A Munkáspárt jobb ha elsunnyog a balfélen!

Nagy buli volt a DK kampánynyitóján: volt élőben előadott kampánydal, Csepregi Éva minikoncert, Sas kabaréra hajazó vicceskedések, kizárólag El Qro tegnapi bevonulására készített kisfilm, amelyben Fletot a többi között Dr. House, Kevin és John McClane hívja, miközben a kocsi rádióján a “Feri segíteni kell” csendül fel.

A döbrögista horda sápadozhat az irigységtől.

Majd jött “A BESZÉD”! El Qro beszéde, amelyben tolvajozta Döbrögit és azt mondta, Döbrögi és a veje bűntársak.

A család magánügy ugyan, de itt bűntársakról van szó.” Orbán apja, testvére is bűntárs, ahogy a “nemzet veje is” az. A Jó Pénztáros Lőrinc Komáról nem is beszélt.

“Orbán tolvaj” – rikkantotta mégegyszer Fletó, hogy hallgatósága végképp meggyőződjön kiről is beszél.

12 óra 12 intézkedés

A DK-val ellentétben a Fidesznek nincs programja, szerinte nem merik most azt mondani, hogy folytatják, mert akkor elkergetnék őket. Mikor felhozza, hogy vasárnap évértékelőt tart a miniszterelnök, volt, aki fölpezsdült, talán arra számított, Gyurcsány tüntetni hív. De nem ezt tette, azt mondta csak, javasolja a Fidesznek legyen kicsit hosszabb a programja, mint 4 éve, mondják azt, hogy “nem folytatjuk.”

Kormányváltás esetén az első 12 órára a következő 12 intézkedést tervezi:

– reggel 9-kor az új miniszterelnök azt mondja, eltávolítjuk a legfőbb ügyészt hivatalából – erre tomboló taps a válasz. “Látom, szeretitek a Polt Pétert, meg is érdemli” – reflekál. Majd levelet ír a miniszterelnök Brüsszelnek, hogy az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

– 10-kor bejelentik: a költségvetés átcsoportosításával 1,5-szeresére emelik az orvosok, ápolók bérét, MRI és CT berendezések számát növelik.
választójogi törvény módosítását benyújtják, hogy ne szavazzon itt, aki nem élt Magyarországon

– délben – “miközben a harangszóval együtt hallani próbáljuk az Úr és sokszázezer magyar követelését” – új bérmegállapodást kezdenek, hogy a minimálbér érje el a létminimumot. Dolgozók bére folyamatosan növekedjen.

– az ukránokkal kötött megállapodást megszüntetik, az ukrán nyugdíjbiznisszel együtt.(Itt mondjuk aprócska tárgyi tévedésbe esettEl Qro, de hát ez legyen a legkisebb bibi.)

– 14 órakor, mielőtt a nyugdíjasok ebéd után lepihennének, a kormány tájékoztatja őket, hogy döntenek a nyugdíjkorrekcióról, a nyugdíj értékállóságát biztosítják, szolgálati nyugdíjasok státuszát és védelmét helyreállítják.

– zár alá veszik a fideszes oligarchák vagyonát, amiből kárpótlási alapot hoznak létre – mondja Gyurcsány, és eddig ez tetszik a legjobban a küldötteknek.

– 16 órakor a gyerekek hazamennek az iskolából, őket egy üzenet várja a kormányfőtől – aki tudja használni a gépet, a mostanival ellentétben – törvényben rögzítik a nethozzáférés jogát, ingyenessé teszik az alapvető internetszolgálatást.

– 17 órakor azt mondja a gyerekeknek, hogy a köznevelési törvény megváltozik, 18 éves tankötelezettséget helyreállítják, az egyházi iskolák kiváltságait megszüntetik, újra 4 év lesz a szakképés.

– 18 órakor elmondják, hogy felülvizsgálják a vatikáni szerződést, független vizsgálóbizottság jön papok által elkövetett molesztálások kivizsgálására.

– 19 órakor azt mondja a miniszterelnök, a családi pótlékot emelik, az éhező gyerek napi háromszor kapna ételt.

– este 8 környékén kiderül, hogy a DK – amely programjában azt ígérte, hogy bevezeti a közmű minimumot, minimális áram, gáz, fűtés ingyen járjon, utána sávosan fizet -, ezt a kormány tagjaként érvényesítette. Leállítják Paks II-t is.

