Szemétdombra minddel!

LMP-botrány: SRB búcsúzóul Szél Bernadett közpénzből létrehozott ruhatáráról ír

A furcsaságokban gazdag magyar politikai életben is feltűnést keltő Facebook-posztttal búcsúzik a politikától Sallai Róbert Benedek, az LMP korábbi országgyűlési képviselője, aki ellen a minap fegyelmi eljárás indult, miután nekiment Hadházy Ákos leköszönő társelnöknek.

A részletszegénynek nem mondható szövegben előbb saját politikai megpróbáltatásait sorolja. Mondták őt bocskaija miatt nácinak, aztán 3 millió hektáros nagygazdának, most meg agresszornak tartják. A tájelemekkel (búbos bankák, sárga billegetők) kísért természetleírást követően rátér arra, már régen bejelentette, hogy megy, mert ezzel az álszent, képmutató világgal nincs dolga.

Az incidens kapcsán megjegyezi:

Hadházy játssza a felrúgott focistát, majd délután már tüntetésen tetszeleg, mert mit számít neki bármi, ha szerepelhet? A politikai közéletet uralják az érték nélküli primadonnák, valós ügyeket nem képviselő exhibicionisták és jól tudom: nem tartozom közéjük, nincs köztük helyem.

Aztán leszögezi, nem ütötte meg Hadházyt, felháborodása pedig jogos, mert fillérekért árulják az LMP minden alapelvét. A távozó társelnök tehát szimulált, csak azért, hogy szerepelhessen.

SRB kiosztja Szél Bernadett elnököt is, akin állítása szerint többször is számon kérte

a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat, a 20 milliós őt ünneplő nagygyűlést.

Írását azzal zárja, ahonnan e sorokat írom, messze van Hadházy, Orbán, Gyurcsány a főváros, és csak a reménye van, négy gyermek apjaként: hogy lehet más a politika.

(24.hu)

Bal-Rad komm: “…a közpénzből létrehozott ruhatárát, a százezres fodrászszámlákat…”

-Hát igen!

Ugyanakkor Sallait meg döbrögista oligarchaként emlegetik egykori pártjában.

Hát igen!

Ha EGYSZER akadna valaki, aki képes lenne leltárt készíteni az elmúlt 28 év csak “demokrácia-kellék” kiadásairól… – már annak eredménye láttán forradalomnak kéne végigsöpörnie az országon. Kész szerencse, hogy ilyen apróságoknak még csak a megbecsülésére sem vállalkozik senki.

Talán elérkezett az ideje annak, hogy ki merjük jelenteni: Döbrögisztán TELJES POLITIKAI KÍNÁLATA LEVITÉZLETT, ÉS A SZEMÉTDOMBRA VALÓ! Talán nem is elsősorban a szabó meg borbélyszámlák miatt!

MINDEGYIK!

Csakhát sajnos Döbrögisztán is egy szemétdomb! Az EU hátsó udvarában.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Szemétdombra minddel!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. És ezek mind beülnek a parlamentbe, esküt tesznek és felveszik a tiszteletdíjukat. Megkapják az állami támogatást, és szépen szidják a kormányt, de más érdemi lépést nem tesznek, majd 3,5 év múlva eljátsszák a ki kivel fogjon össze, ki kinek a javára lépjen vissza. A sok idióta megvezetett tüntikézőnek nem hetente kellene a várost akadályozni a normális életében, nem utána éjjelente a villamost megállítani és telehányni az oktogont, hanem elzavarni az összes ellenzékit a fenébe és követelni egy új ellenzéket. A nép adva van. Adott 2,8 millió fideszes, és 2,8 millió ellenzéki. Igaz az utóbbi többféle irányultságú de ha két-három új alakulat születne, eltolódhatna az arány 2,5-3,1 millió irányába, lenne alternatíva és kínálat. Ha az új erők összeszednék a szavazatokat akkor simán vagy koalícióban vagy technikai koalícióban (egyik kormányoz kettő támogatja kívülről) lebonthatnák a lebontani valót és lehetne egy új kezdet. Sajnos ezek a tüntikézők azt sem tudják miért tüntetnek, ki mellett állnak. Ellenzék takarodj! Új ellenzéket! Ilyen jelszavakkal lehetne kezdeni valamit nem vonákkal, gyurcsányokkal vonulgatni szombatonként.

    1. Ezt a Fidesz vezényli?
      Hogy?
      Minnden ellenzéki pártban ott a Fidesz embere,és szalámiz.
      Jönn egy karakter az LMP-be azonnal jelenti a fidesz embere,és leszalámizzák.

      Ha jogyerek akkor jutalmazzák,álfideszes ellenzéki akkor a fia állástkap a Pestisrácoknál,
      mint Thürmer Gyula. Konok fejü makacs akkor lelövik az apját mint Györkösnek.
      A Fasiszták Hitler ota igydolgoznak.

      1. Én Orbán Viktor Jutalmazom Thürmer Gyulát mert jo csicskám.
        Én Orbán Viktor megbüntetem Györköst Ádler rokonát,mert nem fogad szot nekem.

        A Vezér én vagyok.
        Vagy velem ,vagy véged.
        Sieg Hej
        Sieg HEJ
        SEig hej.

