Latortermészet

Amiről szinte semmit sem tudunk!

1950 májusában az USA katonai támadást intézett a Szovjetunió ellen. A Szovjet Távol-Keleten.

F-51

A Csukotka-régió Uelkal városának reptere ellen indított “Mustang” F-51 gépekkel támadást az USA légiereje. A szovjet La-11-esek viszont lerendezték a kérdést.

1950 októberében a Vlagyivosztoktól mintegy 160 kilométerre fekvő “Szuhaja recska” repülőteret két amerikai Lockheed F-80C “Shuting Star” sikerrel tudta megközelíteni.

Több a kifutón parkoló szovjet gépet megsemmisítettek, és máig nem tudni mennyi katonai személyzetet és civilt megöltek. Majd bántatlanul távoztak.

Ezt követően az amerikaiak arrogáns büszkeséggel “sajnálatatukat fejezték ki amiatt, hogy az USA fegyveres erői részt vettek a Szovjetunió határainak megsértésében és a szovjet tulajdon károsításában”.

A támadásba részt vevő egyik amerikai pilóta, Olton Kvonbek örömmámorban úszva, büszkén mesélte: “A repülőtéren sok repülőgép volt – minden pilóta álma. Az oroszoknak nem volt felszállásra kész repülőgépük vagy rakétájuk, hogy kivédjék a támadást. Vasárnap délután volt. Az oroszok számára ez olyan volt, mint Pearl Harbor.”

Az USA mindkét esetben “kisérletezési hibára” hivatkozott.

1953 július 27-én a Kínához tartozó Port Artur légterében a kínai légvédelmet sikeresen kijátszó amerikai harci repülő lelőtt egy szovjet polgári repülőgépet. Egy IL-12-est.

Információik szerint a gépen kellett hogy tartózkodjon a szovjet csendes-óceáni flotta parancsnoka, Malinovszkij marsall. A marsall Vlagyivosztokba utazott VOLNA, de az utolsó pillanatban programváltozás történt. Emiatt aztán nem tudták levadászni.

Ebben az esetben már nem is hivatkoztak at amerikaiak semmire.

Az USA nem tagadja meg önmagát! Egy agresszív latorállam, amely BÁRMI ÁRON ÉS BÁRMIKOR RÁ AKARJA KÉNYSZERÍTENI AKARATÁT BÁRKIRE – BÁRMIRE!

Ez a természete!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Latortermészet” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. A Szuhaja Recska-ban okozott amcsi vérfürdő után pedig Sztálin elvtárs – szokása szerint – nem rendezett vérfürdőt az éberség hiánya miatt ?

  2. Ma április 23. A csilagálások szerint a Cabbal szombatisták terveznek valamit.
    Az elháritás résen van.
    Reméljük a szakálas kalapos szombatista baal-t imádo terrorista szekta sehol nem fog robbantani.

    Hirszerzési infokra alapozva,ma a szombatista runcájszék készülnek valamire.

    1. Minden szakmai elismerésunk,hogy a szombatistáknak sikerült felrobbantani a WTC.
      Ti a világ leg fejletebb terror szervezete vagytok.
      Ekkora tornyot még egy terror szervezet sem tudott felrobbantani.
      Utána megöltetek 2 millio irakit.
      Opiom termelést átvetétek Afganisztánba.
      Ti tudtok valamit szombatisták.

      Al Bagdádi Eliot Simon Szombatista az isis fönöke.
      Azt mondjátok meg: Mi a kurva anyátok motivál titeket?

  3. Tisztelt szakálas runcájszék.
    Lehetsz basebal sapkában vagy csupasz fejjel.
    Ma a müholdak 24 ora megfigyelés alatt vagytok.
    Valami robbantásra készülsz a világban,elöbb elhalálozol mint a kibaszott szektád parancsát végrehajtanád. Usában is a tábornokok fasza tele van a hülye fejetekkel.
    Még egy WTC nem tudtok felrobbantani,mert elöbb kilesztek löve.

  4. Tényleg nem volt hír ilyen “epizódokról”……
    Talán ezek is hozzájárultak, hogy akkortájt elkezdődött a “hidegháború”, azon belül pedig a fegyverkezés versenye….

    Lehet, hogy sokan nem is tudják, az 50′ -es években szervezett LÉGO-oktatáson kellett résztvenni a lakosságnak.
    Személyes emlékem, nagyanyám gyerekként elvitt egy ilyen előadásra, izgi volt….. A tankönyv roncsait a mai napig is sikerült megöriznem……
    Fogalmunk sem volt, mit takar az a szó, hogy “gaz imperialisták”, de így utólag el kell fogadni, Sztálinnak volt igaza…..
    Az amerikai fasizmussal csak az erő nyelvén lehet beszélni…..

    1. Tisztelt furman!
      Mennyire voltak ezek az események közölve a sajtóban azt nem tudom (mivel az óvodában történtek jobban érdekeltek) viszont pl. az 1950 októberi “Szuhaja recska”-i incidensről, pontosabban annak diplomáciai tiltakozásáról találtam a neten akkori újságban leközölt anyagot. A”Szabad Nógrád” 1950. Október 15.-én az első oldalon tájékoztatja olvasóit az incidens megtörténtéről “Az amerikai repülők géppuskázása a szovjet repülőtéren károkat okozott.” illetve a szovjetek tiltakozásáról valamint az amerikai hozzáállásról.
      https://library.hungaricana.hu/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1950_10/?pg=18&layout=s
      Tisztelettel Little Joe

      1. Tisztelt Little Joe !
        Köszönöm az információt, és a linket.
        Érdekes így visszafele olvasni az újságokat, milyen volt a világ akkor, amikor még olvasni sem tudtunk….
        üdv: furnan

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..