Új ellenséget talált a horda!

“Szegény Luca” –  a szolgamédia megtalálta az új ellenséget: egy 22 éves egyetemista lányt

Gajdics Ottó publija az összes mediaworksos (értsd: mészároslőrinces-fideszes) megyei lapban megjelent, amiben gyakorlatilag lehülyézi a lányt. 

kavefozot_lucanak2.jpg

A szolgamédia megtalálta a kormányra legveszélyesebb ellenzéket: egy 22 éves lányt, akinek nem jut kávéfőzőre és ezt volt mersze kiposztolni a Facebookra. A népnek („Helló, fészbúkosok!”) pedig volt mersze megosztani. Hallatlan!Akinek van gyomra hozzá, elolvashatja az összes megyei lapban, vagy például itt. Amióta ugyanis Mészáros Lőrinc, a közpénzen meggazdagodott gázszerelő felvásárolta őket, az összes, mind a 14 megyei lap politikai tartalma a Mediaworks Központi Szerkesztőségében készül el. Ezek a lapok legkevesebb 1 millió olvasóhoz érnek el. Ahol nem ők, ott történetesen a fideszes oligarcha, Andy Vajna és a Lapcom vagy az osztrák Fidesz-ügynök Heinrich Pecina gyártja a megfeleően tálalt „híreket”.

Így gyakorlatilag az összes megyei lap politikai tartalma megegyezik: az Orbán-interjúk, a politikai hírek és a publicisztikák mind egy központban készülnek. Nemrég a cég igazgatója, Pauska Zsolt például agyhalottnak nevezte az összes ellenzéki szavazót egy véleménycikkben, most szerdán pedig Gajdics Ottó, a Magyar Idők főszerkesztője rittyentett egy lesajnáló publicisztikát az összes megyei lapba egyszerre.

A kétharmad biztos birtokában a Fidesz propagandagépezete egy 22 éves egyetemista lány Facebook-on megjelent írásával foglalkozik,

amiben a rideg magyar valóságra világít rá: még egy kávéfőzőt se engedhet meg magának.

Mészáros Luca a választás másnapján írt arról oldalán, hogy bármilyen keveset keres is, édesanyját követve óvónő szeretne lenni, de mivel úgy látja, 120 ezer forintból képtelen lesz megélni, a kivándorláson gondolkodik, mert Budapesten egy szobát sem tud bérelni ennyi pénzből, sőt egy kávéfőzőt sem tudott venni magának. A posztot egy nap alatt 14 ezren osztották meg, aztán törölni volt kénytelen, mert annyian fenyegették.

A kávéfőző nyilván egy szimbólum volt, ezt Luca később el is mondta egy interjúban. Gajdics Ottó  nem értette meg Lucát, nem gondolkozott el a szimbólumon, meg ilyen hülyeségeken. Nem is fenyegetőzött, csak közölte: Lucának és a hozzá hasonlónak tényleg nincs jövője ebben az országban.

Illetve: Luca áldozata a „folyamatosan nyavalygó környezetrombolóknak”, akiknek nincs jövőjük ebben az országban. Gajdics Ottó a fideszes pártpropagandával megüzente az ország felének:

el lehet innen menni. Úgyse fog sikerülni.

És haha. Sőt, gonosz kacajjal: hahahahahahahaaaaa.

Egy 22 éves óvónőnek különben se kéne annyit rinyálnia, csak azért mert nem tud megélni abból a pénzből, amit Magyarország biztosítani képes számára, örülne inkább, hogy lyuk van a seggén.

Gajdics Ottó nem létező gerincéről már korábban sokat írtunk: amikor azt kellett mondania a szintén Mészáros Lőrinc-féle Echo tévében, hogy a kormánynak nincs gondja a menekültekkel, akkor azt mondta, meggyőződéssel. Hogy annak idején a családját vegzálták a kommunisták, ezért most belépett közéjük.

