Az USA hazugságai

Szíriai háború

Az amerikai, francia, angol fasizmus terrorbombázása a szokásos hazugságokon alapult. E dicső „civilizált” nagyhatalmak, a nyugati – Európai „értékek” szerinti cselekedtek. Ezen országok múltja és jelene a gyarmatosítók barbársága. Gazdagodásuk jelentős tényezője a világ népeinek kifosztása, megalázása, gyarmatosítása. Ezekre a „civilizált” népekre jellemző a lopás, rablás, fasizmus. Nem tanácsos hátat fordítani nekik, megbízhatatlan emberek lakják ezen országokat.

Ezek a barbár országok akarnak utat mutatni a világnak?
Dr. Bashar Al Jaafari nagykövet úr beszéde az ENSZ-ben a támadás után
2018. 04. 18.
Dr. Bashar Al Jaafari nagykövet úr
A Szíriai Arab Köztársaság állandó ENSZ nagykövete
“A helyzet a Közel-Keleten”
New York
14/4/2018Elnök úr,
Nagyon örvendek, hogy a főtitkár úr ma velünk van ezekben a rendkívül fontos pillanatokban, mind az ENSZ munkájának, mind a történelme szempontjából. A főtitkár úr tegnapi beszédében figyelmeztetett, hogy visszatért a hidegháború. Ez igaz, és mindannyian egyetértünk ennek a mondatnak a tartalmával. Ebből az alkalomból meg kell emlékeznünk arról, hogy ki fogalmazta meg a hidegháború filozófiájának visszatérését. Mindannyian emlékszünk arra, hogy a Szovjetunió összeomlása után, megjelentek azok a filozófiai könyvek ezekben az országokban, amiket Francis Fokuyama írt a “Történelem Vége” címet adva művének, majd követte egy másik amerikai gondolkodó, akit Sámuel Hantingtonnak hívnak, a “Civilizációk Harca” nevű művével. Ez a kettő könyv alapozta meg a hidegháború visszatérését, mert ennek a két könyvnek a fő mondanivalója az volt, hogy: “Világ nemzetei, vagy követitek az amerikai utat, vagy meg fogunk támadni titeket”. Vagy ahogyan azt Amerikában szokás mondani: “My way Or the highway”-t. Így tért vissza a hidegháborús filozófia hangulata. A hazugság uraim semmiben sem segített, a tulajdonosát segíti ki egyszer, de ha az a hazugság ismétlődik, akkor az nyílt titok lesz, és lerántja a leplet az tulajdonosáról.
A francia kollégám az imént említette, hogy Angliával és az Amerikai Egyesült Államokkal együtt hajtottak végre támadást a nemzetközi közösség nevében az én hazám ellen. Ő ezt mondta. Én érdeklődni szeretnék, hogy miféle nemzetközi közösségről beszél a francia nagykövet kollégám? Ő vajon egy tényleg létező nemzetközi közösségről beszél?! A nemzetközi közösség, amit maguk képviselnek, engedélyezte vajon a három ország kormányát, hogy megtámadja a hazámat? Ez a három ország kapott felhatalmazást az ENSZ gyűléstől, hogy végre hajtsa ezt a támadást a hazám ellen?
A három nagykövet kollegám azt állította, hogy vegyi fegyver gyártó központokat támadtak Szíriában. Ők ezt mondták.
Ha ennek a három országnak a kormánya tudja, hogy merre találhatók ezek a központok – amikről azt állítják, hogy lebombázták – akkor miért nem osztották meg ezeket az információkat a Vegyi Fegyver Tilalmi Szervezettel? Miért nem osztották meg ezeket az információkat a Damaszkuszban tartózkodó kutató csapattal, mielőtt megtámadnák az én hazámat? Ez egy kérdés.
Ebből az alkalomból biztosítani szeretnék mindenkinek, hogy szerencsésen megérkezett ma délben a tényeket felderítő kutató csapat, ami a vegyi fegyver tilalmi szervezethez tartozik. Persze ismeretlen okokból késleltették a kutató csapat megérkezését Bejrútból Damaszkuszba egy egész napig, míg meg nem történt a támadás. Mintha valaki tudata volna a csapattal, hogy ne menjenek Damaszkuszba, amíg meg nem történik a támadás. A lényeg az, hogy a kutató csapat ma délben érkezett meg Damaszkuszba és az ő kívánsága szerint egy közös megbeszélést fog tartani ma este hét órakor damaszkuszi időszámítás szerint a szíriai oldallal. A hazám kormánya minden kellő segítséget meg fog adni ennek a delegációnak, hogy sikerrel fejezze be a feladatát.
A tudományos kutatóintézetet Barzében – amit lebombázott a három ország a támadás során, azt kétszer is átvizsgálta egy csapat a vegyi fegyver tilalmi szervezettől. Adtak nekünk róla egy hivatalos bizonyítványt, hogy ebben a kutatóintézetben semmiféle vegyi tevékenység nincsen. Rendben, ha egyszer a vegyi fegyver tilalmi szervezet kutatói benyújtottak tavaly egy hivatalos bizonyítványt, hogy ebben a központban semmiféle vegyi tevékenység nem található, ami nem egyezne a mi kötelezettségeiknek a vegyi fegyver tilalmi szervezet tagjaként, akkor az hogyan egyezne azokkal vádakkal, miszerint a támadások vegyi fegyvert gyártó üzemet céloztak meg?
