Londonban hej…

Szergej Lavrovnak tegnap alighanem túlóráznia kellett. Moszkvai irodácskájának parkolójában csúcsforgalmat bonyolítottak le a nyugati “partnerek” nagyköveteinek autói.

A Szkripal – ügyből komoly balhét volt képes osszekotlani May Rézi. Aki hirtelen össze is barkácsolt egy Nyugati Szent Dacszövetséget a’ zoroszok ellen, és elindította az egész nyugati világra kiterjedő kitiltási lavinát.

Oroszország válaszlépésként az első kanyarban hatvan amerikai diplomatát kiutasított, és bezáratta az USA szentpétervári konzulátusát. Ezzel párhuzamosan a Rézi – féle marhaságnak fülültetett szövetségi tagországok diplomáciai gárdája is ritkul. Orosz követelésre.

Ezt bonyolította tegnap Szergej Lavrov, avégből volt a nagy sürgés – forgás az orosz KüM környékén.

A Szkripal – ügy hálójába egyre inkább belegabalyodó London pedig újabb kétségbeesett állapotdurvító lépést tett.

Minden indoklás nélkül átkutatták a brit hatóságok pénteken Londonban az Aeroflot orosz állami légitársaság egyik repülőgépét.

Vitalij Mitrofanov, a repülőgép parancsnoka elmondra, hogy tudakolódására, miszerint mi után kutakodnak? – az a választ kapta, hogy “tiltott holmit.” (Egy “területen kívüli térségben” tartózkodó orosz repülőgépről beszélünk.) A cécó mintegy negyedórát tartott, és jegyzőkönyv meg lelet nélkül zárult.

Marija Zaharova külügyi szóvivő provokációnak nevezve a történteket, s jelezte, hogy a brit hatóságok nem mondták meg, mit keresnek. A nagykövetség jegyzéket küldött a brit külügyminisztériumba, amelyben magyarázatot követel az incidensre.

May Rézinek viszont semmi sem elég. A The Telegraf nevű brit újság saját értesüléseire hivatkozva arról számolt be, hogy az ostoba brit tyúk a londoni orosz kereskedelmi képviselet bezárását tervezi.

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Londonban hej…” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Nem ideggyenge!!Agyatlan!
    Vagy jól indított, pofátlan ,háttérhatalmi provokátor!

    1. Inkább a második, egy arc az arctalanok előtt. Megpróbálnak fogást találni Kínán, Oroszországon, Iránon és Észak Koreán, melyik lehet a leggyengébb láncszám, vagy hol lehet a lavinát elindítani..de eddig mindig tudott ez a négy ország összezárni vagy meglepőt lépni…és kellő önmérsékletet is..de kétségtelen, hogy a helyzet rosszabbodik..

      1. Nemo Kapitány! Tisztelettel jelentem egyetértek veled. Háborút akarnak kiprvokálni, eddig még nem sekerült. Minden nap nagyon drága addig míg béke van.

  2. Már ennyire be vannak s…..va, hogy ilyen arcátlanságokra vetemednek, a protokoll minden előírását – amire épp az angolok annyira kényesek – megszegve, nem törődve annak várható (!) következményeivel ?!

    Ez a miniszterelnök politikai végén már annyira kétségbe esett, hogy a legváratlanabb hibákat véti, hiszen az nyilvánvaló, hogy mindkét (!) esetben benne van a ‘ keze ‘- engedélye !

    Nehéz egy végagóniát érző kapitalista-rendszer tetteit kiszámítani, de félelmetes történéseket produkál az utóbbi napokban…. IS !

    Ilyenkor van legnagyobb szükség a normális rendszerek hidegvérének megtartására, minden lehetséges válasz megfontolására – az emberiség érdekében !

  3. Most nagy a pofája Rézikének, mert jön a tavasz … bezzeg télen kellett neki(k) az orsoz LNG, hogy be ne fagyjon a seggük. Azért valaki szólhatna neki, hogy az év vége felé megint beeshet némi hidegfront / akkor majd az amerókáktól fog vásárolni? … akik szintén az oroszoktól vették az anyagot? Újabb bizonyíték arra, hogy a “nagy nyugati demokráciákban” csak elmeroggyant, agybeteg politikusok kerülhetnek fel a csúcsra.

    Amúgy érthető a hisztije, mivel megbukott a nagy terv, mivel Szkripal lánya már jobban van és gyógyul (a May által emlegetett orosz idegméregnél ez kizárt / az maximum 3 napon belül halálos, vagy agyhalott idiótát csinál a mérgezettből – ezek szerint mégse azzal követték el a merényletet? Nocsak, nocsak Rézike … pofára estél, ugye?).

  4. Én most sem tudom mi az igazság ! Ami tény,hogy pár éve Londobban az orosz titkosszolgálat – ez bizonyított – megmérgezte Litvinyenko ugyancsak volt titkosszolgáját. Ezek után érthető az angolok idegessége !
    Az persze gyanús,hogy nem működnek együtt az oroszokkal !
    Sajnos az oroszoknak is leépülhetett a hírszerzése – lehet pont Szkripal miatt ? – mert az akcióról nem tudtak semmit, nem is voltak rá felkészülve.
    Szokás szerint majd évtizedek múlva kiderül, mi is történt !

