Családok háborúja

Nem tesz feljelentést El Qro

Mert hogy nincsenek nála azok a dokumentumok, amiket állítólag látott és állítólag Orbán Viktorra nézve terhelőek.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke nemrég azzal turnézta körbe a magyar sajtót, hogy látott olyan dokumentumokat, amik a Fidesz törvénytelen finanszírozását bizonyítják, és ezzel Orbán Viktor is zsarolhatóvá válhat különféle idegen titkosszolgálatoknak. Gyurcsány akkor 72 órás ultimátumot adott Orbánnak, hogy feljelentse.

Mivel a határidő letelt, Orbán pedig nem jelentette fel Gyurcsányt, így az Index megkereste az egykori miniszterelnököt, hogy mi a helyzet akkor.

Gyurcsány a lapnak elmondta, azért nem tesz feljelentést, mert nincsenek nála az állítólagos dokumentumok, évekkel ezelőtt szóban tájékoztatták róluk, aztán nemrég a saját szemével is láthatta azokat.

“Gyurcsány elismerte, hogy furcsának tűnhet, hogy úgy beszélt erről, hogy nincsenek kezében papírok, de “hatalmas volt a dilemma”. Ha ugyanis később kiderül, hogy tudott a papírokról, de nem szólt róla, az számára politikai értelemben “gyilkos lehet”, így vállalta a kockázatot, hogy nem marad csendben” – olvasható a z Index cikkében.

A DK elnöke hozzátette, beszédes, hogy Orbán nem tagadott semmit, bár az Index szerint nem is úgy voltak Gyurcsány mondatai megfogalmazva.

A pártelnök ugyanakkor azt mondta a lapnak, “nem tettem le arról, és ezt ajánlom komolyan venni, megszerzem a dokumentumokat, és abban a pillanatban nyilvánosság elé tárom.”
(propeller)

Bal-Rad komm: A döbrögista horda El Qro familiáját támadja, El Qro pedig a Szent Családot zsarolja. Egy ország süllyed a semmibe, miközben ők egymást cukkolják!

A magyarok pedig szurkolnak egyik vagy másik családnak! Holott…

“Családok háborúja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ezzel a felállással csak egyetlen komoly probléma van – és az pedig nemzetbiztonsági – mert abban az esetben ha tudomására jut bárkinek OLYAN TEVÉKENYSÉG AMELY AKÁR KÖZVETLENÜL – VAGY KÖZVETVE SÚLYOSAN VESZÉLYEZTETI A NEMZET BIZTONSÁGÁT – köteles jelenteni és a szerveknek kötelessége és nem lehetősége a nyomozás és alapos gyanú esetén vádirattal a bíróság elé vinni!
    ÉRTITEK?

Hozzászólás a(z) id Kiss László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..