Az írástudók árulása

A gyávaság és a haszonlesés mindennél lehangolóbb megtestesülése: a magyar „keresztény értelmiségi”

Megpróbáltak pozícióvesztés nélkül becsületesnek látszani, de összetojták magukat, és sietve visszavontak mindent.

Csodálatos hétvégét futott a magát valamilyen megfejthetetlen okból „keresztény értelmiségnek” nevező magyarországi csoportozat. Nagy menetelésük tegnap azzal kezdődött, hogy  bejárta a sajtót egy – a héten bemutatott – kiadvány híre, melyben a portál értelmezése szerint bíráló megjegyezéseket fogalmaztak meg az Orbán-kormány egynémely viselt dolgaival szemben, leginkább ugyebár a tekintetben, hogy azok túl sokat lopnak. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre jegyezte, hogy is mondjuk csak, leirat, az Idők Jelei c. füzetsorozat 3. epizódjaként jelent meg, s

gondosan név és cím nélkül

olyan észrevételeket fogalmazott meg, mint amit mi is szemléztünk, hogy tudniillik (de ezt a részt tényleg nyugodtan átugorhatják, annyira szánalmas):

  • „kevés kiválasztott ember aránytalanul nagy mértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de »jó« kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Ez a jelenség olyan mértéket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak.”
  • „A kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad.”
  • „A politikusok celebbé válásának talán legfontosabb oka, hogy a mai magyar közélet nem programokról, nem a választóknak kínált megoldási javaslatokról szól, hanem a karakterekről és karaktergyilkosságokról, vagyis politikai marketingről.”
  • „A hatalom túlzott centralizációja is a mértékletesség hiányára utal, mert azt hisszük, csak mi tudjuk megoldani a dolgokat.”
  • „A közéletben minden fekete-fehér, egyszerű és radikális: a szövegek, amiket a közmédiában hallhatunk, a jelszavak és változásaik, a megoldások keménysége. Mindez a mértéktelenség agresszív kampánya.”
  • „Nehéz szembesülnünk azzal, hogy magukat kereszténynek nevező politikus személyiségek az erényekkel egyértelműen szemben álló közéleti szemléletet hangoztatnak, vagy azokkal kihívóan ellentétes módon élnek.”

Összefoglalva: a magukat keresztény értelmiségnek nevezők megpróbáltak kint is, bent is egerészni egyszerre,

a nem prostituálódott kollégáik, ismerőik felé demonstrálni, hogy ők igenis jó fejek, s nem hagyják annyiban, hogy látványos törvénytelenségek történnek ebben az országban, de ugyanakkor megkísérelték megőrizni mindeközben az eddig birtokolt pozícióikat is.

Hiszen azt ők maguk is jól tudják, hogy azok a társadalmi, tudományos, politikai állások, amelyeket egy ideje folyamatosan birtokolnak, nagyobbára annak köszönhető, hogy ennek a „keresztény értelmiségi” maszlagnak az immár évtizedes propagálásával valamiféle – mérsékelten értékes – legitimációt biztosítottak Orbán kormányzásának. Mellesleg a legrosszabbkor próbáltak tisztességesnek látszani, hiszen a választások épp most igazolták Orbán számára a napnál is világosabban, hogy ő csakis azokkal nyerhet választást, akik kettőig sem hajlandók elszámolni. E felismerés indította arra is, hogy Németh Szilárdot, a kormány értelmiségijét, Arany János és Milos Forman jelentős kutatóját küldje rájuk. Őt is tök fölöslegesen, mert mire kétszer kimondta volna, hogy „Soros fia”, a tisztelt keresztény értelmiségiek már össze is méltóztatták csinálni magukat. S egy vihargyors közleményben már el is határolódtak saját maguktól. Áh, mi nem is úgy gondoltuk. Tényleg nem. Esküszünk.

„A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.”

Ehhez már tényleg nincs mit hozzáfűzni, csak rögzítsük. A keresztény értelmiségiek elgondolkodtak – végtére is azért értelmiségiek –, hogy mi a jövedelmezőbb, évtizedes kurvulás után esetleg patyolatszűznek feltűnni, vagy továbbszedegetni a morzsákat Mészáros Lőrinc és a hasonlók asztala alól, s arra jutottak, továbbra is az a jobb nekik, ha szorgosan futkosnak a röhögve eldobott csontok után.                                                          (magyarnarancs)

Bal-Rad komm: TERMÉSZETESEN nem csak a “keresztén értelmiség” és az azt megtestesítő ökörkör vált a RENDSZER kurvájává.

