Donbassz

Az “Amerika Hangja” ukrán kiadásának vezetője Miroszlava Gongadze – Kurt Volker legújabb ukrajnai útja elé időzítve – közölte: az amerikai külügy a jeles úr feladat és HATÁSKÖRÉT lényegesen kibővítette. Eddig – hivatalosan – csak Donbasszal kapcsolatosan közölte Kijevvel a tennivalókat. (Igaz, tette ezt önkéntes alapon, “fizetség nélkül”!)

Mától Kurt Volker Maradék-Ukrajna egészére kiterjesztett “széles hatáskört” kapott! Meg jó havi fizut.

Gorlovkát tegnap – amint arról már beszámoltunk – alaposan megdolgozta a valcmani ordashad. Komoly tanktüzérdégi ostromot intéztek a város nyugati pereme ellen.

De nem maradt az akciójuk büntetlen. Három tankjukat olvasztották le a népköztársaságiak, és legkevesebb tucatnyi lator véglegesen lekerült a kijevi zsoldlistáról. Igaz, két DNR katona is elesett.

Sirokaja Balka faluban egy civil belehalt, egy másik megsebesült a latortüzérségi attakba,

Donyeck nyugati pereme és annak környéke is kapott latorgránátot szépen. A város Petrovszkij kerületében és Trudovszkában kilenc otthon vált romhalmazzá. Kész csuda, hogy csak két civil sebesült meg.

Dokucsajevszk és környéke is…! Meg a front teljes hossza…!

Az LNR – szóvivője csak Frunzét, Kalinovot és Zsjelobokot említette, mint bántalmazottat.

Andrej Marocsko megemlítette: Szcsasztyjéba kanadai “tanácsadók” legalább negyvenfős társulata érkezett.

Oroszország gőzerővel készül a futball VB.-re. Mondják, hogy csudás lesz!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. T. Admin ! Ha jól emlékszem, Zsjelobognál már egyszer próbálkoztak áttörni a Galíciaiak, de nagyon csúnyán megjárták. Ha jól emlékszem valamikor a múlt év közepe, vagy eleje táján. Ha nem jól tudmám, legyen szives javitson ki . Mindamellet,hogy gőzerővel készülnek a fotbal VB- re, remélem ara is fognak figyelni, hogy nehogy megimétlődjen a 2014-hez hasonló helyzet. Vagyis Luganszk, Donbasz és Oroszország (Krím félsziget) elleni uki támadás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.