Csalás volt…

A Kúria két egyéni választókerületben is újraszámoltatta a szavazatokat

Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni. A Kúriának 3 napja van dönteni a kérelmekről. Nem tudni, összesen hány kérelem érkezett, de volt olyan, amiről a Kúria már döntött is.

A Jobbik még április 28-án kért felülvizsgálatot, egyebek mellett két szavazókör eredményét kifogásolva. Pálfiszegen, a zalai 1-es választókerület 001-es szavazókörében 14, a Jobbikra leadott szavazatot a NET Pártnak írták jóvá, és ugyanez történt Sárospatakon, a borsodi 5-ös választókerület 007. szavazókörében: ott 144 jobbikos szavazatot könyveltek el a NET-hez.

Az Index birtokába került a Kúria jogerős végzése (Kvk.V.37.548/2018/5.), melyben a bíróság helyt adott a Jobbik kérelmének, és elrendelte a szavazatok újraszámlálását, az eredmény összevetését az április 8-án felvett adatokkal, és az esetleges eltérések indokainak rögzítését. A Kúria végzése feltehetően holnap kerül fel a Kúria honlapjára.

Az Index úgy értesült, hogy a két választókerület választási irodái ma nap közben már újra is számolták a szavazatokat, és mindkét esetben a Jobbiknak adtak igazat. A két szavazókörben a NET Párt 0-0, míg a Jobbik 14, illetve 122 szavazatot kapott.

A két szavazókör eredménye nem befolyásolja az egyéni választókerületekben elnyert mandátumok sorsát, mivel azokat a Fidesz jelöltjei nagy fölénnyel nyerték el. Ám a töredékszavazatok miatt a végleges országos listás eredmény addig nem hirdethető ki, amíg az utolsó problémás esetre pont nem kerül. A különös, nullázódó ellenzéki szavazatok hátteréről itt olvashat bővebben.

A Kúria az elkövetkező napokban várhatóan számos hasonló ügyben dönt majd.

Frissítés, 20.30: Cikkünk megjelenése után értesültünk róla, hogy holnap reggel a Kúria végzéssel az újpesti 053. és a bajai 001. szavazókörben választókerületben is elrendeli az újraszámolást, amit a helyi választási irodák  akár már ma el is végezhetnek.                                                      (index)

Bal-Rad komm: “…A két szavazókör eredménye nem befolyásolja az egyéni választókerületekben elnyert mandátumok sorsát, mivel azokat a Fidesz jelöltjei nagy fölénnyel nyerték el…”

– És mi van akkor, ha mégsem? Bár a kérdés már csak elméleti lehet. Viszont ha ilyen kérdés egyáltalán fölmerülhet, ott más kérdések is fölmerülhetnek!

Az említett helyeken elképzelhetetlen, hogy adminisztrációs hiba történt. Ráadásul ugyanaz a hiba, a többszáz kilométeres földrajzi távolság dacára.

Jobb helyeken van erre találó kifejezés: VÁLASZTÁSI CSALÁS! (De hát ez itt Döbrögisztán!)

Jobb helyeken pedig KÖVETKEZMÉNYEI VANNAK az ilyesmiknek! (De hát ez itt Döbrögisztán!)

Ugyanakkor – ha jó adag önsajnálkozással is – kijelenthetjük: TELJESEN MINDEGY HOGY MILYEN EREDMÉNY SZÜLETETT/SZÜLETIK! Nekünk – KISMAGYAROKNAK! – legalábbis teljesen mindegy!

Ebek marcangolnak vagy kutyák tépáznak bennünket? Nem mindegy az nekünk?

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Csalás volt…” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Admin. Neked ez a fixa ideád, de legyen. Eredményt befolyásoló csalás nem volt. Nem is lehetett. Tévedés, rosszindulatú próbálkozás lehetett, de ez csak pár szavazókörben és maximum 10-20 szavazatot érinthetett. Egy választókerület átlagban 90-100 szavazókörből áll. Eredményt nem befolyásol. Amennyiben fél százaléknyi szavazatot akar valaki elcsalni, ahhoz 40-50 ezernyi csalás kell. Egy kör átlagban 700 fős, vagyis rengeteg szavazókört és nagyon sok embert kellene belevonni ami lehetetlen. Ez a csalás duma egy pótcselekvés. Ellenzék okos terelése. Elülteti, mert a hiszékeny buta emberek elhiszik, és ráég a győztesre. Róluk meg tereli a témát, sőt szegények mártírok, mert tulajdonképpen ők győztek, csak a másik csalt.