A TELJES MAGYAR ÉRTELMISÉGRŐL ELMONDHATÓ EZ!

Haszonlesőkként köröznek a mindenkori polthykay elyth körül, és udvarolták/udvaroljákőket körül némi morzsáért, csontért cserébe.

Az “írástudók” elárulták népüket. Önös érdekből.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Az írástudók árulása” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Ez a pokol az emberiseg legocsmanyabb alavalo semmirevalo retege kereszteny ertelmiseg kartevo ingyen eloe .Legjobb lenne kizavarni oket a vilagbol.Egy munkas ot perc alat tobb haznot hajt vegre mint ezek egesz eletukbe,ezek a herek[ertelmiseg]!!!

    1. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a kommunista-materialista szentháromsága. Mindjárt kezdjük is az első szóval. Szabadság egy szép jelentésű szó, ami sajnos pont a leglényegesebbre, a gondolat szabadságára nem vonatkozik. Mert a materialista képtelen elfogadni a materializmuson túlmutató gondolatokat. Az ilyen gondolatokat, világnézetet és ezen belül az összes vallást folyamatosan támadja. Képtelen elfogadni, hogy vannak vallásos emberek, akiknek szükségük van vallásos közösségekre, egyházakra. Képtelen azt is felfogni, hogy ezekben az egyházakban feladatot ellátó személyeknek a tevékenysége fontos a hívő számára.
      Pontosan ezért fogalmazódnak meg a “Lenin Fiú” hozzászólásához hasonló primitív írások.

      1. Igen, a materializmusról sokat vitáztam anno Virotla elvtárssal, aki mint marxista, és fizikus egyben (!!) természetesen sziklakemény “ellenfél”. De volt nála érvem, és volt, amit elfogadott, ráadásul tőlem! Pedig javára szól minden: élettapasztalat, tudás, természetes intelligencia, korábbi rendszerben vezetői tapasztalat stb. A lényeg: bebizonyítottam, hogy az általunk ismert “anyagi léten” túl is van élet, sőt, lehet, talán ott kezdődik az a létforma, ami számunkra ,illetve legtöbbünknek elérhetetlen. Azzal érveltem neki, mint fizikusnak: ha valami kísérletbe fogsz, akkor a hited a tudásod előtt jár, mert olyasmit teszel, amire nincs bizonyíték a tudás által, ezért marad a saját hited, ami egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi tudásodból táplálkozik.
        Én hiszek abban, hogy az ember több, mint 80 kiló hús (és nem csak az ember, hanem minden teremtett lélek, lásd egy kutyád szemébe nézni, látnod kell önmagad).
        Most inkább bele sem megyek abba, hogy a gondolat erejét pusztán fizikálisan is, műszerekkel mérni lehet, mert ez már nagyon messzire vezet, és ehhez kevés vagyok.
        De a hit, az szerintem sokra képes, akár arra is, hogy kritikus esetekben a tudás hiányában, vagy a tudás elérhetetlensége folytán pótolni tud dolgokat.
        Pál apostol tanítása is erre utal, amikor a tudásról beszél, amely elenyészik, és nem marad mást, hogy a “hit, remény, szeretet”, ami örök.
        Nincs az a tudás, ami ellenáll az időknek!
        Biztosra tudni valamit, 100 %-ban biztos lenni az bizony pogány dolog.
        Ha valamit az alapján állítunk, amit a tudomány valósnak tart, akkor biztos lehetsz benne, hogy X év múlva ez nem igaz.
        Stb. stb. stb.
        De itt vannak ezek a “szemforgató, hamis papok”, másrészt – ami sokkal rosszabb – a “nyáj”, amelynek derékhada 30 éve még párttaggyűlésekre járt. Ezek mindenben hitetlenek, és elárulták a létezett munkáshatalmat, és az első adandó alkalommal elárulják a keresztényi értéket is, pld, ha mondjuk Isten ne adja, megszállnak minket az iszlám, elsőként kötik be a fejüket a kockás abrosszal.
        Nekem ez a bajom a mai magyar “hívőkkel”.