Gajdics Ottó kiváló NERtárs és elvtárs, aki mindig, minden körülmények között fényesre nyalta a horda és különösen Orbán Viktor seggét

és törölte bele a lábát az ellenségbe. Gajdics a láncos kutya tipikus esete, olyan, mint bayerzsóti, csak kicsit kevesebbet kurvaanyázik, viszont legalább nyálat fröcsögve tud üvölteni. Maga mögött a kétharmad túlhatalmával, az ellopott, elsikkasztott ország vagyonával, egy egész propagandagépezettel, a közpénzből kitömött (és ellopott, elfoglalt) médiával Gajdics úgy érezte, hogy az új célpont már nem

  • a migráncsok,
  • Soros György,
  • a libsik,
  • a cigányok,
  • a zsidók,
  • Gyurcsány,
  • vagy ki tudja még, kit neveznek ki ellenségnek, hanem egy 22 éves egyetemista lány.

Ennek a publicisztikának üzenete van:

Maradj a nyájban! Bégess inkább együtt velünk és tűrd, hogy nyúzzanak!  Tűrj, vagy tűnj el! Ne emeld fel a szavad a rendszer ellen, különben ellenség leszel! Ne tűnj ki semmivel! Még a Facebookodat is figyeljük és minden apró ellenállást megtorlunk!

Ezt üzente Orbán rendszere egy magyar fiatalnak, aki szerette volna a jövőjét Magyarországon, óvónőként megalapozni és ezt el merte mondani a világnak.                                                                                                                                    (b1)

Bal-Rad komm: Bizony – bizony! Gajdics mester megértette az idők szavát! “…az új célpont már nema migráncsok, Soros György, a libsik, a cigányok, a zsidók, Gyurcsány, vagy ki tudja még, kit neveznek ki ellenségnek…”

FÖLSOROLTAK MÁR A NER RÉSZEI! Milliárdokért, udvari makkért, tisztes fizetésért, megdolgozott nyugdíjért, közmunkáért, vagy egy zsák krumpliért! ZSEBBEN VANNAK!

De van ez a 22 éves egyetemista lány! Ez a Mészáros Luca. Meg a társai. Ez a lány eltűnődött a jövőjén! Az még csak hagyján! DE LE IS ÍRTA! SOKAN EL IS OLVASTÁK! SŐT…!

Ez a Luca bizony veszélyes! Ez a Luca egyenesen ELLENSÉG! Kész szerencse, hogy SENKI NEM VESZI FIGYELEMBE! Boldog tudatlanságában inkább nyugatra menne! Még jó hogy senki nem beszél neki ARRÓL a korszakról, amikor…

Boldog tudatlanságában legalább komcsi nem akar lenni. Ha elmegy az jó a NER-nek. De ha itthon marad! – ÉS KOMCSIVÁ VÁLIK?! – na az lenne a katasztrófa! Isten ments! Gajdics ha vért izzadna se tudná a Luca – féléknek bemagyarázni…!

Ezért aztán a Gajdics – félék CSAK A KOMCSIKTÓL…-DE AZOKTÓL NAGYON…- RETTEGNEK!

De annyira, hogy akiről FELTÉTELEZIK, hogy azzá lehet, inkább noszogatják: EREDJ! 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Új ellenséget talált a horda!” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Nem fog ez semerre se menni. Beáll valamelyik libsi pártba és jól megél a semmittevésből, miutàn már megismerte az orszàg a nevét. Jól megrendezett színjàték. Pusztuljon a luca!

    1. Sertés. Remélem téged is leöl valaki az utcán mint ahogy egy közönséges disznót szoktak.

      1. urfing, ip-150, rettegett iván, igor ismét itt trollkodik a szeretett ä betűivel 🙂