Amit Fletó kihagyott a fölsorolásbóé: este fél tízkor az illetékes bejelenti: a mára rendelt meseszentencia véget ért. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Jó éjszakát gyerekek!

A felsorolás végén szórakoztatta kicsit a népet, megkérdezte, figyeltek-e, mire igen volt a válasz, de akkor bekérdezett, mit mondott 10 órára. A biztonság kedvéért fölsorolta az egészet újra, csak rövidebben. Azt mondta, nincs 100 nap, ezért kell gyorsan lépni. A felsorolás előtt egyébként azt mondta, ő elviszi a gyereket a bölcsibe, és a kocsiban kezdi hallgatni, mit jelentenek be. Vagyis finoman utalt arra, ha győznek, sem ő lesz a miniszterelnök.

A dörgedelem – és a Himnusz – után lufieső hullott alá, amit El Qro is rettenetesen élvezett.

Párszáz méterrel arrébb Szél Bernadett ostorozta Döbrögit és bandáját! A konferanszié Bernadett Úrhölgyet már mint az új magyar miniszterelnököt konferálta fel. Ő meg ehhez illő komolysággal vonult be, és rögvest kihirdette: antalli mintára ő is 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, de nemcsak a határon túli millióké, hanem az országot elhagyó százezreké is. Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor csak 2 millió ember miniszterelnöke, őt csak azok érdeklik, akik a Fideszre szavaznak.

Szerinte jelenleg Magyarországon nincs kormányzás, most ugyanis a propaganda mondja meg a kormánynak, hogy mit kell tennie. Azt mondta, ha ez a kormány elveszíti a bizalmat, tagjaira nem az ellenzéki lét vár, hanem a börtön.

Majd meghirdette a szocializmust!

Munkát, normális béreket, korszerű és színvonalas egészségügyi ellátást, szociális biztonságot, derűs nyugdíjas éveket, visszaözönlő elmenekült magyarok tömegeit igért, a devizahiteleseknek pedig megnyugvást.
(Forrás: HVG/444)

Ma meg Döbrögi fogja kihirdetni, hogy a magyaroknak még ilyen jaódóguk sose vaút! Mint a ‘zeemúttnyócévbe!

Úgyhogy a Munkáspárt meg jobb ha elsunnyog a balfélen! (Csak ne messzire!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

“A Munkáspárt jobb ha elsunnyog a balfélen!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Valószínűleg feri jelentené be este 10-kor az államcsődöt, 11-kor az IMF hitelt, éjfélkor pedig nyitná a határzárat.

    1. Valószínű ha valami varázslat, mágia, csoda folytán a parlament úgy nézne ki, hogy a 199 mantátumbol lenne mondjuk 97 fidesz és 102 mű ellenzéki (párbeszéd, szoci, dk, lmp, jobbik, együtt, liberálisok, moma, momentum, ki tudja még ki esik bele egy egy fővel) frakció, akkor még hetek múlva is azon veszekednének ki mi legyen a kormányzó frakcióban, a kormányban, ki milyen tisztet viseljen a parlamentben és melyik programból mit vegyenek bele egy induló tervben. Valószínű, hogy pár hónap tökölése, veszekedése mellett, kormányzásra alig jutna idő, miközben gőzerővel zajlana az erodálásuk a fityiszes médiában, a horda egységes frakciója összezárva akadályozná a parlamenti munkát, az önkormányzatok, minisztériumok, háttér emberek meg ott bojkottálnák ezeket a szerencsétlenek ahol tudnák. Mert ugye nem tudnának első percttől kezdve mindent leváltani, kicserélni. Tehát valószínű, hogy pár hónap múlva előrehozott választás lenne és megerősődve jönne ki belőle a horda. Ez a ficó effektus, amikor mindenki anno összefogott és megbuktatták ficót, de a négypárti koalíció töketlenkedett egy darabig az erős egységes smer frakcióval szemben és lejáratódott majd előrehozott választásokon visszajött ficó jelentősen megerősödve. Nálunk nem választás, meg összefogás, meg párt meg gyurcsi, meg vona, vagy más messiás segít, hanem egy társadalompolitikai fordulat.