    Admin:

    Litvinyenko apja a napokban nyilatkozott OLASZORSZÁGBAN! Érdekes dolgokat mondott!

    1. Ezek a ‘ mérgezési ügyek ‘ kriminális körülmények közt történtek, és egyrtelműen egyikre sincs bizonyíték.

      A jelenlegi ügyben nagyon sántít minden az oroszok ellen felhozott rágalom, még az érdek sem bizonyítható ellenük. Míg ugyanezt az angolok ellen nem mondhatjuk.

      Az első (?) esetben pedig még az apa IS kétségét fejezte ki, sőt más elkövetőre célzott az ominózus olasz interjuban IS !

    2. Admin ! Nem tudom mit mondott Litvinyenko apja – érdekelne ! – az is érdekes,hogy az apja Olaszországban van – vajon miért ? – !
      Litvinyenko egyértelműen Putyint jelölte meg, mint aki jóváhagyta a gyilkosságot. Akit érdekel követheti az ügyet, az angolok nagy erőkkel, korszerű eszközökkel megállapították a gyilkosok útvonalát és minden szükségeset. Kérték is a kiadatásukat, persze Oroszország nem adta ki őket, egyikük jelenleg is képviselő !
      Az akció nagyon gagyi, kezdő szintű volt ! Szkripal – ha Oroszország a tettes – már profi munka !
      Sok ok lehet – provokációtól kezdve egészen addig,hogy a többi potenciális áruló ne érezze magát biztonságban !

  5. Persze, megy az arcoskodás, filmfelvételekből kivágott pillanatképek. Nagy ma már a technika, és működik a copy-paste is, jó 20 évvel a magyarországi indulása után ide is elért. Végre.
    Csakhogy:
    Én valamiért nem féltem az angolokat.
    Megint nő a főnök, és ez a világnak nem sok jót jelent. Már, ha valakinek a maradék agysejtje emlékezni bír a vaslédire. Nem átallott megtámadni Argentínát, ott, a saját országa melletti tengeren, és csúfos vereséget mért rájuk. Csak mert erősködni próbáltak az angolokkal.
    Tapasztalatom – pontosabban az eddig tanultak szerint – az angolokat nehéz legyőzni, és többnyire rosszul jár, aki ujjat húz velük.
    Aztán.
    Van több százezer magyar túszuk. Már, ha valaki olvasni is szokott, nem csak kommentelni, jobb ha tudja, hogy a magyarok legnagyobb országon kívüli közössége ott van éppen, és senki ne dőljön be az orgángeciék propagandjának, hogy csőstül jönnek haza a nagy semmire, illetve, nem a semmire, hanem a fenyegetésre.
    Az pedig, hogy egy tőlünk több ezer km-re lévő országban VALÓJÁBAN mi történt, nincs ember, aki megmondja, főleg nem így, “oldalak” mentén kommentálva. Ez számomra a jereváni rádió szintje.

    1. az igazmondásod is a jereváni rádió szintjén van.
      A franciák jól kiverték az angolokat, talán egy lány, Jean Dark neve ismerős.
      A legtöbb magyar németországban van. A te származásodddal megeggyezők közül vannak a legtöbben angliában.

  6. Litvinyenko apja azt nyilatkozta,hogy nem az oroszok mérgezték meg a fiát!!
    Szerintem az is csak olyan provo volt,mint most Szkripal-ügy,az angolok keze könyékig benne van abban is!Az egyik lapban olvastam,hogy először gyomorrontásra gyanakodtak,minden kontrollt elvégeztek,mérgezésről szó sem volt,aztán egyszer csak elkezdtek az angol titkosszolgák szorgoskodni Litvinyenko körül,aztán egyszer csak megjelent a poloniummal történt mérgezés gyanúja,majd a bizonyítása!
    Még korábban ,jóval korábban ,szerintem,a Trockij -féle gyilkosságban is ez történt!Sztálinnak nem volt érdeke már Trockij meggyilkolása,sokkal inkább szükség volt a szovjet”birodalom”,és Sztálin démonizálására!
    éppen,mint most!
    Miért is lett volna más a Nyugat akkor,mint manapság!Ha más lett volna,akkor ma nagy-nagy békében,jólétben élnénk!!

  7. A Szkripal-ügy megoldódni látszik!
    Admin Szíria cikkében benne van,hogy Rézy cirkuszolásával egyidőben Kelet_Ghutában felszámolta a szír hadsereg a dzsihádisták támaszpontját,ahol nem kis meglepetésre( talán nem is volt az!!) angol SAS-tiszteket találtak,USA,,és izraelieket is,akiknek a feladata volt,hogy a dzsihadista tüzérségének tűzvezetését koordinálják,amely Damaszkusz ellen irányult!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..