Alszó’ Lőrinc? Hát ébreggy má’!

A Jó Lőrinc Koma újságjában valaki megírta a nagy büdös igazságot

Valami Sinkovics Gábor nevezetű nemmzetthyetlen komonista hőbörgő! 

Ilyet ír:

“Mondjad, Bélám!

Felriadtál, azt álmodtad, hogy a magyar futballválogatott egy selejtezőcsoportba került Andorrával, Gibraltárral, a Lakatlan-szigetekkel és… Ne is folytasd, sejtem, a csoport végeredményét. Csak halkan jegyzem meg, elmúlt éjfél, ezzel ráértél volna reggelig. Különben amikor láttam, hogy hívsz, azt gondoltam, megint a telefonod önállósította magát, s a tudtodon kívül tárcsázott. Egyébként nem értem, mi ez a rosszkedv a nemzeti együttes miatt. Hiszen megnyerte a „bronzmeccset”, a közönség viszonylag jól szórakozott. Jókedvükben még fütyültek is az emberek, az a „húha gyenge” egyértelműen a feröerieknek szólt, akik megpróbálták széttördelni, tönkretenni a mi felépített akcióinkat. S a magyar tábor sportszerűségére jellemző az is, hogy „Auf Wiedersehen!”-t kiabált a németül értő vendégeknek, mintegy elköszönve, jó utat kívánva nekik.

Nincs miért kétségbeesnünk.

A helyünkön vagyunk: a futottak még és a kutyaütők között. Ahogy telnek a hónapok, úgy tetszik egyre biztosabbnak, hogy a tavalyi franciaországi utat tombolán nyertük. Valóban volt abban jó adag szerencse: mindenekelőtt Dárdai Pál megjelenése, profizmusa, látásmódja és realizmusa kapitányként, gyenge román és görög csapat a csoportban, új lebonyolítási rend, mely szerint a harmadik hely is pótselejtezőt ér, aztán az oslói meccs harmadik perce, Király Gábor óriási bravúrja, ha akkor vezetnek a norvégok, ki tudja, mi a vége. De ne vegyük el a játékosok és Bernd Storck érdemeit, a német szakember most is ugyanolyan edző, mint akkor: átlagos képességű, aki jókor volt jó helyen.

Alighanem így került hozzánk, s meglovagolta a szerencséjét.

Gondolkodjunk, Bélám!

Te például, tudom, hogy menesztenéd, világgá zavarnád most, s kineveznéd helyette Bódog Tamást, Lőw Zsoltot és Szabics Imrét. Jó ötlet, mindannyian már „futballnémetek”, más közegben szocializálódtak, mégis a mi fiaink. S olvashattad Bélám azt a hírt is, hogy esetleg újra szerepet vállalhat a magyar válogatott életében Dárdai Pál. Főnyeremény lenne, de óvatosan ezzel! A felelősség kérdése nagyon is sarkalatos, ha jön egy-két vereség, mert jönni szokott, akkor kié a csapat, kié a taktika, kié a felelősség, a Berlinből instrukciókat adó Dárdaié, avagy a nemzeti együttes kispadján ülő és alighanem élete lehetőségén dolgozó kapitányé? Nehéz ügy, nehéz szerelem a futball. Csak kérdem én, ha már felkeltettél, kikből csinálnának ők magyar válogatottat? Mert a mezőny, a felhozatal évről évre gyengébb és gyengébb. Hagyjuk az Aranycsapatot, a hatvanas évek mámorát, a hetvenes-nyolcvanas esztendők felejthetetlen pillanatait. A kilencvenes években már egyértelműen hanyatlásnak indult itthon a futball (pontosabban 1986 nyarától, Irapuatótól kezdve), már javában kongattuk a vészharangot, oda-vissza kikaptunk Izlandtól, a jugók hetet rúgtak nekünk az Üllői úton, pedig akkor még szaladgáltak jónak mondható futballisták a magyar pályákon Lipcsei Pétertől kezdve Véber Györgyön át, Váczi Zoltánon át Illés Béláig. Egyéniségek voltak, akik miatt érdemes volt kimenni a meccsre.

Később egyre kevesebben maradtak, Kenesei Krisztián, Kabát Péter, Torghelle Sándor, Juhász Roland, Gera Zoltán.