        1. Gratulálok, V. kutya, brilliáns hozzászólás!
          Ilyen egy Nemzeti Baloldali ember.
          Az utólsó bekezdéssel vitatkoznék, nem mindegyik most hívő volt párttagkönyves, habár biztos van ilyen is.
          Így kell érvelni, nem úgy mint a valószínűleg provokátor L.fiú, akik félék miatt mondják azt az ellenségek a baloldalra, munkásságra hogy proli.
          Ráadásul tanítása alapján Jézus inkább volt baloldali gondolkodású, mint jobboldali, tőkepárti gondolkodó.
          Viszont ennek a bal jobb oldalizásnak, főleg Magyarországon, már semmi értelme.

          1. Máig tisztázatlan fogalom a baloldaliság.
            Maga a meghatározás még burzsoá eredetű.
            Tehát, a létezett szocializmusban nem volt használatos értékrend a saját rendszerünkön belül, a pártra sem a baloldaliság volt a jellemző, mint inkább szocialista, korábban kommunista.
            A nemzetközi viszonyításhoz kellett a baloldali jelző egy-egy ország hovatartozásának a definiálására.
            Voltak markánsabb nézetek is a létezett szocializmusban, volt egy uralkodó nézet, mi szerint a baloldaliság a kommunizmus (szocializmus) gyermekbetegsége. Ezt úgy emlékszem Marosántól hallottam.
            Tehát, egy kommunizmusban gondolkodó proletár nem elsősorban baloldali, hanem kommunista.
            Egy kommunista nem ételt oszt a rászorulóknak – erre ott vannak a baloldaliak -, hanem a kommunista elkergeti a burzsujt, aki miatt nem jut munka és kenyér a rászorulóknak.
            A baloldaliság egy rendkívül veszélyes csapda, mert egyrészt jogosulatlanul viselik az névjegyét illetéktelenek, akikre legkevésbé sem mondanám, hogy azok (pld. DK, LMP stb, akik jó esetben is kemény jobbközép), és a tőkések, a polgárság hatalmi legitimációját semmiképpen nem kérdőjelezi meg, de a kommunista szembe megy vele mindig is mindenkor.
            Nálunk sajnos ez sem így van, nálunk csak díszkommunisták vannak, akik a tőkések alamizsnájából élnek.

        2. V.kutya szerint:

          2018-04-30 – 14:49
          A materializmus az én értelmezésemben nem a hitet hanem a vallást mint népbutitót támadja!
          A hithez nem kell vallás viszont a valláshoz nemárt a hit!

  2. Nulla alatt!
    Miket hadoválsz itt össze?!Hol van most SZABADSÁG,TESTVÉRISÉG,MEG EGYENLŐSÉG!
    A szocializmusban volt mindegyik ,csak a burzsuj-fasiszta gondolkodóknak nem ,testvériséget meg csak a munkások érezhettek egymás iránt,míg a kapitalista szellemiség azon agyalt,hogyan szerezhetné vissza bármi áron a hatalmátz,egyenlőnek pedig sosem tartotta magát a prolival,
    mert mindig is azt hitte ostobaságában,primitív gőgjében,hogy minden dolgozó az alatvalója!
    Te is így gondolkodsz,és nem a szocializmus,és a kommunisták voltak az ország tönkretevői,hanem ti,akik ócsárolják a szocializmust,amit nem ti építettetek fel,de igenis,ti loptátok el annak verejtékkel felépített vagyonát,és adtátok el az országot!
    Úgy ,hogy fogd vissza magad ostoba gőgödben!

    1. Számodra hadova, mert semmit sem értettél meg belőle. Válaszodnak semmi köze sincs hozzászólásom lényegéhez. Pontosan erre gondoltam, amikor arról írtam, hogy számotokra ez felfoghatatlan.

  3. t.stefimirch +++
    Írni és gondolkodni egyaránt tudni kell,nem pedig vagdalkozni kínunkban…

  4. Azért mert a Kádár nem engedte ennyire látványosan lopni a nomenklatúrát még az eddig megvalósult szocializmus a történelem széljegyzete maradt.

    Admin:

    Hát igen! A TÖRTÉNELEMKÖNYVEK MAI ÍRÓI SZERINT! Csak ne lenne kollektív emlékezet!

  5. Az útszélén, sötétben botorkálók bátorságát nem lehet az útonállók merészségéhez mérni. Ma is működik Aczél György jól bevált három “T”(tiltani, tűrni, támogatni) gyakorlata.