  2. Ez már a 30-as évek német, náci propagandája, amit hallunk és látunk a kormánytól.
    Nem hittetek nekem, ellenben írtátok ezerrel, hogy libsi meg zsidó “vereskutya”, amikor arról beszéltem (magamnak, legtöbben úgy sem értettétek), hogy a nácizmus egyik ismérve, hogy az általuk eltaposott “gyengéket” teszik meg bűnössé, és miattuk történik mindez a “takarítás”, amit most is szeretnének véghezvinni a Bogár László-féle tanítások hatására. (Ő volt az, aki 2012-ben a kormány Mengele-tervét próbálta lenyomni a torkunkon, amikor is a rokkantakat tették meg hibásnak, mert hiányzott egy vagy több végtagjuk, és hogy “amikor süllyed a hajó, a kapitány nem az öregeket menti először”- ez mindmáig az orbán-kormányok legaljasabb ideológiai támasza).
    Most itt ez a lány: MI BŰNE LEHET EGY 22 ÉVES FIATALNAK?
    Hány évet kell ahhoz élni, hogy valaki hazaáruló legyen?
    Nem lehet, hogy 22 évesen ez kicsit túlzás?
    Orbán hány évesen mondta el Nagy Imre temetésén a hírhedt, pusztulásunkat elindító beszédét? És az mennyire volt hazafias tett?
    Annyiból van igaza ennek a náci fideszes sertésnek, hogy innen valóban el kell menni, és még csak nem is a fidesz miatt, hanem a többi, 3-4 millió szellemi topronggyá züllesztett főemlősök miatt, akikkel egyrészt nem szerencsés egy levegőt szívni, másrészt akik életben tartják szavazatukkal ezt a hordát amelynél sokkal különb faj is kihalt már az evolúció során.
    A teljesség kedvéért: sok embernek kávét venni sem nagyon van pénz, max egy hónapban egyszer.

  3. Egy kicsit is mai ,modern kávéfőző úgy 300-650 euró!
    Az mennyi is!?Ha valamelyik idióta kiszámolja,akkor rájön,hogy az 100 -220 ezer forint kb!
    Igaz,csili-vili,de a kiszolgálása drága,és körülményes!
    De régi kotyogót,vagy egyszerűbbet meg már nem lehet kapni!A gyártók gondoskodtak róla,hogy a lerongyolt dolgozó is csak drága,majdnem megfizethetetlen
    kávéfőzőt,(autót,borotvát,villanyégőt,divatos ruhát,stb.stb) tudjon vásárolni(vagy nem tud!)
    Pedig abból kevesebb darált kávéval erősebb kávé jött le!
    Olcsóbban!

    1. Lehet kapni kotyogót is! Feleségem most vett egyet, mert a régi kotyogó 15 éves volt. Mondtam, hogy mi a fenének kell új, amikor csak gumi gyűrűt meg gumi tömítést kell cserélni. Mindegy ráhagytam.
      Luca nekem aztán jöhet a kávéfőzővel, nem sírom el magam. Utóbb persze bevallotta, hogy csak egy metafora volt. Ügyesen kidumálja a csúsztatást, jó politikus lesz.
      Attól sem hatódom meg, hogy külföldre megy dolgozni. Menjen, ha sok pénzt akar keresni. Én is ezt tettem 21 évesen 1988-ban, le is nyomtam majd egy évtizedet. Azt sajnálom, hogy nem 19 évesen mentem ki, mert 1987 előtt politikai menedékjogot kaptam volna. Szóval nincs új a nap alatt.

  4. Tisztelt realitás ön a sertés 2 ip cimröl.
    Igor Luca Oldalán van.
    Jo a név választás Mészáros Luca Mészáros Lörinc.
    Ez oolyan mint Gyurcsány idejében Orbán Viktor Kolompár Orbán.

    Szakmailag kiválo hátérmunka.

    Gajdocsi ÁmÁtör pojáca.

    A Profi komonikácios aszociácios szavak ismétlése barna csoki szar.
    Mikor 20szor hallod undorral harapsz a finom belga csokiba.

    1. A sertés is vele lenne és addig csapkodnà csalánnal a csiklóját amíg annyi pina levet ejakulál amivel fel tudnà higítani a boràt 1 /3 arányban.
      Tényleg

  5. A lényeg az, hogy új arcot kellett találni a kormányellenes tüntetésekhez, mivel Gyurcsányokkal és momentumokkal meg újgazdag suttyókkal nem mentek eddig semmire,ezért kreálták ezt a profilt. A Lucaszéket. Átlagos körülmények között élő(elvileg) dekoratív nőszemély, a nép jobban tud azonosulni vele. A liberálisok meg maszturbálhatnának rá, de náluk a heteroszex túl konzervatív, azt csak állattal vagy kisgyerekkel szeretik a felvilágosult barátaink.
    Miért is?