Kik jönnek utánuk?

Ébren vagy még?

Téged vigasztal, hogy velünk együtt lemaradt a futball-világbajnokságról Románia, Szlovákia, Ausztria, Bulgária, Csehország és Ukrajna? Neked könnyebb ettől a lelked, hogy lám, nekik sem sikerült? Én inkább azt kérdezem: mitől ilyen jók a lengyelek? Valahogy nekik az utóbbi időben mindig összejön.

Emlékszem, gyerekkoromban mindenki Jan Tomaszewskiről beszélt, a hős lengyel kapusról, aki 1973-ban kivédte az angolok szemét a Wembleyben, és kijuttatta csapatát a vb-re.

Mi hiányzik belőlünk, ami bennük megvan?

Mondok én erre neked valamit. Láttad Dzsudzsák Balázst valaha nyilatkozni? Észrevetted, hogy sosem néz a kamerába? Vagy a földet bámulja, vagy jobbra-balra pislog. Hát miért nem néz bele a szemünkbe? Alapvető: egy játékos harcoljon, küzdjön, és ne csak akkor legyen nagylegény, amikor magánrepülőt kell bérelni, amikor pénzhajhász cicababákat kell hülyíteni. Tudom, hogy téged nem érdekel a futballisták rongyrázása és hogy mennyit keresnek. A házad olyan, amitől a megboldogult Hugh Hefner is zavarba jött volna a Playboy-villájában. Medence bent, medence kint, a teraszról pedig Bécsig is ellátni. De az átlagembert irritálja, hogy talicskával hordják a pénzt a klubokhoz, szponzorok maguktól – vagy udvarias felkérésre – támogatják a csapatokat, és egy ügyes klubvezető a taopénzek „átcsoportosításából” és a központi támogatásokból szinte nulla forint berakásával is ellavírozgat. Közben épülnek a stadionok, profinak mondott futballistáink közül nem kevés milliós nagyságrendű fizetést visz haza havonta. Ennél többet sem az állam, sem a jóisten nem tehet a magyar futballért.

Eredmény még sincs.

Csoda-e, ha üresek a lelátók? Megsúgom neked, Bélám, hogy szinte kivétel nélkül minden egyesület kozmetikázza az adatokat. Ülnek néhány százan unott képpel a lelátón, a hivatalos nézőszám pedig ezerhatszáztizenhárom.

Nem untatlak?

Az utánpótlás-neveléstől se várj csodát. Először is nincs megfelelő edzői gárdánk. Illúzió és pénzlehúzás volt a pro licences tanfolyam, nézd meg, a rengeteg lóvé kifizetése ellenére hány edző van munka nélkül. Az akadémiák, a sok-sok pénzből fenntartott akadémiák tucatárut vagy selejtet termelnek. Vajon Izlandon hány akadémia működhet? A gyerekeink „játékrendszerben” gondolkodnak, szinte mindenhol kiölik belőlük az individualizmust, az önálló gondolkodást, a cselezés művészetét. S ha már a „sulik” kerültek szóba, nemcsak futballistává, tisztességes emberré kellene nevelniük a srácokat. De úgy nem megy, ha nem figyelnek oda rájuk, ha hagyják, hogy például beavatási szertartáson az erősebb megalázza a gyengébbet. S miután ez kiderül, nincs felelősségre vonás, csak tagadás és hárítás.

Szomorú ez, Bélám.

Leginkább séróban és tetkóban vesszük fel a versenyt a külföldi vetélytársakkal.
Az mégiscsak megdöbbentő, hogy a jelenlegi NB I-ben Davide Lanzafaménak, Darko Lazovicsnak, Kire Risztevszkinek, Joseph Paintsilnek hívják a legjobb spílereket. Tökéletesen jellemzi a magyar első osztály színvonalát: az Újpesten cselgépnek, kreatív futballistának tartott Souleymane Diarrát egy belga tucatcsapattól küldték vissza a hajukat tépve Magyarországra.

Akarjuk, görcsösen akarjuk, hogy visszatérjenek a régi szép idők, de nem megy, már nem megy. Ennek vége, megszűntünk futballnemzet lenni. Hiába mondja Bernd Storck, mintha csak egy gépet hallgatnánk, hogy jó úton járunk.

