Szíria

Pedro Agramunttól, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnökétől az elnökség strasbourgi ülésén úgy határozott, hogy megvonja a bizalmát.

A grémium szerint Agramunt azért lett méltatlan a tisztségre, mert még márciusban az orosz kormány által biztosított repülőgépen Szíriába utazott, ahol találkozott és megbeszéléseket folytatott Bassár el-Aszad elnökkel.

Agramunt a rettenetes bűne miatt még kedden bocsánatért esdekelt, de nincs számára kegyelem! Viszont a házszabály szerint lemondatni nem áll módjukban.

A PACE tavaszi ülésszakának zárónapján összehozott elnökségi ítélet értelmében Agramunt a közgyűlés elnökeként a továbbiakban nem jogosult hivatalos látogatásra, nem vehet részt tanácsi üléseken és nem adhat ki nyilatkozatot a közgyűlés nevében.

Isztambulban egy konferencián Kardigan szultán a fogait csikorgatta. Szerinte a török hadsereg csak elejét kívánja venni a kurdok határon átnyúló akcióinak, (értd: Szíria területéről kiinduló Törökország elleni cselekményeknek) és mindössze ezért bombázza légiereje Szíria és Irak területeit.

Az ankarai maffia buzgalma pedig az amerikaiakat aggasztja.

Jeff Davis, a Pentagon szóvivője a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy amerikai katonákat irányítanak át a határ térségébe. “Továbbra is arra sürgetjük az érintett feleket, hogy összpontosítsanak a közös ellenségre, az Iszlám Államra.”

A kurdokra inkább hat az amerikai ösztöke, mint Kardigan szultánra. Továbbra is Tabqa megkaparintásáért küszködnek az amerikai légierő által támogatva. A bárosnak mintegy felét-az északi fertályt-birtokolják, de a kalifátusisták komolyan ellenállnak. Bár sok lehetőségük nincs a távozásra a szorult helyzetükből.

A szír kormányerők az orosz légierővel megtámogatva tovább űzik Hama tartomány dzsihadista bűnbandáit. Azok-érezve a vesztüket-még visza-vissza fordulva menekültükben, igyekeznek belemarni az üldözőkbe.

Így tettek ma reggel is Lataminah és Markabeh térségében. Bár nem annyira az üldözőikbe, de inkább a fűbe haraptak. Nemis csoda hát, hogy alig kétórányi kisérletezgetés után ismét a menekülési vágy kerekedett bennük fölül.

Idlib tartományban tovább pusztít a merénylet-járvány a hordavezérek között. Tegnap este emírt bukott az üzbég dzsihadista bűnbanda, az”Imam Bukhari Brigada”. Sheikh Salah latorfőnököt négy testőrével együtt likvidálta valaki tegnap este ima közben Magreb városában. Egyszerűen egy Kalasnyikovval lekaszabolta a díszes bagázst. Aztán nyomtalanul fölszívódott.

A libanoni határtérség Kelet-Qalamoun részén a kalifátusisták a “szabad szíreket” gyötrik. Ki is űzték őket Manqourah, Zibedah, Dab és Daba településekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..