Baráti eligazítás lesz Brüsszelben

Tisztázni akarják a határokat a vajdával az Európai Néppárt vezetői

Az Európai Néppárt (EPP) vezetősége május elején tisztázó beszélgetésre hívja Brüsszelbe Orbán Viktor miniszterelnököt — írta a Népszava a német sajtó jelentései alapján.

A Der Spiegel értesüléseire hivatkozva azt írták, hogy Joseph Daul, az EPP elnöke és Manfred Weber frakcióvezető azt szeretnék megtudni a most újraválasztott magyar kormányfőtől, hogy folytatni kívánja-e Magyarország átalakítását “illiberális demokráciává”.

Die Welt idézi Manfred Webert, aki azt mondta:

vannak határok, amelyeket neki (vagyis Orbán Viktornak) is be kell tartania. És ezt világossá akarjuk tenni a számára.

Az újság szerint az Európai Néppárt aggódik, hogy a Fidesz április eleji győzelme bebetonozza az “illiberális demokráciát”, amit autoriter kormányzás és erős állam jellemez.

Az újság információi szerint az EP német kereszténydemokrata és keresztényszocilaista képviselői egy strasbourgi összejövetelen komoly aggályaikat fogalmazták meg a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Az aacheni Sabine Verheyen azt mondta, választói folyamatosan felelősségre vonják azért, hogy a néppárt jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. A brandenburgi Christian Ehler a tudományos kutatókat érintő korlátozásokat tette szóvá – írta a die Welt alapján a Népszava.              (index)

Bal-Rad komm: Most kezdődik a…most kezdődik a…most kezdődik a…tánc! No persze ez csak amolyan pávatánc lesz, Döbrögi módra. Lesz egy kis saller a feje búbjára, oszt’ mingyárt marad Youdapesten a CEU, meg a “civilek” sem lesznek szekálva. Meglehet még a Sátán – Soros – sem lesz olyan sátáni.

Lesz ott még tán dícséret is az ötvenezer migráncs befogadása miatt, meg…

– Mert hát milyen probléma van a “pártcsalád” fekete bárányával? A sorosozáson kívül semmi az égvilágon! Mindenben az Únió kedvére tesz, lelkes és őszinte híve a transzatlanti eszméknek. Hát hogy hazudik NEKÜNK? Meg lop TŐLÜNK?

Uggyammá! Hátatöbbijekis…!

A’ zúnijót kár nem éri!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Baráti eligazítás lesz Brüsszelben” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Admin, nincs ilyen szerencséd, van neked ott cigány elég, nekünk nem kell több!

    Admin:

    CSERE VAN! Új, még népesebb társulás érkezett. Éjjel-nappal sürögnek-forognak, ordítoznak, zúgnak. Ám ami érdekes: ELŐTTÜK rendőrök meg sintérek-gyepmesterek -TEREPSZEMLÉT TARTOTTAK!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..