        Éljen a magyar Fasizmus,élén a vezérrel.
        Irányellv a gyülölet.
        A Gyülölendö csoportot mindig a vezér jelöliki.

        Tisztelt fasizsta hiveim: A migráns mantrát befejezük az uj ellenségeink a tényfeltáro ujságirok.
        Gyülöjétek a tényfeltáro ujságirokat,mert Soros emberei hazaárulok.

  2. Szemet szúrt egy megállapítás: Bocskaija miatt nácizták…
    Ez egy undorító és kirekesztő szokás, ami valamiért csak itt, kishazánkban terjedt el. Ha valaki hagyományőrző viseletben van, tiszteli a múltat, akkor már csak náci lehet. Más országokban megbecsülés övezi azt aki törődik a nemzet múltjával és értékeivel. Máshol Hazafinak mondják, nálunk nácinak.

  3. Nagyon nehezen döntöttem el, hogy a kormánypártra, vagy ellenzéki párta szavazzak-e.
    Gyakorlatilag 2004.-től Jobbik szimpatizáns voltam, a mozgalmi szinten a Magyar Gárda miatt, a párt szintjén az akkor néppártibb(szélsőbalostól kezdve a balközépig, jobbközépen át a szélsőjobbig mindenféle, de minőségi tagjai és pártolói, valamint példaképei és elődei voltak a pártnak, vagy csak úgy látszott, vagy mára elhalványult az emlékük és elvesztett a befolyásoló hatásuk) párt miatt. A Gárda elárulása után gyanúsan tekintettem már rájuk, de mivel Isten nem használta fel azt egy “Joan of D Arc” féle nemzetmentésre, és nem avatkozott közbe értük(ez azért nem teljesen egy katolikus királyi nemzeti hadsereg), így azt mondtam, hát legyen így. Szima Judit elárulása is gyomorforgató volt, de a kaput a Simicskával való lepaktálás jelentette, és nem annyira az LMP, hanem=mint inkább a Momentum felvállalása, mint lehetséges partner. A párt szellemiségelvűből materialista lett, és nem látom, hogy ez változhat-e a jövőben, de egyre inkább a konformizálódást látom, amit útálok és elutasítok. Már most a szemétdombon vannak.

    A folyamatos devalválódás, a sötét korszak mindent, őket is felőröl.

    https://www.youtube.com/watch?v=c8qrwON1-zE

    Mi felragyogtatnánk a Napot, de ezt Isten magának tartja fenn.

    1. A Horthy korszak emberanyaga, a szocializmus nemzeti ellenzéke, a szocializmus nemzeti büszkeségei-nemzeti kincseink-nagyjaink, és az őket átható nemzeti és közösségi szellemiség:
      Bessenyei Ferenc, Kállai Ferenc, Sinkovits Imre, Soós Imre, stb.
      Csurka István, Gyarmati Dezső, Fekete Gyula, Bíró Zoltán, Pongrátz Gergely, Rácz Sándor, Molnár Tamás és az Inconnu, Balczó Mátyás, népiek, 56.-osok, népi balosok, nemzetiek.

      Ekrem Kemál György, Toroczkai László és a HVIM, szélsőjobb, nemzetiek.

      Károly király, Prohászka Ottokár, Gömbös Gyula és Bajcsy-Zsilinszky Endre, Zadravecz István, József Attila, Németh László, stb, stb, stb. A Horthy korszak aktív szereplői. De korábbról is: Árpád fejedelem, Árpád-házi Szent László király, Nagy Lajos király, Hunyadi János és Szilágyi Mihály, Hunyadi Mátyás király, Zrínyi Miklós és Dobó István, Rákóczi Ferenc, stb.

      Eperjes Károly, Dörner György, stb, a rendszerváltozás utáni támpontok.

      Egy lobogó szellemiség, amit a Jobbikkal azonosítottunk, vagy tőle vártuk a feltámasztását. Hiú reményeket tápláltunk. A nemzeti szellemiség feltámadását, az átlag felemelkedését, és új kiválóságokat, a normalitás visszatérését, felívelést és kiemelkedést a válságból, új aranykort.

      Egy konzervatív értékrendet, ami sokáig ellenzékben volt, hirtelen be akart tölteni a sötétség, a folyamatos pusztulás, erre való reakcióként, egyfajta esszenciális megjelenítés után, mint egy napkitörés, hirtelen kifogyott, és a helyén maradt tátongó űrre csodálkozni. Vajon Simicska pénze betölti-e ezt az űrt? Vagy az ezt megsemmisíteni akarókkal való taktikai szövetség betölti-e ezt az űrt? Akikben nincs fény, hozhatnak, adhatnak-e fényt? Bennetek ragyog-e még, vagy csak a helye füstölög?

      Mi a baj? Mi a válság? Hogyan kelj fel? Feltétlenül megfulladunk a Fidesz alatt?
      Mi teremtette a magyar nemzetet, mi emelte ki, mi irányította, mi vezérelte, mi jellemezte, amit meg kéne jeleníteni, ami felemel, ami uralomba emel? Emeld fel a a porból és hevítsd azt a fehér-izzásig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.