Az amerikai kolléganő azt mondta, hogy: “a beszéd ideje véget ért tegnap”. De akkor mi itt miért ülünk és élünk, mint diplomaták és nagykövetek az ENSZ gyűlésben? A mi feladatunk az, hogy beszéljünk, a feladatunk az, hogy fényt derítsünk egymásnak arról, ami történik, hogy a nem világos és eltitkolt dolgokra derítsünk fényt. A feladatunk nem az, hogy az ENSZ-hez azért forduljunk, hogy megindokoljunk egy támadást egy vagy két ország ellen, hogyan érhetne véget a beszélgetésnek az ideje?! A beszéd ideje nem fogyhat el a diplomaták számára az ENSZ gyűlésen amennyiben a cél az, hogy az agressziót megakadályozzuk, amennyiben az ENSZ célja a nemzetközi jog szabályzatának és alapjainak betartása.
A francia és a brit kollégák beszéltek egy munkatervről, felhívták az ENSZ államtitkár urat ennek a végrehajtásához mielőtt az ENSZ gyűlés megegyezne ennek kapcsán a szíriai kormánnyal. Én most a kormányom nevében szeretnék egy ellen munkatervet javasolni, amire köteles ma a három agresszor ország válaszolni.
1- Olvassák el az ENSZ egyezményt és fogja fel ésszel ez a három ország a kötelességét a nemzetközi béke és biztonság betartásában, ne fenyegesse, és ne ássa alá a nemzetközi békét és biztonságot.
2- Azonnal állítsa le ez a három ország a támogatását a terrorista szervezeteknek hazabán.
3- Hagyja abba a hazudozást és a tények manipulálását, hogy megmagyarázzák ennek a három országnak a folyamatos agresszióját a hazám, Szíria ellen.
4- Fel kell fognia ennek a három országnak, hogy hét év Szíriára kiszabott terrorista háború után, amit ennek a három országnak a kormánya vív a regionális eszközeivel együtt, az összes rakétájuk, hadflottájuk és repülőjük nem fog minket leállítani arról, hogy a terrorizmusotokkal végezzünk, és nem fogja ezt az akaratot elhatározást megtörni. A szíriai népet nem fogják megakadályozni, hogy a saját politikai jövőjét saját maga írja meg, semmiféle beavatkozás nélkül, bárki által is legyen az. Ígértem önöknek tegnap, hogy nem fogunk kötött kézzel állni bármilyen támadással szemben és a szíriai kormány betartotta ígéretét. El fogom magyarázni önöknek, hogyan tartotta be a szíriai kormány az ígéretét.
Itt engedjék meg, hogy a beszédemet a nemzetközi legitimitáshoz ragaszkodó tagoknak mondjam, azt, hogy a Szíriai Arab Köztársaság a szövetségeseivel és barátaival együtt – akik sokan vannak, válaszolni fognak a jogtalan támadásra, ami ma reggel érte hazámat. Amit viszont én kérek önöktől ma az az, hogy mint diplomaták, mint nagykövetek, önök, akik tartják magukat a nemzetközi legitimitásoz és szabályzathoz, hívják fel az Egyesült Államokat, Angliát és Franciaországot, hogy olvassák el a bizottság rendeleteit, amik az államok szuverenitását, tiszteletben tartását tartalmazzák, és az agresszió alkalmazásának használatát ellenzik a nemzetközi kapcsolatok pályáján. Hátha felfogja ennek a három országnak a kormánya, még ha csak egyszer is azt, hogy a feladata ezen a gyűlésen belül a nemzetközi béke és biztonság megóvása és nem pedig az aláásása. Ahogyan én azt az előbb is mondtam, három példányom van ebből a szabályzatból. Megkérem a bizottságot, hogy adják át ezeknek a delegációknak, hogy okuljanak a törvényeiből a tudatlanság és zsarnokságuk erdeje mélyén.
Elnök úr,
A nemzetközi jog és ENSZ szabályzat törvényeit erőszakosan megsértve, a mai nap hajnalán szombaton 2018, Április 14-én, 3 óra 55 perckor, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország végre hajtott egy agresszor és álnok támadást a Szíriai Arab Köztársaság ellen. A támadás abban nyilvánult meg, hogy 110 rakétát lőttek ki a Szíriai Arab Köztársaság területe irányába, Damaszkuszba, és más szír városokban.
