Protokoll

Vizsgálat nélkül hazaküldték a kórházból, meghalt

Vérmérgezés-gyanújával küldött be a Honvédkórház sürgősségi osztályára egy idős beteget a háziorvosa, azonban az asszonyt hazaküldték – számolt be az RTL Klub Híradója. A kórházban azt mondták, hogy szakmaiatlan volt a beutalás.

A nő állapota rohamosan romlott, ébreszthetetlenné vált, és amikor másodszor bekerült a kórházba, már nem tudtak segíteni rajta. Ekkor már beigazolódott a vérmérgezés. A háziorvos levelet írt a kórháznak, amelyben azt kérte, hogy vizsgálják ki, megfelelően látták-e el a betegét.

A kórház elutasította a háziorvos kérését, azt írták, hogy az orvosnak nincs joga betekinteni a dokumentációba és így nem is tartják indokoltnak a vizsgálatot.

(24.hu)

Bal-Rad komm: Döbrögisztáni matek. Időskorú ehalálozása = megtakarítás a nyugdíjfolyósítónak, megtakarítás a “közegészségügynek”, ÁFA-bevétel a temetkezőtől a költségvetésnek.

Racionális eljárás.

A háziorvos pedig része a protokollnak. Ne buzgólkodjon, ne kíváncsiskodjon!

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“Protokoll” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. ezt a hatalomból való kibeszélés embertelenségét nem lehet pénzel megváltoztatni. Törvény kéne kötelezze az összes beteggel foglalkozót, hogy köteles vizsgálatot indítani és ügyfél, minden sajtós és hozzátartozó ,és addigi kezelő orvosa is. Aki ennek nem tesz eleget minimum öt év börtön.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..