  6. Sub Zero!
    “Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ez a kommunista-materialista szentháromsága. Mindjárt kezdjük is az első szóval. Szabadság egy szép jelentésű szó, ami sajnos pont a leglényegesebbre, a gondolat szabadságára nem vonatkozik.”:
    A szabadsag, nem lehet csak kepzelodes. Ha gondolat a semmibe vezet, akkor az az idealizmus es a vallas, nem kapcsolodik a valosaghoz. Mire jo a semmin gondolkodni, bar szabad, de a materialista ezt vagy hazugsagnak vagy butasagnak tarthatja. Mire jo amit nem kell es nem lehet bizonyitani es nincs ra tapasztalat sem. Na ez a vallas, kepzelges, az egyen agyaban kepzett kitalalt vilag.
    “Mert a materialista képtelen elfogadni a materializmuson túlmutató gondolatokat.”: Mi az? Mi van tul a valosagon? Van bizonyitek a valosagon tulrol? A vallas az csak kepzelges. Mert a materializmus a valosag, a vallas a kepzelges. Vagyis a vallas az hazugsag, kitalalt vilag. A vallasos a kepzelgeseit csak eroszakkal es butasaggal tudja kepviselni. Higyen amit akar, de ha kimondja, akkor azt bizonyitania kell. De a vallasos hitet nem kell bizonyitani, el kell fogadni. A materialista is tamaszkodik a hitre, de csak akkor fogadhato el, ha az a valosagot tukrozi. Ha az elkepzelese hibas el kell vetni.
    “Képtelen elfogadni, hogy vannak vallásos emberek, akiknek szükségük van vallásos közösségekre, egyházakra.”: Ezeket az embereket csak sajnalni lehet, a valosag helyett a kitalalt vilagban elnek. A valosagos vilagban is lehet kezelni az emberek problemait, es csak ott lehet igazan.

  7. stefimrich! Nagyon jol megmondtad!
    V.kutya!
    “A lényeg: bebizonyítottam, hogy az általunk ismert “anyagi léten” túl is van élet, sőt, lehet, talán ott kezdődik az a létforma, ami számunkra ,illetve legtöbbünknek elérhetetlen. “: Nem csak kepzelges volt a bizonyitek? Mivel mi az anyagi letben elunk, azon tul nincs es nem is lehet eszkozunk megvizsgalni semmit. Csak a kitalalas lehet a leten tuli elet. Persze okoskodassal es nagyobb tudassal barmi bebizonyithato, meg az is ami nincs vagy semmi. A spekulacio kell, de azt bizonyitani is kell, vagy semmit sem er. Egy kitalalt vilagra epiteni, az a semmibe vezet. Az emberek azonban a valosagos vilagban elnek es elvetik azt ami a semmibe vezet. Igy a vallasos ember sajat maganak is hazudik, de a valosagban kenytelen elni, mert mas nincs, vagy nincs ra bizonyitek.

    1. Én nem a vallásról beszélek, hanem a hitről. A kettőnek (általában) nincs köze egymáshoz. Lásd pld. az iszlám fundamentalistákat, akik éppúgy megszegik az iszlám tanításait, mint ahogy a jezsuiták megszegnek minden parancsolatot percenként!
      Tehát, válasszuk külön a vallást, és a hitet!
      A hit megvan a vallás nélkül is (ez lennék én), de a vallás nem létezhet hit nélkül! A vallás csúcsa az egyház, akikhez kellenek a feltétlen hívők!
      A kérdés tehát: kinek honnan ered a hite? Mert (szerintem) olyan, hogy tanult hit, nem létezik! Ez olyasmi, mint a tanult szeretet, az sem létezhet. Nem kaphatod mástól, csakis önmagadból eredhet!
      Tehát, az a hit, amit mástól kapsz, az valóban egy ártalmas szellemi táp, egy mantra, a legtöbb esetben, és a különböző egyházak, vallási felkezetek ebből táplálkoznak, az emberek szétválasztásából. Ezért a vallás a mindenkori hatalom feltétlen eszköze, és kiszolgálója.
      Egy másik nagyon fontos érvem: azt könnyű tudni vagy sejteni, hogy valaki mire képes, mit tud, miben hisz. De azt senki más nem tudhatja pld. rajtam kívül, hogy én mire vagyok képes akkor, amikor cselekszem, mert ha visszagondolok eddigi, első 🙂 60 évemre, legtöbbször nem a tanult sémák szerint cselekedtem kritikus helyzetekben, hanem a másik, “nem tanult” (inkább elnyomott) énemre hallgattam. Mint pld. most is, amikor egyetlen épeszű magyarázat nincs arra, hogy mi a lóf.szt írogatok egy félnáci-félkomcsi portálon, csak mert szívügyem a munkásság, a munkásokat mint testvériséget kezelem, ami szintén nem egy ésszerű, és nem is tanult fogalom.
      Nézd meg azt a filmet, amelynek címe: Lucy. (Morgan Freeman, Scarlatt Johansson, 2014), óriási, az emberi tudás határa a téma. A lényege: egy drog hatására felszabadul az agyunk a korlátai alól, és az eddigi max. 15 % helyett 20, 40, sőt még több %-ban használja ki az ember, és érdekes módon ahogy a tudásunk nő, egyre kevésbé vagyunk emberek.
      Tehát, nem a tudás által vagyunk emberek, ahogyan azt mindenki hinné! A tudáson túl pedig alig van valami, ami emberré tehet, lehet épp a hit! Vagy mondjuk a lélek. Egyik sem materiális dolog.