Erre a hatalmas támadásra válaszolva, a Szíriai Arab Köztársaság legitim jogát használta az ENSZ 51-ik anyag alapján az önvédelem és az agresszió megfékezésében. A szíriai légvédelem ellenállt a hármas támadás rakétáinak. Ennek ellenére néhány rakétának sikerült eltalálni az egyik kutatóintézet épületét Damaszkuszban, Barze környéken és Damaszkusz területén kívül is. Ebben a központban oktató intézet található és tudományos laboratóriumok. Szerencsére kizárólag anyagi károk adódtak. A kedves, okos és modern rakéták el lettek térítve az útvonalukról, melyek egy katonai bázist céloztak meg Homs város közelében. Az egyik felrobbanása során 3 civil sérült meg.
Ezeknek az országoknak a kormányai agresszor kijelentések kibocsátásával alapoztak erre a támadásra, magas pozíciókat betöltő politikusaik által. Azt mondják, hogy az egyetlen kifogásuk a Szíriai Arab Hadsereg előrehaladása ellen a terrorista csoportokkal szemben a vegyi fegyver használata. Állításuk szerint. Ezért ezek a terrorista csoportok megrendeztek egy színdarabot, ami szerint vegyi fegyvereket vetettek be Doumában. Hamis tanúkat hívtak és megrendezték az állítólagos tett színhelyét, mint ahogyan azt előzőleg is tettek. Elkészítették az ürügyet, hogy ezt a jogtalan támadást végrehajthassák. Ezt a támadást másképp nem lehet megmagyarázni, mint hogy az eredeti támadó, avagy az USA, Anglia és Franciaország döntött a beavatkozásról, megbosszulva a terrorista karjainak a veszteségét Ghoutában. Megragadom az alkalmat és elmondom azt is, hogy le lettek tartóztatva azok, akik megrendezték a vegyi fegyveres színjátékot Ghoutában. A bűnösök be is vallották, hogy az egész filmet megrendezték az elejétől a végéig. A filmet oda tudjuk adni, amennyiben az elnökség szeretné.
Fel szeretném hívni a figyelmüket arra, tisztelt nemzetközi legitimitást és szabályzatot betartó kollégák, hogy a jogtalan támadás új üzenetet továbbított a terroristáknak, ami arra utal, hogy használjanak bátran vegyi fegyvert a jövővbe, nemcsak a szíriai civilek ellen, hanem a további bűntetteikben is, amik más országokat fognak elérni. 146 levélben figyelmeztettük önöket, hogy terveik vannak a terrorista csoportoknak, ami alapján vegyi fegyvert fognak bevetni Szíriában.146 levél a kezükben és a Főtitkárság hozzáférése alatt. Ma néhányan megint próbálják feltalálni a kereket és megtudni az angyalok nemét.
Nagyon jól tudják uraim azt, hogy ez a támadás, összhangban volt a vegyi fegyver tilalmi szervezet kutatócsoportjának érkezésével Szíriába, hazám kormányának kérésére, hogy kiderítsék mi volt ez az állítólagos vegyi fegyver Doumában. Természetes eredményeként, amit a támadók üzentek az önök és az egész világ számára az az, hogy semmibe sem veszik az önök ENSZ tagságát és nem is akarnak egy átlátható és szakmai vizsgálatot, hanem azon dolgoznak inkább, hogy a küldöttség munkáját megakadályozzák. Pont úgy, ahogyan történt hat évvel ezelőtt 2013-ban Dr. Selestrommal, amikor útján volt Damaszkuszból Khan Al-Asal-ba, mint ahogyan azt egy előző nyilatkozatomban elmagyaráztam.
A támadás, ami történt ma, nem csak a hazám Szíria ellen szólt, hanem egy támadás volt az ENSZ, az Egyezmény ellen. Támadás a nemzetközi törvény ellen. Támadás 193 tagállam ellen itt a gyűlésben.
Washington, London és Párizs törekvése, hogy megbuktassa a nemzetközi kutató delegációk munkáját, egy jellegzetes folyamatos irányzat, annak ellenére, hogy ezek mindig kihangsúlyozzák a támogatásukat minden hasonló kutató csapatnak, miközben politikai nyomást és zsarolást végez a zárt szobák falain belül, az ENSZ gyűlésen semmibe véve az alapelveket, amiért ezt a tanácsot megalapították. Emlékezzünk vissza azokra a kutatócsapatokra, amik foglalkoztak Líbiával, Irakkal, Jugoszláviával és Afrikával. Egyetlen egy felderítő csapat munkája sem sikerülhet, amíg politikai zsarolás és nyomás alá van téve. Nem sikerülhet.
A három támadó országnak mondom: ti vádlók, kétszínűnek vagytok és hazugok. Karrierként űzitek minden olyan nemzetközi munka megbuktatását, ami nem szolgálja az érdekeiteket. Folyamatosan – amióta csak ez a nemzetközi szervezet meg lett alapítva – kihasználjátok az összes nemzetközi kutató csapat munkáját vagy megbuktatjátok. A felderítő delegációk történelme Irakban, Jugoszláviában, Líbiában, Afrikában és Szíriában tanúsítja azt, hogy mást mondtok, mint amit tesztek. Ennek a gyűlésének az összes napirendjét kihasználtátok, hogy eltérítsétek a szerepétől a nemzetközi béke és biztonság megóvásától. A ti saját agresszor, gyarmatosító, beavatkozó politikátok szolgálatába alkalmaztátok.