      1. “választói józan ész”

        Olyan sosem volt és sosem lesz. Idézem a múlrkori hozzászólásom:

        “Akkor matekozzunk. Admin féle ösdszefogás nincs, és soha nem is lesz társadalompolitikai fordulat nélkül. Aki klasszikus választásban gondolkozik, csalódni fog. A társadalom nem így működik, nem lehet rá szavazóként tekinteni. A média azt sugallja, mivel rengeteg híroldal, sajtótermék van, blogok, facebook stb, hogy itt szinte mindenki politizál, minden a politika körül forog, és rengeteg ember ezen rágódik. De ez nem így van. A társadalom állapota rohamosan romlik, az oktatás a devianciák erősödése a gyors amerikanizálódás felé tereli a lakosságot. Vagyis legyen sok tévé, pláza, olcsó szórakozási lehetőség, ne okoskodjon ne politizáljon az ország. Mára elérték, hogy jó ha 1,5 millió fő politizál, valamilyen szinten foglalkozik a politikával. A többi magasról letojja. Nincs annyi utálkozó aki bármilyen szinten bárkivel összefogható. Csak politizáló és nem politizáló tömegek vannak. Vagyis akik politizálnak azok napi szinten, vagy alkalomszerűen, profi rálátással vagy csak érintőlegesen de még valahogy foglalkoznak vele, megértik. Akik nem foglalkoznak, az a 6,5 millió meg elvan politika nélkül is. Ez a réteg is összetett. Van akinek még halvány fogalma van a politikáról van aki tök agyhalott. Ebből a 6,5 millióból lehet megmozgatni embereket, maximum 3,5 milliót. Ahhoz, hogy elmenjenek, ezeket meg kell szólítani. 3 milliót meg sem lehet, azok akkor sem mennek, ha farkas flórik potyognak az égből. Rájuk nem lehet még hivatkozni sem, mert nem utálkozók, semmi sem érdekli őket ami politika. Sem kormányt sem ellenzéket nem akarnak váltani és akkor sem mennének ha erővel húznák az urna elé őket. Politikailag inaktív a társadalom, nem lehet semmi politikai akciót szervezni. Nincs a társadalomnak politikai önszervező és önvédelmi reflexe. Alulról szinte semmit sem lehet szervezni, de még a felülről, irányítottan szervezett dolgok is vérszegények. Szóval az a ma még valamilyen szinten politizáló réteg ami adva van az a 1,5 millió elmegy és döntő többsége tudatosan szavaz, egy kisebb része a pillanatnyi hangulata és a reklámok hatására. A másik inaktív 3,5 millió aki még elmegy szavazni mert megszólítják, ők az aktivisták, reklámok, szóróanyagok, ajándékok, lefizetés, szavazatvásárlás, szervezett szállítás és egyéb finomságok, célzott kampányok, mozgósítások alapján fognak menni és szavazni. Ebből merítkeznek a pártok. És a választást az nyeri, akinek van pénze. Pénze médiára, drága alapos és precíz felmérésekre, körzetenkénti célzott kampányra, aktivistákra, szóróanyagokra, szállítása, szavazatvásárlásra, megsoztó jelöltek indítására stb. Akinek van beágyazottsága helyi szinten, vállalkozói és az önkormányzati szektorban és lefedi az országot, van infrastuktúrája. És ma ez csak a fityisznek van meg. Ellenzék szétforgácsolva, megosztva, sokaknak székház sincs nem hogy vidéki iroda. Mehetnek vállalkozókhoz plakátot meg szóróanyagot gyártani, nem saját iroda. Így vidéken még fénymásoló se jut többeknek, csak abban bízhatnak, hogy a helyi vállakozó nem fityiszes vagy neki lefizetett és nem hajtja el. Elég egy fityiszes nyomda aki legyártja a szóróanyagot és nyomdahibával elrontja az ellenzéknek és kezét széttárva ez van, már késő újra legyártani mondattal elintézi, pénze van hogy lenyelje nekik a kárt közben röhög a markába. Szóval ebben a helyzetben nagyon nehéz nyerni bárki másnak. Ez tény.

        Akkor a matek. Van 8 millió választó (kerekítve mert már alatta vagyunk, fogynak rendesen, azt hiszem 7,9 van jelenleg).

        Ebből el sem megy alapból 3, így jó ha lesz 5 millió körüli részvétel.

        A tudatosabban politizáló, hírolvasó 1,5 milliós réteg szavaz klasszikusabban, vagyis még igazából választ. Ott kb. 600 ezer a fityiszes szavazó és 900 ezer az aki valamelyik szépreményű álellenzéki alakulatra ikszel.

