Adatkozmetikázó kabinet! Riadó!

Ezt az adatot nehezen fogja eladni a kormánypropaganda

Nagy baj van a beruházásokkal, amióta vége lett az EU-s projekteknek, az unió legnagyobb zuhanását mérik a magyarországi beruházási kedvben.

Nem lett a beruházók kedvence Magyarország: az Eurostat ma kiadott adatai szerint, amelyben azt vizsgálják, hogy a GDP-hez képest mennyi beruházás volt az egyes tagállamokban, csupán öt ország került mögénk. Magyarországon a GDP 17,8 százalékát tették ki a beruházások tavaly. Ugyanez az adat Csehországban 24,6 százalék, ami Európa második legmagasabbja, Szlovákiában 20,2 százalékos, de egy kevéssel még a lengyelek is előttünk járnak.

Nagy problémát mutat, hogy 2016-ra hatalmasat zuhant a magyar beruházások aránya: 2015-ben még két százalékkal az EU-átlag fölött volt a mutató, most ugyanannyival alatta. Sőt, a GDP-hez mérve több, mint húsz éve nem volt egyszer sem ennyire kevés a beruházás nálunk. Ennek az oka nagy valószínűséggel az, hogy 2015 végén kifutottak az EU-s finanszírozású projektek. A régiónk legtöbb országában szintén esett a szám 2015-ről 2016-ra, ami jól mutatja, hogy mennyire számítanak az uniós pénzek Közép-Európának, de a magyar zuhanás még a környező államokéhoz képest is látványos, az egész unióban a legnagyobb.

Arra a KSH korábbi elemzései is kitértek: ott mértek jókora visszaesést, ahonnan hiányoztak az uniós pénzek. A magyar statisztikai hivatal tovább is ment, mint az európai: míg az Eurostat csak 1996-ig tekintett vissza, a KSH nemrég azt is megállapította, hogy egészen a rendszerváltás óta nem volt akkora zuhanás a beruházásokban, mint most.

A listán Magyarország mögött egy kivétellel csak olyan országok állnak, amelyek súlyos válságon estek át: Ciprus, Olaszország, Portugália, Görögország, valamint kivételként meglepetésre Nagy-Britannia. Európa élére Írország, Csehország, valamint Svédország került. A számokból az is kiderül, hogy az EU beruházásra szánt pénzeinek szinte pontosan felét az építőiparban költötték el.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…Sőt, a GDP-hez mérve több, mint húsz éve nem volt egyszer sem ennyire kevés…”

-Ahhoz a GDP-hez mérve képest, ami amúgy sem sorolható az EU “első negyedszázadába”!

Sőt! “…a KSH nemrég azt is megállapította, hogy egészen a rendszerváltás óta nem volt akkora zuhanás a beruházásokban, mint most…”

-Hát ezek a számok nem éppen a szárnyalás érzését sugallják! Még akkor sem, ha a TERVEK MOSOLYGÓSAN BIZTATÓAK!

De mi lehet az ok?

Egyszerű! Döbrögisztánban egy Germánia szerte 100 euros beruházás minimum 130 euroba kerül! Ami júdáspénzből van finanszírozva. “Helyi” finanszírozású beruházás-bár ilyeneket nagyítóval kéne keresni-150 euro. Minimum!

Kifutott az időarányos júdáspénz! Ugyan a következő terminus már le van osztva-tán el is van már lopva!-annak áldásait (újból letérkövezett főterek, díszkivilágítások, üveghíd-üveghegy stb. hasonlók) majd csak…

Ebből lesz majd csak a gond! Nem is kicsi! Merthogy megkezdődött Döbrögi uniós macerálása. Ki fogja fizetni az EU a lízingdíjat Magyarországért becsülettel! Az utolsó eurocentig! A kérdés csupáncsak az, hogy kinek?

Ha arra is Döbrögiék tehetik rá a tenyerüket, annak komoly migráncsbetelepítés lesz az ára! Akkor a migráncslegények erőszaktételétől rettegő Döbrögi-hívő matrónák is csalódni fognak a vajdában! Akkor tuti a bukás! Annak pedig szörnyű következményei lesznek családra-hordára!

Ha nem lesznek migráncsok?! Akkor jegelve lesz a júdáspénz kifizetés, és alőbb-utóbb elfogy a hazai lé…! Leállnak Lőrincék vállalkozásai! Döbröginek magyarázkodnia kell! Mígnem kisül a gombolyag vége! Na meg az irtózatos lopások is kezdenek majd kiderülni! Természetesen mindez majd csak a jövő évi “választások” után!

Gondoljunk bele! ’89-ben a Magyar Népköztársaság SAJÁT ERŐBŐL többet beruházott, mint tavaly Döbrögisztán! 27 évvel korábban! (Ezt pedig nem mi találtuk ki!)

Persze AKKOR volt egy erős MAGYARORSZÁG!

Saját gazdasággal, 10,5 millió állampolgárral, aranytartalékkal, állami tulajdonnal!

Akkoriban már feszelgett egy beteg tudatú, bűnöző lelkületű Soros-tanítvány!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..