Ez az akácos út.

A mi bús, borongós, múltba révedős utunk. S az is nagy baj, hogy hiányoznak az NB I-ből, a merítési lehetőségből, a jövőképből olyan városok, mint Győr, Pécs, Szeged, Nyíregyháza. Mert múltat, legendát és tradíciót nem lehet venni.

Mondjad, Bélám!

Elálmosodtál. Ha akarod, altatóként felolvasom neked Szerb Antal gondolatait: „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. S ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami…”

Legyen ez a végszó a magyar futballról.

Aludj Bélám, tudod, az éjszaka soha nem érhet véget.

S mi valahogy mindig a sötétben tapogatózunk.”

Bal-Rad komm: Ilyeneket írni hogy:

-Egyre gyengébb a felhozatal magyar játékosok terén, nehéz belőlük jó csapatot építeni.

-Dzsudzsák Balázs nem néz a kamerába nyilatkozat közben, csak akkor nagylegény, amikor magángépet kell bérelni és pénzhajhász cicababákat kell hülyíteni, nem a pályán.

-Az átlagembert irritálja, hogy talicskával hordják a pénzt a klubokhoz, szponzorok maguktól – vagy udvarias felkérésre – támogatják a csapatokat, és egy ügyes klubvezető a taopénzek átcsoportosításából és a központi támogatásokból szinte nulla forint berakásával is ellavírozgat.

-A csapatok kivétel nélkül kozmetikázzák a nézőszámokat.

-Illúzió és pénzlehúzás volt a pro licences tanfolyam.

-Az akadémiák tucatárut vagy selejtet termelnek.

-Az NB I legjobb játékosai mind külföldiek: Davide Lanzafame, Darko Lazovic, Kire Risztevszki és Joseph Paintsil.

-Megszűntünk futballnemzet lenni.

Már csak az hiányzik, hogy a Jó Lőrinc Koma újságjában – szigorúan a sportújságban – megírja egy sportújságíró: MEGSZŰNTÜNK NEMZET LENNI IS! (Persze ez egy szigorúan szakmaiatlan és dilettáns kijelentés lenne, egy nemmzetthy érzéshektől mentes fhyrkásztól!) Aki megkérdőjelezi magát a NER-t is!

Ejj-ejj Lőrinc! Hát hogy tűrhetsz meg az újságodban ilyen gyalázatot! Vagy még alszó?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Alszó’ Lőrinc? Hát ébreggy má’!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. már a 18 éves focisták is 300 – 500 ezret kapnak havonta. Azok is akik tehetség hiánya miatt soha el sem jutnak a felnött csapatokba. Az edzők zöme zsidó. Akiket felvesznek azok zöme is zsidó. Az összes tehetségük a származásuk, de jó pénz jár érte. (forrás egy nagy csapat utánpótlás segéd edzöje )

  2. Kár volt ezt a hatalmas igazsághegyet összehordani, mindenről tudtunk eddig is.
    Az “igazság” viszont ott van a bejegyzett cikk utolsó sorában, tévesen értelmezve szinte mindig, és mindenkitől: még mindig használják ezt a nem létező szóösszekapcsolást, hogy MAGYAR FUTBALL. Pedig nincs ilyen. Csak futball van. Ez nem paprika, és nem töltöttkáposzta, és nem kalotaszegi legényes, ami csak nálunk terem. Elkeserítő dolog látni, olvasni, hallani még mindig ezt a nem létező dolgot, mintegy megmagyarázva a saját tehetetlenségüket.
    Van olyan, hogy izlandi futball? Mégis korábban kétszer vertek minket, oda-vissza vb-selejtezőn, ennek már majd 20 éve, és láss csodát: még ma is csodálkoznak épp az “illetékes elvtársak”, hogy nahát, kijutottak a vébére, aztaqrvaannyukat, erre igyunk meg gyorsan valamit! Ja meg hogy Andorra is lenyomott minket, pedig nincs is andorrai futball! Sőt, semmilyen andorrai dolog nincs, ami előbbre vitte volna a világ folyását, mégis megvertek minket.
    Amíg nem töröljük a közgondolkodásból ezt a fogalmat, hogy MAGYAR FOCI, addig nem változik semmi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.