  8. Ha, 60 millió évvel ezelőtt nem haltak volna ki a dinoszauruszok, akkor ma valószínűleg pikkelyes, vagy tollas humanoidok népesítenék be a földet. Biztosan nem szakállas istent imádnának, ám ugyanúgy keresnék a válaszokat a nagy kérdésekre mint a mai szőrös „gondolkodó állatok”. A vallás nem áfium, csak egyféle válasz ezen kérdésekre. A próféták, legyen az Mózes, Jézus, vagy Mohamed szabályokat alkottak, értékeket közvetítettek, amelyek előbbre vitték a világot. Erkölcs nélkül nincs emberi élet.

  9. Orvezeto!
    A tdatlan osemberek szamara a vallasi alalpokra epitett erkolcs jo volt. De most a XXI. szazadban ez mar butasagra alapulo erkolcs. Tudjuk, hogy a vallas kitalalt vilagnezet es csak az emberek agyaban letezik. Masra nincs bizonyitek. A materialistak erkolcse a valosagos vilagon elo emberek egyutelesi szabajai. Az erkolcs a fejlodessel valtozik, a vallas erkolcse lejart. Tovabb kell lepni. Manapsag mar peldaul az emberevok erkolcse nem jo, hasonloan a vallasi erkolcshoz. A vallasi erkolcs legnagyobb bune a szolgalelkuseg. Ezert a magyar fasisztak erre alapoznak. Magyarorszagon a fasisztak es a keresztenyek megertik egymast.

  10. Történelem tanításunk mulasztása, a csúsztató-maszatoló újságírás vétke, hogy nem tudunk különbséget tenni a fasizmus és a nácizmus, továbbá az antiszemitizmus és az anticionizmus, valamint a kommunista (marxista) és a bolsevik (leninista) nézetek között. Árnyaltabb lenne a világlátásunk akkor, ha tudomásul vennénk, hogy nemcsak a kereszténységnek vannak zsidó gyökerei, hanem magának a kommunista eszméknek is. Maga a liberalizmus is az ortodox zsidó kultúrkörből származtatható. A Templomosok is Jeruzsálemben tanulták el a pénzügyek, a kamatok, a haszonszerzés ismeretét. Ez egy kultúrdomináns, eszmetörténetileg gazdag világ.

    1. Írd be a gugliba, hogy “Biblia kamatszedés tilalma” – érdekes dolgokra lelhetsz!
      Maga a kamat eleve büntetésként szerepel, a legyőzött népek külön adója a kamat!
      Tehát, a zsidók hite szerint a világ többi része, akik mind gój (nem zsidó), az köteles kamatot fizetni. Mert hogy nem létezik olyan bank, amely nem zsidó tulajdonú.
      Sokszor kérdezik, honnan lehet tudni, hogy valaki zsidó.
      Én azt mondom: nem az orrát kell nézni, és nem a családnevét, hanem megkérdezed tőle: menyiért vetted a házad, az autót ,és mennyi a hiteled? Erre rögtön rávágja (mert eredendően büszke, és lenéző veled szemben), hogy dehogy hitelre! “Megörökölte”, vagy egyéb más ügyeskedéssel, de a zsidó még a kádári korszakban sem vett fel hitelt soha, mindent kp vett, még a színestévét is! Onnan tudtuk, ha valaki zsidó.

  11. V.kutya szerint:
    2018-04-30 – 19:25

    Érdekes meghatározása a zsidóknak…
    Vagy egy újabb lenéző jellemzése a (tanulásra képes) gójoknak…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..