Guten Morgen Herr Minister!

Megdől az illúzió: lehetetlen kiutasítani a migránsokat

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint szinte lehetetlen kiutasítani a menedékkérőket Németországból.

Seehofer a Focus című német hetilapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a kiutasítás kérdésében illúzió van Németországban.

Tömegek fellebbeznek a bíróságoknál ellene, sokaknak nincsenek hivatalos dokumentumaik, így nem veszik vissza őket a származási országok, másokat pedig egészségügyi okokból nem lehet hazaküldeni. Végül vannak olyanok is, akik már gyökeret eresztettek az országban, és szereztek maguknak egy “védőangyalt”, aki közbenjár a maradásuk érdekében – sorolta a politikus.

A jövőben a külső határokon kellene dönteni arról, ki léphet be az Európai Unió területére. “

Ez sokkal keresztényibb és emberibb eljárás lenne, mint körbeutaztatni őket Európában, majd a végén azt mondani, hogy nem maradhatnak” – fogalmazott a CSU elnöke.

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint a tavalyi év azonos időszakához képest idén az első hat hónapban csökkent a kiutasítások száma. 2016. első félévében 13 743 embert küldtek vissza a származási országába, míg idén már csak 12 545-öt. Ugyanakkor január és május között nőtt azok száma, akiknek el kellene hagyniuk Németországot: tavaly év végén 207 ezer kiutasított volt, május végén pedig már 222 ezer.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: Guten Morgen Herr Minister! Talán nem kellett volna invitálni őket! De még egy kicsit visszamenve az időben: NEM KELLETT VOLNA CSATATÉRRÉ VÁLTOZTATNI A MIGRÁNSOK HAZÁJÁT!

Most mindenki csalódott! Germánia és a Nyugat amiatt, hogy mégsem ügyeskezű szorgos munkaerő özönlött be az EU-ba, de a matematikusok és agysebészek sem érkeztek. Jött viszont milliószám a potenciális veszélyforrás.

De csalódtak a migráncsok is! A kezdeti lelkes fogadtatás után többet vártak.

De lesz ez még rosszabb is!

Szerdán a spanyol tengerparton migránsokkal teli csónak kötött ki Cadiz tartomány Zahara de los Atunes nevű falunál egy népszerű strandon. A napozó turisták között

A felfújható csónak tele volt illegális afrikai bevándorlóval. Aztán irány a’ zúnijó!

Az AFP szerint eddig kilenc embert találtak meg a hatóságok, ők mind marokkóiak és kiskorúak.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint az év első felében háromszor annyi migráns érkezett Spanyolországba mint tavaly ilyenkor. 2016-ban összesen 13 246 főt regisztráltak, idén már 11 849-et. Az IOM szóvivője, Joel Millman szerint a növekedés annak köszönhető, hogy az Európába tartók számára biztosan járható a Marokkót átszelő útvonal.

No meg a partraszállás sem jelent “ivodzsimai” kockázatokat!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Guten Morgen Herr Minister!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. No meg a partraszálás sem jelent ” Íwodzsimai” kockázatot. Pedig csak úgy lehetne jobb belátásra birni a part-megszálókat.

  2. Nyilván a hiányzik a kiutasítási szándék, úgy meg igen nehéz végre is hajtani. Egyébként, ha akarnák, igen hamar megtörténne, hiába csókos, vagy bujkál, vagy jogász. Nyilván, ha ezt megtennék, megállítaná az egész folyamatot, ami ellenkező a céljaikkal. Csodálkozunk bármin?

  3. Horst Seehofer bajor miniszterelnök alias Hergott Morgott & Vicsorgott. Késő bánat, előbb gondolkodni, aztán cselekedni és nem fordítva…létrehozva Eurábia, megérdemelten élvezzék csak az előnyeit…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..