Igenis!-Kedves Gazdám! Értettem!

Döbrögi engedett Brüsszelnek: megmenekülhet a CEU

Brüsszelben ült össze az Európai Néppárt megvitatni, hogy mi legyen a Fidesszel a CEU körül kialakult botrány után. Úgy tűnik, a magyar kormány hajlandó meggondolni magát, és visszavonulót fújtak. Orbánéknak most egy hónapon belül elő kell állniuk egy tervezettel, hogy hogyan akarják összhangba hozni a vitatott törvényt Brüsszel elvárásaival.

Miután szerdán kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a felsőoktatási törvénymódosítás módosítása miatt, ezután Orbán Viktor miniszterelnöknek is színt kellett vallania az Európai Parlamentben. Szombat délelőtt ugyancsak Brüsszelben a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) is zárt ülést tartott a CEU körül kialakult botrány miatt.

Ha nem működnek együtt, jönnek a szankciók

Siegfried Muresan, a konzervatív erőket összefogó pártcsaládhoz tartozó állam-, illetve kormányfők találkozója után úgy nyilatkozott: Orbán Viktor leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság (EB) által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek.

Muresan a Politiconak még elmondta, ha Orbánék nem hozzák összahangba a törvényt, akkor „szankciók lesznek a terítéken” – írja az Index. A tárgyaláson azt is kérték, hogy a kormány függessze fel a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos határidőket, és kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesül Államokkal a CEU ügyében. De emellett azt is kiemelték, hogy az NGO-k, civil szervezetek természetes alkotóelemei egy egészséges demokráciának – írja a portál.

Nem lehet egyetemet bezárni

Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője azt mondta: a tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán mindig kész volt tárgyalni és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak. A német képviselő szerint Orbán Viktornak joga van ahhoz, hogy bemutassa az álláspontját, a végén azonban meg kell felelnie az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek a magyar felsőoktatási törvény módosításáról.

Arra kérte a magyar kormányfőt az EPP vezetése, hogy tartsa tiszteletben a pártcsalád egyik fő alapelvét, a tudomány szabadságát; az egyetemek bezárása elfogadhatatlan.

Maradnának

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt mondta: az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban. Rogán szerint Orbán megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

“Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz” – mondta a miniszter.

Offshore-postaládák

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel az ülés után közölte: ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány. A miniszterelnök újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét. Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak.

Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg.

Állítsuk meg a…, kit is?

A miniszterelnök szerint a kormány által indított nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul – közöle Havasi.
(privatbankar)

Bal-Rad komm: “…Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője azt mondta: a tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán mindig kész volt tárgyalni és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak…”

-Eddig így volt!-ÉS EZUTÁN IS ÍGY LESZ!

Hanem pazar egy szereposztást láthatunk, szenzációs dramaturgiával. Nyilatkozik Ragály Tonyó, és Havasi Berci! Akikre a kutya sem figyel. Ők nagy vonalakban elmondják a lényeget, miszerint a vajdát egy kicsit befenyítették ma Brüsszelben, és totális a kapituláció! A CEU finanszírozását is hajlandó lesz tán átvállalni a qrmány, csakhogy uniós-Soros-elkötelezettségét bizonyíthassa!

Döbrögi kushajt! Mire hazaér Brüsszelből, kész lesz a diadaljelentés! Melldöngetve fogja rikácsolni a hallatlan hőstettét, hogy miként győzte le a brüsszeli unionistákat és Sorost! Hatalmas győzelem született ma Brüsszelben! Megvédtem mindent amit meg kellett védenem! Fényes diadalt arattam!

Lesz ez ma és holnap!

Holnapután meg már a kutya sem fog emlékezni arra, hogy mi történt Brüsszelben 2017 április 29-én. Hogy ott és akkor Döbrögink mekkorát égett!

Hiszen holnapután már újabb botránytól lesz hangos a nem udvari sajtó! Amely azért a kínálat elenyésző részét jelenti!

A lakájmédia meg-amit ha akar a nép-ha nem akar akkor is lát-hall-a brüsszeli diadallal lesz tele!

Ami valójában a Gazda akaratának diadala! Döbrögi ugyanis mindenre rábólintott, amit a Gazda óhajtott!

“Igenis!-Kedves Gazdám! Értettem!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Egyszerűen ez a féreg egy gerinctelen hernyó!
    Arra vagyok kiváncsi,hogy fog a birka rászavazóknak a szemébe nézni?
    Én biztos ,hogy haza sem jönnék!

  2. Ez a G.-i már akkor is hazudik, ha kinyitja a száját.Egy hiteltelen notórius hazudozó mentálisan retardált bohóc, egy szavát sem szabad komolyan venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..