hülyeségeit megvalósításra alkalmasnak feltüntetni.

    Az látható, hogy a tényleges probléma gyökerét nem kapisgálják, csak a haszon minél nagyobb lehetőségét hajszolják, nyilvánvalóan a nép érdekének ellenében…., de kárára !

  4. Lehet, hogy jönnek a búrok, ha már Hollandia megtagadta a vérüket! (Lehet persze, már régen nem egy vérből valók.) A búr földművesek ellen semmi kifogásom nem lenne!

    1. És így lesz Kádár téesztagjaiból, kockaház-építőiből idegen népek zsellérei. Köszönjük a lelkesedésedet az idegen telepesek iránt, így érvel egy álkeresztény jezsuita.

  5. “Raskó erre azt írta: „őszinte vagyok, nem rájuk gondoltunk elsősorban, hanem azokra, akik akarnak, képesek, tudnak vállalkozni és fiatalok”, és arról is beszámolt, hogy az OTP csapata már dolgozik a hitelkonstrukción.”
    Mire vállalkozna mikor nincs vásárlóerő.
    “A búr földművesek ellen semmi kifogásom nem lenne!”
    Ne reménykedj , Szibériában vásárólnak földet . Hál Istennek !

      1. Hát igen.
        Szibériába.
        Régen nem volt valami nagy öröm Szibériába utazni, főként ha erővel vitték az illetőt.
        Talán mégsem véletlen, hogy az oroszok nem ott akarnak földműveskedni.
        De az biztos, ott nem gyilkolásznak a feketék és gyönyörű lehet a vidék a maga zordságában is.

        1. Szibéria azért nem egyenlő a sarkkörrel. Mongóliával, Kínával és Kazahsztánnal is határos.
          Sajnos már nem lehet szimpla őrültségnek venni azt, ha valaki az európai népességcsere hatására úgy gondolja, hogy az európai őslakkosság menekülési útvonalává válik Oroszország és Szibéria.

  6. Ugyan már a fél országot ledózerolták,főleg a keleti régiót!Mit számít nekik a nem is létező vidék újraépítése és idegenekkel való betelepítése!A nagy terv kis bábjai adagolják lassacskán a részleteket a báránykáknak.Azok meg bégetnek vagy kínjukban vagy épp tudatlanságukban!
    Milyen évet is írunk valójában,talán 1984?
    A HÁBORÚ:BÉKE
    A SZABADSÁG:SZOLGASÁG
    A TUDATLANSÁG:ERŐ
    Várom, az Igazság minisztérium megjelenését!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..