    1. T Realista!

      Hol van ez a választási csalássorozat a “kék cédulás csalások”-hoz képest?
      Pár év, vagy évtized elmúltával iskolákban fogják tanítani az orbán kor-
      mány aljas választási csalásait!

      1. T Realista!
        Hallottál már olyat,hogy “sok kicsi sokra megy”?
        Harminc km.-es körzetben fényképezős ,fizetős szavazás folyt csak hát igencsak félnek az emberek!

    2. neked meg a zsidesz védelme a mániád.
      A minap jelent meg egy cikk, hogy az OVB közreadta a párlistás szavazatok megoszlását!
      Nem is a megoszlásuk szúrt szemet, hanem az össz. számuk. 8.727.000 pártlistára leadott szavazat született.
      No de 5,6 millió ember hogyan adhatott le 8,727 millió darab pártlistás szavazatot?

    3. Realista szerint:
      2018-05-02 – 09:06

      Tévedsz!
      2, azaz kettő ember kellet csak az egészhez. Egy, aki kiadta a parancsot, és még egy aki megcsinálta. Aki kiadta a parancsot az politikus, aki megcsinálta, az meg egy programozó volt.
      Te (és a fideszesek) abban hiszel amit leírtál, mások meg abban, amit én írtam le. A hiteket nem lehet rangsorolni, azaz a hiten alapuló vélemények egyenrangúak. (Mellesleg igaz ez a teremtésre, az ősrobbanásra és az evolúcióra is.)
      Nézd más módon a választások eredményeit. A kérdés ez: Hihető-e, hogy a jelenleg hatalmon lévők, a hatalmuk megőrzése érdekében csaláshoz folyamodtak?
      Ezt a kérdést válaszold meg “itten”, légyszi…

    4. Realista???A reális helyzetet meghamisítod!Terelsz,mint puli a juhokat.Fenyvesi csalása is egyértelmű,halottak írták alá az íveket.Az ilyen illetők miatt állunk tönk szélén,akik tolják a fidesz szekerét,lebutázod az ellenzéket,pedig félelmetesen primitív (demagóg) vagy.Nagyon nem akarok személyeskedni,de ez már kikívánkozott belőlem…..

  2. Tisztelt Realista !
    Csalás nem a szavazat számláskor történt , hanem a közzététel előtt! AZ NVB-nél .
    Igen igaz ,hogy az elektronikus eredménynek meg a kézi számlálásnak egyezni kellene, de ki is tehet ellene feljelentést ? Az aki érdekelt , vagy a pártja ! A szavazat számláló nem ,ők sem értik az eredményt ,vagy kussolnak !
    Nem a listás szavazatokon múlt az eredmény, hanem a jelöltekre adott szavazatok, és ha ott manipulálták az eredmény akkor meg van a 2/3.
    Ám ha a listás szavazásban is van hiba az akkor rendszer hiba !
    Igaza van az Adminnak !

    1. igen.
      és azt se feledjük, hogy valami 2490 szavazókörzetben egyáltalán nem volt ellenzéki. ott szabad volt a vásár, azt csináltak, amit csak nem szégyelltek!

  3. Telaviv Likud makacsul ragaszkodik Budapesthez.
    Csaltak?
    Igen.

    Kilesznek baszva europábol mint mácskát szarni?
    Igen.

    Ezekkel nem a diplomácia felejtös.
    Ök más nyelven értenek.

  4. “Ugyanakkor – ha jó adag önsajnálkozással is – kijelenthetjük: TELJESEN MINDEGY HOGY MILYEN EREDMÉNY SZÜLETETT/SZÜLETIK! Nekünk – KISMAGYAROKNAK! – legalábbis teljesen mindegy!”

    Tévedsz, kedves Admin!
    Illegitim, manipulált eredménynek két káros hatása is van. Egyrészt nem az kerül hatalomra, akit a nép akart, másrészt a demokráciába vetett hitet is lenullázza.
    Ezért sem mindegy!!!!

Hozzászólás a(z) Santo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..