A főcím tegnap este az amerikai és nyugati médiumokban a hazugság és csalás gyakorlása volt egy előre készített média kampányban, aminek a célja egy hamis győzelem dicsérete, amiről nagyon jól tudják, hogy hazugság, miközben ez a három kormány a támadását hajtotta éppen végre a hazám Szíria ellen, és miközben a hazám légvédelme ellenállt ezeknek a rakétáknak tiszteletre méltó módon. Miközben a légvédelmünk kilőtte vagy eltérítette a rakétáikat a céljaik eléréséről, az amerikai hadügyminiszter és vele együtt az amerikai agresszor vezérkari vezetője a színpadon álltak egy bámulatos hazug és manipuláló színházi jelenetben – ahogyan azt önök mind látták – ott álltak képtelenül válaszolni olyan racionális kérdésekre, amikre a közvélemény választ várt. Én személyesen, több millió más emberrel együtt, őszinte szánalmat éreztem irántuk. Szántam őket, ahogyan ott álltak, mint két bukott diák ismételgetve olyan üres mondatokat, amik nem válaszolták meg az újságíró kérdéseit, aki jogosan kérdezte azt, hogy mi történt volna a sok civilekkel, ha megsemmisítenek egy állítólagos vegyi fegyver raktárat és a vegyi fegyver elszabadul a levegőben? Nincs válasz! Annak az újságírónőnek a kérdésére sem tudtak ketten válaszolni, idézem: “Tegnap még nem volt bizonyítékuk arról, hogy vegyi fegyvert használtak volna tényleg Doumában, hogyan tudták meg nehány óra alatt, és mi változott annyi idő alatt, hogyan változtatta meg így a véleményét?”. A válasza az volt, hogy kapott egy megerősítést a titkosszolgálattól.
A Szíriai Arab Köztársaság elítéli teljes mértékben ezt a hármas amerikai, brit, francia támadást. Ez a támadás megint bizonyítja, hogy a három támadó ország semmibe veszi a nemzetek legitimitását, amiről hosszasan szokott beszélni irgalmatlan hazug módon. Ez bizonyítja a három támadó ország egyedüli hitét az dzsungel erőviszonyaiban, és az erő logikájában, mikor ők állandó tagok abban a szervezetben, ami törekedne a nemzetközi béke és biztonság megóvásában és tiltaná az agresszor támadások megtörténését az egyezmény szabályai és céljai szerint.
A Szíriai Arab Köztársaság undorát fejez ki a katari shejkség szánalmas álláspontja iránt, ami támogatta a nyugati hármas támadást Szíria ellen, miután engedték a támadó tüzeket kiindulni az amerikai Aidid támaszpontról Katarban. Nem meglepő a Katar shejkség fiúkáitól az ilyen álláspont. Ők azok, akik mindenféle támogatást nyújtottak a terrorista bandáknak a muszlim testvériségen belül és kívül, hogy a stabilizációt megrázza az arab világ országaiban, főleg Szíriában.
A Szíriai Arab Köztársaság felkéri a nemzetközi közösséget – ha létezik olyan, ma hallottunk egy új fogalmazást, hogy mi az a nemzetközi közösség – és az ENSZ biztonsági gyűlést, hogy szigorúan ítéljék el ezt a támadást, ami nem juttat másra, mint a feszültségek fokozása a régióban és a világban az égész nemzetközi békét és biztonságot fenyegetve.
Tisztelt nemzetközi legitimitáshoz ragaszkodó urak, felhívom önöket, hogy képzeljék el azt a képzeletbeli gyűlést, amin az Amerikai Nemzetbiztonsági Gyűlés döntött Szíria megtámadásáról tegnap. Én másképp nem bírom elképzelni őket, mint mondják egymásnak, hogy „ semmi jogi alapunk nincsen arra, hogy egy katonai csapást mérjünk Szíriára. Bizonyítékunk sincs rá, hogy vegyi támadás történt Douma városában, de felejtsük el mindezt, hisz nekünk sohasem kellett ilyen ürügy semelyik katonai akciónkhoz, hogy vissza forduljunk a nemzetközi legitimitáshoz, vagy bármi jogi ürügyhöz. Mondják továbbá egymásnak, ahogy azt én elképzelem:” Ez a katonai csapás kötelező számunka és a szövetségeseink számára, hogy elterelhessük a világ figyelmét a politikai elitünkről és azoknak a botrányaikról. A korrupció rendszere az Arab-Öbölben fizesse ki a számláját ennek a támadásnak, de az mindennél fontosabb, hogy védjük meg a terrorizmust, aminek a felügyeletén évek óta dolgoznunk Szíriában.”
Köszönöm elnök úr,
Orientalista.hu – Siroi Isi, Szíriai HírekSaLa