    A választás másnapján ír valamit ki a facebookra. Elégedetlen, mint sokan mások. Elmondása szerint nem szokott posztolni. Még hihető. De az a beírás tízezrekhez eljutott? És a média is felkapta?
    A kormányellenes tüntetők is zászlójukra tűzték.
    Vajon véletlen ez mind?

    ÉS az elipógus. kávéfőzőt vehet már 800Ft-ért is.

    röviden

    De ne csodálkozzunk, ha a jövőben megjelenik valamelyik majd a nyári melegfelvonuláson, valamelyik párt díszpéldányaként stb…

    1. Korábban leírtam, amikor az első ellentüntit beharangozták ápr. 14-re, és itt egyesek budapesti majdant vizionáltak. Mondtam akkor, hogy nem tudhatod, milyen új emberek, új arcok jönnek elő, hiába mondjátok most (akkor), hogy az ellenzékben nincs, akit ki lehetne emelni.
      Az van, ahogy én látom, minden forradalmi cselekménynél előbb van a tömeg, utána vannak, akiket a felszínre hoz. Aztán a tömeg átalakul, más lesz a cél, és a résztvevőt sem ugyanazok, mint először. Így ment most is, már nem újraszámolni kell, meg új választás, hanem ahogy megjósoltam, egyetlen fő cél van, az, hogy megint tüntetünk. Ettől féltem, hogy a cél maga a tüntetés lesz.
      Az egész dolog célt tévesztett alapvetően. Magát az orbán rendszert célozta meg, mint eredendő bűnt, pedig az nem a forrás, hanem az okozat. Ezzel lényegében ugyanazt teszik, mint orbánék, akik pld. a rokkantakat tették meg bűnösnek, akik már 15 éve nem dolgoznak, mert hogy rokkantak, ezért meg kell büntetni, és elvenni az ellátásukat, kvázi utcára dobták őket a Mengele-tervvel. A tüntetők nem a szegénység, a szellemi nyomor, a totális sötétség ellen tüntet, hanem konkrét személyek, intézmények ellen, ezzel biztosítva azt, hogy véletlenül se kelljen semmi konkrétat cselekedni a tüntetésen szelfizésen kívül. Azt hiszik, ezzel megvilágosítják Kiss Jóskát, aki szerint a fidesz legalább adott nekik (szegényeknek) egy bözsiutalványt, mert gondolt rájuk – és ráadásul igazuk is volt ott és akkor, ha általában persze tévednek.
      Orbán és rendszere ellen tünetnek, pedig a nyomor ellen kellene, ugyan történt némi előre lépés, mert Márky-Zai (vagy hogyhíjják) már megfogalmazta, hogy a közmédiát kell elsősorban kiszabadítani a kormány kezéből, ami persze az ő értelmezésük szerint azt jelentené, hogy ezután jobbikos-elempés-dékás média lesz majd, szerintük, mert így igazságos, de akkor sem fog tudni senki arról, hogy Kis Jóska mit fog reggelizni a 22 ezer forintból, mondjuk 25-én. Ez senkit nem érdekel Magyarországon, mert számukra ez az emberi maradvány nem létezik. Számukra sem létezik.
      Nekem ez a nagyobb bajom a tüntetéssel.
      Válaszom Sertésnek: tényleg egy náci vagy, sajnos, veletek egyáltalán nem foglalkozik a tünti, mert ők nem tudják, mi az, hogy náci, mert ezek szerint az iskolákban, és talán az egyetemeken nem is tanítják a történelem órákon?

  6. V.kutya szerint:

    2018-04-23 – 06:29
    A probléma tárgya,hogy a “hogyis hijják”-ot a bosszú vezérli mert kihagyták a jóból!
    Végig szenvedtem a “beszédét”; UNIÓ,Európai Egyesült Államok,nyugat kelet felé még véletlenül se!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..