Szép Új Világ

A Nagy Duettet nézte vizsgálat közben az orvos, éjjel meghalt a néni

Egészen megdöbbentő történet látott napvilágot egy Pest közeli város orvosi ügyeletéről. Egy idős hölgy került nagyon rossz állapotba húsvétvasárnap, félrebeszélt, fulladt, nem tudott enni-inni, és a gyógyszereit sem tudták neki beadni, ezért a gondozója kihívta hozzá az orvosi ügyeletet este fél kilenc körül. Ami ezután következett, arra senki nem számított.

– Már a telefonban azt kérdezte a doktornő, hogy mit tud ő csinálni? Amikor belépett a lakásba, az volt az első kérdése, hogy be tudnák-e kapcsolni a tévében A Nagy Duettet, mert már múlt héten sem látta, mindig van valami – írja a Praxis Blogon az asszony közvetlen szomszédja, akinek személyesen az érintett gondozó mesélte a történetet.

– Leült, és miközben nézte a műsort, úgy vizsgálta a beteget, és azzal kapcsolatban közben megjegyzéseket is tett. Az orvos a vizsgálat után elment, de az asszonyhoz kicsit később mentőt kellett hívni, mert ismét rosszul lett. A kórházban még aznap éjjel meghalt.A szomszéd szerint a doktornőnek kizárólag a beteggel kellett volna törődnie, és nem azzal, hogy mi történik A Nagy Duettben.

A Bors elérte az érintett ügyelet egyik korábbi alkalmazottját, aki közel húsz évig teljesített ott szolgálatot.

– Vannak nagyon rendes orvosok, de sokan belefáradtak már a munkába. Általánosságban azt mondhatom, hogy sok panasz érkezett rájuk, amiknek a nagy része a nem megfelelő hangnemet, a hozzáállásukat bírálta. Borzasztó ez az eset is – szörnyülködött a nyugdíjba vonult nő.

Lapunk megkereste a doktornőt a helyszínre küldő szolgálatot, az ügyvezető igazgató az esettel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.A ValóVilág is nagy kedvenc volt– Amikor apámat vittem egy fővárosi kórházba, a sürgősségi osztályon a ValóVilág-kiszavazást nézték a nővérek és mentősök. Volt, aki vakbélgyanúval vergődött, volt, aki nem ihatott a vizsgálat miatt, de nem érdekelte őket – számolt be az írás alatti kommentben tapasztalatáról egy férfi.
(bors)

Bal-Rad komm: Csak egyetérthetünk-a legteljesebb mértékben-a borsonline.hu cikkhez mellékel “Szép új világ”-című szerkesztőségi kommentjével:

“Fogyasztói társadalmunkban elképesztő méreteket ölt a média befolyása az emberekre. Bárkit az orránál fogva vezethet az, akinek akkora „szerencséje” van, hogy egy rádiót, újságot, vagy épp egy TV-t irányíthat. A baj ott kezdődik, ha olyan kezébe kerül ez az óriási felelősség, aki a közízlés formálása helyett inkább a népbutításra és saját pozíciója megerősítésére használja fel azt.A szinte már megszokott propaganda mellett kritikán aluli sorozatok, alpári valóságshow-k, érzéketlen tehetségkutatók és nem utolsósorban valódi teljesítmény nélküli celebek bohóckodása annyi pénzért, amiért mások jobb esetben is éveket dolgoznak – ez fogad, amikor egy fáradt nap után lepihenve bekapcsoljuk a tévét otthon.Persze vannak, akik tudatosan kerülik ezeket a műsorokat, de valljuk be, legtöbben izgatottan várjuk a vasárnapot, hogy láthassuk kedvenc sztárocskáinkat közösen dalolászni. Egy ügyeletes orvos ünnepnapon kiment egy idős asszonyhoz, akit arra kért, hogy a vizsgálat közben nézhesse A Nagy Duettet, mert a múlt héten is lemaradt róla. Nem tudni, hogy a megalázó tévézés miatt, de a néni még aznap éjjel meghalt. Sokszor rádöbbenünk, de ez a kirívó történet jól mutatja, hol is tart ez a világ…”

-Bár a leírt történet egy konkrét esetről szól, aminek a vége lehetett volna pozitív is akár, az alapeset az bizony a “Szép új világ” esete. Amikor még tűnődőképes ember csalódik a Való Világban. Az a tűnődőképes ember, aki még úgy gondolta/gondolja: mert vannak azért “írástudók”, (orvosok-mérnökök stb.) akik még képesek magukat valamennyire függetleníteni az agymosáson alapuló Szép Új Világ történéseitől.

TALÁN MÉG AKADNAK ILYENEK!

De ebből kiindulva ne csodáékozzunk azon, ha egy ötfős-életerős fiatal kanyikból és nyőstényekből álló csorda-nemes egyszerűséggel lemészárol egy egyedülélő 83 éves öregasszonyt! A nyugdíjáért!

Aztán a zsákmánnyal a zsebükben, otthonukban tátott szájjal nézik a tévében azt amit éppen az mutat. “…már megszokott propaganda mellett kritikán aluli sorozatok, alpári valóságshow-k, érzéketlen tehetségkutatók és nem utolsósorban valódi teljesítmény nélküli celebek bohóckodása…”

“Szép Új Világ” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Hentes-mészáros, vagyis szenvedélybeteg orvos. Kirúgni a picsába alkalmatlanság miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..