        A megmozgatott 3,5 millió közül meg valamivel alig a felét a kubatov gépezet beforgatja. Vagyis 1,7 millió körül a másik 1,8 millió az ellenzéké.

        Határon túl nem sok vizet zavar a nagy kampány. Ott már túl vannak az 1 millió állampolgáron, amiből 800 ezer a szavazókorú. Ebből regisztrált 400 ezer körül, amiből majd lesz ténylegesen leadott 300 ezer szavazat, aminek döntő többsége horda iksz, amivel talán egy listás mandátum összejön.

        Vagyis a horda összeszedhet 0,6+1,7+0,2=2,5 millió szavaztot. A felét. Ez a 93 listás hely több mint felét jelenti mert a töredékszavazatok nagy része az első felé megy. Aki elindul és 5% alatt kap, plusz a kétpárti szocik ha nem kapnak csak 9,8%-ot akkor az oda leadott szavazatok mind töredékszavazatként landolnak és elosztják a bejutottak között. Vagyis listán a horda összeszed simán 50 mandátumot. 45-51 kb.

        Aztán van ugye a 106 egyéni körzet ahol menni fog rendesen a megosztás. Én talán 3-4 sima ellenzéki körzetet tudok elképzelni és 6-8 bizonytalant.

        Ha a leggyengébb opciót matekozom akkor 94-97 ha sikeresebb a megosztás akkor 101-102 mandátum jön be nekik egyéniben.

        Ez a parlamentben a 199 képviselői helyből 139 -153 körüli hely. plusz-minusz 2-3 vagyis a kétharmadot (133) is megüthetik.

        Változáshoz idő kell. Sok. De legfőképpen társadalompolitikai fordulat. Új párt, megváltó, messiás várása hülyeség. Ahogy külföldre is várhat itt bárki. Sem a jenkik, sem az eu, sem Oroszoknak nincs érdekében borítani. Megújuló társadalomra lenne szükség. Jobb színvonalú oktatás, társadalom nevelése, hagyománytisztelet, normalitás, küzdelem a devianciák ellen. Régen még a Kádár rendszerben a teljes foglalkoztatás miatt az emberek dolgoztak, munkahelyi közösségekben fejlődtek és nem otthon vakarták a töküket segélyekre várva, pulyákat szórva. Ott volt a sorkatonaság ahol legalább enni, viselkedni megtanították még a putrik népét is. Az oktatás színvonala is sokkal jobb volt. A tv-ben delta, öveges professzor, több kultúr műsor ment, műveltebb, politikailag érettebb volt a társadalom. Akkor is voltak deviáns elemek de más volt. Most adva van több milliós massza ami folyamatosan növekszik, és a hatalomra éhes pártok akiknek a hatalom megtartása a cél. Négyévente kinyílik a pénzcsap, megindulnak a gépezetek és a mozgósítások. Aki többet markol a masszából az nyer. Nem pedig mi akik választunk, választanánk. Még választhatunk, mi akik még olvasunk, gondolkozunk, de a választást a sötét oldal dönti el, ők vannak többségben. Sajnos.”

        1. Munkáspártról vagy jót vagy semmit, úgyhogy inkább semmi. Tényleg el kellene tünnie. Semmi értelme egy semmi támogatottságú, sótlan, semmilyen alakulatnak, akik mérhetetlen gyengén szerepelnek, nincsenek politikusaik és folyton a fidesznek alámuzsikálnak. Inkább egy valódi baloldali erő kellene aki élére állna egy társadalompolitikai fordulatnak.

          1. A Munkáspárt is a Fidesznek ácsol. Thürmer mindkét gyermeke a lakájmédiában újságíró. A volt kommunista (ma letagadja) Bencsik az Echo TV Újságíró Klubban Thürmert méltatta. Egy állítólagos jobboldali/nacionalista újságíró a nyíltan marxista/leninista, azaz bolsevik Thürmert méltatja. Mit nem mondjak fasza. Az, hogy még nem lángol a volt Nap TV székháza (itt székel az Echo TV) bizonyítja, hogy a nemzeti radikálison nem nézik Mészáros tévéjét, vagy annyira gondolják komolyan a radikális jobboldaliságot mint Orbán, azaz semennyire.

  2. A Fidesz PPP-konstrukciója (Polt Peti Potentát) addig marad, amíg kétharmaddal ki nem cserélik, le nem mond, meg nem hal, vagy alkalmatlanná nem válik a hivatal betöltésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..