Naccerű program vaút!

Lázár is nyakig saras az Elios-ügyben

“Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt” – mondta Lázár János, még múlt év novemberében egy kormányinfón.

A hódmezővásárhelyi program a történetben kulcsfontosságú, hiszen miként arra az OLAF-jelentést megszerző 24.hu felhívta a figyelmet, épp Lázár János városából indult az Elios tendergyőzelmeinek története.

Az OLAF-jelentés szerint a pályázatokat kiíró, az akkor még Lázár János vezette város szabálytalanságok és összeférhetetlenségek egész sorát követte el a 940 millió forintos közvilágítási megrendelésnél.

Az egyik korábbi vesztes versenytárs lett az ES Holding egyik beszállítója, ami egyértelműen tiltott gyakorlat: a versenyzők közötti összejátszás elkerülése miatt ugyanis szigorúan tilos, hogy a tendergyőztes a korábbi versenytársait alvállalkozóként bevonja az üzletbe.


(sztarklikk)

Bal-Rad komm: Namostakkó ki vaút a spíler? A Símacska vagy a Pityu? De ha Rókamosolyú és a – akkor még csak JELÖLT – Pityu együtt bulizták ki Vásárhely középkori setétségbe borítását majd egy milliárdért, akkor a Símacska Lajjos hogy kerül most a képbe?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

“Naccerű program vaút!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Könyörgöm KIT?
    Mégis KIT?
    Vagy KIKET?
    A választással nem tudsz rendszert csak tolvajt váltani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..