Pályaorientáció a’la Döbrögisztán

Könnygázpuska sült el egy elsős kezében Győrben

Négy gyerek sérült meg, mindenkit még aznap kiengedtek a kórházból.

Az egyik győri iskola kiselsősei pályaorientációs napon vettek részt szombaton a Készenléti Rendőrség központjában – írja a Kisalföld. A portál úgy tudja, egy elöl hagyott könnygázkilövő és könnygázpatron két kisgyerek kezébe került, az egyik betöltötte és elsütötte – négy gyermeket szállítottak kórházba.

Mind a négy gyereket még aznap hazaengedték a kórházból. Hármuknál a könnygáz okozott kisebb rosszullétet, a negyedik kisiskolást eltalálta a kezét a könnygázpatron, a sebet össze kellett varrni.

Dr. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyésze, helyettes szóvivője az alábbit közölte a portállal:

„2018. április 21-én a Készenléti Rendőrség győri épületében tartott rendőrségi bemutatón történt baleset miatt – amelyben a rendelkezésre álló adatok szerint egy gyermek könnyebb sérülést szenvedett – a Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást rendelt el hétfőn. (…) A nyomozás határideje 2018. június 21. Egyéb adatot a nyomozás érdekeire tekintettel jelenleg nem kívánunk közölni.”                                      (atv)

Bal-Rad komm: RÉMISZTŐ! Vélhetőleg meglesz a felelős is, bár a valaki felelőtlensége miatt bekövetkezett balesetnél van RÉMISZTŐBB is!

“…iskola kiselsősei pályaorientációs napon vettek részt…”

– Hatesztendős gyerekekről van szó! Azok “pályaorientációs” BEFOLYÁSOLÁSÁRÓL!

Vajon milyen beteg elme találhat ki ilyesmit, hogy HATESZTENDŐS GYEREKEKET a Sintér – janicsárok közé viszik! VÁLASZD EZT!

Ha nem akarsz meggebedni biorobotként, lődözhetsz majd a lázongókra!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Pályaorientáció a’la Döbrögisztán” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Idióta buta demagóg komment. Látszik köze nincs a témához. Az ilyen szerencsétlen megnyilvánulásra csak legyinteni érdemes.

    1. Volt erőszakszervezetisként a véleményed úgyszintén elfogult, csak a ló másik oldalán. Minősítsük ezért idiótának?

  2. A maga kommentje pontosan magára illik realista,mostan fején találta a szöget rendesen…

  3. Ki az az idióta, aki ezt kitalálta
    (6 éveseknek pályaorientáció)
    Ki az az idióta aki ezt jóváhagyta, engedélyezte ( Maármint rendőri vezető)
    Idióta az az iskolai vezető is aki beengedte ezt az egészet.

    Megkérdőjelezhető a szakmai alkalmatlansága a résztvevőknek.

    Kíváncsi lennék, hogyan magyarázzák el hat éveseknek egy tömeg oszlató fegyver létjogosultságát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..