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Az USA hazugságai” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Szép beszéd. Helyes is.

    Az egyetemen azt tanultam,hogy : ” A jog egyenlő az erősebb akaratával ” !!!!

    Ez a lényeg. Ahol az erő, ott az ” igazság ” . A nagykövet úr sajnos semmit sem ért el beszédével. Annál többet az orosz légvédelmi rakétákkal.

    1. A szövegének a tartalmával teljesen egyetértek t.echnaton. A hozzászólása tömöt, de az valóságot tükrözi ! Az ENSZ az már csak egy ugyan olyan ROZZANT AKOL, ugyan úgy leszerepelt mint az anno NEMZEREK SZÖVETSÉGE vagy talán helyesebe a NEMZET SZÖVETSÉG. Melyik a helyes kifejezés ?

  2. Vannak dolgok, melyek egyértelműek, akár milyen média-dömping, és aljas hazugsággal akarják azt ellehetetleníteni azok, akik valamilyen mondvacsinált érdekből okozták.

    A világunkban egy értelmes rend szerint kellene ezeket a bizonyos érdekeket felismerni, és harcolni ellene akár az ENSZ keretein belül, hathatósan…

    Megérett már az emberiség egy olyan elven működő, általános, igazságos rendszer kiépítésére, ahol az érdekek nem egyénekhez, kis csoportokhoz hanem az egyes emberekhez köthető törekvések mentén valósul meg, hívják ezt a környezetet bárminek IS !

  3. Vagy a fordítás pocsék, vagy a nagykövet úr úgy panaszkodik mint egy ovis kislány amikor kiverik a kezéből az uzsonnáját.
    Mindamellett hogy igaza van, semmi erő nincs a szavaiban. Ha annyira biztosak az igazukban, miért nem mernek-tudnak bátrabban kiállni az önjelölt világrendőrök ellen?

  4. Határozott, racionális elemzéseken alapuló, bizonyított beszéd. Sajnos, a jog a mindenkori
    uralkodó osztály, ( fináncoligarchák) írásban foglalt akarata. Népi változata: az erősebb
    kutya b….k! A Szíriai nép sokat szenvedett, sokan áldozatul estek a nyugatiak által kirob-
    bantott vallásháborúnak, kb. 11 millióan elhagyták otthonukat, mindez nem hatja meg a vi-
    lág urainak önmagukat kikiáltó burzsoáziát. Mert a vallásháború burka alatt, az olaj- és föld-
    gázmezők feletti hatalomért ölik az ártatlan emberek százezreit, FIZETETT ZSOLDOSOKKAL,
    Szíriában és Ukrajnában, és még néhány helyen a földön. A gonoszok még büntetlenül ölik az az ártatlanokat. Mikor lesz már vége, mikor lesz már VILÁGBÉKE ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.